Gesztesi Károly, születési nevén Tóth Károly (Budapest, 1963. április 16. – Budapest, 2020. január 4.) magyar színművész, szinkronszínész.

Élete Gyerekkorában zongorázni, később zeneszerzőnek tanult, vízilabdaedzésekre járt. Már sorkatonai szolgálata alatt „kitűnt humorával, tehetségével, szervezőkészségével, életszeretetével”.Egykori katonatársától búcsúzik Bajkai István országgyűlési képviselő

Második nekifutásra került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Annak elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt. Szerepelt a Szomszédok egy nyári epizódjában is. Ezután Hollandiába utazott néhány hónapra, ahol egy luxusszállodában zongorázott. Az 1990–1991-es évad során a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1992–1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994–1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 után szabadfoglalkozású lett. 2015 tavaszán vele nyitott Friderikusz Sándor Összezárva Friderikusszal című műsora. Utolsó éveiben a Bánfalvy Stúdió előadásaiban szerepelt. A Talent Stúdió tanáraként szinkronizálást tanított. A színészzenekar tagja volt.

Az egyik legismertebb, legjellegzetesebb hangú és legtöbbet foglalkoztatott magyar szinkronszínész volt. Olyan szereplőknek kölcsönözte hangját, mint Lando Calrissian (Billy Dee Williams) a Csillagok háborúja filmekben, Sallah (John Rhys-Davies) az Indiana Jones két részében, vagy éppen Robert Baratheon a Trónok harcában. A Shrek című animációs filmben és annak folytatásaiban ő volt a főhős ogre magyar hangja. Emellett számos magyar filmben és televíziós sorozatban volt látható, a Jóban Rosszban dr. Füredi Attilájaként illetve a Magyar vándor Álmos vezéreként különösen ismert.

Magánélete Édesapja Tóth Konrád, édesanyja Neumann Zsuzsanna. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek nevét később hivatalosan is felvette. Született egy féltestvére is, Gesztesi Márta.

Első felesége Csarnóy Zsuzsanna (1963–) Jászai Mari-díjas színésznő, aki osztálytársa volt a főiskolán, és tőle 1990. március 12-én született legidősebb fia, Gesztesi Máté, szintén színész. Kapcsolatuk válással végződött. Második házasságát Karel Nikolettával kötötte, akitől házasságuk alatt világra jött a második és harmadik fia: Márk és Dávid, majd elváltak. Harmadjára Liptai Claudia színésznőt vette el, aki első lánya, Sára Panka édesanyja, ám ez a házassága is felbomlott. 2010-2011 között Molnár Gyöngyi színésznővel élt együtt.

Volt felesége, Karel Nikoletta adott életet ötödik gyermekének és negyedik fiának, Karel Áronnak, aki az anyja vezetéknevét viseli.

Sportos életet folytatott, mivel 30 kilós súlyfelesleget szedett fel. Előbb Bubik Istvánnal a Tabánban kocogott, rendszeresen edzőterembe járt, ahol napi három órát súlyzózott, később a víziröplabda hozott neki sikereket.

Utolsó éveiben alkoholproblémákkal küzdött, bár 21 évesen itta meg első pohár sörét. 2016-ban megtért a Hit Gyülekezetében, majd az Istenbe vetett hitének köszönhetően megszabadult alkoholproblémáitól. 2018 tavaszán felvételizett a Szent Pál Akadémiára, ahol először nem sikerült a felvételije. Később sikerrel járt, teológiát kezdett tanulni az intézményben.

Halála 2020. január 4-én délután a budapesti Ferdinánd hídnál az autójában rosszul lett. Este Szegeden a Páratlan páros című előadásban szerepelt volna, éppen a tájbusz találkozási pontjára igyekezett. A kiérkező mentők 50 percen át küzdöttek az életéért. Halálát szívinfarktus okozta.

2020. január 9-én a budakalászi temetőben, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra. A szertartáson beszédet mondott Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője.

Színházi szerepei Kosztolányi Dezső: Édes Anna – kéményseprő Szomor György–Szurdi Miklós–Valla Attila: Diótörő és Egérkirály – Egérkiràly Elton John–Tim Rice: Aida – Zoser Bram Stoker: Drakula – lelkész Shakespeare: Othello – Othello April De Angelis: Garrick, a színész – avagy ízlés dolga – Macklin Shakespeare: III. Richárd – Richárd, Gloster hercege Tim Rice–Andrew Lloyd Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát....Fáraó Dés László–Geszti Péter: A dzsungel könyve – Balu Ray Cooney–John Chapman: Kölcsönlakás – Henry Lodge Neil Simon–Marvin Hamlisch – C.B. Singer – Miklós Tibor: Mámor Woody Allen: New York-i komédiák Henrik Ibsen: Peer Gynt – Aslak kovács Arthur Miller: Pillantás a hídról – Marco Ben Elton: Popcorn – Bruce Delamitri, filmrendező Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Danforth Martin McDonagh: Vaknyugat – Valene Connor Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Filmjei Játékfilmek

Vörös vurstli (1991) Stationary (1996) Balekok és banditák (1997) Közel a szerelemhez (1998) Hamvadó cigarettavég (2001) Valami Amerika (2002) Nincs mese (2003) Titkos hely (2003) Telitalálat (2003) Getno (2004) Magyar vándor (2004) Nyócker! (2004) – Lakatos Lóri (hang) Csak szex és más semmi (2005)

Rokonok (2005) Szabadság, szerelem (2006) Tibor vagyok, de hódítani akarok! (2006) Üvegtigris 2. (2006) Egy bolond százat csinál (2006) Idegölő (2006) Kútfejek (2006) Megy a gőzös (2007) Valami Amerika 2. (2008) A Sólyom országa (2009) Papírkutyák (2009) Szuperbojz (2009) Cop Mortem (2016)

Tévéfilmek

Hajnali párbeszéd (1986) Szomszédok 33. epizód (1988. július 28.) Angyalbőrben (1990) Kis Romulusz (1994) Helló, Doki (1997) Az öt zsaru (1998) TV a város szélén (1998) 7-es csatorna (1999)

Kisváros (1997–2000) A titkos hely (2002) Nem a Te napod! (2006) Mennyből az angyal... Tea (2002–2003) Csaó, Bambinó! (2005) Ilyenek voltunk! – 10 éves a TV2 (2007) Jóban Rosszban (2005–2014)

Szinkronszerepei Sorozatbeli szinkronszerepei

Cím Szerep A szinkronizált színész Baywatch Garner Ellerbee Gregory Alan Williams Central Park West Mark Merrill Tom Verica A fejvadász Bobby Sixkiller Branscombe Richmond Szirének és szirénák Richard Stiles D. Christopher Judge A szupercsapat Bosco Albert „B.A.” Baracus Mr. T Hegylakó Duncan „Mac/Highlander” MacLeod Adrian Paul Kórház a pálmák alatt Clemant Charles M. Huber A tengeralattjáró (Das Boot) Werner hadnagy Herbert Grönemeyer Rex felügyelő Peter Höllerer Wolf Bachofner Kerge város Paul Lassiter Richard Kind Robin Hood legújabb kalandjai Little John Richard Ashton Baywatch – Forró éjszakák Garner Ellerbee Gregory Alan Williams Nash Bridges – A trükkös hekus Joe Dominguez Cheech Marin Az igazságosztó Mr. Chapel Michael Madsen Alvilági játszma Isaac „Ice” Gregory Ice-T Futballista feleségek Jason Turner Cristian Solimeno Drót William „Bunk” Moreland nyomozó Wendell Pierce Trónok harca Robert Baratheon Mark Addy Csernobil Andrej Gluhov brigádvezető Alex FernsColumbo (Halálos lelkiállapot)Dr. Mark CollierGeorge Hamilton

Filmszinkronszerepei

Cím Eredeti cím Év Szerep A szinkronizált színészPonyvaregényPulp Fiction1994Jimmie DimmickQuentin TarantinoHalálmester 2.- A gonosz sosem hal megWishmaster 2: Evil Never Dies1999TillaverTom Lister Jr.AmadeusAmadeus1984Salieri inasaPhilip LenkowskySebhelyekExit Wounds2001T.K.Anthony Anderson101 kiskutya101 Dalmatians1996HoraceMark WilliamsVadászat életre-halálraDeath Hunt1981SundogCarl WeathersAz elveszett frigyláda fosztogatóiRaiders of the Lost Ark1981SallahJohn Rhys-DaviesRocky IV.Rocky IV.1985Rocky BalboaSylvester StalloneKobraCobra1986Marion „Kobra” CobrettiSylvester StalloneTúl a csúcsonOver the Top1987Lincoln HawkSylvester StalloneHamburger HillHamburger Hill1987Adam Frantz őrmesterDylan McDermottDrágán add az életed!Die Hard1988All PowellReginald VelJohnsonIndiana Jones és az utolsó kereszteslovagIndiana Jones and the Last Crusade1989SallahJohn Rhys-DaviesBatmanBatman1989Alexander KnoxRobert WuhlA bosszú börtönében Lock Up 1989 Frank Leone Sylvester StalloneKedvencek temetője 2. Pet Sematary II 1992 Gus Gilbert seriff Clancy BrownRomper Stomper Romper Stomper 1992 Hando Russell CroweJurassic ParkJurassic Park1993Dennis NedryWayne KnightA kisértetházThe House of the Spirits1993Pedro Tercero GarcíaAntonio BanderasTiszta románcTrue Romance1993Cody NicholsonTom SizemorePonyvaregényPulp Fiction1994Jimmie DimmickQuentin TarantinoCsillagok háborúja Star Wars 1995 Lando Calrissian Billy Dee WilliamsMegérint a halálKiss of Death1995Calvin HartSamuel L. JacksonVégképp eltörölniEraser1996Johhny CasteleoneRobert PastorelliRyan közlegény megmentéseSaving Private Ryan1998Michael HorvathTom SizemoreCsizmás kandúr Puss in boots 1999 Óriás Kevin DorseySivatagi cápákThree Kings1999Chief ElginIce CubeSzáll a kakukk fészkéreOne Flew Over the Cuckoo's Nest1975TurkleScatman CrothersBetépveBlow2001Pablo EscobarCliff CurtisFelpörgetveDriven2001Joe TantoSylvester StalloneSzörny Rt. Monsters, Inc. 2001 James P. "Sulley" Sullivan John GoodmanD-ToxD-Tox2002Jake MalloySylvester StalloneAz Amazonas kincseThe Rundown2003BeckDwayne JohnsonAz 50 első randi50 First Dates2004NickPomaika'i BrownHoltak hajnala Dawn of the Dead 2004 Kenneth Ving RhamesÜtközésekCrash2004Graham WatersDon CheadleFérj és férjI Now Pronounce You Chuck and Larry2007Larry AllensworthKevin James Szörny Egyetem Monster University 2013 James P. "Sulley" Sullivan John GoodmanA séfChef2014Carl CasperJon FavreauSportháborúFuturesport1998Obike FixxWesley SnipesA Robinson család titkaMeet the Robinsons2007EdzőDon HallCsodacsibeChicken Little2005TornatanárMark DindalAz arany utcábanStreets of Gold1986Roland JenkinsWesley SnipesHortonHorton Hears a Who!2008TanácselnökDan Fogler Hull a pelyhes Jingle All The Way 1996 Sinbad Myron Larabee Verdák Cars 2006 Matuka Larry the Cable Guy Verdák 2. Cars 2 2011 Matuka Larry the Cable Guy Shrek Shrek 2001 Shrek Mike Myers Shrek 2. Shrek 2 2004 Shrek Mike Myers Harmadik Shrek Shrek the Third 2007 Shrek Mike MyersA CsodacsapatLes Seigneurs2012Patrick OrbéraJosé Garcia Shrek a vége, fuss el véle Shrek Forever After 2010 Shrek Mike Myers Shrekből az angyal Shrek the Halls 2007 Shrek Mike Myers Félelem és Shrekketés Scared Shrekless 2010 Shrek Mike MyersTúl mindenenA Man Apart2003Sean VetterVin DieselKeménykötésűekKnockaround Guys2002Taylor ReeseVin DieselXXXxXx2002Xander CageVin DieselGorillabácsiThe Paficier2005Shane WolfeVin DieselMária MagdolnaMary2005Ted YoungerForest WhitakerMulholland – Gyilkos negyedMulholland Falls1996Ellroy CoolidgeChazz PalminteriJó reggelt, Vietnam!Good Morning, Vietnam1987Edward GarlickForest WhitakerA remény rabjaiThe Shawshank Redemption1994Byron Hadley kapitányClancy BrownSzellemkutyaGhost Dog: The Way of the Samurai1999SzellemkutyaForest WhitakerTanúvédelemWitness Protection1999Steven BeckForest WhitakerLángoló MississippiMississippi Burning1988Bird ügynökKevin DunnPánikszobaPanic Room2002BurnhamForest WhitakerAz utolsó skót király The Last King of Scotland2006Idi Amin DadaForest WhitakerX-Men: Az ellenállás végeX-Men: The Last Stand2006Dr. Henry "Hank" McCoy/BestiaKelsey GrammerSzeretetnepperSzeretetnepper2012Kis Corleone narrációKirály MárkErőnek erejévelThe Last Stand2013John BannisterForest WhitakerA komornyikThe Butler2013Cecil GainesForest WhitakerElrabolva 3.Taken 32015Frank Dotzler felügyelőForest WhitakerA Lény 2.Species II1998Dennis GambleMykelti WilliamsonStar Wars IX. – Skywalker koraStar Wars IX. – The Rise of Skywalker2019Lando CalrissianBilly Dee WilliamsCreed: Apollo fiaCreed2016Rocky BalboaSylvester StalloneCreed II.Creed II.2018Rocky BalboaSylvester StallonePorunk hőseLocal Hero1983Macpherson tiszteletesChristopher AsanteA függetlenség napjaIndependence Day1996Marty GilbertHarvey FiersteinHalj meg máskorDie Another Day2002Damian FalcoMichael Madsen Asterix és a Vikingek – Obelix

Asterix: Az istenek otthona – Obelix

A Hercegnő és a Béka – Lois

A Varázslótanonc – Maxim Horvath (Jay Baruchel)

Polar Expressz – A hajléktalan (A vonat tetején utazó hobó)

Men in Black-Sötét zsaruk a Föld körül – Vungus

Verdák - Matuka

Díjai Miskolc város nívódíja (1990) Filmszemle Legjobb Férfi Epizódalakítás Díja (1997) VOXCar-díj (2002)A legjobb szinkron: Shrek Lions-díj (2006) Story Ötcsillag-díj (2006, 2009)

Könyvek