Szentesi Zöldi László (Szentes, 1970. április 17. –) magyar újságíró, televíziós szerkesztő-riporter és konzervatív publicista, aki a hazai jobboldali médiarendszer meghatározó alakja.
Újságírói munkássága mellett aktív formálója a Fidesz-melletti politikai aktivizmusnak: alapító tagja és egyik szellemi elindítója a tömeges demonstrációkat szervező Békemenet mozgalomnak, valamint szorosan együttműködik a Civil Összefogás Fórummal. Pályafutása során dolgozott a Magyar Televíziónál, a Duna Televíziónál, a Magyar Hírlapnál, valamint állandó szereplője volt az Echo TV és a Hír TV politikai vitaműsorainak (Sajtóklub, Keménymag). A Magyar Nemzet szerkesztője és publicistája, majd 2026 augusztusától az új jobboldali szellemi műhelyként induló Szamizdat online platform főszerkesztője. Éles hangvételű, a politikai ellenfeleket és a társadalmi jelenségeket bíráló írásai miatt rendszeresen érik kritikák.
Pályafutása
Mivel újságírói pályafutása kezdetén már volt egy Zöldi László nevű újságíró, ezért megkülönböztetésképpen először Chrudinák Alajos javaslatára a Szentesi Lászlót kezdte használni, később Szentesi Zöldi László lett.
23 évesen, a Magyar Televízióban kezdte pályafutását, filmeket készített a Panorámába és más külpolitikai műsorokba. 1993-94-ben szerkesztette és vezette a Magyarok című műsort. A Duna Televízió munkatársaként 1994-től is több dokumentumfilmet rendezett. A Betyárok csillaga Rózsa Sándor emlékezetét idézi Csongrád megyében. Észak-Írországban forgatta Véres vasárnapok című dokumentumfilmjét, ez a harminc évig húzódó északír polgárháború eseménytörténetét, kilátásait vizsgálja. A 2000-es évek elejétől az írott sajtóban dolgozott, először a Magyar Nemzet újságírójaként, majd a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként részt vett a Gyurcsány-időszak ellenzéki sajtómunkájában. Később a Demokrata főmunkatársa is volt, a Magyar Nemzet lapszerkesztőjekéntTáncsics-díjat kapott a Magyar Nemzet lapszerkesztője, Szentesi Zöldi László. Origo.hu. 2024. márc. 18. vezércikkeket és publicisztikákat írt.
1999 óta néprajzi, történelmi, külpolitikai tárgyú könyvei jelentek meg. Érdeklődik a gasztronómia iránt, székely és török szakácskönyvet is írt. Fontos számára a futball, a Ferencváros szurkolója. A hazai rockzene is közel áll hozzá, klipeket és dokumentumfilmeket készített a P. Mobil zenekarnak, megírta Rudán Joe életrajzi könyvét.
2026-ban a Szamizdat újságírói platform főszerkesztőjévé választották.
Művei Rózsa Sándor (1999) Véres vasárnapok - Polgárháború Észak-Írországban (2003) Rózsa Sándor – legenda és valóság (2006) Nagy magyar betyárkönyv (2009) Hídavatás (2011) Vörösterror Szolnokon (2011) Székelyföldi vendégség (2012) Isztambuli vendégség (2014) Az alföldi csárda (2015) A mindenség visszaperlése (2020) Lövés Szarajevóban (2021) Rudán Joe (2021) Elsüllyedt világ (2024)
Portréfilm Őszintén – Szentesi Zöldi László (2019)
Díjai Csongrád Megye Sajtódíja (2015) Csengery Antal-díj (2015) Jótollú magyar újságíró-díj (2020) Lovas István-sajtódíj (2020) Táncsics Mihály-díj (2024)Táncsics-díjat kapott a Magyar Nemzet lapszerkesztője, Szentesi Zöldi László. Origo.hu. 2024. március 18.
Jegyzetek
Források Isztambuli vendégség (Hozzáférés: 2016. február 6.) Asztali vendégségben érlelődő közösségek (Hozzáférés: 2016. február 6.) A titkos szolga (Hozzáférés: 2017. március 21.)
További információk http://mandiner.hu/tag/szentesi_zoldi_laszlo/ http://www.youtube.com/watch?v=g2untHzdk4o http://www.demokrata.hu/impresszum
Kategória:A Magyar Demokrata vezetői, újságírói Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Szentesiek Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Táncsics Mihály-díjasok