A pakisztáni labdarúgó-válogatott Pakisztán nemzeti csapata, amelyet a pakisztáni labdarúgó-szövetség irányít, amely az Ázsiai Labdarúgó-szövetség tagja.
A pakisztáni labdarúgó-válogatott még sohasem kvalifikálta magát a labdarúgó-világbajnokságra, illetve az Ázsia Kupára sem annak ellenére, hogy a szövetség már Pakisztán függetlenné válása óta (1948) tagja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) és azóta számos alkalommal indultak a selejtezőkön is. A sikertelenség részben a krikett és egyéb sportok népszerűségének, másrészt a labdarúgó-szövetség élettelen irányításának tulajdonítható.
Pakisztán Ázsia jobb csapatai közé tartozott, azonban az 1960-as évek végétől a befektetések és az infrastruktúra hiánya miatt rendre hátrébb és hátrébb csúsztak a ranglétrán.
Napjainkban mind a Pakisztáni labdarúgó-szövetség, mind az állam egyre több figyelmet és pénzt fordít a labdarúgás fellendítésére. 2005 év végén egy bahreini edző, Salman Ahmed Sharida és a Bahreini labdarúgó-szövetség segítette a válogatottat a stabilitási és fejlődési célok megvalósításában, az erőnlét növelése és a csapatmunka-szellem kialakítását illetően.
2005. december 7-én a Fulham védője, Zeshan Rehman (ma már a Queens Park Rangersben játszik) pályára lépett a pakisztáni nemzeti labdarúgó-válogatottban, így vált az első olyan pakisztáni játékossá, aki profi bajnokságban szerepel. A Pakisztáni labdarúgó-szövetség jelenlegi célja, hogy minél több pakisztáni játékos játsszon külföldi bajnokságokban, ahol egyrészt tapasztalatokra tehetnek szert, másrészt a nemzetközi porondon népszerűsítik a pakisztáni labdarúgást.
A pakisztáni labdarúgó-válogatott legnagyobb sikereit a Dél-ázsiai Játékokon érte el, amelyet négy alkalommal megnyert. 2009. február 21-én Kottán György lett a szövetségi kapitány, aki 2010-ig irányította a válogatottat.
Utolsó és következő mérkőzés Utolsó mérkőzés: 0-0 - 2007. október 28., Aleppo, Szíria. Következő mérkőzés: Nincs időpont.
Világbajnoki szereplés 1930 - 1986: Nem indult. (1947-ig a Brit Birodalom része volt.) 1990 - 2018: Nem jutott be.
Ázsia-kupa 1956 - Visszalépett. 1960 - Nem jutott be. 1964 - Nem indult. 1968 - Nem jutott be. 1972 - Nem indult. 1976 - Visszalépett. 1980 - Nem indult. 1984 - 2015 - Nem jutott be.
Dél-ázsiai Labdarúgó-szövetség Kupa (SAFF) 1993 - 4. hely 1995 - 1. forduló 1997 - Bronzérmes 16px 1999 - 1. forduló 2003 - 4. hely 2005 - Elődöntő
AFC Challenge Kupa 2006 - 1. forduló
Dél-ázsiai Játékok 1984: Nem indult. 1985: 4. hely 1987: Bronzérmes 16px 1989: Aranyérmes 16px 1991: Aranyérmes 16px 1993: Csoportkörben kiesett. 1995: Visszalépett. 1999: Csoportkörben kiesett. 2004: Aranyérmes 16px 2006: Aranyérmes 16px
2010-es játékoskeret A 2010-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai-selejtezőjének 1. fordulójában, Irak nemzeti labdarúgó-válogatottja elleni mérkőzésekre nevezett pakisztáni labdarúgók listája.
Híres játékosok Jaffar Khan Sarfraz Rasool Zeshan Rehman Muhammad Essa Haroon Yousaf Gohar Zaman Abdul Ghafoor Adnán Ahmed Tanveer Ahmed
Jegyzetek
Kategória:Ázsiai labdarúgó-válogatottak Kategória:Pakisztán sportélete