Az 1960-as Formula–1-es világbajnokság kilencedik futama az olasz nagydíj volt.

Futam A bajnokság eldőlése után az olasz vezetőség úgy döntött, hogy az olasz nagydíjon a gyors és veszélyes ovális részt is belekombinálják a monzai pálya vonalvezetésébe. Emiatt a legnagyobb brit csapatok - mint a Cooper, a Lotus és a BRM - bojkottálták a versenyt. A mezőny gyári Ferrarikból, és privát Cooperekből állt. Hogy emeljék a mezőny létszámát, Formula–2-es autókat is indítottak. Így részt vett a Porsche is Hans Herrmann-nal és Edgar Barth-tal. A Ferrarik domináltak: Phil Hill, Richie Ginther és Willy Mairesse indult az első sorból.

A versenyen Ginther vezetett Hill előtt, míg Mairesse lassított, hogy a negyedik Ferrari (Wolfgang Von Trips F2-es autója) elszakadjon a két Porschétől. Ez Giulio Cabiancának sokat segített, aki így a harmadik helyen haladt egy Cooperrel. Mairesse végül visszatért a harmadik helyre, míg Hill megelőzte Ginthert, és győzött. A Ferrari autói az első három helyen értek célba, a versenyképtelen ellenfeleknek köszönhetően. Utoljára szerzett győzelmet a sportágban orrmotoros autó.

Helyezés Rsz. Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 20 Phil Hill Ferrari 50 2:21'09,2 1 8 2 18 Richie Ginther Ferrari 50 + 2'27,6 2 6 3 16 Willy Mairesse Ferrari 49 + 1 kör 3 4 4 2 Giulio Cabianca Cooper-Castellotti 48 + 2 kör 4 3 5 22 Wolfgang von Trips Ferrari 48 + 2 kör 6 2 6 26 Hans Herrmann Porsche 47 + 3 kör 10 1 7 24 Edgar Barth Porsche 47 + 3 kör 12   8 12 Piero Drogo Cooper-Climax 45 + 5 kör 15   9 10 Wolfgang Seidel Cooper-Climax 44 + 6 kör 13   10 28 Fred Gamble Behra-Porsche-Porsche 41 + 9 kör 14   Kiesett 6 Brian Naylor JBW-Maserati 41 Váltó 7   Kiesett 34 Alfonso Thiele Cooper-Maserati 32 Váltó 9   Kiesett 4 Gino Munaron Cooper-Castellotti 27 Motorhiba 8   Kiesett 36 Giorgio Scarlatti Cooper-Maserati 26 Motorhiba 5   Kiesett 30 Vic Wilson Cooper-Climax 23 Motorhiba 16   Kiesett 8 Arthur Owen Cooper-Climax 0 Baleset 11  

Statisztikák Vezető helyen: Richie Ginther: 24 kör (1-16 / 18-25) Phil Hill: 26 kör (17 / 26-50)

Phil Hill 1. győzelme, 1. pole-pozíciója, 3. leggyorsabb köre, egyetlen mesterhármasa (pp, lk, gy) Ferrari 30. győzelme.

Források A Formula–1 hivatalos oldala

Olasz Nagydij, 1960 Kategória:Olasz Formula–1 futamok Kategória:Olaszország sportélete Kategória:Monza sportélete Kategória:Autóversenyzés Olaszországban