A 2001-es Formula–1-es szezon volt az 52. FIA Formula One világbajnoki szezon, mely 2001. március 4-étől október 14-éig tartott, tizenhét futamon keresztül.

A világbajnok hatalmas fölénnyel, 58 pontos előnnyel, karrierje során negyedszer Michael Schumacher lett. A második helyen, Schumacher pontjainak alig több mint felét, 65 pontot szerezve a skót David Coulthard végzett. A harmadik Schumacher csapattársa, Rubens Barrichello lett 56 ponttal. A konstruktőri világbajnokság első helyén a Scuderia Ferrari végzett, míg második a McLaren lett.

Ebben az évben mutatkozott be Kimi Räikkönen (a sportág későbbi világbajnoka), Juan Pablo Montoya és Enrique Bernoldi. Az év közben két versenyző is debütált még: Alex Yoong, a Formula-1 első maláj és Tomáš Enge az autóverseny-sorozat első cseh versenyzője. Ugyanebben az évben mutatkozott be Fernando Alonso is, aki az idei (2026) szezonban is versenyez még az Aston Martinnál (ami 2001-ben Jordan néven szerepelt). A szezon végén visszavonult a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen.. Az év végén két csapat: a Benetton (2002-ben Renault névre váltott) és a Prost is megszűnt.

Ebben az évben, 1984 után visszatért a Michelin gumiszállító.

Csapatok és versenyzők

Csapat Konstruktőr Modell Motor Abroncs # Versenyzők Fordulók Tesztversenyzők 22px Scuderia Ferrari Marlboro Ferrari F2001 Ferrari 050 3.0 V10 1 Michael Schumacher Összes 22px Luca Badoer 2 Rubens Barrichello Összes West McLaren Mercedes McLaren-Mercedes MP4-16 Mercedes FO110K 3.0 V10 3 Mika Häkkinen Összes Alexander Wurz 4 David Coulthard Összes BMW WilliamsF1 Team Williams-BMW FW23 BMW P80 3.0 V10 5 Ralf Schumacher Összes Marc Gené 6 Juan Pablo Montoya Összes 22px Mild Seven Benetton Renault Benetton-Renault B201 Renault RS21 3.0 V10 7 22px Giancarlo Fisichella Összes Mark Webber 8 Jenson Button Összes Lucky Strike BAR Honda BAR-Honda 003 Honda RA001E 3.0 V10 9 22px Olivier Panis Összes Anthony Davidson Darren Manning22px Patrick Lemarié Szató Takuma 10 Jacques Villeneuve Összes B&H Jordan Honda Jordan-Honda EJ11 Honda RA001E 3.0 V10 11 Heinz-Harald Frentzen 1-7, 9-11 Ricardo Zonta Ricardo Zonta 8, 12 22px Jarno Trulli 13-17 12 22px Jarno Trulli 1-12 22px Jean Alesi 13-17 Orange Arrows Asiatech Arrows-Asiatech A22 Asiatech 001 3.0 V10 14 Jos Verstappen Összes Johnny Herbert 15 Enrique Bernoldi Összes Red Bull Sauber Petronas Sauber-Petronas C20 Petronas 01A 3.0 V10 16 Nick Heidfeld Összes Felipe Massa 17 Kimi Räikkönen Összes Jaguar Racing F1 Team Jaguar-Cosworth R2 Cosworth CR-3 3.0 V10 18 Eddie Irvine Összes Tomas Scheckter 19 Luciano Burti 1-4 Pedro de la Rosa 5-17 22px European Minardi F1 Minardi-European PS01PS01B European 3.0 V10 20 Tarso Marques 1-14 Alex Yoong Alex Yoong 15-17 21 Fernando Alonso Összes 22px Prost Acer Prost-Acer AP04 Acer 01A 3.0 V10 22 22px Jean Alesi 1-12 22px Stéphane Sarrazin Pedro de la Rosa Heinz-Harald Frentzen 13-17 23 Gastón Mazzacane 1-4 Luciano Burti 5-14 Tomáš Enge 15-17

Csapatváltozások

A Jordan csapat a Mugen-Honda erőforrásokról a gyári Honda motorjaira váltott. Miután a Renault felvásárolta a Supertec-et és elkezdte vele gyártatni a Renault-motorokat, az Arrows leszerződött az Asiatech-kel. A cég a sportágból kivonuló Peugeot szellemi tulajdonát vásárolta fel, és gyártotta az alapján a saját motorjait. A Minardi továbbra is átcímkézett Ford-motorokat használt, amelyeket ebben az évben European néven futtattak. A Prost szerződést kötött a Ferrarival, amelynek keretén belül az ő 2000-es specifikációjú motorjaikat használhatták, Acer névre átkeresztelve. Visszatért a Michelin, mint gumiszállító, így a Bridgestone mellett most már ketten is szerepeltek.

Pilótaváltozások

Olivier Panis a BAR pilótája lett, Ricardo Zonta helyén, aki pedig a Jordan tesztpilótája. Jenson Buttont ebben az idényben még szerződés kötötte a Williamshez, ezért hivatalosan csak kölcsönadták a Benettonnak. Ő Alexander Wurz helyére érkezett, aki miután összekülönbözött Flavio Briatoréval, elment a McLarenhez tesztpilótának. Button helyére az a Juan Pablo Montoya érkezet a Williamshez, akinek már régóta szerződése volt a csapattal, hogy náluk fog debütálni. Szponzorpénzei elfogyása miatt Marc Gené távozott a Minarditól, ezért a Williamshez ment tesztpilótának. Helyére a Minardi Fernando Alonsót igazolta le. Gastón Mazzacane-tól is megváltak, helyette Tarso Marques érkezett vissza, aki korábban már volt a csapat pilótája. Mazzacane a Prost csapathoz ment, ahol Nick Heidfeldet váltotta, aki a Sauberhez ment. Heidfeld mellett a másik versenyző Kimi Räikkönen lett, aki ekkor még alig rendelkezett versenyzői tapasztalattal. Pedro Diniz a Saubertől a Prosthoz ment, nem versenyzőként, hanem résztulajdonosként. Johnny Herbert otthagyta a Jaguar csapatot, mert azt remélte, hogy 2001-ben a Champs Car bajnokságban fog versenyezni. Mivel ez nem jött össze, ezért az Arrows tesztpilótája lett. A helyére a Jaguar Luciano Burtit léptette elő. Pedro de la Rosa helyére Enrique Bernoldi érkezett az Arrows-hoz, ő pedig a Prost tartalékpilótája lett.

Szezonközi változások

Mazzacane-t Imola után kirúgta a Prost, a helyére Luciano Burti érkezett, aki helyett pedig de la Rosa lett a Jaguar versenyzője. Sérülése miatt Heinz-Harald Frentzent a kanadai nagydíjon Ricardo Zonta helyettesítette. A brit nagydíj után aztán Frentzen és Eddie Jordan úgy összekülönböztek, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak, és bírósági ügy lett a dologból. A német nagydíjon újra Zonta helyettesítette őt, ezt követően aztán újabb kavarodás történt: nézeteltérések miatt Jean Alesi is otthagyta a Prost csapatát, és a két pilóta lényegében helyet cserélt: Alesi a Jordan, Frentzen a Prost versenyzője lett. Az olasz nagydíjtól kezdve Tarso Marques helyére Malajzia első versenyzője, Alex Yoong érkezett. A belga nagydíjon Luciano Burti hatalmas balesetet szenvedett, ezért az idényben többet már nem is állhatott rajthoz. Őt Tomáš Enge helyettesítette.

Szabályváltozások

Az első szárnyat 5 cm-rel meg kellett emelni az előző évihez képest, a referenciasíkhoz vonatkoztatva (amely az autó padlólemezének az alja). Ennek a célja a leszorítóerő csökkentése volt. A hátsó szárny felső része legfeljebb három, az alsó csak egy kisebb elemet tartalmazhatott. Megnövelték a túlélőcella és a cockpit nyílásának méretét, hogy a pilóták lába nagyobb biztonságban legyen. Emellett a bukókeretnek négyszer akkora erőhatást kellett kibírnia, mint az előző évben. A töréstesztnél az oldalról jövő erőhatás szimulálása 7 m/s helyett 10 m/s sebességgel történt. A gumiabroncsokat immár két ponton is rögzíteni kellett a felfüggesztéshez, nehogy baleset esetén leszakadjanak és elguruljanak. Újra bevezettek néhány elektronikai segédletet, mint a kipörgésgátló, a rajtautomatika és az automatikus sebességváltó. Először a spanyol nagydíjon engedélyezték ezeket. A pénteki két szabadedzésen a pilóták további három szett gumit használhattakhttp://grandprix.com/ns/ns02785.html. Bevezették az augusztusi háromhetes nyári szünetet, amely alatt még tesztelni is tilos volt.

Közvetítések A 2001-es szezonban továbbra is az MTV rendelkezett a magyarországi közvetítési jogokkal. Valamennyi időmérő edzés és futam az M1 csatornán került képernyőre, többnyire élőben, kivéve a felvételről sugárzott ausztrál nagydíjat. A kommentátorok maradtak Mezei Dániel és Palik László, kivéve az utolsó három futamot, amelyeket Palik letiltása miatt Mezei egyedül kommentált. A magyar nagydíj kommentálásában Frankl András is részt vett. Az európai futamokat (az olasz nagydíj kivételével) a helyszínről kommentálták, a többit a budapesti stúdióból. A futamokat követő hétvégéken jelentkezett a Boxutca című műsor, amelyben láthatók voltak a helyszínen készült riportok is.

Versenynaptár

#Hivatalos név Futam Helyszín IdőpontPályarajz 1 ausztrál nagydíj Melbourne március 4. 2 maláj nagydíj Sepang március 18. 50px|Sepang 3 brazil nagydíj Interlagos április 1. 50px|Interlagos 4 22px San Marinó-i nagydíj Imola április 15. 50px|Imola 5 spanyol nagydíj Catalunya április 29. 50px|Catalunya 6 osztrák nagydíj A1-Ring május 13. 50px|A1-Ring 7 monacói nagydíj Monaco május 27. 50px|Monaco 8 kanadai nagydíj Circuit Gilles Villeneuve június 10. 50px|Circuit Gilles Villeneuve 9 európai nagydíj Nürburgring június 24. 50px|Nürburgring 10 22px francia nagydíj Magny-Cours július 1. 50px|Magny-Cours 11 brit nagydíj Silverstone július 15. 50px|Silverstone 12 német nagydíj Hockenheimring július 29. 50px|Hockenheimring 13 magyar nagydíj Hungaroring augusztus 19. 50px|Hungaroring 14 belga nagydíj Spa-Francorchamps szeptember 2.50px|Spa-Francorchamps 15 22px olasz nagydíj Monza szeptember 16. 50px|Monza 16 amerikai nagydíj Indianapolis szeptember 30. 50px|Indianapolis 17 japán nagydíj Suzuka október 14. 50px|Suzuka

A szezon

Ausztrál nagydíj

Schumacher ott folytatta, ahol abbahagyta, és domináns győzelmet aratott az ausztrál nagydíjon. Riválisa, Häkkinen a második helyen haladt sokáig, de a felfüggesztés hibája miatt kiesett, így Coulthard örökölte meg a helyét, Barrichello pedig harmadik lett. Räikkönen élete első versenyét rögtön a hatodik helyen zárta, amivel szerzett egy pontot. A versenyt egy tragédia árnyékolta be: Ralf Schumacher és Jacques Villeneuve ütközése után az egyik pályabírót, Graham Beveridge-et eltalálták a szétrepülő törmelékek, és életét vesztette.

Maláj nagydíj

Malajziában a Ferrarié volt az első sor, de megérkezett a hatalmas eső, emiatt mindkét autójuk lecsúszott a pályáról. Visszaestek, de jó érzékkel váltottak átmeneti esőgumira, amikor a többiek még mindig esőgumikon voltak, és így visszakerültek az élre. Schmacher és Barrichello mellett Coulthard állhatott még dobogóra.

Brazil Nagydíj

Schumacher Brazíliában is a pole-ban volt, de a rajt után egy hatalmas baleset miatt be kellett hívni a safety car-t. Az újraindításnál Montoya váratlanul megelőzte Schumachert és az élre állt. Meg is nyerte volna a versenyt, ha egy lekörözéskor Jos Verstappen nem rohan bele hátulról. Az eleredő esőben a kerékcserék után Coulthard egy mesteri húzással, lekörözés közben előzte meg Schumachert a győzelemért, Heidfeld pedig harmadik lett.

San Marinó-i nagydíj

Imolában némi meglepetésre a McLareneké lett az első sor, de már a rajtnál megelőzte őket a harmadik helyről induló Ralf Schumacher, aki meg is nyerte a futamot. Coulthard lett a második, Barrichello a harmadik, Michael Schumachernek pedig technikai problémák miatt ki kellett állnia.

Spanyol nagydíj

Spanyolországban újra bevezettek egy rakás technikai segédletet, amelyek megkönnyítették ugyan a pilóták dolgát, de a megbízhatóságukkal gondok voltak. Coulthard emiatt beragadt a rajtrácson, és a mezőny végéről kellett rajtolnia. Schumacher és Häkkinen nagy csatát vívtak egymás ellen, és a második boxkiállásnál Häkkinen át is vette a vezetést, jókora előnnyel. Egy körrel a verseny vége előtt azonban megadta magát a kuplungja és kiesett, így ismét Schumacher győzőtt. Montoya lett a második, a dobogóra pedig Villeneuve állhatott még fel, először a BAR történetében.

Osztrák nagydíj

Ausztriában a két Williams lerajtolta a pole-t megszerző Schumachert, de Ralf Schumacher hamar kiesett. Schumacher és Montoya csatázni kezdtek, majd mindketten lesodródtak a pályáról és visszaestek. Így Coulthard nyert Barrichello és a végén visszakapaszkodó Schumacher előtt.

Monacói nagydíj

Monacóban Coulthardé lett a pole, de megint lefulladt a rajtnál. Miután Häkkinen autója újra meghibásodott, a két Ferrari került az élre, és Irvine-é lett a harmadik hely.

Kanadai nagydíj

Kanadában a Schumacher testvérek küzdöttek egymás ellen, és ezúttal Ralf Schumacher nyert. A sportág történetében először ért célba az első két helyen egy testvérpár. A harmadik Häkkinen lett, aki mindössze most állhatott először dobogóra az idényben.

Európai nagydíj