A Malleus maleficarum, bevett magyar címén Boszorkánypöröly vagy A boszorkányok pörölye, a késő középkor és a kora újkor határán keletkezett latin nyelvű demonológiai és eljárásjogi traktátus, amely a boszorkányság fogalmát, teológiai értelmezését és bírósági üldözésének módját tárgyalja. Bár a köztudatban gyakran a Katolikus Egyház hivatalos boszorkánykézikönyveként él, a modern kutatás szerint a mű nem vált hivatalosan elfogadott egyházi demonológiai vagy büntetőeljárási normává, nem került be a kánonjog kötelező gyűjteményeibe, és hatása régiónként jelentősen eltért.Christopher S. Mackay (ford., jegyz.): The Hammer of Witches: A Complete Translation of the Malleus Maleficarum. Cambridge: Cambridge University Press, 2009.Christopher S. Mackay (szerk., ford.): Henricus Institoris and Jacobus Sprenger, Malleus Maleficarum. 2 köt. Cambridge: Cambridge University Press, 2006.
A művet elsősorban Heinrich Kramer domonkos inkvizítorhoz, latin nevén Henricus Institorishoz köti a szakirodalom. A kiadási hagyomány és a korai recepció Jacob Sprenger domonkos teológus nevét is összekapcsolta a művel, de Sprenger tényleges szerzői közreműködése vitatott. A szöveg polemikus irányát, eljárásjogi hangsúlyait és demonológiai rendszerét a kutatás többnyire Kramerhez kapcsolja.Hans Peter Broedel: The Malleus Maleficarum and the Construction of Witchcraft: Theology and Popular Belief. Manchester: Manchester University Press, 2003. .
A Malleus a boszorkányságot démoni együttműködésen alapuló, az eretnekséggel összefüggő bűnként értelmezte. Jelentős szerepet játszott a kora újkori demonológiai irodalom történetében, de nem indította el önmagában a boszorkányüldözéseket, és nem tekinthető valamennyi európai boszorkányper egységes jogi kézikönyvének. Hatása különösen a nyomtatott könyvkultúra, a tanult demonológia és egyes világi bírósági gyakorlatok összefüggésében értelmezhető.Brian P. Levack: The Witch-Hunt in Early Modern Europe. London – New York: Routledge, 4. kiadás, 2016.Wolfgang Behringer: Witches and Witch-Hunts: A Global History. Cambridge: Polity Press, 2004.
Címe és terminológiája
A cím latin alakja, Malleus maleficarum, szó szerint nagyjából „a boszorkányok pörölye” vagy „az ártó varázslónők pörölye”. A hosszabb címforma — Malleus maleficarum, maleficas et earum haeresim ut phramea potentissima conterens — arra utal, hogy a mű a boszorkányokat és „eretnekségüket” hatalmas fegyverként kívánja szétzúzni.
A latin maleficium ártó cselekményt, kárt okozó mágiát jelent; a maleficus és malefica pedig olyan személyt jelöl, akinek természetfeletti vagy démoni segítséggel tulajdonítottak kártékony tevékenységet. A címben szereplő maleficarum nőnemű többes genitivus, ezért a cím nyelvtanilag kifejezetten női elkövetőkre, „boszorkányokra” vagy „ártó varázslónőkre” utal. Christopher S. Mackay modern fordítása külön is hangsúlyozza, hogy a mai „witch” és „witchcraft” szavak számos modern, folklorisztikus, romantikus vagy popkulturális asszociációt hordoznak; ezért fordításában technikai okokból a „sorcerer”, „sorceress” és „sorcery” terminológiát használja a latin fogalmak visszaadására.
A magyar „boszorkány” szó tehát bevett, de csak közelítő fordítás. A Malleus által tárgyalt jelenség nem egyszerű népi gyógyítás vagy babona, hanem tanult demonológiai konstrukció, amelyben az ártó mágia, az ördögi paktum, a hittagadás, az incubusokkal és succubusokkal kapcsolatos démonológiai elképzelések, a titkos közösséghez tartozás és a bírósági üldözés eljárási logikája kapcsolódott össze.Richard Kieckhefer: European Witch Trials: Their Foundations in Popular and Learned Culture, 1300–1500. Berkeley: University of California Press, 1976.
Keletkezése
Heinrich Kramer és az innsbrucki ügy
Heinrich Kramer, latin nevén Henricus Institoris, a német nyelvterületen működő domonkos inkvizítor volt. Az 1480-as években dél-német és tiroli boszorkányügyekben próbált eljárni. A szakirodalom különösen fontosnak tartja innsbrucki fellépését, amely 1485–1486 körül kudarcba fulladt: a helyi egyházi hatóságok, köztük Georg Golser brixeni püspök, nem támogatták eljárási módszereit, és Kramer kénytelen volt elhagyni a térséget.
Az innsbrucki eljárások legismertebb vádlottja Helena Scheuberin volt. Az ügyben több vádlott is szerepelt, Kramer eljárását pedig a helyi hatóságok és Georg Golser püspök is problémásnak ítélték. Az eljárás végül Kramer számára kudarccal zárult. A Malleus maleficarum részben Kramer innsbrucki kudarcának intellektuális és jogi igazolásaként is olvasható: a traktátus egy sikertelen és vitatott eljárás után igyekezett bizonyítani, hogy a boszorkányság valóságos, eretnekséggel rokon bűn, és hogy szigorú bírósági fellépést igényel.Tamar Herzig: „The Bestselling Demonologist: Heinrich Institoris’s Malleus maleficarum”, in Jan Machielsen (szerk.): The Science of Demons: Early Modern Authors Facing Witchcraft and the Devil. London – New York: Routledge, 2020, 53–67.
A legkorábbi ismert kiadást Peter Drach speyeri nyomdájához kötik; a kiadás címoldal nélkül jelent meg. Herzig összefoglalása szerint a művet 1486-ban, viszonylag rövid idő alatt állították össze, és a speyeri nyomtatás már 1487 elején forgalomban lehetett.
Kramer később is aktív prédikátori és írói tevékenységet folytatott. 1491-ben a nürnbergi tanács számára is készített boszorkányügyi szakvéleményt. Ez a szöveg azonban nem azonos a Malleus maleficarummal, és külön forrásként kezelendő.Werner Tschacher: „Kramer, Heinrich (Henricus Institoris)”, in Lexikon zur Geschichte der Hexenverfolgung, historicum.net.Peter Segl (szerk.): Der Hexenhammer. Entstehung und Umfeld des „Malleus maleficarum“ von 1487. Köln – Wien: Böhlau, 1988.
Jacob Sprenger szerepe
Jacob Sprenger domonkos teológus és rendi vezető volt, aki a kölni domonkos környezethez és a Kölni Egyetemhez kötődött. A rózsafüzér áhítat terjesztésében fontos szerepet játszott, és a domonkos rend német nyelvterületi reformtörekvéseihez is kapcsolódott.
A művet a hagyomány gyakran Kramer és Sprenger közös munkájaként említi. A modern kutatásban azonban vitatott, hogy Sprenger ténylegesen részt vett-e a szöveg megírásában. Sprenger bizonyosan fontos domonkos reformer és egyetemi teológus volt, de ez nem bizonyítja automatikusan, hogy a Malleus szövegének tényleges szerzője vagy társszerzője lett volna. Egyes kutatók szerint Kramer Sprenger tekintélyét használta fel a mű hitelességének növelésére; mások óvatosabban fogalmaznak, és a fennmaradt jóváhagyási iratok, címadási hagyományok, valamint kézirati és nyomtatott tanúságok összetettségére hívják fel a figyelmet.Wolfgang Behringer: Hexen und Hexenprozesse in Deutschland. München: Deutscher Taschenbuch Verlag, 4. kiadás, 2000.
Christopher S. Mackay óvatosabb álláspontot képvisel, és nem zárja ki Sprenger valamilyen közreműködését, míg más kutatók Kramer önálló szerzőségét hangsúlyozzák erősebben. Enciklopédikus pontossággal ezért úgy fogalmazható meg, hogy a mű fő szerzője Kramer volt, Sprenger szerepe pedig bizonytalan és vitatott. A szöveg arculatát különösen Kramer boszorkányügyi tapasztalatai, polemikus céljai és eljárásjogi javaslatai határozták meg.
A Summis desiderantes affectibus bullája
VIII. Ince pápa 1484. december 5-én adta ki a Summis desiderantes affectibus kezdetű bullát. A dokumentumot gyakran „boszorkánybullának” nevezik, de jogtörténeti értelemben elsősorban joghatósági megerősítés volt. A bulla különösen Mainz, Köln, Trier, Salzburg és Bréma egyháztartományai tekintetében igyekezett elhárítani azokat a joghatósági akadályokat, amelyekre Kramer hivatkozott.VIII. Ince pápa: Summis desiderantes affectibus, 1484. december 5.
A bulla a Malleus elkészülte előtt keletkezett, ezért nem tekinthető a könyv hivatalos pápai jóváhagyásának. Kramer a bullát a mű elé illesztette, hogy tekintélyt adjon saját traktátusának, de a pápai dokumentum nem dogmatikai definíció volt, és nem a Malleus konkrét tartalmát hagyta jóvá. A bulla hatását a régebbi irodalom gyakran túlbecsülte: nem új büntetőjogi rendszert hozott létre, hanem meglévő inkvizítori felhatalmazásokat és joghatósági igényeket erősített meg.Herbert Thurston: „Witchcraft”, in The Catholic Encyclopedia. New York: Robert Appleton Company, 1912.
A bulla későbbi recepcióját ezért meg kell különböztetni eredeti jogi céljától: Kramer a dokumentumot a mű tekintélyének növelésére használta, de ez nem azonos a traktátus tartalmi pápai jóváhagyásával.
A kölni jóváhagyás vitája
A Malleus elé illesztett iratanyagban szerepel egy kölni teológiai jóváhagyás is. Ennek hitelessége és értelmezése régóta vitatott. Több történész szerint Kramer megtévesztő módon használta fel a Kölni Egyetem teológusainak nevét, vagy szabálytalan eljárással igyekezett a műnek egyetemi tekintélyt kölcsönözni. Más értelmezések óvatosabban fogalmaznak, és nem egyszerű hamisítványról, hanem problematikus, vitatott jóváhagyási folyamatról beszélnek.Joseph Hansen: Quellen und Untersuchungen zur Geschichte des Hexenwahns und der Hexenverfolgung im Mittelalter. Bonn: Georgi, 1901.
A kölni jóváhagyás vitája nem mellékes technikai kérdés, hanem a mű korabeli legitimitásának egyik kulcspontja. A vita nem pusztán arról szól, hogy a dokumentum „hamisítvány” volt-e, hanem arról is, hogy a teológusok esetleges jóváhagyása pontosan mire vonatkozott: a boszorkányság létezésének általános tételére, vagy Kramer konkrét demonológiai és eljárási állításaira. Ezért a jóváhagyást nem lehet egyszerűen a teljes mű egyetemi vagy egyházi elfogadásaként értelmezni.
A kérdés azért is fontos, mert mutatja, hogy a Malleus már saját korában sem volt problémátlanul elfogadott egyházi-teológiai mű. Nem került be a kánonjog hivatalos gyűjteményeibe, és nem vált a Katolikus Egyház hivatalos boszorkányügyi kódexévé.Edward Peters: Inquisition. New York: The Free Press, 1988.
Szerkezete és tartalma
A Malleus maleficarum három nagy részre tagolódik. Nem varázsige-gyűjtemény, és nem pusztán kínvallatási kézikönyv, hanem skolasztikus formában megírt demonológiai, teológiai és eljárásjogi traktátus. Tartalma ugyanakkor a modern olvasó számára erősen problematikus: a boszorkányság valóságának tagadását teológiailag gyanús, szélsőséges esetben eretnekséggel rokon álláspontként kezeli, a nőket különösen hajlamosnak tekinti a démoni kísértésre, és a büntetőeljárásban rendkívül szigorú eszközöket igazol.
A Malleus nem azért jelentős, mert először beszélt mágiáról vagy démonokról, hanem mert a korábbi maleficium-hiedelmeket, az ördögi paktum teológiáját, a hittagadás gondolatát, az incubusokkal és succubusokkal kapcsolatos démonológiai elképzeléseket, a nőellenes toposzokat és a büntetőeljárási logikát egyetlen, büntetőeljárásban alkalmazható rendszerbe kapcsolta.Michael D. Bailey: Battling Demons: Witchcraft, Heresy, and Reform in the Late Middle Ages. University Park: Pennsylvania State University Press, 2003.
Az első rész: a boszorkányság valósága
Az első rész a boszorkányság valóságát kívánja bizonyítani. Kramer skolasztikus kérdés-felelet formában érvel amellett, hogy a démonok képesek Isten megengedése mellett a világban hatni, és hogy emberek — a mű hangsúlyai szerint különösen nők — velük együttműködve ártó cselekményeket hajthatnak végre.
Kramer különösen azokat támadta, akik a boszorkányságot puszta képzelődésnek vagy ördögi illúziónak tartották, és tagadták, hogy a démonokkal együttműködő emberek Isten megengedésével valós testi, anyagi és közösségi károkat okozhatnak. Ez jelentős fordulat volt a korábbi kánonjogi hagyomány egy részéhez képest, amely bizonyos boszorkányhiedelmeket inkább ördögi illúziónak vagy babonának tekintett.Canon episcopi, később Gratianus Decretumában: C. 26, q. 5, c. 12, Episcopi.Magyar Katolikus Lexikon, „boszorkányper”.
A második rész: állítólagos boszorkányi cselekedetek és ellenszerek