bélyegkép|220px|jobbra|Németh Csaba, a 2007-es verseny győztese bélyegkép|220px|jobbra|Balogh Andrea, a 2008-as verseny női győztese A Terep Százas egy 104,6 kilométeres ultramaratoni terepfutó verseny 3582 méter szintemelkedéssel a Budai-hegységben és Pilisben, melyet a résztvevőknek 17 órán belül kell teljesíteniük.
2006-tól 2009-ig Korányi Balázs, Nagy Péter és az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége rendezte a versenyt, majd 2010-től Csányi „Csanya” László és Farkas László vették át a rendezést.
2006 és 2008 között a verseny azonos időben és azonos útvonalon haladt a Kinizsi Százas teljesítménytúrával, de a két rendezvényt két különböző – ám szorosan együttműködő – csapat rendezte.
2009 és 2014 közt a versenyt új, az eredetitől teljesen különböző útvonalon rendezték meg. Ennek oka, hogy a Terep Százas rendezőinek a Kinizsi Százas rendezőivel gyümölcsözően induló kapcsolata az idők folyamán megromlott, ezért a két esemény különvált.
2013-ban az új útvonal is kisebb módosításokon ment keresztül, ami kis mértékben növelte a távot és a szintemelkedést is.
2006 és 2014 közt a Terep Százas Magyarország legnépesebb ultramaratoni terepversenye volt.
Rekordok Az eredeti – a Kinizsi Százassal megegyező – útvonalon a férfiak versenyében a legjobb eredményt Németh Csaba érte el 2007-ben 8:52:13-as idejével. A női csúcsot Balogh Andrea állította fel 10:36:33-mal 2008-ban. Mind a női, mind a férfi pályacsúcs egyben az 1981 óta rendezett Kinizsi Százas pályacsúcsa is.
Az új útvonalon a legjobb időt Németh Csaba futotta 2011-ben, ideje 8:59:29 volt. A legjobb női idő Balogh Andreáé 2009-ből, ideje 11:04:41.
A rekordok nem összehasonlíthatók a két útvonal esetében, mivel az új útvonal jóval nehezebb.
Eredmények Részidős eredménylisták:
2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014,
Férfiak Év 1. eredmény 2. eredmény 3. eredmény 2014Karlowits-Juhász Tamás10:11:49Szabó Áron10:27:04Urbán Zsolt10:55:102013 Kiss Miklós 9:57:20 Urbán Zsolt 10:25:13 Ivan Slovak 10:41:512012 Karlowits-Juhász Tamás 9:44:55 Urbán Zsolt 10:22:44 Rudolf Tamás 10:31:092011 Németh Csaba 8:59:29 Karlowits-Juhász Tamás 10:23:28 Juhász Balázs dr. 10:29:462010 Hajduska Balázs 9:30:38 Juhász Balázs dr. 10:12:36 Karlowits-Juhász Tamás 10:57:072009 Hajduska Balázs 10:40:06 Tóth Attila 11:24:19 Horváth Péter Gábor dr. 11:26:222008 Németh Csaba 9:01:45 Papp Gergely és Karlowits-Juhász Tamás 9:57:14 – 2007 Németh Csaba 8:52:13 Ispánki Zoltán 9:44:44 Pész Attila 9:51:222006 Pész Attila 9:53:44 Németh Csaba 10:18:29 Ispánki Zoltán 10:45:13
Nők Év 1. eredmény 2. eredmény 3. eredmény 2014Pálos Zsófia Edit11:34:26Szabó Judit12:12:31Dévényi Ildikó12:52:352013 Balogh Andrea 11:10:42 Kertész Dóra 12:32:39 Sifterné Doszpot Andrea 13:21:222012 Dévényi Ildikó 11:52:45 Kertész Dóra 12:21:18 Szabó Ágnes 12:37:342011 Tóth-Varga Judit 12:09:47 László Szilvia 12:24:03 Druskó Zsófia 12:55:232010 Wermerscher Ildikó 11:33:51 Dévényi Ildikó és László Szilvia 14:11:39 – 2009 Balogh Andrea 11:04:40 Wermerscher Ildikó 11:17:38 Czibók Ágnes 12:36:092008 Balogh Andrea 10:36:33 Lucy Brooks 11:17:30 Bontovics Tímea és Wermerscher Ildikó 11:31:392007 Bontovics Tímea és Wermerscher Ildikó 11:17:17 – – László Szilvia 11:40:272006 Czibók Ágnes 12:16:39 Farkas Valéria és László Szilvia 13:16:19 – –
Útvonal Útvonal szárligeti céllal (2006–2007): Csillaghegy – Nagy-Kevély – Kevély-nyereg – Hosszú-hegy – Pilis-nyereg – Kétágú-hegy – Dorog – Nagy-Gete – horgásztó – Hegyes-kő – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt – Bika-völgy – Pusztamarót – Gerecse egyházi üdülő (korábban gyermeküdülő) – Bánya-hegy – Koldusszállás – Somlyóvár, kulcsosház – Kisegyházi tavak – Nagyegyháza – Szárliget
Útvonal tatai céllal (2008): Csillaghegy – Nagy-Kevély – Kevély-nyereg – Hosszú-hegy – Pilis-nyereg – Kétágú-hegy – Dorog – Nagy-Gete – horgásztó – Hegyes-kő – Mogyorósbánya – bajóti Öreg-kő – Péliföldszentkereszt – Bika-völgy – Pusztamarót – Gerecse egyházi üdülő – Bánya-hegy – Koldusszállás – Baji vadászház – Baj – Tata
Útvonal 2009-től: Pesthidegkút – Nagykovácsi – Piliscsaba – Piliscsév – Klastrompuszta – Pilis-nyereg – Dobogókő – Dömös – Prédikálószék – Pilisszentlászló – Visegrád – Pilisszentlászló – Lajosforrás – Csobánka – Pilisborosjenő – Pesthidegkút
Források Az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének honlapja terepfutas.hu
Kategória:Ultramaratoni futóversenyek Kategória:Terepfutóversenyek