bélyegkép|jobbra|250px|Benz Patent No. 1., az első autó 1886-ból bélyeg|250px|Ford Mustang Az autó (elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto-: ön- előtagból és a latin mobilis: mozgó, mozgatható szóból származik), avagy gépkocsi, olyan földön közlekedő, kerekeken guruló, emberek közlekedésére alkalmas jármű, amely saját hajtóművel önerőből képes mozogni, nem egy másik jármű, ember vagy állat mozgatja.
Hétköznapi jelentésében az autó a gépkocsi, egy kerekeken guruló, saját motorja által hajtott gépjármű. A legtöbb meghatározás olyan szabályszerűségekkel írja le, mint amit elsősorban aszfaltútra terveztek, 1–8 utast szállíthat, jellemzően négy kerékkel rendelkezik, és felépítése a személyszállításra inkább alkalmassá teszi, mint áruszállításra. Mindazonáltal a leírások pontossága nem tökéletes az eltérő feladatokra létrehozott, számos különböző gépkocsitípus miatt.
Az autó viszonylag gyorsan kilépett az egyszerű szárazföldi jármű szerepköréből (szállítás, utazás), amit csak közlekedésre használnak, és jelentős kulturális, valamint emocionális értékkel rendelkező, életmódot befolyásoló státuszszimbólummá emelkedett, kiváltképp az átlagosnál igényesebb vagy gyorsabb változatai. Hamar megjelent a motorsportban is, a feltalálását követő pár évtizeden belül már autóversenyeket is rendeztek.
Az autózás elterjedése maga után vonta a jobb minőségű úthálózatok kiépítését is, amelyek általánosságban növelték az utazás komfortját, és csökkentették annak idejét.
Az első gépi hajtású járművek bélyegkép|jobbra|250px|A Cugnot-féle gőzautó (1771) bélyegkép|jobbra|250px|Karl Benz „Velo” modellje (1894) – vele kezdődött az első autóverseny bélyegkép|jobbra|250px|Ford T-modell (1911) bélyegkép|jobbra|250px|Volkswagen Bogár (1974) bélyegkép|jobbra|250px|A Tesla Roadster elektromos autó, végsebessége 201 km/h. Megtehető út: 501 km, teljesítmény: 288 Le, hatásfok: 92%. (2010) A legkorábbi automobil, amelyről feljegyzés maradt fenn, egy 65 cm hosszú, gőzerővel hajtott modell volt, amelyet egy kínai jezsuita misszió egyik tagja, a flamand születésű Ferdinand Verbiest épített 1672 körül.Setright, L. J. K. (2004). Drive On!: A Social History of the Motor Car. Granta Books. https://translate.google.com/translate?hl=en&sl=fr&u=http://users.skynet.be/tintinpassion/VOIRSAVOIR/Auto/Pages_auto/Auto_001.html&sa=X&oi=translate Ez a modell azonban nem volt képes sem vezetőt, sem utast szállítani. Valószínűleg vagy a Giovanni Branca által leírt gőzturbina inspirálta, melyet Branca 1629-ben írt La Macchinájában szerepelt, vagy a sokkal korábbi, korai Csou-dinasztia korából (Kr. e. 800) fennmaradt "tűzszekér", vagy Nan Huau-Dzsen leírása.Guinness Rekordok könyve 1989, Vianco Studió, Budapest, 1988
Teljes méretben elsőként egy francia mérnöknek, Nicolas-Joseph Cugnot-nak sikerült gőzhajtású járművet készítenie. Mivel ő tüzérségi katonatisztként szolgált, azt kellett megoldania, hogy a nehéz ágyúkat gyorsabban lehessen szállítani. Ehhez alapként kemény fából hatalmas, háromkerekű szerkezetet épített. Az első kerék elé óriási gőzüstöt helyezett fel, a gőz nyomása pedig dugattyúkon keresztül meghajtotta a járművet. Azonban az üstöt hevítő tüzet folyamatosan táplálni kellett, ezért működés közben egy fűtőembernek kellett ott állnia. Amikor Cugnot 1771-ben szerette volna bemutatni új találmányát, az orrnehéz, és emiatt rendkívül nehezen irányítható gőzautó elszabadult, és ledöntött egy falat. Ez volt a történelem első közúti balesete, amelyet gépi hajtású jármű okozott, a baleset után a hadsereg le is tett Cugnot gőzautójáról.
Mivel a belső égésű motor még ismeretlen volt, a gépek világát a gőz uralta. Ám egy idő után hatalmas lökést adtak a mechanizálás és az iparosodás fejlődésének az új, nagy teljesítményű gőzgépek, amelyeket többek között a skót származású James Watt (1736–1819) fejlesztett ki.
A lehetőség, hogy kisebb gőzgépeket alkalmazzanak az utcai közlekedéshez, nem hagyta nyugodni a feltalálókat. Így 1803-ban az angol származású Richard Trevithick (1771–1833) már egy olyan gőzmobilt épített, amelyet Londonban sikerrel használtak személyszállításra. Ez egy háromkerekű, hétszemélyes omnibusz volt. 1830-ban már csaknem száz ilyen gőzzel hajtott jármű közlekedett Angliában, és egy évvel később megnyitották az első gőzbusz-járatot. Bolyai Farkas Marosvásárhelyt ebben az időszakban mutatta be gőzautóját.
A londoniak egyébiránt olyan borzalmasnak tartották ezeket az utcai gőzjárműveket, hogy rövid időn belül bevezették a "vörös zászló törvényét", amely a világ első közúti szabálya volt. Angliában 1865-től 1896-ig volt érvényben, s előírta, hogy a gőzautók előtt ötven méterrel nappal vörös zászlót, éjszaka pedig vörös lámpát kell vinnie az úton lévőknek. Az emberek ezért inkább a biztonságosabb vasúton utaztak.
Gőzmotoros járműveket közúti közlekedésre alkalmaztak Japánban (1904 Torao Yamaha), és Németországban gyártott gőzmotorral működött a magyar BCmot vasúti kocsi. Mai kivitelben a Cyclone Technologies gyártja USA-ban.
Az első motorok Amikor a svájci származású Isaac de Rivaz (1752–1829) 1804-ben készített járművével kb. egy métert haladt előre, ezzel egy új technikai korszakot nyitott meg, ugyanis a mai autómotor ősatyját hozta mozgásba. Rivaz a gőz helyett éghető gázokkal kísérletezett. Egy hengerben, amit egy szokványos kézikocsihoz rögzített, meggyújtotta az ott tárolt folyadékot. Az égés erejét egy dugattyún át elvezette, ez hozta mozgásba járművét. 1807. január 30-án Rivaz elnyerte „az éghető gáz vagy más anyagok robbanásának felhasználásából nyert motorerőért” szabadalmat.
Fél évszázaddal később a belga feltaláló, Jean Joseph Lenoir (1822–1900) hosszasan dolgozott Rivaz találmányán, és ennek eredményeként 1860-ban szabadalmaztatta éghető gázzal működő motorját. A magyar királyi ipari és kereskedelmi miniszter 1876-os szabadalmi okirata szerint Wessely György "kocsit talált fel Colonet néven, amely lovak segélye nélkül hajtható".
Az első négyütemű motor Elsőként a kölni származású utazó kereskedő, Nikolaus August Otto (1832–1891) jelentkezett egy alacsony fordulatszámú, belső égésű motorral (Otto-motor). Egy korábbi találmányhoz nyúlt vissza, amelyet a francia Alphonse-Eugene Beau de Rochas már 1862-ben leírt: ez az ún. négyütemű elv.
Időrendi áttekintés
1771: Nicolas-Joseph Cugnot gőzhajtású járművet mutat be, ami kudarcnak bizonyul 1821: Julius Griffith gőzgéppel hajtott postakocsit készít 1862: Beau de Rochas négyütemű gépet fejleszt ki 1876: Nikolaus August Otto megépíti az első működő négyütemű motort 1886: Gottlieb Daimler és Karl Benz szabadalmaztatja autóját 1892: Rudolf Diesel kifejleszti a róla elnevezett motort 1894: A Michelin gyár megszerkeszti Dunlop szabadalma alapján az első pneumatikus gumiabroncsot 1896: Henry Ford megépíti első autóját 1896: Karl Benz megalkotja az első autóbuszt 1896: Gottlieb Daimler megépíti az első teherautót 1903: Bánki-Csonka féle benzinporlasztó kifejlesztése 1905: Csonka János elkészíti az első magyar autót (a porlasztó alkalmazásával) 1906: Galamb József, a Ford művek első főmérnökének tervei alapján megszületik a T-Modell 1910: Elkészül az első magyar autóbusz Csonka János tervezésével 1924: Felix Wankel szabadalmaztatja motorját 1924: Adam Opel megvalósítja Európában elsőként a futószalagon történő jármű-összeszerelést 1937: Ferdinand Porsche tervezte Volkswagen népautó gyártásának megkezdése 1955: Az első Trabant „NDK-népautó” megjelenése 1973: A benzinárak emelkedése miatt (olajembargó) megemelkedik az érdeklődés a hibrid autók iránt 1990-es évek: Az ózonpajzs vékonyodása következtében a járműfejlesztések a 0% CO2 kibocsátást, a minél kisebb energiafogyasztást célozzák meg
Az autók iránt világszerte megnövekedett fogyasztói igény a tömeggyártásnak kedvezett. A 2000-es években is a legfőbb fejlesztések a kis fogyasztású, illetve középkategóriás autóknál észlelhető. Robbanásszerű mennyiségi és ezzel együtt minőségi fejlődést hozott az ázsiai országok bekapcsolódása az autógyártásba. Ezekben az években már Japáné a vezető szerep az autógyártásban. Az elkövetkezendő években Kína dinamikus fejlődésének köszönhetően még tovább fog növekedni az ázsiai autógyártási potenciál, illetve autók iránti fogyasztói igény."Bercsey Tibor, Tuskó László: Gépjárműtechnika http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0018_Gepjarmutechnika/adatok.html
Gyártása Az első benzinmotoros automobilt Karl Friedrich Benz készítette Mannheimban 1886-ban. Tőle függetlenül ugyanekkor Gottlieb Wilhelm Daimler és Wilhelm Maybach feltalálópáros is feltalálja a maga automobilját Cannstattban, nem messze Stuttgarttól. Benzet a technológia újszerűsége érdekelte, ezért egy teljesen maga szerkesztette, háromkerekű járművet konstruált: a Benz Patent-Motorwagent. Daimler és Maybach ezzel szemben már egy használható, praktikus járműben gondolkodott, ezért egy egyedi kivitelben készíttetett, négykerekű lovaskocsiba építették motorjukat.
Az autók régebben még kézzel, egyenként készültek, ma már futószalagokon haladnak, és eközben egy fémvázra szerelik az alkatrészeket. (Például az elektronikát, az üléseket, a motort, a felfüggesztéseket stb.) Az első futószalagon gyártott autó a Ford T-modell volt. Később az ipari robotok váltak meghatározóvá a gyártósorokon, amikkel gyorsabb, precízebb munkát tudtak végezni.
Tervezése, dizájn Az autók külsőleg először még a korábbi vagy épp korabeli lovaskocsik és hintók külsejét követték, szögletesek voltak, csupa derékszöggel mindenütt. Ez már csak azért is így volt, mert abban az időben ezek voltak az uralkodó jármű-alkalmatosságok, ezért javarészt ezek alkatrészei álltak rendelkezésre járműépítéshez, ahogy ez Daimlerék esetében is látszik. Kezdetben ez elég is volt, ám amikor később egyre jobb, gyorsabb motorokat tudtak előállítani, rájöttek, hogy a szögletes forma nagy légellenállást tanúsít, ami jelentősen lerontja a motorok teljesítményét.
A második világháború után az autózásban is sok technológiai változás történt. Az 1940-es évektől kezdve már csak emiatt is egyre áramvonalasabb, aerodinamikusabb külsőt kaptak az autók, egyre több részletet beburkoltak a karosszériával, és az utastér is komfortosabb lett, miután a kezdetben szinte csak nyitott vagy vászontetős utastereket, ahol minden utas ki volt téve az időjárás ártalmainak és a menetszélnek, felváltotta az ablakokkal, szélvédőkkel szeparált utastér. Viszont már a kezdet kezdetén megjelentek a különböző karosszériaváltozatok, attól függően, hogy hány ember és milyen komfortfokozattal kívánt utazni. Az áramvonalas karosszéria általában egy csónakformájú, központi kocsiszekrényből állt, ez tartalmazta a motorteret, az utasteret, a csomagtartót és gyakorta a pótkereket, ami sokáig a kocsin kívül kapott helyet; a kerekeket különálló sárvédők burkolták.
Az 1950-es évekre egyre jobban elterjedt a teljesen zárt karosszéria, amikor már nem voltak különálló sárvédők, csomagtartók, pótkerekek, hanem az autók minden része egy egységbe tartozott. (A külső vagy látható pótkeréktartó ezután már csak dísz volt bizonyos autógyárak modelljein.) A nagy fémfelület lehetőséget adott a díszítésre, cizellálásra, ezért ennek a kornak az autói nagyon díszes, reprezentatív külsővel, krómszegéllyel, díszlécekkel rendelkeztek. A krómozott alkatrészek nagyon gyakoriak voltak még az egyszerűbb autókon is, és ekkor terjedt el a kor jellegzetessége: a hátsó szárny hol nagyobb, hol kisebb méretben.
Az 1960-as évek elején megjelent az önhordó karosszéria. Ettől kezdve nem kellett az autó minden egyes részét külön legyártani. Ebben az időben tűntek el végleg az előző évtized tobzódó krómdíszei és hátsó szárnyai is. Innentől kezdve az autók javarészt dobozformájúvá vagy tepsiszerűvé váltak, főleg az Amerikai Egyesült Államokban. A krómdíszítés diszkrétebben ugyan, de megmaradt.