A Szellemekkel suttogó (eredeti cím: Ghost Whisperer) egy amerikai dráma-fantasy-thriller sorozat, amely 2005. szeptember 23-án indult a CBS csatornán.

A sorozat Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életét követi nyomon, aki képes látni és kommunikálni a szellemekkel. Miközben igyekszik a lehető legnormálisabb életet élni – házas, és egy régiségboltot vezet –, Melinda segít a földhöz kötött lelkeknek problémáik rendezésében, hogy átkelhessenek a fénybe, illetve a szellemvilágba. Feladatai nehezek, és időnként küzdelmet jelent számára azokkal az emberekkel való kapcsolat, akik elutasítják őt, és nem hisznek különleges képességében. Emellett a szellemek kezdetben gyakran titokzatosak, sőt olykor fenyegetőek is, ezért Melindának a rendelkezésére álló nyomok alapján kell megértenie szükségleteiket, hogy segítséget nyújthasson számukra. A sorozatot John Gray alkotta meg.

A sorozat az Egyesült Államokban péntek esténként volt látható. Magyarországon először a TV2 mutatta be 2007. november 29-én, később az AXN és a Sorozat+ is műsorra tűzte. 2010. május 18-án hivatalosan is bejelentették, hogy az ötödik évad után nem folytatódik a sorozat.

Cselekmény

A műsor címe a főszereplő, Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) természetfeletti képességére utal, miszerint látja, hallja a halottak szellemeit, és beszélhet is velük. A történetek egy kis városkában játszódnak, amit Grandview-nak hívnak. Melinda itt lakik Jimmel, a férjével. Az epizódokban nem a borzongatás a lényeg, hanem az élők és holtak (általában) rokoni kapcsolataiban fennálló problémák közös megoldása, amikben Melinda közvetítőként működik.

Amikor Melinda segít a szellemeknek átkelni mindegyikük meglátja a "fényt". A sorozatban a fényt egynek tekintik a Mennyországgal. A nézők számára ez mind nem látható viszont akadnak kivételek például ezekben az epizódokban: Eltűntek (1. évad, 20. rész), Az egyetlen (1. évad, 22. rész), Szellem a pályán (2. évad, 10. rész), és a A gyülekezés (2. évad, 22. rész).

A fényről annyit lehet tudni, hogy aki átlépi a határát, boldogsággal, szeretettel telik meg. Akadnak viszont olyan lelkek, szellemek akiket a gonosz ragad el, a legtöbb elhunyt azonban fényt választja.

A szellemek nem mindegyike kel át a fénybe, néhányan a sötét oldalt választják, ami betudható annak is, hogy életükben rossz életet választottak.

A sötét oldalt a sorozatban egynek tekintik a pokollal. Akik ide kerülnek, utálatnak és haragnak lesznek kitéve. Rengeteg negatív energiát halmoznak fel, és ezt másokra is könnyű szerrel átvezethetik, ezáltal melankóliát, szomorúságot keltve.

Szereplők, alkotók Szerep Színész Magyar hang Melinda Gordon Jennifer Love Hewitt Györgyi Anna Jim Clancy David Conrad Király Attila Delia Banks Camryn Manheim Menszátor Magdolna Ned Banks Christoph Sanders Timon BarnaElőd Álmos Eli James professzor Jamie Kennedy Vári Attila Rick Payne professzor Jay Mohr Háda János Andrea Marino Aisha Tyler Agócs Judit

Rendező: John Gray író: John Gray forgatókönyvíró: John Gray, David Fallon, Jed Seidel, Emily Fox, John Belluso, Catherine Butterfield, Lois Johnson zeneszerző: Mark Snow operatőr: James Chressanthis vágó: John Duffy, Scott Vickrey.

Epizódok

Jegyzetek

További információk Ghost Whisperer Net – A sorozat magyar rajongói oldala Magyarszinkron.hu Ghost Whisperer&Jennifer Love Hewitt fansite

Szellemekkel suttogo