Bitonto város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.
Az ősi peucetius település a római uralom idején vált jelentőssé, amikor megépült a várost átszelő, és az apuliai városokat Rómával összekötő Via Traiana. A birodalom bukása után osztozott a többi déli település sorsában, előbb gót, majd bizánci, szaracén és longobárd fennhatóság alá került. A 11. században a normannok meghódították Dél-Itáliát, így Bitontót is. Fennhatóságuk alatt élte egyik virágkorát, ekkor épült fel a hatalmas katedrális, amelyet az apuliai romanika egyik legszebb építményének tartanak, és amely a Bari főegyházmegyével Bari-Bitontói főegyházmegye néven egyesített Bitontói egyházmegye főtemploma volt. 1734-ben a város mellett zajlott le a lengyel örökösödési háború egyik legjelentősebb csatája, amelynek eredményeként a Bourbonok – legyőzve az osztrák csapatokat – megszilárdították hatalmukat a Nápolyi Királyságban. Kikötőjét (Santo Spirito) 1928-ban a szomszédos Barihoz csatolták. A 12. századtól kezdődően jelentős olívaolaj-készítő központ lett, termékeit velencei közvetítéssel juttatta el Európa más vidékeire. Ezt a jelentőségét napjainkban is megőrizte, egyike Olaszország vezető olajtermelő városainak.
Fekvése Bitonto Baritól nyugatra fekszik, a Murgia-fennsíkon. Északon Giovinazzo, keleten Bari, Modugno és Palo del Colle határolja, délen Altamura, Toritto és Binetto, nyugaton pedig Terlizzi és Ruvo di Puglia. 1928-ig kijárata volt az Adriai-tengerre, ekkor a Santo Spirito nevű frazionéját Barival egyesítették. A település központja a Murgia első teraszán fekszik, 118 méter magasságban. A terület északkeleti irányban, azaz Bari és az Adriai-tenger irányába lejt. A község területének déli részén lévő dombvidék eléri a 491 méteres magasságot. A községhez tartozik az Alta Murgia Nemzeti Park egy része, valamint a Lama Balice Regionális Park (a helyiek La Majin néven említik). A történelmi városközpont déli oldalát a Balice (régebben Tiflis) patak völgye határolja.
Geológiája Geológiai szempontból tekintve Bitonto területe átmenetet képez Bari tengerparti síksága és a Murgia dombos vidéke között. A pugliai tengerpartot a pleisztocénben és a holocénben lerakódott tengeri üledékrétegek alkotják, míg a Murgiát a krétában keletkezett, majd később, az Appenninek orogenezise során kiemelkedett mészkő- és dolomitrétegek. A vidék felépítése miatt karsztformák által tagolt (szurdokvölgyek, dolinák, víznyelők stb.).
Éghajlata A városnak jellegzetes mediterrán éghajlata van, hosszú és meleg nyarakkal, valamint enyhe telekkel, kevés csapadékkal. A város mikroklímáját befolyásolják az Adriai-tenger felől érkező szelek is. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a C osztályba tartozik.
Történelme A város alapításától a római uralom végéig A hagyományok szerint Bitontót egy Botonus nevű illír vezér alapította. Az első, állandó településre utaló nyomok a neolitikumból származnak. A város közelében egy vaskori nekropoliszt tártak fel a régészek, s arra a következtetésre jutottak, hogy ekkor a vidék egyik jelentős települése, a Bari környéki síkság központja volt. A város környéki karsztbarlangokban talált régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy Bitonto egy külön népcsoport központja lehetett, az ókori források által ager butuntinusnak nevezett terület lakói. Részletes kutatások hiányában ez a hipotézis még nem nyert bizonyítást.
A város nevének eredetét illetően csak feltételezések léteznek, de a történészek abban egyetértenek, hogy latin vagy ógörög eredetű. Egyes történészek az illír alapításra vezetik vissza a város nevét, míg mások a Botuntum és Butuntum ókori névváltozatokat a bonum totum szószerkezetre vezetik vissza, aminek jelentése a vidék gazdagságára utal. Más tanulmányok abból indulnak ki, hogy a város nevének előtagja, a bot ógörögül olyan vidéket jelöl, ahol feltör a víz (forrás). Az utótag pedig várost jelöl, akárcsak Apulia más ókori települései (Tarentum, Sipontum, Metapontum) esetében is, tehát a név jelentése város, amely alatt forrás tör fel. Egy harmadik hipotézis szerint a város görög neve (Bütontinon) azt jelentené, hogy Botonus népe, utalva ezáltal az illír alapítás hagyományára.
Butuntum a peucetiusok egyik jelentős központja volt, majd Magna Graecia létrejöttével Spárta egyik gyarmatává lett, és szoros összeköttetésben állt Tarentummal. Erre i. e. 5. századból származó pénzérmék engednek következtetni, amelyeken a neves tarentumi hős, Phalantosz arcképe látható. Más pénzérméken pedig a város görög neve van feltüntetve: Bütontinon. A város ekkor már a vidék egyik jelentős gazdasági központja volt.
I. e. 3. században került római fennhatóság alá. A köztársaság korában municípiummá vált. Pallasz Athéné kultusza már a római hódítások előtt jelentős volt; az istennő temploma az egykori akropoliszon állt, a mai San Pietro in Vincoli-templom helyén. Tisztelete a római időkben is megmaradt. A hagyományok szerint ő ajándékozta az első olajfát a városnak. Ennek a hagyománynak nagy jelentősége van, hiszen később, a 12. századtól kezdődően Dél-Itália egyik legjelentősebb olívaolaj-termelő központja lett, és ez a címerben is megmutatkozik: két oroszlán egy olajfát tart.
A rómaiak idején a Via Traiana révén, amely áthaladt a városon, élénken részt vett a birodalom kereskedelmi életében. Az út itt vált ketté, északi irányban Barium irányába haladt tovább, kelet felé pedig Celiae, Rudiae és Norba irányába. Jelentőségét az is mutatja, hogy a kor legnevesebb történetírói is megemlítették (idősebb Plinius, Sextus Julius Frontinus, Martialis stb.), sőt a neves Tabula Peutingeriana térképen is feltüntették.
A város történelme a középkorban 250px|bélyegkép|Bitonto látképe egy középkori grafikán A Nyugatrómai Birodalom bukása után, akárcsak Apulia nagy része, Bitonto is gót, majd bizánci fennhatóság alá került, és folyamatos fenyegetettségnek volt kitéve a partok mentén portyázó szaracénok miatt. Az 5–6. században épült fel első temploma, a mai katedrális helyén. A város továbbra is fontos közlekedési csomópont maradt. 730-ban a longobárdok foglalták el, majd a 9. század közepén a szomszédos Barival együtt szaracén fennhatóság alá került. 871-ben, a Bari Emírség felszámolásával, rövid ideig a longobárdok vették át ismét az uralmat a város felett, majd 875-ben ismét a bizánciak. 1009-ben Melus (Meles Barensis) vezetésével Bariban vallási és főként gazdasági okok miatt felkelés tört ki a bizánci hatalom ellen, amely átterjedt Bitontóra is. A felkelést, úgy Bariban mint Bitontóban, Baszileiosz Argürosz Meszardonitész csapatai verték le. A bizánci katapán Bitontóban halt meg 1017-ben. A folyamatos szaracén támadások miatt elrendelték a város falainak felépítését.
A 11. század első felében a normannok megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában, így Apuliában is. A terület normann fennhatóság alatt élte egyik virágkorát. Ekkor telepedtek le a városban a bencés szerzetesek és ekkor kezdték el építeni a katedrálist. 1089-ből származik az első okirat, amely a bitontói püspökséget említi. A bencések a város falain kívül felépítették a San Leone-apátságot (Szent Leó), és a korszerű mezőgazdasági módszerek meghonosításával fellendítették a város gazdasági életét. Az évente, április 6-án megrendezett San Leone vásár eredete a 11. század közepére tehető, és a 14. századra a vidék egyik legjelentősebb állatvásárává nőtte ki magát, még Giovanni Boccaccio is említést tett róla a Dekameronban. 1098-ban Bitonto grófi székhely lett.
II. Frigyes civitas specialisnak nyilvánította, és egy rövid időszakot kivéve (1412–1551 között) közvetlenül a szicíliai (majd nápolyi) korona fennhatósága alá tartozott. 1227. szeptember 29-én Bitontóban közösítette ki IX. Gergely pápa a császárt, mivel az kapcsolatokat ápolt al-Kámil szultánnal.
Bitonto a 12. századtól kezdődően szoros kapcsolatokat ápolt Velencével, és a vidék egyik legjelentősebb olajtermelő központja lett. A megtermelt olajat a velencei kereskedők révén juttatta el Európa más vidékeire. A 13. század elején többször is összetűzésbe került Barival a Santo Spirito kikötő birtoklását illetően. 1265-ben ugyan meghúzták a határt Palese (Bari egyik peremkerülete) és Santo Spirito között, de a konfliktus a további évszázadok során továbbra is fennállt. Az Anjouk trónra kerülésével a Nápolyi Királyságban a városban új nemesi családok telepedtek le, és ellenőrzésük alá vonták a kereskedelmet. Ezek közül a legjelentősebb a ravellói Rogadeo család volt. Ugyancsak az Anjouk uralkodása idején erősítették meg a városfalakat, amelyek nagy része napjainkban is áll. A 14. században Bitonto a Terra di Bari második legnépesebb városa volt Barletta mögött. 1412-ben Giacomo Caldora, Bari hercege szerezte meg, majd 1441-ben I. Alfonz hadvezérének, Giovanni da Ventimigliának a birtoka lett. Később az Orsini, majd az Acquaviva család birtoka lett. A spanyol uralom kezdetével a Nápolyi Királyságban V. Károly király Bitontót Consalvo di Cordovának, a királyság konkvisztádorának ajándékozta.
A város története napjainkig 250px|bélyegkép|Az 1734-es bitontói csata emlékére emelt obeliszk 1551. május 27-én a város aranydukátért visszavásárolta függetlenségét. A nápolyi spanyol alkirály 1565-ben adta vissza a város polgári jogait. A Santo Spirito kikötőért folytatott vita tovább tartott, mígnem Sforza Bona, bari hercegnő 1527-ben vegyes használatú zónának nyilvánította a Modugno és a tenger közötti területet, így a kikötőt is. A város jelentősége tovább nőtt, és a 17. században Lecce mögött Apulia második legnagyobb városa volt és újabb virágkorát élte. Ekkor élt és alkotott a városban Carlo Rosa festőművész, a zenész Tommaso Traetta, a matematikus Vitale Giordano és a színész-énekes Nicola Bonifacio Logroscino.
A város 1731-ben szinte épen megmenekült egy földrengés pusztításaitól, amely a vidéket sújtotta. A hagyományok szerint a csodával határos menekülés a Szeplőtelen Szűz Máriának volt köszönhető, és ebből az időszakból származik tisztelete. Egy másik csodát is tulajdonítanak neki, mégpedig a lengyel örökösödési háború egyik meghatározó csatájában elért sikert, amely 1734. május 26-án zajlott le a város mellett az osztrák csapatok és III. Károly spanyol király hadserege között. Bitonto a Bari alá vonuló osztrák seregeket támogatta a háborúban. Amikor a spanyol hadsereg megérkezett, Montemar tábornok úgy döntött, hogy felégeti az ellenséggel szövetkező várost, ám a legendák szerint megjelent előtte Szűz Mária és visszavonulást parancsolt neki fiainak városa alól. A bitontói csatában végül a spanyolok győztek, és ezáltal a Bourbonok megszerezték a hatalmat a Nápolyi Királyságban. A csata emlékére a város határában egy obeliszket emeltek (Obelisco Carolino).
A város az Olasz Királyság kihirdetéséig közvetlenül a koronához tartozott, és csak azt követően, 1861-ben vált önálló községgé. A risorgimento idején Giuseppe Garibaldi a bitontói Giovanni Vincenzo Rogadeót nevezte ki Puglia első kormányzójává, aki később, 1870–1875 között a város polgármestere lett. Hivatali ideje alatt erősítette meg az olívaolaj-ipart, kulturális intézményeket alapított és létrehozott egy festészeti iskolát. A város gazdasági életében jelentős előrelépést jelentett, amikor egy belgiumi cég 1883-ban megnyitotta a vasútvonalat Bari és Barletta között, érintve Bitontót is.
Az egyesült olasz állam létrehozását követően a déli városok gazdasága hanyatlásnak indult, és nem tudta felvenni a versenyt a nagy északi központokkal. Ez magas munkanélküliséget, szegénységet és kivándorlást jelentett. A régió jelentős központjává Bari lépett elő, Bitonto szerepe jelentősen lecsökkent a két város közelsége miatt. 1928. október 28-án elcsatolták és Barihoz kapcsolták Bitonto kikötőjét, a Santo Spiritót, ezzel véget vetve a 13. század óta dúló vitának a két város között. Az 1950-es évek óta a város gazdasága jelentős változásokon esett át, de továbbra is mezőgazdasági jellegű település maradt, erős tercier szektorral.
Népessége