Solti György (nemzetközileg Sir Georg Solti néven ismert; Budapest, 1912. október 21. – Antibes, 1997. szeptember 5.) harmincegyszeres Grammy-díjas magyar karmester, zongoraművész és zeneigazgató. Világszerte ismertté operadirigensi fellépései tették.
Zeneakadémiai tanulmányait zongora és zeneszerzés szakon 1927–31 között végezte, majd 1932-től az Operaház korrepetitora volt. 1936-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini asszisztenseként működött közre. Először 1938-ban állt zenekar élére: Mozart Figaro házassága című operáját vezényelte. Zsidó származása miatt emigrálnia kellett: 1939–45 között Svájcban élt. 1942-ben elnyerte a genfi zongoraverseny első díját, és ezzel megalapozta ismertségét. A második világháború után ismerősei a Bajor Állami Opera főzeneigazgatói tisztségéhez segítették. 1952-ben a frankfurti opera főzeneigazgatója lett, majd 1959-ben a londoni Royal Opera House alkalmazta. Újjászervezte és a világ legjobb operaházai közé emelte a londoni társulatot. 1969-től a Chicagói Szimfonikus Zenekar igazgatója volt, itt a szokásos operarepertoár mellett szimfonikus műveket is vezényelhetett. 1971-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója, 1985-től pedig a Londoni Szimfonikusok főzeneigazgatójaként dolgozott.
Kiváló hanglemez-dirigensként tartják számon; külön tehetsége volt a stúdiómunkához. Számtalan lemeze közül kiemelkedik Richard Wagner Ring ciklusának teljes felvétele a Bécsi Filharmonikusok élén. 31 Grammy-díjat kapott, európai és amerikai egyetemek avatták díszdoktorukká, az angol királynő pedig lovaggá ütötte (KBE).Ezzel a sir megszólítás jár.
Hatalmas repertoárja volt, és ennek részeként világszerte fáradhatatlanul propagálta magyar szerzők – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Weiner Leó – műveit. Élete utolsó lemezét is magyar komponisták műveiből állította össze. Egy dél-franciaországi fürdőhelyen hunyt el; hamvait kérésére a budapesti Farkasréti temetőben, Bartók Béla sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Síremlékén ez olvasható: „Hazatért”.
Életpályája Gyermekkora bélyegkép|250px|Solti György szülőháza, Budapest, XII. kerület, Maros utca 29.
Egy Vérmező utcai lakásban, a Stern család második gyermekeként született. Apja, Stern Móricz 1878-ban Balatonfőkajáron született, majd két fivérével Budapestre költözött. Lisztkereskedőként, később biztosító- és ingatlanügynökként dolgozott. Édesanyja, Rosenbaum Teréz a dél-magyarországi Bácskából, Adáról származott. Egy nővére és három fivére volt. Családja több ismert személyiséget adott a világnak, így például másodfokú unokatestvére volt Moholy-Nagy László fényképész. Unokatestvére Solti édesanyja legfiatalabb testvérének a fia volt Révész Imre, a neves újságíró, kiadó és műgyűjtő. Apja könnyebb érvényesülésük reményében egy magyar kisváros, Solt neve után a Solti családnevet adta gyerekeinek. Apját 1914-ben, az első világháború kitörésekor behívták katonai szolgálatra, és őt követve az egész család Veszprémbe költözött. A háború után súlyos anyagi gondokkal küzdöttek, ekkor költöztek vissza Budapestre, egy Maros utcai bérházba.
Röviddel a család Budapestre visszatérése után a gyerekeket beíratták az iskolába – az ifjú György ekkor hatéves volt. Édesanyja fedezte fel kiváló énekhangját és jó hallását. Ennek továbbfejlesztése érdekében zongoraórákra járatta a fiút, pedig az ifjú Solti inkább rajongott a labdarúgásért, mint a zenéért. Első tanára az Operaház német hárfása volt, akinek durva módszerei miatt hat hónap múlva kérte az órák felfüggesztését. Ezután ismét szenvedélyének, a labdarúgásnak élt. Másodikos korában, egy iskolai énekórán támadt fel benne a zene iránti érdeklődés, amikor rájött, hogy ő sokkal jobban zongorázik, mint az énekórákat kísérő fiú. Nyolcéves volt, amikor ismét zongorázni kezdett. Nővére, a nyolc évvel idősebb Lilly is ekkor kezdett el énekelni, így szülei úgy gondolták, spórolnának, ha a fiuk kísérné Lillyt zongorán. Új oktatója Kóczy tanárnő volt, aki egészen régimódi zongoratechnikát tanított.
Zenei tanulmányai Tízévesen sikeresen felvételizett a Fodor Zeneiskolába, ami a Liszt Ferenc Zeneakadémia mellett Magyarország második legjelentősebb zenei intézete volt. Laurisin Miklós, az elméleti tanárok egyike tanította zongorázni, ő ismertette meg vele a legújabb technikákat.
Két év Fodor-iskola után sikeresen felvételizett a Zeneakadémiára, ahol aztán hat évig tanult. Az első ottani zongoratanára Székely Arnold volt, aki ugyanazon régi módszereket kedvelte, mint Kóczy tanárnő. Székely osztályában ismerkedett meg Fischer Annieval, aki a 20. század egyik legjelentősebb zongoraművésze lett. Amikor pár év múlva Székely Arnold tüdőgyulladásban megbetegedett, az osztály vezetését Bartók Béla vette át, aki szintén kiváló zongorista volt.
bélyegkép|balra|250px|Liszt Ferenc Zeneakadémia
Tizenhárom évesen megnyert egy budapesti politikus által támogatott zongoravetélkedőt, amelyen többek közt egy saját szerzeményét is eljátszotta. Édesanyja, aki második Mozartnak tartotta fiát, meggyőzte a politikust, hogy írjon ajánlólevelet az Akadémia legismertebb zeneszerzés-tanárának, Kodály Zoltánnak. Kodály fogadta is őket, és az ifjú Solti kompozícióit meghallgatva annyit mondott, hogy a fiúnak előbb tanulmányaival kéne végeznie, utána majd beszélgethetnek. A magát sértve érző anya elvitte fiát Siklós Alberthez, az Akadémia másik zeneszerzés-professzorához, aki végül befogadta növendékének. Siklós Kodállyal szemben a zeneszerzés konzervatív vonulatát képviselte. A kurzust Solti sikeresen befejezte. Diplomamunkaként egy vonósnégyest írt, és ezzel zeneszerző pályafutása véget is ért. Az Akadémián a zenetörténetet Molnár Antal tanította, a karmester-kurzust pedig Unger Ernő, aki diákjainak mindig azt tanította, hogy kicsi, merev, csuklómozdulatokkal vezényeljenek. Ezután saját bevallása szerint évekbe tellett, amíg Solti le tudott szokni erről a technikáról. Az ifjú Soltit a leginkább a kamarazene osztály érdekelte. Ennek a tanára Weiner Leó volt, aki perfekcionizmusra tanította diákjait, és megismertette velük szinte az egész zenei repertoárt Mozarttól Brahmsig. Az Akadémia utolsó két évében Dohnányi Ernőnél, a nemzetközileg elismert zongoristánál, karmesternél és zeneszerzőnél tanult komponálást és zongoraművészetet.
Zenei fejlődésének másik fontos alkotóeleme a koncertlátogatás volt. Budapesten abban az időben rengeteg híres zongorista adott koncertet vagy az Akadémia dísztermében, vagy a Vigadóban. A legnagyobb hatással egy fiatal orosz zongorista, Vladimir Horowitz volt rá, de hallotta még Emil von Sauert, Liszt tanítványát és Rachmaninovot is. Az első olyan szimfonikus mű, amely komolyan hatott rá, Beethoven 5. szimfóniája volt, amit tizennégy évesen hallott Erich Kleiber vezényletével. Az előadás monumentalitása annyira lenyűgözte, hogy eldöntötte, nem zongorista lesz, hanem karmester. Diákkorában nem látogatta rendszeresen az Operaházat: amint később beismerte, tizenkét évesen elaludt A nürnbergi mesterdalnokok egyik előadásán. Az azonban nagy élmény volt, amikor Budapestre érkezett Richard Strauss, hogy elvezényelje új operáját, az Egyiptomi Helénát. Leginkább az idős zeneszerző visszafogott gesztusai hatottak rá.
Korrepetitor munkássága
Felismerte, hogy csak úgy lehet jó karmester, ha operaházban kezd dolgozni, ezért rögtön a Zeneakadémián tett államvizsgái után (1930-ban zongora, 1931-ben zeneszerzés diploma) felkereste Radnai Miklóst, az Operaház igazgatóját, aki az Akadémián zeneelméletet tanított, és ő egy évig fizetés nélküli asszisztensként alkalmazta. Ekkor az Operaház főzeneigazgatója Arturo Toscanini tanítványa, Sergio Failoni volt, a második karmester Fleischer Antal, a harmadik karmester pedig Berg Ottó. Valamivel később Ferencsik János (aki csak öt évvel volt idősebb Soltinál) átvett néhány előadást Fleischertől és Bergtől.
bélyegkép|balra|250px|Magyar Állami Operaház
Solti könnyedén alkalmazkodott az operaházi körülményekhez, korrepetitor szerződését meg is hosszabbították egy évvel. Mint sikeres korrepetitort az együttes tizenöt-húsz tagja is rendszeresen alkalmazta, tehát elég jól keresett. Hogy az Operaház közelében lakhasson, a szülei a Maros utcából a pesti Király utcába költöztették át a családot. Zsidóként azonban az ifjú Soltinak semmi esélye sem volt vezényelni, függetlenül attól, hogy korrepetitorként mekkora tapasztalatot szerzett. Amikor Josef Krips Budapestre érkezett, hogy elvezényelje Hubay Jenő Anna Karenina című operáját, Solti megkérdezte, hogy tud-e segíteni, tudná-e alkalmazni Karlsruhéban asszisztensként. Mivel Krips elégedett volt Solti munkájával és szabad állás is volt Karlsruhéban, alkalmazta őt.
1932. október elején érkezett Karlsruhéba. Legnagyobb gondja a német nyelvvel volt, hiszen Magyarországon minden operát magyarul adtak elő. Az első opera, amit gondozott, Wagner Lohengrinje volt. Bár csak Kripsszel dolgozott együtt, de megismerkedett a második karmesterrel, Rudolf Schwartzcal és a harmadik karmesterrel, Joseph Keilberthtel is. Két hónappal Karlsruhéba érkezése után a helyi lapban, a Völkischer Beobachterben megjelent egy Kripset támadó cikk, amely kifogásolta, hogy egy Ostjudétkeleti zsidót alkalmazott. Mint kiderült, a zenekar egyik tagja meggyőződéses náci volt, és mindenképpen meg akart szabadulni Soltitól. Krips kénytelen volt engedni, de beajánlotta Joseph Rosenstocknak, a mannheimi operaház vezető karmesterének. Továbbá azt tanácsolta Soltinak, hogy miután decemberben befejezi a munkáját Karlsruhéban, térjen vissza Magyarországra, és ott várja meg a következő év januári német választás eredményét. 1933 januárjában Hitler került hatalomra. Röviddel ezután elbocsátották Mannheimben Rosenstockot, Karlruhéban Kripset és Schwartzot is, csak a nem zsidó Keilberth maradhatott. Ezzel Solti németországi karrierje meghiúsult.
Budapestre visszatérve Ferencsik ismét alkalmazta egy évadra korrepetitorként. A Németországban dúló zsidóellenes politika miatt Budapestre is számos neves zsidó karmester érkezett, ami kiváló alkalom volt arra, hogy a pályakezdő Solti megismerje munkásságukat. Együtt dolgozott Bruno Walterral, Issay Dobrowennel, látta vezényelni Otto Klemperert és Fritz Buscht. Együtt dolgozhatott példaképével, Erich Kleiberrel is A rózsalovag és a Szöktetés a szerájból előadásainak előkészítésén.
bélyegkép|balra|250px|Az 1936-ban megjelent A magyar muzsika könyve című műben megjelent portréja (Vajda M. Pál felvétele bélyegkép|250px|Arturo Toscanini
1936 nyarán látogatott el először a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol nem hivatalosan sikerült bejutnia néhány próbára és előadásra is. Bár Bruno Walter és több más neves zenész is közreműködött, a fesztivál fő attrakciója mégis Arturo Toscanini volt. A következő nyáron Solti úgy döntött, hogy ismét elmegy Salzburgba. Az operaház igazgatójától szerzett egy ajánlólevelet, és ennek köszönhetően Salzburgban alkalmazták korrepetitornak Herbert Graf rendező mellé. Amikor először lement a zenekari árokba, hogy elfoglalja helyét a zongora mellett, csodálkozására Toscanini lépett a pulpitusra. Az akkor tomboló influenzajárványban Erich Leinsdorf, az olasz maestro asszisztense is megbetegedett, így Solti ugrott be a helyére, mivel már ismerte A varázsfuvola partitúráját. Ezen a nyáron nem kapott fizetést, de mielőtt hazautazott volna, Puthon báró, a fesztivál intendánsa irodájába hívatta, és szerződtette a következő nyárra Toscanini korrepetitorának. Októberben, alig két hónappal az Ünnepi Játékok után Toscanini a Bécsi Filharmonikusokkal Budapestre látogatott, így Solti ismét találkozhatott az idős mesterrel. A budapesti sajtó is felkapta a hírt, így Solti egy csapásra elismert zenésszé vált. Közben folyamatosan próbálkozott az Operaház igazgatóságánál, hogy engedjék őt is vezényelni. Végül 1938. március 11-én szerveztek neki egy előadást, Mozart Figaro házasságát. Az előadás sikerét beárnyékolta az aggodalom, hiszen Németország éppen akkor jelentette be az Anschlusst.