Zachary David Alexander Efron (San Luis Obispo, Kalifornia, 1987. október 18. –) amerikai színész és énekes.

Leginkább a Szerelmes hangjegyek-filmsorozatból, továbbá a Baywatch (2017) és a Hajlakk című filmekből, illetve a Mindig nyár című tévésorozatból ismert. A filmek zenei albumain gyakran közreműködött énekesként is.

Élete A világsiker előtt Zac Efron a kaliforniai San Luis Obispo városában született, ám családjával hamarosan Arroyo Grande városába költözött. Szülei egy erőműben dolgoznak: apja, David mérnök-műszerész, anyja, Starla Baskett pedig titkárnő. Egy öccse van, Dylan. Zac zsidó származású, de vallását nem gyakorolja. Az iskolában (a magyar osztályozási rendszernek megfelelően) 4-es és 5-ös osztályzatokat kapott.

Zacet apja már 11 éves korában a színpad felé terelte. Először a gimnáziumi évek során került kapcsolatba a színészettel: szerepet kapott a The Great American Melodrama and Vaudeville című előadásban és ebben főként szólóban énekelt dalokat. Játszott még a Gypsy, a Peter Pan, Or The Boy Who Wouldn't Grow Up, a Little Shop of Horrors, a The Music Man című filmekben is. Ezt követően New Yorkba utazott, ahol színészetet kezdett tanulni.

2006-ban végzett az Arroyo Grande Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Dél-Kaliforniai Egyetemre, de a filmes munkálatok miatt szinte be sem tud járni az előadásokra. A Kalifornia állambeli Santa Maria városában 2001-ben sikeresen elvégzett egy szólóénekes-tanfolyamot.

2002 és 2005 között Zac Efron filmes sorozatokban is szerepet kapott, a Vészhelyzet egyik epizódjában például sebesült fiatalt játszott. A Firefly és a The Guardian című sorozatokban is szerepelt, majd a Warner Brothers elindította Zac saját sorozatát, a Summerlandet. Vendégszereplőként volt látható a CSI: Miami és az NCIS egy-egy epizódjában is.

A nagy robbanás 2006-ban a Disney Channel kérésére elfogadta Troy Bolton szerepét a High School Musical (továbbiakban: HSM) című filmben. Ebben már megmutathatta mind színészi, mind énekesi tudását. A film sikere nyomán 2006 augusztusában elnyerte a Nickelodeon tévécsatorna Legjobb Fiatal Színész-díját, Vanessa Anne Hudgens-szel együtt. A film szereplői (Zac nélkül) turnéra indultak és nagy sikerű koncerteket adtak többek között Sydneyben és Londonban is.

Nem sokkal a HSM első része után, 2006. február 4-én a filmben szereplő betétdalok közül kettő a Billboard Top 100-as listára került. A Breaking Free című dal (melyet Vanessa Anne Hudgens-szel énekel közösen) két hét alatt a 82. helyről az 5. helyre emelkedett; ilyen ugrásra korábban Beyonce és Shakira közös duettje (Beautiful Liar) óta nem volt példa. Ezt követően megjelent a HSM betétdalaiból összeállított album, melyen Efron is énekel.

2007-től napjainkig 2008. október 24-én mutatták be a mozikban a High School Musical 3. – Végzősök című filmet, ami rendkívül nagy sikert hozott számára. A film felülmúlta a nagy sikerű Batman bevételét és többen nézték meg, mint a Mamma Miát: már az első héten 45 millió dollár bevétele volt a filmnek.

A kilencvenes évekbeli tévésorozat, a Baywatch 2017-ben bemutatott filmváltozatában Matt Brody-t alakítja. Hogy az általa játszott karaktert hitelesen formálhassa meg, kemény edzésmunkával növelte izomtömegét, a megfelelő hatást a rendszeres edzés melletti spártai étrenddel érte el.Mozimánia. Hollywood csillagai. In.: TVR-Hét. XXVII. évf., 2016/17. szám, 7. oldal, ISSN 0864-9251

2023. december 11-én csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.

Magánélete

Zacnek saját lakása, két kutyája és egy macskája van. 2008. január 15-én a Los Angeles-i Cedars-Sinai Kórházban eltávolították a vakbelét. A Forbes magazin 2008-as hírességek listáján a 92. helyet foglalta el, mivel egy év alatt 5,8 millió dollárt keresett. 2009 áprilisában személyes vagyona körülbelül 10 millió dollár volt. 2015 májusában Efron vagyona 18 millió dollár volt.

A People magazin 2007-ben megírta, hogy Efron és Vanessa Hudgens 2005-ben kezdtek el randizni a High School Musical forgatása alatt, majd az Us magazin írta meg, hogy 2010 decemberében szakítottak. Efron romantikus kapcsolatot kezdett 2014 szeptemberében a modell és vállalkozó Sami Miróval. A pár 2016 áprilisában szétváltak.

2013 elején Efron gyógykezelést keresett, miután küzdött az alkoholizmussal és a kábítószerrel. 2013 júniusa óta józan. 2013 novemberében eltörte az állkapcsát az otthonában. 2014 márciusában Los Angeles belvárosában összeverekedett egy hajléktalannal, azonban a rendőrség nem tartóztatta le, mivel kölcsönös harcnak tekintették az esetet.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2003 Melinda világa Melinda's World Stuart Wasser David Baumgarten 2005 Gyerek a nyeregben The Derby Stallion Patrick McCardle Czető Roland Craig Clyde 2007 Hajlakk Hairspray Link Larkin Molnár Levente Adam Shankman 2008 High School Musical 3. – Végzősök High School Musical 3 Troy Bolton Markovics Tamás Kenny Ortega Én és Orson Welles Me and Orson Welles Richard Samuels Szatory Dávid Richard Linklater 2009 Megint 17 17 Again Mike O' Donnell tizenhét évesen Markovics Tamás Burr Steers (1.) 2010 Charlie St. Cloud halála és élete Charlie St. Cloud Death and Life Charlie St. Cloud Markovics Tamás Burr Steers (2.) 2011 Szilveszter éjjel New Year's Eve Paul Markovics Tamás Garry Marshall 2012 Mindenáron At Any Price Dean Whipple Markovics Tamás Ramin Bahrani Így jártam én Liberal Arts Nat Fehér Tibor Josh Radnor Lorax Dr. Seuss' The Lorax Ted (hangja) Molnár Levente Chris Renaud Kyle Balda Szerencsecsillag The Lucky One Logan Thibault Markovics Tamás Scott Hicks Az újságos fiú The Paperboy Jack Jansen Markovics Tamás Lee Daniels 2013 Félelmetes nap Parkland Dr. Charles James Carrico Fehér Tibor Peter Landesman 2014 Csajkeverőkvezető producer That Awkward Moment Jason Flynn Fehér Tibor Tom Gormican Rossz szomszédság Neighbors Teddy Sanders Markovics Tamás Nicholas Stoller (1.) 2015 Miénk a világ We Are Your Friends Cole Carter Markovics Tamás Max Joseph 2016 Nagyfater elszabadul Dirty Grandpa Jason Kelly Markovics Tamás Dan Mazer Mike és Dave esküvőhöz csajt keres Mike and Dave Need Wedding Dates Dave Stangle Markovics Tamás Jake Szymanski Rossz szomszédság 2. Neighbors 2: Sorority Rising Teddy Sanders Markovics Tamás Nicholas Stoller (2.) 2017 Baywatch Baywatch Matt Brody Markovics Tamás Seth Gordon A katasztrófaművész The Disaster Artist Dan Janjigian / Chris-R Markovics Tamás James Franco A legnagyobb showman The Greatest Showman Phillip Carlyle Markovics Tamás Michael Gracey 2019 Túltolva The Beach Bum Flicker Markovics Tamás Harmony Korine Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile Ted Bundy Molnár Áron Joe Berlinger 2020 Scooby! Scoob! Fred Jones (hangja) Markovics Tamás Tony Cervone 2022 Arany Gold Virgil Markovics Tamás Anthony Hayes Tűzgyújtó Firestarter Andy McGee Markovics Tamás Keith Thomas Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja The Greatest Beer Run Ever John "Chickie" Donohue Peter Farrelly (1.) 2023 Vaskarom The Iron Claw Kevin Von Erich Markovics Tamás Sean Durkin 2024 Ricky Stanicky Ricky Stanicky Dean Markovics Tamás Peter Farrelly (2.) Családi affér A Family Affair Chris Cole Markovics Tamás Richard LaGravenese

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2002 Firefly Firefly Simon Tam fiatalon 1 epizód 2003 The Big Wide World of Carl Laemke Pete Laemke rövidfilm Vészhelyzet ER: Dear Abby Bobby Abby 1 epizód 2004 Őrangyal The Guardian Luke Tomello 1 epizód Miracle Run Stephen Morgan tévéfilm Triple Play Harry Fuller tévéfilm 2004–2005 Mindig nyár Summerland Cameron Bale főszereplő (16 epizód) 2005 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Seth Dawson 1 epizód 2006 Heist pizzafutár 1 epizód Szerelmes hangjegyek High School Musical Troy Bolton If You Lived Here, You'd Be Home Now Cody tévéfilm NCIS NCIS Danny 1 epizód Cserecsapat The Replacements Davey Hunkerhoff (hangja) 1 epizód Zack és Cody élete The Suite Life of Zack & Cody Trevor 1 epizód 2007 Szerelmes hangjegyek 2. High School Musical 2 Troy Bolton 2009 Törtetők Entourage önmaga 1 epizód 2009–2016 Robotcsirke Robot Chicken több szereplő hangja 5 epizód 2019 Human Discoveries Gary (hangja) 10 epizód 2020–2022 Zac Efronnal a Föld körül Down to Earth with Zac Efron önmaga websorozat 2021 Save Ralph Bobby, a nyúl (hangja) rövidfilm

Zenei albumok 2007: Hairspray Soundtrack (Hajlakk-betétdalok, 2007. július 10.) 2007: High School Musical 2: The Soundtrack (HSM2-betétdalok, 2007. augusztus 14.) 2008: High School Musical 3: Senior Year Soundtrack (HSM3-betétdalok, 2008. október 21.)

Díjak és jelölések Díjak 2006 – Teen Choice Award: Choice Breakout Star 2006 – Teen Choice Award: Choice Chemistry for High School Musical (Vanessa Hudgens-szel) 2007 – Kids' Choice Award: Best Male Actor 2007 – Teen Choice Award: Choice Male Hottie 2007 – Hollywood Film Award: Ensemble of the Year (megosztva a Hairspray társulatával) 2007 – Young Hollywood Award: One to Watch in Hairspray 2008 – MTV Movie Award: Breakthrough Performance 2011 – People's Choice Awards: Favorite Movie Star Under 25

Jelölések 2005 – Young Artist Award: Best Performance in a TV Movie, Miniseries or Special by a Supporting Actor – for Miracle Run 2007 – Young Artist Award: Best Performance in a TV Movie, Miniseries or Special by a Lead Actor – for High School Musical 2008 – Critics Choice Award: Best Song for Hairspray (2007) Shared With: Queen Latifah, Nikki Blonsky, Elijah Kelley – for the song "Come So Far".

Jegyzetek

További információk

Linkgyűjtemény Posy Edwards: Zac Efron nagykönyve; ford. Endreiné Szemők Ildikó; Egmont, Bp., 2009 (Tini sztárok titkai) Grace Norwich: Zac-mánia. Nem hivatalos életrajz; ford. Endreiné Szemők Ildikó; Egmont, Bp., 2009 (Tini sztárok titkai)

Kategória:Amerikai színészek Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaliforniaiak