Az állati és a humán anatómiával foglalkozó tudományágakban az anatómiában használatos síkok és irányok precíz megnevezése több okból is igen lényeges.

bélyegkép|jobbra|1. ábra Az állatok gyakran változtatnak helyzetet a környezetükhöz képest

A köznyelv használatával szemben két komoly probléma merül fel. Először is, a köznyelvi, irányokat jelző szavak természetüknél fogva nyelvspecifikusak, ezért szakszövegekben le kell őket fordítani a velük megegyező, vagy csaknem megegyező megfelelőjükre. Tehát ezek nem univerzális kifejezések, amiket más anyanyelvű zoológusok is könnyen megértenek. A terminológiai különbségek egyébként az állati anatómia (néha zootómiának is nevezik) és az emberi (orvosi) anatómia területét továbbra is különválasztják.

A második és nagyobb probléma maguknak az állatoknak a tulajdonságaiból fakad. A legtöbb állat képes mozogni a környezetéhez képest (lásd 1. ábra). Tehát míg a „fenti” irány egy álló helyzetű élőlény fejtetőjére mutathat, ugyanez a „fenti” kifejezés a hanyatt fekvő állat hasa irányába mutat.

Ezért egységesített, általában latin szavakon alapuló anatómiai (és zootómiai) irány-, illetve helymeghatározó kifejezésekben egyeztek meg, hogy a biológusok és orvosok precízen kifejezhessék az állati (és emberi) testek és szervek helyzetével kapcsolatos ismereteiket.

Magyar folyó szövegben a magyaros írásmódot célszerű használni (pl. dorzális), de magyar szakmai szövegekben sokszor a latinos írásmódot részesítik előnyben, ilyenkor célszerű dőlt betűvel kiemelni az idegen nyelvű kifejezést (pl. dorsalis). Az orvosi latinban sajnálatosan gyakran előforduló kevert formák (pl. *dorsális) kerülendők. Összetételekben vagy szókapcsolatokban pedig mindig egynemű írásmódot alkalmazzunk (pl. dorzális úszó vagy pinna dorsalis; artéria dorzálisz pedisz vagy arteria dorsalis pedis). Toldalékolás esetén a magyar forma a szerencsésebb (pl. dorzálisan és nem *dorsalisan). Ebben a szócikkben az anatómiai kifejezések magyaros és latinos alakban is szerepelnek.

Standard anatómiai helyzet Mivel az állatok képesek a helyzetüket változtatni környezetükhöz képest, és mivel függelékeik (karok, lábak, csápok stb.) is változtathatják helyzetüket a test főrészéhez képest, lényeges, hogy az anatómiai irányokat leíró kifejezések a szervezet standard anatómiai helyzetére vonatkoznak. Például a 8. ábrán a csápok meg vannak görbülve, így nem az anatómiai pozícióban vannak. Mégis, ha a proximo-disztális tengelyt írjuk le, a kiegyenesített pozíciót feltételezzük. Így elkerülhető a kavarodás, ha ugyanarra az élőlényre különböző testhelyzeteiben hivatkozunk.

Gerinctelen és gerinces zootómia

A zoológia nem ad általános, formális definíciót a standard anatómiai helyzetre. Azt mondhatjuk, hogy ez általában az élőlény nyugalmi helyzetével egyezik meg. Így, a legtöbb gerinctelen állatnál az a helyzet, amikor az állat éppen nem táplálkozik, rejtőzik vagy haladó mozgást végez (lásd 6-9. ábra, lejjebb), és a testfüggelékei nyújtott állapotban vannak.

A kétoldali szimmetriájú állatoknál (Bilateria), mint a gerincesek és a gerinctelenek egy része, úgy is fogalmazhatunk, hogy az a testhelyzet, amikor az állat álló helyzetben előre tekint.Campbell and Reece (2005), p. 630. (lásd 2–4. ábra, lejjebb)

Orvosi (humán-) anatómia A zootómiától eltérően az orvosi anatómiában a standard anatómiai helyzetet pontosan meghatározták. A többi gerincessel megegyező módon az emberi test álló helyzetben van, nyugalomban. A végtagok (karok és lábak) azonban természetellenes helyzetbe vannak rendezve, kissé a holttestek boncoláskor felvett helyzetére emlékeztetve. Tehát a lábak összezártak (vagy enyhén szétnyíltak), a karok kifelé fordítva, úgy, hogy a tenyér előre, a hüvelykujj pedig a testtől kifelé mutasson. A karok enyhén el is mozdulnak a testtől, oldalt nem érintkeznek vele.Marieb (1995), pp. 13–14.Tortora and Derrickson (2006), pp. 12–13 A végtagok (főleg a karok) helyzetének fontos szerepe van a végtagokkal kapcsolatos anatómiai irányok meghatározásában.

Koponya

Embereknél a koponya standard anatómiai helyzetét nemzetközi konvenció alapján a frankfurti horizontális sík határozza meg. Ez a csontos szemgödörben található bal oldali orbitalén és a két porionon (a külső hallójárat legfelső pontja) áthaladó sík, aminek a standard anatómiai helyzetben nagyjából a talajjal párhuzamosnak kell lennie. Ez nagyjából megegyezik az álló, egyenesen előre néző személy fejtartásával.

Irányok

Az emberi testhez legközelebb a gerincesek testfelépítése áll. Minden gerinces állatnak (az embert is beleértve) ugyanaz az alapszabása („body plan” vagy „bauplan”): kétoldali szimmetriájúak. Más szavakkal, középen elválasztva őket a bal és jobb testfél egymás tükörképei.Kardong (2005).Hickman et al. (2003).Houseman (2003).Wischnitzer (1993). Ezért az anatómiában használatos alapvető irányokat jelölő kifejezések azok, amiket a gerinceseknél használnak. Ezek a kifejezések számos gerinctelen élőlény testének leírására is alkalmasak.

Irányok a gerinces szervezeteknél Először is kiválasztjuk az élőlény egymástól legtávolabb eső végpontjait. Minden ilyen végpont-pár meghatároz egy tengelyt. Egy kétoldali szimmetriájú élőlénynél hat ilyen végpont létezik, ami három, egymást derékszögben metsző tengelyt definiál – a térgeometriából jól ismert x, y, és z tengelyeket.

bélyegkép|jobbra|2. ábra Anatómiai irányok és definiált tengelyek egy gerincesnél

Anterior és poszterior

A legnyilvánvalóbb végpontok az „orr” és a „farok” (lásd a 2. ábrát). Anatómiailag az orrot tekinthetjük úgy, mint elülső vagy anterior (anterior) vég (latin ante; ’előtt’). Gerinceseknél, ahol a fej jól meghatározott, az anterior véget hívják rosztrális (rostralis) végnek (latin rostrum; ’csőr’), kraniális (cranialis) végnek (görög κρανίον kranion; ’koponya’), vagy feji/kefalikus (cephalicus) végnek (görög κεφαλή kephalē; ’fej’). A szélesebb körű alkalmazhatóság, különösen az elkülönülő fejjel gyakran nem bíró gerinctelenek miatt általában az „anterior” forma javasolt.Miller (2002).Ruppert et al. (2004).

Az elülső (anterior) vég ellentéte a hátulsó, hátsó vagy poszterior (posterior) vég (latin post; ’után’). Ezt nevezik kaudálisnak (caudalis) (latin cauda; ’farok’) is – ez a kifejezés szigorúan véve csak gerincesekre használható, ezért használata kevésbé javasolt.

Az előbb definiált két pontot összekötve az elülső-hátulsó tengelyt vagy anteroposterior tengelyt (anteroposzterior, néha antero-posterior) kapjuk. Ritkábban használatos szinonimái a rosztrokaudális (rostrocaudalis) vagy kefalokaudális (cephalocaudalis) tengely (lásd az 1. táblázatot). Gyakran AP vagy A-P tengelynek rövidítik. Az elülső-hátulsó tengely meghatározása mellett az „anterior” és „posterior” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a tengely mentén. Így a 2. ábra halán a kopoltyúnyílások poszterior helyzetben vannak a szemekhez képest, de anterior helyzetben a farokhoz képest.

+ 1. táblázat: Tengelyek a gerincesek zoológiájábanAnatómiai kifejezésMeghatározott tengelySzinonimákLefutásaanterior anterioranteroposzterior anteroposteriorrosztrokaudális rostrocaudalis1, kraniokaudális craniocaudalis1, kefalokaudális cephalocaudalis2a fejtől a test ellenkező végéig vagy a farokig.poszterior posteriordorzális dorsalisdorzoventrális dorsoventralis—a gerincoszloptól (hátulsó) a hasig (elülső).ventrális ventralisbal (laterális lateralis)bal-jobbdextro-sziniszter dextro-sinister2, szinisztro-dexter sinistro-dexter2a test bal oldalától a jobb oldaláig.jobb (laterális lateralis)mediális medialismediolaterális mediolateralis3—a szervezet közepétől valamelyik oldalig.bal vagy jobb (laterális lateralis)proximális proximalisproximodisztális proximodistalis—egy függelék csúcsától (disztális) annak a testhez való csatlakozásáig (proximális).disztális distalis Jegyzetek: 1 Szokásos használat. 2 Ritkán használják. 3 A bal-jobb tengely felével egyezik meg. (Az „intermediális”, „ipszilaterális”, „kontralaterális”, „szuperficiális” vagy a „felszínes/mély” kifejezések csak viszonyításként használatosak, nem határoznak meg fix anatómiai tengelyeket.)

Dorzális és ventrális További nyilvánvaló végpontok a hát és a has. Ezeket háti vagy dorzális (dorsalis) végnek (latin dorsum; ’hát’) és hasi vagy ventrális (ventralis) végnek (latin venter; ’has’) nevezik. A legszélső pontokat összekötve a hát-hasi vagy dorzoventrális tengelyt (dorsoventralis) kapjuk. Gyakran DV vagy D-V tengelynek rövidítik. A DV tengely definíció szerint derékszöget zár be az AP tengellyel.

Ahogy az anteroposzteriornál is látható volt, a „dorzális”, „ventrális” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a D-V tengely mentén. Így a 2. ábrán a mellúszók dorzálisak a farokúszóhoz képest, de ventrális helyzetűek a hátúszóhoz viszonyítva.

Bal és jobb (laterális), mediális A harmadik tengely derékszöget zár be mind az AP, mind a DV tengelyekkel. Az élőlény bal (sinister) és jobb (dexter) széleit köti össze. Ezek a pontok összekötve a bal-jobb tengelyt (rövidítve az angol alapján LR vagy L-R tengelyt) vagy dextro-szinisztrális (dextro-sinistralis), ritkábban szinisztro-dextrális (sinistro-dextralis) tengelyt (a latin dexter; ’jobb’ és sinister; ’bal’ szavakból). A „bal” és „jobb” oldalak nem a megfigyelő, hanem mindig az élőlény nézőpontjából értendők (vesd össze a heraldikai iránnyal).

A gyakorlatban, és más anatómiai kifejezésektől eltérően, a köznyelvi „bal” és „jobb” kifejezéseket szokás használni angolul és több más nyelvben is. Ennek oka talán az lehet, hogy a latin „sinister” angolul ’gonosz’ jelentéssel is bír,Barber (1998). és más nyelvekben is negatív konnotációi vannakAtkins et al. (1993).).

Ahogy a többi iránynál láttuk, itt is használhatók a kifejezések relatív helymeghatározásra a bal-jobb tengely mentén. Így a 2. ábrán a hátúszó jobbra található a mellúszótól, de a jobb szemhez képest balra található. Mivel azonban a bal és jobb oldal egymás tükörképe, az ilyen használat sokszor zavaró lehet (pl. a fenti képen egy jobb és egy bal szem is található, ezért kénytelenek vagyunk mindig meghatározni, hogy melyikre hivatkozunk).

Elkerülendő ezt a kényelmetlenséget, a laterális (lateralis) kifejezést (latin latus; ’oldal’) használják mindkét oldalra vonatkoztatva, így létezik a bal laterális és jobb laterális oldal. A laterális ellentéteként a mediális (medialis) kifejezés (latin medius; ’középső’) utal az élőlény középsíkjához közeli pontra (ahol a bal-jobb tengely metszi a mediánszagittális síkot – lásd lejjebb). Továbbá, a „bal-jobb” tengely és az elnevezésből adódó bizonytalanságok helyett gyakran a mediolaterális (mediolateralis) tengely elnevezést használják, amit ML vagy M-L tengelynek rövidítenek. Az ML tulajdonképpen féltengely. Ezek a kifejezések is használhatók relatív értelemben, a bal-jobb tengely mentén. Így, a 2. ábrán a kopoltyúk mediálisak a kopoltyúfedőhöz (operculum) képest, de a szívhez képest laterális helyzetűek. Másik példa: az ember füle laterálisan helyezkedik el a szemhez képest, míg a szem a fültől mediálisan található.

A „mediolaterális” kifejezést szigorúan csak a bal-jobb tengelyhez képest való elhelyezkedésre használjuk, a „felszínes/mély” kifejezésekkel (lásd lejjebb) való keveredés elkerülésére.

Zavarforrások bélyegkép|jobbra|3. ábra Anatómiai tengelyek egy négylábú gerincesben, az Equus caballus-ban (ló). Látható az anteroposzterior (A-P) és a dorzoventrális (D-V) tengely, a bal-jobb tengely nem látszik; a képen az állat jobb oldala látható