A Kaposvölgye VSC egy magyar labdarúgóklub, Nagyberkiben. A csapat a megszűnéséig NB II - Nyugati csoportjának masszív tagja volt.

Rövid története Bár Nagyberki községnek már 1925-ben volt csapata, a jelenlegi csapat csak 1936-ban alakult meg, s nem jogutódja a korábban működő Nagyberki LE-nek. 1948-tól a Kaposvári Labdarúgó Alszövetség szervezése alatt álló bajnokságokban játszott, járási és megyei másodosztályban. A csapat sok névváltozáson ment keresztül, mire a falu neve helyett Kaposvölgye nevet felvette. 1992-ben indult meg a csapat mai napig folyó előretörése, kezdve a körzeti bajnokságmegnyerésével, évente osztály váltva NB II-ig menetelt a gárda. Az utóbbi években már az NB II-ben is masszív középcsapata, s a másodosztályban kissé idegen módon rendre jó pár légióst alkalmaz. Országosan először 2003-ban ismerték meg az együttest, amikor kiejtette a Magyar Kupából a címvédő Újpestet. 2011-ben a csapat az utolsó helyen végzett a bajnokságban. Az idény során anyagi gondokkal küzdöttek, míg végül a bajnokság végén megszűnt a klub.

Neves játékosok Nikolics Nemanja (magyar válogatott labdarúgó) Erdzan Beciri (szlovén utánpótlás-válogatott labdarúgó)

Szakmai stáb VezetőedzőPályaedzőKapusedzőGyúróSzertárosHorváth LajosCsendes Balázs?Végső BélaCsonka Gyula

Játékoskeret 2009. október 25-én:

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal. Kapusok1 Ferencz Norbert1/1 Köllő András23 Strublics József Hátvédek4 Jagodits Gyula3 Vaskó József5 Fellai József12 Đurica Zuparić15 Szabó Szabolcs21 Mező Tamás## Menyhért Gergő## Pintér László## Kerekes István Középpályások6 Szűcs László7 Huzmi Gábor8 Kardos Ernő9 Koller Krisztián11 Andruskó Attila14 Sandro17 Fodor Tamás Csatárok2 Horváth Gyula13 Ivusza Gábor16 Simon Attila

Külső hivatkozások Nem hivatalos honlap

Kategória:Somogy megye labdarúgócsapatai Kategória:1936-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:Megszűnt magyar labdarúgócsapatok Kategória:Magyar labdarúgócsapatok