bélyegkép|jobbra|200px|Kína címere Kína címere a Kínai Népköztársaság szimbóluma, s egyben szuverenitásának jelképe.

A címert a Csinghua Egyetem építészeti tanszékének tanárai, , és mások alkotta tervezőcsapat tervezte. A jelképet a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület 1. Nemzeti Bizottságának második ülésén, 1950. június 23-án terjesztették elő, és a Központi Népi Kormány nyolcadik ülésén fogadták el ugyanazon év június 28-án. A nemzeti jelkép jogi státuszát később beillesztették a nemzeti alkotmányba.

Szimbolika A címer tartalmazza a Kína zászlajának színeit és elemeit:Description of the National Emblem from Chinese Government web portal.

Az öt csillag közül a legnagyobb jelöli a Kínai Kommunista Pártot, míg a másik négy a párt köré tömörülő kínai népet. A fogaskerék és a kalászokból font karima a munkásosztály illetve a parasztság jelképe, a azaz a Mennyei béke kapuja pedig az ország és Peking ikonikus épülete Mennyei béke terén. A vörös szín a forradalom jelképe.

A hivatalos szimbolikán túlmenően megjegyzendő, hogy a kínai hagyományban is kiemelt szerepe van a sárga (arany) és a vörös (piros) színeknek. A sárgát a császár színeként tartották számon. A hagyományos császári díszruha, a sárkányköntös sárga színű anyagból készült. A császári paloták tetejét is sárga színű mázas cserép fedte, máshol nem is használhattak sárga tetőcserepeket. A piros (vörös) szín a jószerencse és a boldogság jelképe Kínában. Esküvőkön hagyományosan pirosba öltözik a menyasszony, piros papírból készülnek az ünnepi papírkivágások. A hagyományos kínai operák festett arcmaszkjain a piros szín a becsületes, hűséges szereplők színe.Színek a kínai kultúrában

Használata 1991. március 2-án az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága jóváhagyta azt a (későbbi 41. számú) rendeletet, melynek értelmében a címert kötelező érvényűen használni kell: az Országos Népi Gyűlés és a Népi Kormány épületeinél, a Központi Katonai Bizottság épületeinél, a bíróságok, minisztériumok, a kínai nagykövetségek épületeinél.

Használni kell továbbá az alábbi nyilvános helyeken: a Mennyei béke terén, a bírósági épületek előterében, a határállomásokon.

Az alábbi szervek pecsétjének kötelezően tartalmaznia kell a címert: Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa, Központi Katonai Bizottság, Legfelsőbb Népi Bíróság, valamint ezen szervek vezetőinek személyes pecsétje, minden egyéb országos vagy tartományi szintű legfelsőbb vezető személyes pecsétje, hivatalos irata, borítéka stb.

Fordítás

Jegyzetek

Források

Kina Cimetr