bélyegkép|200px|jobbra|Kíváncsi tengeri vidrák
A tengeri vidra (Enhydra lutris) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a menyétfélék (Mustelidae) családjába és a vidraformák (Lutrinae) alcsaládjába tartozó Enhydra emlősnem egyetlen élő faja és egyben a típusfaja is.
A tengeri vidra az Észak-Csendes-óceán jellegzetes állata. A felnőtt tengeri vidrák testtömege 14–45 kilogramm között van, így a menyétfélék közül a legnehezebbek, de a tengeri emlősök közül a legkönnyebbek. Eltérően a többi tengeri emlőstől, a tengeri vidra a testhőmérséklet megtartásában, nem a hőszigetelő zsírrétegre, hanem a vastag bundájára hagyatkozik. Habár a szárazon is képes mozogni, a tengeri vidra életének legnagyobb részét az óceán vízében tölti.
A tengeri vidra a partközeli vizeket kedveli, ahol gyorsan le tud merülni a tengerfenékre, hogy táplálékot hozzon fel. Főleg tengeri gerinctelenekkel táplálkozik, például tengerisünökkel, különféle puhatestűekkel és rákokkal, de egyes halfajokat is fogyaszt. Táplálkozási módszere szinte hihetetlen; a kemény héjú kagylókat a tengerfenékről felhozott kövekkel ütögetve töri fel, így azon kevés állatok közé tartozik, amelyek tárgyakat használnak. Az állat kulcsfaj: megfékezi a tengerisünök túlszaporodását, melyek lelegelnék az összes barnamoszat erdőt. Tápláléka között olyan élőlények is vannak, amelyeket az ember is szívesen fogyaszt, emiatt sokszor konfliktusba kerül a kagylótenyésztőkkel és a halászokkal.
Az egykor – egyedből álló tengerividra-állományt értékes prémje miatt az ember 150 év alatt szinte teljesen kipusztította. A vadászat betiltása, a védelmi intézkedések és a szaporítási programok segítségével sikerült megmenteni ezt a fajt. Mostanra az egykori elterjedési területük kétharmadát vették újra birtokba. Mivel tankhajóbalesetek bármikor történhetnek, melyek a kialakuló olajszennyezés révén nagy veszteségeket okozhatnak az állományban, a fajt még mindig a veszélyeztetett fajok listáján tartják.
Neve Az állat első tudományos leírását Georg Wilhelm Steller alkotta meg 1751-ben, azt követően pedig Linnaeus 1758-ban belefoglalta a „Systema Naturae” című művébe. Az állatot először Lutra marina tudományos néven ismerték, de azóta megnevezése sokszor változott, amíg 1922-ben végül elfogadták az Enhydra lutris nevet. Az „Enhydra” elnevezés az ógörögből származik, en/εν „benne” és hydra/ύδρα „víz”, jelentése „a vízben”, és a latin „lutris” melynek jelentése „vidra”.Nickerson, 19. old. Korábban „tengeri hód”-nak is nevezték, bár a vidrák és hódok között nagy a rokonsági távolság. A tengeri vidrát nem szabad összetéveszteni a ritka parti vidrával (Lontra felina), amely Dél-Amerika nyugati partjain él. Számos édesvízi vidra is elő-elő bukkan a tengerparti vizekben. A kihalt tengeri nyérc (Neogale macrodon), amely Észak-Amerika északkeleti partjainál élt, egy másik menyétféle, amely jól alkalmazkodott a tengeri élethez.
Kifejlődése bélyegkép|200px|Bár a tengeri vidra új tengeri emlős, születésétől idős koráig a vízben élhet
A tengeri vidra a legnehezebb menyétféle, viszont az óriásvidra hosszabb, de lényegesen karcsúbb. Ebbe a családba 13 élő vidrafaj és sok más szárazföldi állat tartozik, köztük a menyét, a borz és a nyérc is. Az állat egyedi a menyétfélék között, mivel nem ás búvóhelyet, nem jelzi revírterületét szagokkal és egész életét a vízben tölti.Kenyon, 4. old. Az Enhydra emlősnem egyetlen élő tagjaként, a tengeri vidra annyira eltér a többi menyétfélétől, hogy 1982-ben egyes biológusok inkább a valódi fókafélékkel állították rokonságba. A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a tengeri vidrának, a foltosnyakú vidrának, az európai vidrának, a nagyfogú tömpeujjú-vidrának és az ázsiai kiskarmú vidrának körülbelül 5 millió évvel ezelőtt közös őse volt.
A kövületek szerint az Enhydra ág körülbelül 2 millió évvel ezelőtt különült el az Északi-Csendes-óceánban, létrehozva a mára már kihalt Enhydra macrodonta fajt és a ma is élő tengeri vidrát.Love, 9. old. Az E. macrodonta mellett egy másik pleisztocén kori fajt is találtak, az Enhydra reevei-t, melynek kövületeire Anglia keleti partjain bukkantak rá. A modern tengeri vidra először Hokkaidó északi részén és Oroszország partjainál jelent meg, aztán kelet felé terjeszkedett, az Aleut-szigetek és Alaszka környékén, innen pedig dél felé indult Észak-Amerika partja mentén.Love, 15–16. old. Összehasonlítva a cetekkel, tengeritehenekkel és úszólábúakkal, amelyek 50-40, illetve 20 millió éve élnek a tengerekben, a tengeri vidra új jövevény.Love, 4–6. old. Néhány szempontból jobban alkalmazkodott a tengeri élethez, mint az úszólábúak, mivel az utóbbiak ki kell jöjjenek a szárazra vagy jégre, hogy világra hozzák kicsinyeiket.Love, 6. old
Előfordulása A tengeri vidra a Csendes-óceán északi partvidékén és szigetein él, nyugaton Kaliforniától Alaszkáig, keleten Japán és Oroszország partvidékén található meg.
A számuk, feltételezések szerint 150 000–300 000 között volt. 1741–1911 között könyörtelenül vadászták, ezért egyedszámuk az időszak végére 1000–2000-re csökkent. A nemzetközi vadászati tilalom, az élőhelyek megóvása és a visszatelepítések segítettek a tengeri vidrának, hogy újra benépesítse az egykori elterjedési területének a kétharmadát. A tengeri vidra állomány helyreállása nagy sikert jelent a tengeri természetvédelemben, bár az Aleut-szigeteken és Kaliforniában az állomány nagysága napjainkban visszaesett. Az állatot, a halászok és a kagylótenyésztők törvénytelenül üldözik (ölik és elkergetik még a nekik kijelölt helyekről is), a betegségek és az időnként tengerbe ömlő olaj miatt még mindig a veszélyeztetett állatok listáján tartják.
Alfajai Három elismert alfaja létezik, amelyek méretben és koponyájuk, illetve foguk alapján különböznek egymástól:
ázsiai tengeri vidra (Enhydra lutris lutris) (Linnaeus, 1758) - a Kuril-szigeteken, Kamcsatka partvidékén és a Parancsnok-szigeteken fordul elő. Ez a legnagyobb alfaj. alaszkai tengeri vidra (Enhydra lutris kenyoni) Wilson, 1991 - Alaszka partvidékén és az Aleut-szigeteken él. Ez a legnagyobb számban fennmaradt alfaj. Kóborló egyedei olykor Brit Columbia, Washington állam, sőt Oregon északi részének partvidékén is fellelhetőek. Az oregoni visszatelepítés nem járt sikerrel, viszont az 1969-es és 1970-es évi, Washington államban, igen. Azóta az állatok visszafoglalták korábbi elterjedési területüknek jelentős részét. A tengeri vidrák ma már megtalálhatók a Juan de Fuca szorosban, keleten Pillar Pointig. De láttak példányokat a San Juan-szigetek mellett és Puget Sound északi részén is. kaliforniai tengeri vidra (Enhydra lutris nereis) (Merriam, 1904) - korábban az Amerikai Egyesült Államok teljes nyugati partja mentén megtalálható volt, egészen Kalifornia állam déli részéig. A szőrméje miatti kíméletlen vadászat miatt úgy tűnt, hogy a 20. század első évtizedeiben kihalt, de 1938-ban egy alig 100 egyedből álló kis populációját újra felfedezték. Mára egyedszáma növekedőben van, de még mindig ez a legritkább a három alfaj közül. Feltehetően kevesebb halat fogyaszt, mint a másik két alfaj és ritkábban is jön ki a szárazföldre.
Megjelenése bélyegkép|200px|A tengeri vidra bundája bozontosabbnak tűnik a szárazon, mint a vízben
A tengeri vidra az egyik legkisebb tengeri emlős.VanBlaricom, 11. old A hím fej-törzs-hossza 120–150 centiméter, testtömege 22–45 kilogramm, a nőstényé 100–140 centiméter, 15–32 kilogramm. Mindkét nemnek körülbelül 30–33 centiméter hosszú a farka. Bundája sima, sűrű és meleg. A tengeri vidra nem rendelkezik hőszigetelő zsírréteggel, csak a bundája védi a hidegtől; ha az olajtól összeragad a szőre, az állat megfagy. Bőre egy négyzetcentiméterén 150 000 szőrszál található, így a legsűrűbb bundájú állatnak számít.Silverstein, 14. old. A bunda két szőrrétegből áll: az egyik a hosszabb, felszíni védőszőrzet, amely szárazon tartja az alsó rövidebb szőrzetet, így az állat bőréhez nem ér a hideg víz és a testmeleg nem használódik el hamar. A vastag bunda egész évben megmarad, és mivel az állat fokozatosan hullatja szőrét, nincs nála vedlési időszak.Kenyon, 37–39. old. A felszíni védőszőrzet tisztaságától függ a hőszigetelés, ezért létfontosságú, hogy az állat a testének minden részét elérhesse. Ebben segíti a rugalmas bőre és a nagyon hajlékony csontváza.Love, 21. és 28. old. A bunda színezete legtöbbször sötétbarna, ezüstös foltokkal, de a sárgától vagy szürkésbarnától a majdnem feketéig is változhat.Love, 27 old. A felnőtt állatoknál a fej, a nyak és a melltájék világosabb a test többi részénél.
Az állat számos módon alkalmazkodott a vízi életmódhoz. Az orrlyukak és a kis fülek képesek bezáródni.Silverstein, 13. old. Hátsó lábai hosszúak, szélesek, és lábujjai között úszóhártyák feszülnek. Zsákmányszerzés közben az állat hátsó lábának erős csapásaival hajtja magát előre. Mindkét hátsó lábán az ötödik ujj hosszabb, mint a többi, ami segíti a háton való úszáskor, de nehezíti a szárazon való járását.Kenyon, 70. old. A farok eléggé rövid, vastag, kissé lapított és izmos. A mellső lábak rövidek, visszahúzható karmokkal, tenyerén pedig durva kinövések vannak, amelyek megakadályozzák a síkos zsákmány menekülését.Silverstein, 11. old.
A tengeri vidra úszás közben a teste hátsó részét, a farkát és a hátsó lábait fel-le mozgatja,Love, 21. old. és képes 9 km/h sebességet is elérni. A víz alatt az állat teste hosszú és áramvonalas, mivel a mellső lábait testéhez szorítja.Kenyon, 62. old. A felszínen általában a hátán fekszik, ide-oda mozgatva hátsó lábait és farkát.Love, 22. old. Pihenés közben mind a négy végtagját hasi részére teszi, hogy hatékonyabban tartsa meg testhőmérsékletét, a melegebb napokon pedig a hátsó lábait a víz alá dugja, hogy hűljön.VanBlaricom, 64. old. Az állat nagyon jól tud lebegni a vízfelszínén, mivel a tüdeje befogadóképessége igen nagy – 2,5-szer nagyobb, mint egy hasonló méretű, szárazföldi emlősnek – és a bundája is megtart sok levegőt. A tengeri vidra ügyetlenül, gurulósan jár, míg futás közben meghajolva szökell. Habár képes a szárazon is járni, a nyílt vízben tölti idejének legnagyobb részét.
Nagyon érzékeny, hosszú bajuszszálainak és a mellső lábainak köszönhetően a tengeri vidra képes akár sötét, zavaros vizekben is zsákmányt találni.VanBlaricom, 11. és 21. old. A kutatók észrevették, hogy amikor éppen meg akarták közelíteni az állatokat, és felőlük fújt a szél, a tengeri vidrák hamarább reagáltak, mint amikor az állatok irányából fújt a szél. Ez arra enged következtetni, hogy a tengeri vidráknak jobb a szaglása, mint a látása.Kenyon, 55. old. Más megfigyelések azt mutatták, hogy egyaránt jól lát a víz alatt és felett, de nem olyan jól, mint a fókák.Love, 23. old. A hallása nem rossz, de nem is kitűnő.Kenyon, 56. old.
bélyegkép|jobbra|200px|Egy háton úszó felnőtt tengeri vidra
A kifejlett állatok 32 foga, főleg az őrlőfogak, lapítottak és lekerekítettek. Inkább zúzásra és nem vágásra alkalmasak.Kenyon, 43. old. A fókák és a tengeri vidrák az egyetlen ragadozók, amelyeknek két pár alsó metszőfoga van, és nem három, ahogyan a többieknél.Love, 74. old. A felnőtt állatok fogképlete a következő:Kenyon, 47. old. A tengeri vidra anyagcseréje kétszer-háromszor gyorsabb, mint egy hasonló nagyságú szárazföldi emlősnek. Az állat minden nap körülbelül saját testsúlya 25–38 százalékát kitevő táplálékot kell megegyen ahhoz, hogy életben maradhasson a hideg vízben.VanBlaricom, 17. old. Az emésztőrendszere körülbelül 80–85%-os hatásfokú,Love, 24. old. a táplálék mindössze három óra alatt halad végig a tápcsatornán. A legtöbb vizet a táplálékából nyeri, de eltérően a többi tengeri emlőstől, a tengeri vidra képes sós vizet is inni. Méretéhez képest az eléggé nagy veséi ki tudják választani a tengervízből az édesvizet, emiatt az állat vizelete igen sűrű.
Életmódja bélyegkép|jobbra|200px|Érzékeny bajuszszálaival és mellső lábaival könnyen kitapogatja zsákmányát a zavaros vízben