Jacek Bąk (Lublin, 1973. március 24. –) lengyel válogatott labdarúgó, hátvéd. 15 éven keresztül képviselte Lengyelországot, két világbajnokságon és a 2008-as Európa-bajnokságon szerepelt a nemzeti színekben.
Pályafutása Klubcsapatokban A lublini születésű Bąk mindössze 16 évesen debütált a helyi Motor Lublin csapatában. Két évvel később a Lech Poznańhoz igazolt. Az 1992–93-as szezonban 28 mérkőzésen játszott, és hozzájárult ahhoz, hogy a Poznań négy éven belül harmadik országos bajnoki címét szerezte meg.
1995 nyarán a Lyonhoz szerződött, az Olympique-ban 2002-ig 114 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. 2002 és 2005 között a Lens együttesében játszott. Majd egy teljes évtizedet a francia Ligue 1-ben töltött.
Két évig a Qatar Stars League-ben az Al Rayyan Clubban és három évet az osztrák Bundesligában szereplő Austria Wiennél szerepelt. 2010 júniusában, 37 évesen vonult vissza.
A válogatottban 1993. február 1-jén lett először a lengyel válogatott tagja, a Ciprus elleni idegenbeli 0–0-s barátságos mérkőzésen. Részt vett a 2002-es és a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon.
Összesen 96 válogatott mérkőzésen játszott, és 3 gólt szerzett.
Statisztika A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésekGólLengyelország199360199461199720199840199960200040200150200270200310120048020051002006130200791200860Összesen963
Sikerei, díjai Lech Poznań Lengyel bajnokság (1): 1992–93 Olympique Lyon Intertotó-kupa (1): 1993 Ar-Rajjan SC Katari kupa (1): 2005–06 Austria Wien Osztrák kupa (1): 2008–09
Jegyzetek
Források
Jacek Bąk (90minut.pl)
Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:A Lech Poznań labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:Az RC Lens labdarúgói Kategória:Az FK Austria Wien labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Lubliniak Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia bajnok labdarúgók