Az 1963-as Formula–1 világbajnokság volt a 14. FIA Formula–1 világbajnoki szezon, amely 1963. május 26-ától december 28-áig tartott. Ezalatt tíz világbajnoki és tizennégy nem világbajnoki futamot rendeztek. Jim Clark, és neki köszönhetően csapata, a Lotus jelentős fölénnyel uralta az egész évadot. Teljesítményükkel szinte egyedül a BRM-nek sikerült felvennie a harcot. Clark hét, Graham Hill kettő, míg John Surtees egy versenyt nyert meg. A világbajnoki cím Jim Clarké lett, aki 73 pontot szerzett, de csak legjobb hat helyezését vették számításba, így a megszerezhető legtöbbel, 54 egységgel nyerte meg a bajnokságot. A konstruktőrök közül a Lotus végzett az élen Clark pontszámával.
A szezon menete A BRM és a Lotus felállása nem változott az előző évihez képest. Graham Hill csapattársa továbbra is Richie Ginther, Jim Clarké pedig Trevor Taylor maradt. A Cooper Bruce McLarennel és Tony Maggsszel folytatta, míg a Porsche kivonulása eredményeként Dan Gurney csatlakozott Jack Brabham csapatához, Jo Bonnier pedig Rob Walker versenyzője lett. Miután a Bowmaker megvonta támogatását a Reg Parnell Racingtől, John Surtees elfogadta a Ferrari ajánlatát, hogy a csapatnál versenyezzen Willy Mairesse mellett. Az olaszokat több mérnök és pilótái is elhagyták, akik Carlo Chiti vezetésével, valamint a Phil Hill és Giancarlo Baghetti felállással megalapították az új ATS csapatot. Surtees helyére Parnell a fiatal új-zélandi Chris Amon szerződtette le.
Az 1963-as világbajnokság első futama a monacói nagydíj volt, amelyet a szokásos időben, május végén rendeztek meg. Az időmérő edzésen Jim Clark szerezte meg a pole-pozíciót, de a rajtnál mindkét BRM megelőzte. A második helyről induló Graham Hill vette át a vezetést csapattársa, Richie Ginther előtt. Clark a harmadik pozícióba esett vissza, őt John Surtees, Bruce McLaren és Innes Ireland követte. Az 5. körben Clark elment Ginther mellett, és üldözőbe vette Hillt. Kettejük között éles csata bontakozott ki a 18. körig, amikor Clarknak sikerült átvenni tőle a vezetést. Hill megpróbálta visszavenni tőle a helyet, de Clark fokozatosan meglépett tőle. A következő körben Surtees meg tudta előzni Ginthert, majd az 56. körben Hill mellett is elment, és ezáltal feljött a második pozícióba. Hill ezután ismét harcba szállt elvesztett helyéért, amit hamarosan vissza is szerzett. Nem sokkal később Surtees az olajnyomás csökkenése miatt lelassult. A 78. körben Clark váltója felmondta szolgálatot, és kiállni kényszerült, átadva Hillnek a vezetést és a győzelmet. Ginther második helyével a BRM kettős győzelmet szerzett, míg McLaren harmadikként fejezte be a versenyt a Cooperrel, miután megelőzte a lassú Surteest. 250px|thumb|left|Cooper T66-os
A belga nagydíj első rajtsora Graham Hillé és Dan Gurneyé lett. Clarknak a váltóval akadtak gondjai, ezért csak nyolcadikként végzett az időmérőn. Csapattársa, Trevor Taylor a hátsó felfüggesztés miatt nagyot balesetezett, de szerencsére nem sérült meg. A verseny nedves pályán vette kezdetét, amelyen Clark nagyon jól rajtolt, és az élre állt. A skótot Hill és Gurney követte. Amíg a két élen autózó elhúzott a többiektől, addig Brabham megelőzte Gurneyt, majd Mairesse mellett is elment. A tizedik pozícióból rajtoló Surtees hamarosan feljött a harmadik helyre. Mairesse motorhiba miatt visszaesett, Brabham pedig a 13. körben elektronikai hiba miatt kiállni kényszerült, így Gurney visszavehette harmadik helyét. Surteesnek ezután a befecskendezővel akadt problémája, s végül a 20. körben ő is kiállt. A harmadik Gurney után Ginther, McLaren és Maggs autózott pontszerző helyeken. Nem sokkal később vihar vonult végig a pályán, ami alatt Hillnek a váltó meghibásodása következtében kellett feladnia a versenyt a 18. körben. Ezáltal Gurney előlépett a második helyre, míg Ginther harmadik volt, de Maggs megelőzte. McLaren ekkor az ötödik helyen állt. Miután Maggs a 28. körben kicsúszott, a negyedik McLaren a verseny végéig megelőzte Ginthert, majd Gurneyt is. Jim Clark jelentős, közel ötperces előnnyel győzött Bruce McLaren, Richie Ginther és Dan Gurney előtt. A további pontszerzők Jo Bonnier és Carel Godin de Beaufort lettek.
Két héttel később, a Zandvoortban rendezett holland nagydíjon Clark indulhatott a pole-ból. Mellőle Graham Hill, a második sorból pedig Bruce McLaren és Jack Brabham várhatta a futamot. Az első körökben nem változott az időmérő edzés sorrendje. A rajt után a skót megőrizte vezető helyét, csakúgy mint Hill, McLaren és Brabham is a saját pozíciójukat. Az új-zélandi korai kiesése után Brabham feljött a harmadik helyre, majd megelőzte Hillt. Kettejük, illetve a mögöttük autózó Surtees és Gurney között is csatározás folyt a jobb pozícióért. Miután Brabham váltóhiba miatt kiesett, Hill visszavette a korábban elvesztett második helyet, ám később az autó túlmelegedése miatt ki kellett állnia a boxba. Ezalatt Surtees és Gurney elékerült, de a 63. körben Surtees hibázott, így Gurney megelőzte. Hill visszaküzdötte magát, de még mielőtt sikerült volna megelőznie Gurneyt, a 70. körben motorhiba következtében feladni kényszerült a versenyt. Clark után a teljes mezőny körhátrányban ért célba. Gurney második, Surtees harmadik lett. Rajtuk kívül Innes Ireland, Richie Ginther és Ludovico Scarfiotti szerzett pontot. Az olasz élete első Formula–1-es nagydíját teljesítette, miután egy héttel korábban Lorenzo Bandinivel megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt egy Ferrarival.
A reimsi francia nagydíjon ismét Jim Clark szerezte meg az első rajtkockát. Mögötte Graham Hill végzett az új BRM 61-essel, aki után Dan Gurney, John Surtees és Jack Brabham volt a leggyorsabb az időmérőn. A Ferrari pilótája, Ludovico Scarfiotti balesetet szenvedett az edzésen, és megsérült a térde, így nem tudott résztvenni a versenyen. A nagydíj meglehetősen furcsa módon kezdődött el, mivel a szervezők piros zászlóval indították el a versenyt. Ez a jelzés hivatalosan a futam megszakítását jelzi. Emellett Hill kiugrott a rajtnál, amiért később egyperces büntetéssel sújtották, ezért jelentős hátrányba került. Clark után Richie Ginther állt a második helyen, de az 5. körben egy kő kilyukasztotta az autó hűtőjét, így kiállni kényszerült. Ekkor Brabham vette át versenypozícióját, miután kemény harcot vívott Trevor Taylorral, aki a 42. körben váltóhiba miatt kiállt. Az élen autózó skót Climax-motorja néha nem működött tökéletesen, ezért Brabham valamennyire fel tudott zárkózni rá, de az ő motorjánál is hiba lépett fel, és visszaesett. Ezáltal Hill előlépett a második helyre, ám nála a kuplunggal akadtak problémái, aminek következtében az utolsó előtti körben a dél-afrikai Tony Maggs megelőzte. Clark több mint egyperces előnnyel nyert, Hillnek pedig csak a dobogó legalsó foka jutott. Később az a döntés született, hogy rajtkiugrása miatt a brit nem kap pontot, habár helyezését megtarthatja. Brabham negyedikként fejezte be a versenyt, rajta kívül még Gurney és Jo Siffert ért el pontszerző helyet. 300px|right|thumb|Graham Hill a BRM-mel
Két év után a Formula–1 visszatért Aintree-ből Silverstone-ba, ahol senkinek sem okozott meglepetést, hogy Jim Clark az első helyre kvalifikálta magát. A 4-3-4 elhelyezésű rajtrácson a skót mellől Dan Gurney, Graham Hill és Jack Brabham indulhatott. A második sorból John Surtees, Bruce McLaren és Tony Maggs várhatta a futamot. Clark a rajt után nem tudott az élre állni, hiszen többen is megelőzték, így Brabham vezette a mezőnyt Gurney, McLaren, Hill és Clark előtt. A skót versenyzőnek a 4. körben sikerült visszavenni a vezetést. McLaren a 7. körben motorhiba miatt kiállt, majd Gurney megelőzte Brabhamot a második pozícióért, nem sokkal később pedig Brabham motorja elfüstölt, így számára is véget ért a brit nagydíj. Hill így előléphetett a harmadik helyre, akit Surtees hamarosan elkezdett támadni. Az 59. körben Gurneynek szintén motorhiba miatt kellett kiállnia, s ezáltal Clark majdnem egy perccel autózott az élen. Az utolsó körben Hillnek annyira takarékoskodnia kellett a fogytán lévő üzemanyaggal, hogy Surtees megelőzte, így őt intették le másodikként.
A Nürburgringen Clark ismét uralta az időmérőt, bár Surtees közel került hozzá. Az első sor a BRM-motorral, de a Scuderia Centro Sud magáncsapat színeiben induló Lorenzo Bandinivel egészült ki, aki a gyári alakulat versenyzőjénél, Graham Hillnél is gyorsabb volt. A második sort Bruce McLaren, Richie Ginther és Willy Mairesse szerezte meg. Innes Ireland az időmérő előtti edzésen balesetezett BRP-BRM autójával, és csak a tizenegyedik pozícióból kezdhette meg a futamot. A rajt után Clark az élre állt, de még az első körben hiba történt a motorral. Ginther átvette tőle a vezetést, Surtees pedig feljött a második helyre. A 2. körben Ginther BRM-jének meghibásodott a váltója, s visszaesett Surtees, Clark, Hill és McLaren mögé. Ugyanebben a körben Mairesse nagyot karambolozott a Flugplatznál, ami egy mentős életébe került, ő maga pedig komoly karsérülést szenvedett, ami Formula–1-es pályafutásának a végét jelentette. Egy körrel később McLaren ugyanott karambolozott, miután elvesztette uralmát a kormány felett. A hatalmas ütközéstől megsérült a térde. Graham Hill váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Bár Clark folytatta a harcot a vezetésért Surteesszel, a Lotus gyújtása fokozatosan kihagyott, és a skót elkezdett visszaesni. Ennek következtében Ginther a harmadik, míg Tony Maggs a negyedik helyre lépett előre. Mivel a Cooper pilótája motorhibával küszködött, és hátraesett, ezért Jo Siffert vette át a negyedik pozíciót, amíg a differenciálmű meghibásodása miatt kiállni nem kényszerült. Tőle Gerhard Mitter örökölte meg a negyedik helyet egy régi Porschéval. Surtees megnyerte a versenyt, két év után megszerezve a Ferrari első győzelmét. 300px|right|thumb|A Cooper T66-os hátulról
Úgy tervezték, hogy az olasz nagydíjon az ovál pályát is belekombinálják a monzai versenybe, de pénteken délután úgy döntöttek, hogy biztonsági okokból tanácsosabb lenne mégiscsak a rövidebb pályán megrendezni a futamot. A verseny előtt néhány változás történt a pilóták körében. A Ferrari Lorenzo Bandinivel helyettesítette a Nürburgringen megsérült Willy Mairesse-t, aki helyére Tino Brambillát ültették a Scuderia Centro Sudnál. A Lotus színeiben versenyző Trevor Taylor látványos balesetet szenvedett a világbajnokság keretein kívül megrendezett ennai Földközi-tengeri Nagydíjon, és mivel a csapat tartalékpilótája, Peter Arundell egy másik versenyen indult, így az alakulat Mike Spence-t tette meg Clark csapattársául. Az időmérőn Chris Amon látványos balesetet szenvedett, aminek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. John Surtees szerezte meg a pole-pozíciót új Ferrarijával, mellőle Graham Hill indulhatott az első sorból. Clark és Richie Ginther a harmadik, illetve a negyedik rajtkockából kezdhette meg a futamot.
Clark és Hill egymás mellett haladva kezdték meg a futamot. Az első kör végére Hill a skót elé került, de Sutrees és a harmadik helyre visszaeső Clark folyamatosan támadta. A 4. körben Surtees vette át a vezetést, Clark pedig feljött a második pozícióba. Mindketten előnyt szereztek Hill-lel szemben, de Surtees versenye a 17. körben a motor meghibásodása miatt véget ért. Clark kissé visszaesett, s Hill és Dan Gurney mellett izgalmas csatát folytatott az élen. Hillnek azonban gondja akadt a kuplunggal, ezért kénytelen volt kiszállni a vezető helyért zajló küzdelemből. Amikor az amerikai az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt a 65. körben kiállt, Clark visszavehetett a tempóból, ami azt eredményezte, hogy Ginther visszavehette tőle a körét, és több mint másfél perc hátrányban másodikként haladt át a célvonalon. A dobogó legalsó fokára a cooperes Bruce McLaren állhatott fel, miután Jack Brabhamnek, Jo Bonniernek és Innes Irelandnak is gondjai akadtak az autójukkal az utolsó körökben. Annak ellenére, hogy nem fejezte be a versenyt, Irelandot a negyedik, Brabhamet az ötödik, Tony Maggst pedig a hatodik helyen klasszifikálták.