II. Tevodrosz (Giz írással: ዳግማዊ ቴዎድሮስ,1818 körül – 1868. április 13, a brit diplomáciában egyszerűen "Theodore" néven nevezték) Etiópia császára volt 1855-től 1868-ban bekövetkezett haláláig.
Uralkodását gyakran a modern Etióp történelem kezdetének tekintik, és véget vetett a Zemene Meszafint ("a hercegek kora") zűrzavaros időszakának.Authorities who put the end of the Zemene Mesafint include Bahru Zewde (A History of Modern Ethiopia, 2nd edition [Oxford: James Curry, 2001], p. 30), Paul B. Henze (Layers of Time [New York: Palgrave, 2000], p. 135), and Richard Pankhurst (The Ethiopians, A History [Oxford: Blackwell, 2001], pp. 142ff).
Bár II. Tevodrosz a hercegek korában született, egy olyan korban, amikor igazából nem létezett központi hatalom az etióp császárságban, törekvései nem a helyi nemességet szolgálták. Az etióp állam egységének helyreállítására, valamint a közigazgatás és az egyház megreformálására törekedett.
II. Tevodrosz első feladata a többi tartomány egyesítése után az volt, hogy az irányítása alá vonja Soát. A hercegek korában Soa a többi tartományhoz képest is jobban függetlenné vált, uralkodója királynak (négus) nevezte magát. A tartomány leigázása során Tevodrosz magával vitt egy soai herceget, Szahle Mariam-ot, akit saját fiaként nevelt fel, és aki később maga is császár (más megnevezéssel Atse) lett, II. Menelik néven. A soa ellen folytatott harc sikereinek dacára Tevodrosznak a modernizációnak ellenálló nemesek folyamatos lázadásaival kellett szembenéznie más területeken.Tewodros-II, emperor of ethiopia"The Great Unifier: Emperor Tewodros II of Ethiopia".pdf Végül öngyilkos lett a magdalai csatában, az abesszíniai brit expedíció során.
Uralkodásának első hat évében az új császárnak sikerült levernie a felkeléseket, és a birodalomban 1861 és 1863 között viszonylag békés volt a helyzet, de a különböző helyi ellenállások leküzdéséhez szükséges erőforrások, pénz és munkaerő korlátozta Tevodrosz egyéb tevékenységeinek mozgásterét. Soha nem tudta megvalósítani álmát az erős császári hatalom visszaállításáról, bár számos fontos kezdeti lépést tett. Arra törekedett, hogy érvényesítse azt az elvet, miszerint a kormányzóknak és a bíráknak csupán fizetett tisztviselőknek kell lenniük a birodalomban. Hivatásos állandó hadsereget is létrehozott ahelyett, hogy a helyi uraktól függött volna, hogy katonákat adjanak hadjárataihoz. A császár hatalmas könyvtárat hozott létre ősi etióp kéziratok összegyűjtésével, valamint az adózást is rögzíttette. Központosított politikai rendszert hozott létre a megfelelő közigazgatási körzetekkel. Az etióp ortodox egyházat is meg akarta reformálni, de erős ellenállásba ütközött, amikor megpróbált adót kivetni az egyházi földekre, hogy ezzel segítse a kormányzat finanszírozását. A császár az egyházi földek elkobzásával ellenségeket szerzett magának az egyházban és egyre kevesebben támogatták. Tevodrosz tehetséges harcos, viszont rossz uralkodó volt.Teklehaimanot, Teum. "Ethiopian Treasures - Emperor Tewodros II, Battle of Meqdala - Ethiopia"Molvaer, Reidulf K. (9 February 1998). "The Achievement of Emperor Téwodros II of Ethiopia (1855-1868): From an Unpublished Manuscript by Aleqa Tekle-Ïyesus ("Aleqa Teklé") of Gojjam". Northeast African Studies. 5 (3): 7–79.
Életrajza Tevodrosz 1818-ban született, eredeti neve Kassza Hajlu volt. Nem volt előkelő származású, mint megannyi elődje és utódja a császári trónon. Apja Hajlu Volde Giorgisz, egy kis tartomány, Qwara kormányzója volt a szudáni határ mentén. Anyja, Attetegab és apja nem kötöttek egyházi házasságot (Attetegab valójában Hajlu ágyasa volt), így az etióp törvények lehetővé tették, hogy a kormányzó elbocsássa feleségét és fiát. Anyja ekkor a birodalom fővárosába, Gondarba költözött, ahol kószó (hashajtó növény) árusításából tartotta el magát és gyermekét.
Idővel Qwara új kormányzót kapott dedzsazmacsA dedzsazmacs az etióp császárságban hagyományosan katonai rang és a hadsereg jobbszárnyának parancsnokát jelentette, de később egyszerű nemesi ranggá vált. Kinfu (a későbbi IV. Johannész császár féltestvére) személyében, aki udvarába vette a gyermek Kasszát. Itteni neveltetése később meghatározó szerepet játszott uralkodásában. 1839-ben azonban Kinfu meghalt, így a 21 éves Kasszának ismét mennie kellett. Tizenkét társával ekkor a sifták népes táborát gyarapította.
A sifták ekkor már régóta jelen voltak Etiópia történetében. Hasonló szerepet játszottak, mint Magyarországon az útonálló betyárok: az utakon közlekedő utazókat és kereskedőket fosztogatták. A 18–19. században, különösen az úgynevezett. ‘Zemene Meszafint’, vagyis a hercegek kora alatt, amikor a központi császári hatalom úgyszólván nem létezett, különösen felszökött a sifták száma. A sorozatos polgárháborúk és az ezekkel járó járványok és éhínségek nyomán ezrek adták fel hagyományos földművelő életformájukat, és álltak rablónak.
A fiatal Kassza Hajlu csapata, talán tehetséges vezetésének köszönhetően, hamarosan elérte a 300 főt. Nem csupán fosztogatásból, hanem rabszolgakereskedelemből is éltek (a kettő feltehetően össze is fonódott időnként). Tevékenységük idővel olyan méreteket öltött, hogy az már veszélybe sodorta Gondar, a birodalmi központ távolsági kereskedelmét is.
Kassza 1847-re annyira megerősödött, hogy merész elhatározással Gondar ellen vonult, és megverte III. Johannész császárt, majd elfoglalta a várost. Ennél többet azonban ekkor még nem mert tenni, hanem megelégedett azzal, hogy kényszerítette Johanniszt, nevezze ki Qwara kormányzójává. Kassza ekkortól dedzsazmacs, azaz igen magas rangú főúr, de ennél is fontosabb, hogy hatalmát ekkortól a császár jóváhagyásával gyakorolta. Néhány évig hűséges is maradt Gondarhoz.
Miután Qwara határtartomány volt, Kasza hamar összeütközésbe került a szudáni határ túloldalának uraival, az egyiptomiakkal. Egyiptom ugyanis 1821-ben elfoglalta a Fundzs Birodalom fővárosát, Szennárt, így Etiópia és Egyiptom határos lett egymással. A modern Egyiptom megteremtője, Mohamed Ali, majd utódai egy hatalmas közel-keleti birodalom megteremtését tűzték ki célul, amely terveik szerint Szíriától Arábián át Szomáliáig egyesítette volna a térség muszlim népeit. Amikor az európai hatalmak nyilvánvalóvá tették, hogy Alinak Kis-Ázsiában semmi keresnivalója nincs, Egyiptom ura déli expanzióba kezdett. Ali utódainak is ez maradt az egyik külpolitikai irányelve, ami nyilvánvalóan nagy kihívást jelentett Etiópia számára. Az egyiptomi határőr csapatok állandó fenyegetést jelentettek a határmenti etióp területekre, és hamarosan el is foglalták Matammát (arab neve Gallabat), az ősi határvárost. 1848-ban Kassza feldúlta a várost, majd az egykori fundzs főváros, Szennár ellen vonult, hogy kiűzze onnan az egyiptomiakat. (A trónfosztott fundzs hercegek Etiópiába menekültek és Kassza szolgálatába álltak.) 16000 emberével azonban megszégyenítő vereséget szenvedett feleannyi egyiptomitól Dabarki-nál. A vereség oka az egyiptomiak modern európai fegyverzetében rejlett, míg Kasszának egyáltalán nem voltak ágyúi.
A dabarki-i vereséget általában olyan meghatározó eseményként tartják számon, amikor Kassza rádöbbent Etiópia elmaradottságára, különösen haditechnikai tekintetben. Talán valóban ez volt az a meghatározó élmény, amelynek nyomán egész életét Etiópia modernizálására tette fel. Tudta azt is, hogy a modernizáció és a külső fenyegetés elhárítása érdekében a birodalom újbóli egyesítése nem tűr halasztást. Ugyanakkor Kaszában is élt az etiópok évszázados gyűlölete a muszlim egyiptomiakkal szemben (az etióp szóhasználatban az egyiptomiakat még sokáig törököknek nevezték, hiszen Egyiptom hivatalosan 1919-ig az Oszmán Birodalom része volt). Ismét feléledt az etióp középkor „keresztes” eszménye, hogy Etiópia, lehetőleg az európai „keresztény testvérek” közreműködésével űzze ki a „hitetleneket” Jeruzsálemből.
Etiópia elindul az egység felé Mindazonáltal a dabarki-i vereség komoly érvágást jelenthetett Kassza számára, hiszen csak négy évvel később kezdte meg azt a komoly háborúsorozatot, amelynek tetőpontján csaknem az egész birodalmat a kezében tudhatta. Az alábbiakban ennek csak tömör összefoglalását adjuk.
1852-ben a gur-amba-i csatában legyőzi Godzsam tartomány urát. 1853. április 12-én Takuszánál győzelmet arat Volló, Jeddzsu, Tigré és Godzsam tartományok egyesült seregein! Mintegy két és fél hónappal később, június 29-én Ayshalnál megveri legerősebb ellenfelét, rasz Alit, akinek seregében pedig Kassza ellen vonult fel a félelmetes oromó lovasság. Az ayshali győzelem jelenti a kaotikus ‘zamana meszafint’ korszak végét, bár még hátra volt egy nagy ellenfél, dedzsazmacs Vebe, Szimén tartomány kormányzója. Őt csak 1855. február 8-án, a darasge-i csatában győzte le.
A fenti részben valóban csak a legfontosabb csatákat említettük. Ezek nyomán Kassza kezébe került az akkori Etiópia mintegy háromnegyed része, a birodalom legősibb területei. Az uralma alatt lévő területek (de a birodalom más részei is) még afrikai mértékkel mérve is súlyosan elmaradottak voltak. Kassza ekkor 37 éves volt, ereje teljében lévő férfi, aki úgy érezhette, itt az idő, hogy megtegye a tervei megvalósítása felé vezető legfontosabb lépést: 1855 februárjában Darasge templomában Etiópia császárává koronáztatta magát II. Tevodrosz néven.
E névválasztás korántsem véletlen. I. Tevodrosz 1412-1413 között, igen rövid ideig uralkodott, de kérészéletű császársága mély nyomokat hagyott az etióp nép emlékezetében, akárcsak Mátyás királyé Magyarországon. A népi hiedelem azt tartotta, hogy Tevodrosz egyszer majd visszatér, és igazságot oszt az elnyomottaknak. A 15. század egyébként is Etiópia aranykora volt, a kulturális élet és a gazdasági prosperitás tekintetében egyaránt. Kassza névválasztása tehát nagyon is tudatos volt, de az elvárásoknak csak részben tudott megfelelni. Ennek oka talán úgy foglalható össze a legegyszerűbben, hogy felismerte a modernizáció és a reformok szükségességét, de ezt túl gyorsan és túl erőszakosan akarta megvalósítani. Céljai nemesek voltak, és ő valóban úgy gondolta, hogy ezek szentesítik nem ritkán brutális eszközeit.
Tevodrosz, a császár Császárrá koronázása után azonnal folytatta birodalomegyesítő hadjáratait. 1855 márciusa és szeptembere között nagy hadjáratban leigázta Vollót, és szeptember 12-én bevonult a tartomány fővárosába, Makdalába. A várost székhelyéül választotta, szakítva az évszázados hagyománnyal, hogy Gondarban rendezze be a birodalom központját. (Gondar a 17. század elejétől volt Etiópia fővárosa.)
Még augusztusban kiadta híres dekrétumát Amba Csarában, hogy mindenki térjen vissza eredeti foglalkozásához. Ez a felhívás elsősorban a siftáknak szólt, akik amnesztiát kaptak arra az esetre, ha visszatérnek falvaikba és felhagynak a rabló életmóddal. Ezután azonnal Soa ellen vonult, amely akkor a birodalom déli részét alkotta. Soa addig viszonylag békés területnek számított, amelyet nemigen érintettek a fejedelmi csatározások, és így a termelőmunka is zavartalan maradt. Emiatt a külföldi kereskedők is kezdték előnyben részesíteni a birodalom siftáktól hemzsegő északi részeivel szemben. Soa egyes részei harc nélkül kerültek Tevodrosz kezébe. Ennek oka, hogy a soai király, Hajla-Malakot szimpatizált a birodalomegyesítő törekvésekkel (Soa mindvégig az etióp felvilágosodás fellegvára), és csak konzervatívabb családtagjai unszolására volt hajlandó a megkoronázott császár ellen felvenni a harcot. Tevodrosz azonban őt is legyőzte (bár Hajla-Malakot egyes szerzők szerint maláriában halt meg). Jellemző momentum, hogy Tevodrosz elzarándokolt az elhunyt soai uralkodó sírjához, hogy ott tiszteletét tegye, majd Soa kormányzójává nevezte ki annak kisebbik fiát, Hajla-Mikaelt. Az idősebb fiú, Menelik, Soa törvényes örököse ugyanis elmenekült. Tevodrosz kettős személyiségére jellemző, hogy kijelentette: fiának tekinti a szökevényt. S valóban, amikor nem sokkal később elfogatta, nem ölette meg, hanem Makdalába vitette, s ott fejedelmi körülmények között tartotta fogva.
Kulturális örökség