A Széchenyi tér a szegedi belváros egyik központi elhelyezkedésű, parkosított, forgalom elől részlegesen elzárt, téglalap alakú főtere. Területe 50 087 négyzetméter.Apró Ferenc–Péter László i. m. 17. Korzója közvetlen folytatása a sétálóutcának (Kárász utca), gyalogosforgalma így jelentős; kedvelt sétahely, rendszeresen szolgál ünnepségek, fesztiválok, vásárok színhelyeként.Szeged Blog - közélet, kultúra, politika, sport... Helyi tömegközlekedési átszállóhely lévén, illetve középületei (városháza, bíróság, főposta, bankfiókok, Tisza Szálló, szórakozóhelyek) és pusztán elhelyezkedése folytán is igen frekventált terület. Korábban – egészen 1950-ig – vásártér.
A teret a Klauzál tér felől a Híd utca és a Nagy Jenő utca közötti szakasz, az ellenkező irányból pedig a Kossuth Lajos sugárút Anna-forrástól induló folytatása, a Vörösmarty utca határolja. A tér mai formája az 1879-es nagy árvíz után alakult ki; a város átépítése előtt összeért a mai Klauzál térrel és ezzel most a Kárász utca egy rövid szakasza köti össze, valamint korábban a Victor Hugo utca egy része is hozzátartozott. Elhelyezkedése A teret a Klauzál tér felől a Híd utca és a Nagy Jenő utca közötti szakasz, az ellenkező irányból pedig a Kossuth Lajos sugárút Anna-kúttól induló folytatása, a Vörösmarty utca határolja.utcakereso.hu – Szeged, Széchenyi térGoogle Maps
A tér mai formája az 1879-es nagy árvíz után alakult ki; a város átépítése előtt összeért a mai Klauzál térrel (ezzel most a Kárász utca egy rövid szakasza köti össze), valamint a Victor Hugo utca egy része is hozzá tartozott.
Története
A vár körüli terület A mai Széchenyi tér területe a középkorban még nem létezett egységes térként. Ez a terület, az úgynevezett Latrán a szegedi vár nyugati fala előtt húzódó mocsaras, vizenyős terület volt, maga Szeged is három, egymástól elkülönülő száraz magaslatra kezdett kiépülni, ezek a vár, a tőle északra lévő Felsőváros, valamint a tőle délre húzódó Palánk voltak. A vár közelsége miatt a terület stratégiai jelentőséggel bírt, így a védelmi célok miatt sosem építették be, hanem igyekeztek szabadon hagyni. A bőségesen rendelkezésre álló hely és a vár nyújtott biztonság miatt itt alakult ki a város korai piactere, ahol a környék mezőgazdasági termékei cseréltek gazdát.
Az első két oklevelet, amelyek a hétfői vásárról tanúskodnak, a csanádi káptalan adta ki 1407. július 29-én, amelyek három egymást követő vásáron (a révkanizsai, a szeri és a szegedi) hívtak perbe bizonyos hatalmaskodókat vagy gonosztevőket.
A kevés dokumentum egyike Bertrandon de la Brocquiére lovag 1433-ben készült útleírása, amelyben az Alföldről szólva Szegedet és annak vásárhelyét megemlíti, amelynek helye feltehetően a hétfői vásáréval azonosítható: „Nagy bőség van itt mindenféle élelemből, különösképpen halból, amelyből nagyobbakat semmilyen más folyóból nem láttam kifogni. Itt egy nagy daru- és túzokpiacot láttam. Ezeket a madarakat itt szokásosan vadásszák, de tisztátalanul készítik el és fogyaszják... Ebben a városban [Szegeden] bőségesen vannak eladó lovak és érdekes látvány, ahogyan ezeket zabolázzák és szelidítik, mert mindannyiuk vad. És mondták nekem, hogy itt három- vagy négyezer eladó lovat is lehetne találni nagyon olcsón, mert tíz magyar forintért nagyon szép lovat lehet kapni.”
A Latorjánon, amelynek neve talán a latorkertből származott, és később ott marhavásárt tartottak, továbbá ott hallgatták a szegediek Kapisztrán Szent Jánosnak a török elleni keresztes hadba hívó buzdító beszédét, amelyet 1455-ben Fügedi Benedek házának kapuja előtt állva mondott el, és vélhetően innen kapta a nevét az akkori Prédikáló utca is.
Az árok- és sáncrendszer régészeti nyomát a közelmúltig nemigen ismertük Szegeden. Mindössze a Széchenyi tér déli oldalán látható Új Zsótér-ház (Széchenyi tér 17.) építésénél akadtak rá az erődítés egy részletére úgy, hogy annak híre a korabeli sajtóba is eljutott. „A masszív facölöpzetek még most is oly szilárdan állják helyeiket, hogy elmozdításuk roppant munkát vett volna igénybe, s így az új épület egy része ezeken fog fölemelkedni”‒ írta meg a Szegedi Híradó 1873. április 6-i lapszámában a felfedezést. A faanyag korának meghatározása alapján ezek a védművek a török vagy a kora újkori erődítésekből származhatnak.
A tér kialakításának kezdete A törökök 1686-os kiűzése után Szeged ismét megindult a fejlődés útján, és 1719-ben visszakapta szabad királyi városi rangját. Ekkor kezdődött meg a tér tudatosabb rendezése. 1728-ban épült fel az első szerény, mindössze földszintes városháza a tér nyugati oldalán. Ez kijelölte a terület jövőbeni funkcióját: a város politikai, gazdasági és adminisztrációs központja fokozatosan áttevődött ide. Bár fokozatosan megépültek az első polgári házak és fogadók, de a tér ekkor még poros, rendezetlen terület maradt, ahol továbbra is piacokat, illetve állatvásárokat tartottak.
A 19. század első felében a tér fejlődése felgyorsult. A gyorsan fejlődő város vezetése hamar kinőtte a kezdetleges épületet, ezért a városi tanács annak helyén Vedres István építész tervei alapján 1801-re megépíttette a mai városháza elődjét. Az épület bal szárnyát úgy építették, hogy színházi előadásokra is alkalmas legyen (sőt ez volt az ország első fűthető színházterme is), ennek köszönhetően 1847-ig rendszeresen tartottak itt színielőadásokat. Ekkorra már Fő tér néven emlegették a piacteret. Széchenyi István 1833-ban járt a városban, ám a rendezetlen tér látványa igencsak rossz benyomással volt rá. Az anekdota szerint azt javasolta az akkori polgármesternek, Petrovits Jánosnak, hogy inkább termesszenek ott krumplit, ha nem képesek megújítani a monumentális méretű közterületet.
A 19. század első felére Szeged a gabonakereskedelem és a sószállítás központja lett, ami megmutatkozott a tér építészetében is. Ekkor épültek fel azok a monumentális lakóházak és klasszicista paloták, amelyek egy része ma is keretezi a teret. Ilyen például a Zsótér-ház (1840-es évek), amely korának egyik legnagyobb vidéki bérháza volt. A városháza történetének legnagyobb eseménye a szabadságharc alatti itt tartott 1849-es országgyűlés volt. A forradalom hatására a területet átnevezték Szabadság térré. A tér rendezését 1856-ban Gamperl Alajos kinevezett polgármester javaslata alapján önkéntes adakozásból valósították meg. 1857-ben a város frissen kinevezett polgármester kövezett kocsiutat építtetett a nagypiac terén, két oldalán gyalogjárdával, ezzel hiánypótlóként megteremtve a város sétaterét. A korzó oldalára egy évvel később vadgesztenyefákat telepítettek, ezzel reméltek évek után kellő árnyékot biztosítani a téren sétálóknak, vásározóknak. Miután Széchenyi István 1860. április 8-án elhunyt, a város az iránta érzett tisztelete jeléül alig 1 hónap múlva, május 15-én hivatalosan is róla nevezte el a teret.
Voltak, akik megtartották volna a tér szellősségét, és a beépítést az utókorra bízták volna, de mégis megindult a belváros kiszabályozása, a Tisza-parti utcák kijelölése, egyes terek feldarabolása. 1874-re készülnek el a Széchenyi tér területéből a mai Híd utca mentén kiharapott telkeken a teret ilyen módon kettéválasztó tömb házai – ezzel vált el külön egységként a Klauzál tér. A térből kijelölt telkeket a város 1870-ben bocsátotta árverésre, de azokra csak nehezen akadtak vevők.
Elsőként a délnyugati sarkot kijelölő, egységes építészeti képet alkotó tömb, a tulajdonos kereskedőről elnevezett Kiss Dávid-palota készült el 1872 őszére. A pesti Benkó Károly és Kolbenheyer Ferenc tervezte méretes háztömb földszintjére összesen 30, irodával is ellátott különálló üzlethelyiség került, a felettük levő két emeleten pedig 18 darab tágas (4-7 szobás) lakást alakítottak ki.
A Kárász utca túloldalának telkére két épület került: 1874-ban adták át az Aigner-házat és az Új Zsótér-házat, mindkettőt az építtető kereskedőkről elnevezve. Ez utóbbi tervezését és kivitelezését ugyan már korábban elkezdték, de az alapozáskor a korabeli vár külső sáncának maradványaira bukkantak, amelynek jó állapotú cölöpözését végül nem bontották el, hanem felhasználták a tartószerkezet alapjaihoz. Az épületet eredetileg szállodának szánták, de végül földszintjére kereskedések, a Klauzál téri oldalra cukrászda költözött, az emeleti dísztermet pedig a Lloyd Társulat vette használatba, míg az előbbi emeletére a Victória Biztosítótársaság költözött. A két tér elválasztására létrejött, három épületből álló együttes historizáló kialakításával alkot a mai napig egységet. A tér körüli további szabályozást azonban teljesen átírta a nagyárvíz.
Az 1879-es nagyárvíztől napjainkig Szeged történelmének legmeghatározóbb eseménye volt az 1879-es nagyárvíz. Március 12-én hajnali 2 órakor átszakadt a gát, és a városháza harangjának félreverésével riasztották a lakosságot. A 806 cm-en tetőző árvíz elpusztította a várost, 5458 ház összeomlott, és mindössze 265 épület maradt állva, ezek főleg az újabb tégla- és kőépületek voltak. A tér melletti vár magasabb falaira tömegek menekültek fel, és maradtak ott hosszabb időn át.
Tisza Lajos és Lechner Lajos tervei alapján a várost modern, körutas szerkezetben építették újjá. Az árvíz után fontossá vált a Belváros több méterrel való megemelése, a városatyák ehhez a több évszázados vár elbontása és széthordása mellett döntöttek. Ezzel ugyan elpusztították a város egyik legjelentősebb történelmi emlékét, ám a vár helyén lehetőség nyílt egy zárt, szabályos elrendezésű városközpont kialakítására. A vár helyén épült fel a Stefánia sétány és a mai Deák Ferenc utca, amelyeket díszes palotasorokkal építettek végig. Ezzel a beépítéssel a Széchenyi tér keleti oldala is szabályos lezárást kapott, és elnyerte a mai téglalap alakú kinézetét. A feltöltés miatt viszont sok épület korábbi földszintje került a föld alá, így azokat vagy le kellett bontani, vagy meg kellett őket magasítani. A régi városházára is ez a sors várt: pályázatot írtak ki egy új épületre, melyet végül Lechner Ödön és Pártos Gyula terve nyert meg, mely a korábbi épület stílusához igazodó neobarokk-szecessziós városházát álmodott meg. Végül 1883-ban készült el a mai Városháza, amely a tér legdominánsabb épülete. Szintén ekkor épült meg velencei minta alapján a Városháza és a Bérpalota közötti Sóhajok hídja, amikor is Ferenc József felkereste az újjáépített várost, és az új színház megnyitójára érkezett. A korábbi piacteret felszámolták, és megkezdődött a tér tervek szerinti fásítása és a sétányok kialakítása. Ekkor ültették a ma is látható öreg platánfákat.
A 19. század végén és a 20. század elején sorra kerültek helyükre a város és a haza nagyjainak szobrai (Széchenyi István, Tisza Lajos, Deák Ferenc). A két világháború között a Széchenyi tér a városi polgárság korzójává vált. Érdekesség, hogy ebben az időben (egészen 1945-ig) pénzt szedtek az itteni padok használatáért, amit a korábbi diákhumor is megörökített: Himnusz bácsinak nevezték el a pénzbeszedőt, akinek a közeledtével fel kellett állni a nem fizető embereknek.
Felépítése, építészete bélyegkép|jobbra|264px|A Széchenyi tér korzója télen, a Kárász utca folytatásában A téren – a Kárász utcának (helyi sétálóutca) mintegy folytatásaként – széles, aszfaltozott sétány fut végig a Takaréktár utca felé, megközelítőleg észak-dél irányban. Az ezt mindkét oldalán szegélyező térrész parkosított, szökőkutakkal és szoborcsoportokkal tarkított. Fő évelő növényei: a tiszafa, a páfrányfenyő, a császárfa és a városháza előtti magnóliák, melyek virágzása minden évben népszerű látványosságnak számít. A tér közepén állt a város egyik legismertebb növénye, a furcsa alakjáról elnevezett disznófejű fa, amelyet azonban gombás fertőzése miatt a többszöri próbálkozás ellenére sem lehetett megmenteni, így 2025 márciusában kivágták. Az 1-es tram-train és a 2-es villamos a teret a keleti és az északi oldalán futja körbe.
Déli oldal (Kárász utca)