Az egyenesszárnyúak (Orthoptera) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályának egyik rendje. Az ide tartozó több mint 28 ezer faj világszerte megtalálható és minden szárazföldi (valamint édesvízi) élőhelyen előfordul. Egyes sáskafajok (amint már az ókorban is észlelték) képesek tömegesen elszaporodni, egész régiókat kopárrá rágva és hatalmas gazdasági károkat okozva. Jellegzetességeik közé tartozik, hogy lárvájuk nem teljes átalakulással fejlődik (fejlődési stádiumai hasonlítanak a kifejlett állatra és nem bábozódnak be), valamint hogy nagy részük jellegzetes hangot ad ki, ciripel. Ennek megfelelően hallószerveik is vannak, vagy a lábukon (tücskök, szöcskék) vagy az első potrohszelvényen (sáskák).
Az egyenesszárnyúak két jól elkülöníthető csoportra oszthatók, a tojócsöves szöcskékre és tücskökre (Ensifera) és a tojókampós sáskákra (Caelifera).
Felépítésük bélyegkép|balra|300px|Sáska testfelépítése: 1. csáp, 2. összetett szem, 3. gena, 4. occiput, 5. peristoma, 6. torpajzs (pronotum), 7. mesoepisternum, 8. mesoepimeron, 9. sulcus pleuralis, 10. metaepisternum, 11. metaepimeron, 12. elülső szárnyak (ala anterior), 13. potrohszelvények felső lemeze (tergum) 14. légcsőnyílások (stigmata), 15. cercus, 16. paraproct, 17. tojókampó, 18. homlok (frons), 19. clypeus, 20. rágó (mandibula) 21. felső ajak (labrum), 22. maxilla, 23. alsó ajak (labium), 24. coxa, 25. trochanter, 26. karom, 27. tarsus, 28. comb (femur), 29. lábszár (tibia), 30. potrohszelvények alsó lemeze (sternum) Az egyenesszárnyúak méretei változatosak, a legkisebbek néhány milliméteresek, míg a legnagyobbak testhossza eléri a 12 cm-t, szárnyfesztávolságuk pedig a 22 cm-t.
Testük a többi rovarhoz hasonlóan három testtájra tagolódik: fej, tor és potroh.
Fejük (latinul caput) egyenes állású (ún. orthognath). Egy pár csápjuk (antenna) változatos alakú. A két nagy összetett szem mellett három pontszemük (ocellus) is van. Lefelé irányuló (hypognath) szájszerveik erős, a fejet alkotó szelvények végtagjaiból módosult rágók.Farkas János et al: Állatrendszertani gyakorlatok 200px|bélyegkép|balra|A torpajzs alakja, mintázata fontos határozóbélyeg (zengő tarlósáska) A tor (thorax) három szelvényből tevődik össze. Ezek közül az első (prothorax) hátlemeze alkotja a nyeregszerű ún. torpajzsot (pronotum), amely oldalt részben vagy teljesen eltakarja mindhárom torszelvény oldallemezeit. A második (metathorax) és harmadik (mesothorax) torszelvények összeforrnak az elsővel és szilárd támasztékot biztosítanak a szárnyaknak. Két pár szárnnyal rendelkeznek. Az elülső szárnyak megvastagodtak és védik az alattuk legyezőszerűen összehajtogatott, hártyás, nagy felületű, a tényleges repülést végző hátsó szárnyakat. A szárnyak (mindkét pár) sok esetben visszafejlődtek, rövidek vagy pikkelyszerűek, esetleg teljesen hiányoznak. A fedőszárnyak jellegzetes erezettsége fontos határozási bélyeg lehet, illetve szerepük van a ciripelésben.
A torszelvényekhez három pár láb kapcsolódik, amelyek közül a hátsó többnyire hosszú, megvastagodott combú ugróláb, az elülső pár pedig a föld alatti fajoknál ásólábbá módosulhat.
A potroh (abdomen) 11 szelvényből áll, amelyek közül az utolsó egy-kettő vagy redukált vagy besüllyedt. A potrohvégen található a nőstények jellemző tojócsöve vagy -kampója, illetve a hímek párzókészüléke; valamint a sokszor jellegzetes alakú potrohfüggelékek (cerkuszok).Bevezetés, általános jellemzés Orthoptera-wiki
Többnyire rejtőszínt viselnek, amellyel a növényzethez vagy a talajhoz, kövekhez alkalmazkodnak. Színezetük azonban akár egy fajon belül is változatos lehet, ezáltal különféle élőhelyeken is el tudnak bújni a ragadozók elől. A sisakos sáskáról például kimutatták, hogy barna színváltozata jóval gyakoribb barna környezetben, míg a zöldek a dúsabb vegetációjú élőhelyeken dominálnak.Pellissier, Loïc, Wassef, Jérôme, Bilat, Julia, Brazzola, Gregory, Buri, Pierrick, Colliard, Caroline, Fournier, Bertrand, Hausser, Jacques, Yannic, Glenn, Perrin, Nicolas: Adaptive colour polymorphism of Acrida ungarica H. (Orthoptera: Acrididae) in a spatially heterogeneous environment - Acta oecologica 2011 v.37 no.2 pp. 93-98; https://doi.org/10.1016/j.actao.2010.12.003 Valószínűleg a lárvák érzékelik a környezet színeit és a következő vedlést követően az új kültakaró ahhoz alkalmazkodik.
Egyes mérgező trópusi fajok (pl. a Phymateus morbillosus) élénk figyelmeztető színeket viselnek. Mások mimikrit használnak, mint a hangyákat utánzó Macroxiphus sumatranusvagy a Eurycorypha szöcskék lárvája.
A ciripelés 200px|bélyegkép|balra|Rőthátú virágszöcske hallószervei a lábain (piros nyíllal jelölve) Míg a legtöbb rovar néma, a sáskák, szöcskék és tücskök többsége jellegzetes hangot, ciripelést képes kiadni.Az egyenesszárnyúak hangadása Orthoptera-wiki A sokszor az emberi fül számára is kellemes éneket általában a hím adja ki, így verseng a nőstényért.
Az egyenesszárnyúak ennek megfelelően hallószervvel is rendelkeznek, amely már igen régóta kialakult, az első ismert hallószervvel rendelkező mellső láb az korai jura korszakból származik. A többi fejlettebb rovarhoz hasonlóan ők is rendelkeznek egy, a tor tengelyében húzódó vastag légcsőággal, az ún. auditoriális tracheával. Ez a trachea ágazik el a lábakban megtalálható rezgésérzékelő szerv felé. Ez utóbbi szolgál a szöcskék és a tücskök hallószervének alapjául, amely a mellső lábak lábszáraiban helyezkedik el. A sáskák hallószerve az első potrohszelvény két oldallemezén nyílik, és valószínűleg később alakult ki az evolúció során.
A tücsköknél és szöcskék esetében a cirpelőszerv a hímek fedőszárnyainak tövén alakult ki. A szárny fonákán az egyik kiemelkedő ér a ciripelőér, amin sűrű kiemelkedések (a mezei tücsök esetében kb. 140) sorakoznak, a ciripelő csapsor. Ezen a csapsoron húzzák végig a másik szárny szélén található kiemelkedést, így keletkezik a reszelő hang. A szárnyakon merev erekkel körülvett mezők (a háromszögletű hárfa és a kerek tükör) rezonátorként erősítik a hangot. A tücskök két szárnya szimmetrikus, mindkettőn található cirpelőkészülék, míg a szöcskék aszimmetrikusak, csak a jobb fedőszárnyon látható az ún. tükör, a másik szárnyon pedig a megvastagodott cirpelőér. Ciripeléskor mindig a jobb szárny van felül, az ezen található pengető (plektrum) és a bal szárny ciripelő csapjai nem vesznek részt a hangképzésben.
Ciripeléskor a rovar összedörzsöli a kissé megemelt elülső szárnyait. A szárnyak és a potroh által kialakított üreg hangtölcsérként irányítja a hangot. Hasonlóan működik a mezei tücsök odúbejárata is, a hímek mindig itt hallatják az akár 100 méterre elhallatszó éneküket. A ciripelés egy része, egyes fajok esetében szinte az egész az ultrahangtartományba esik, amit ez emberi fül nem képes érzékelni.
A sáskák cirpelő csapsora a hátsó láb combjának belső oldalán található, amelyet a fedőszárnyakhoz dörzsölve állítanak elő hanghatást. 200px|bélyegkép|Ciripelő halványzöld rétiszöcske A ciripelés sebessége és kisebb mértékben a magassága hőmérsékletfüggő: meleg, napsütéses időben gyorsabb, magasabb, hűvös időjárás esetén lassúbb. A szárnyatlan fajok általában cirpelni sem tudnak, de vannak kivételek, mint a Stenopelmatidae család tagjai, amelyek a hátsó lábak erős tüskéit a potroh oldalához dörzsölve keltenek hangot. Vannak olyan szárnyas alakok is, amelyek nem rendelkeznek cirpelőszervvel és más módon adnak hangjelzéseket, mint a leveleken doboló dobolószöcskék.
A hímek a párkeresés során különféle hangokat hallathatnak. Megkülönböztethetünk szokványos éneket, amellyel a jelenlétét jelzi; a rivalizáló éneket ha vetélytárs jelentkezik; a nőstényeknek szóló párkereső éneket; és egyéb - ráugró, párzási stb.- hangokat.
A szöcskék és tücskök esetében néhány kivételtől eltekintve (pl. nyerges szöcske) kizárólag a hímek ciripelnek. A sáskáknál gyakran a nőstények is énekelnek, feltehetően ezzel segítve a hímet a nőstény megtalálásában.
Különlegesség az afrikai hólyagsáska (Bullacris fajok), ahol a hím hatalmas, levegővel felfújt hasa erőteljes rezonátorként működik, és olyan távolságra is eljuttatja hívását (a nőstény érzékeny hallószervével két kilométerről is meghallja), amelyre más rovarok nem képesek.
Evolúciójuk bélyegkép|Borostyánba zárt, az Elcanidae családba tartozó egyenesszárnyú Az egyenesszárnyúak igen ősi rovarok. Mintegy 300 millió évvel ezelőtt jelentek meg és már 250 millió éve kialakultak ma is ismert csoportjaik. Őseik a földtörténeti őskorban élő protoorthopterákig (Stenaropodidae) követhetők nyomon. Képviselőik a középső karbonban, kb. 330-315 millió éve jelentek meg és a legkorábbi ismert szárnyas rovarok közé tartoztak.Az egyenesszárnyúak származása Orthoptera-wiki
A középső és a késő karbonban már élt egy olyan csoport (Oedischiidae), amelynek a szöcskééhez hasonló ugrólábbal rendelkezett.
A mezozoikumi egyenesszárnyúak már nagyon hasonlítottak a mai szöcskékre, torpajzsuk, ugrólábuk, tojócsövük, szárnyerezetük olyan volt a mai fajoké. Azt is megállapították, hogy a korai és középső jura korban élő Locustopseidae és Elcanidae családok fajai még nem rendelkeznek cirpelőszervekkel. A késő jurában (Haglidae család) azonban már megjelennek a szárnyakon ezek egyértelmű jelei. A tücskök családja az alsó jura végére (felső Liász kor) kifejlesztette a maihoz teljesen hasonló cirpelőkészülékét. A korai jura elejéről pedig találtak egy hallószervvel ellátott lábat.On the placement of the Cretaceous orthopteran Brauckmannia groeningae from Brazil, with notes on the relationships of Schizodactylidae ZooKeys 77:17-30
A harmadidőszakban megjelentek az olyan, ma is élő csoportok képviselői, mint a Decticus vagy a Tettigonia. Ebben a korban a fűfélék elterjedésével tömegesen bukkannak fel a sáskák a leletanyagban.Biogeography of the grasses (Poaceae): A phylogenetic approach to reveal evolutionary history in geographical space and geological time April 2010 Botanical Journal of the Linnean Society 162(4):543 - 557
Életmódjuk bélyegkép|Sáskát fogott darázspók Az egyenesszárnyúak fontos komponensei a szárazföldi rovarfaunának. Többnyire kizárólag növényekkel táplálkoznak (sáskák), de vannak köztük ragadozók és mindenevők is (szöcskék, tücskök). Egyes hazai, de főként szubtrópusi fajok különleges táplálékra specializálódtak például virágport, nektárt esznek és részt vehetnek a virágok beporzásában.Glomeremus species from the Mascarene islands (Orthoptera, Gryllacrididae) with the description of the pollinator of an endemic orchid from the island of Réunion July 2010 Zootaxa 2545:58-68Overlooked flower-visiting Orthoptera in Southeast Asia Journal of Orthoptera Research 26(2):143-153 Vannak (mint a hangyásztücskök) amelyek a hangyabolyokban dézsmálják meg a felhalmozott táplálékot vagy eszik a lárvákat.
Néhány sáskafajnak a normál "magányos" formáján kívül van morfológiailag is eltérő tömeges alakja (gregária-fázis). A nagy tömegben összeverődő rovarok a sáskajárás során rendkívül magy károkat képesek okozni a mezőgazdaságban. Magyarországon a 20. század közepéig jelentettek reális veszélyt (bár egy kisebb eseményként még az 1990-as években is visszatértek) de Afrikában vagy a világ más meleg és száraz területein még ma is jelentős, sokszor éhínséggel járó csapást jelentenek.
Létszámuk szabályozásában nagy szerepet játszanak a velük táplálkozó természetes ellenségeik, a ragadozó rovarok, rovarevő kisemlősök, hüllők, madarak; valamint a parazitáik. A hollóbogár lárvái a petéiket fogyasztják, a fürkészlegyek több faja petéit a petékre, vagy lárvákra rakja. A bársonyatkák (Trombiidae család) lárvái a testnedveket szívogatják, belső élősködőik a fonalférgek (Nematoda) néhány faja (Mermis és Gordius fajok). Járványszerű elhullást is okozhat a légcső-rendszerükben élősködő Entomophaga grylli gomba.
Szaporodásuk