Veress Dániel (Sepsiszentgyörgy, 1929. június 2. – Sepsiszentgyörgy, 2002. március 29.) erdélyi magyar író, drámaíró, irodalomtörténész. Fia Veress Gerzson (1956–1998) költő.
Élete
Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem filozófia–lélektan szakán végzett. Korábban kizárták az egyetemről. Újságíró, majd 1970-től 1992-ig, nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház dramaturgja. Irodalomtörténettel is foglalkozott, visszatérő kutatási témái az erdélyi emlékiratírók, a reálpolitikus Wesselényi Miklós, vagy a világirodalomban Martin du Gard. Több könyvet írt és szerkesztett Mikes Kelemenről, az ő gondozásában és előszavával jelent meg a Törökországi levelek román nyelvű fordítása (Scrisori din Turcia, 1980). 1996-ban Látó-nívódíj elismerésben részesült. Baráti kapcsolatban állt választott mesterével, Németh Lászlóval, Cs. Szabó Lászlóval. Fia Veress Gerzson költő.
Értékelése Pomogáts Béla szerint „írói munkásságának az adott karaktert, hogy elkötelezetten ragaszkodott szülőföldjének hagyományaihoz, ez írói nézőpontját is meghatározta, ugyanakkor széles látókörben fogta át a magyar és európai kultúra értékeit, emellett mindig megkereste azt a kifejezésmódot, legyen az színpadi alkotás, esszé vagy irodalomtörténeti tanulmány, amely által a leghitelesebben nyilváníthatja ki mondanivalóját.”
Főbb művei Mikes. Négy tél. Történeti dráma (Bukarest, 1969) Vándorúton. Esszék, portrék, tanulmányok (Bukarest, 1971) A rodostói csillagnéző. Kalauz Mikes Kelemen Leveleskönyvéhez (Kolozsvár, 1972) Báthory. Véres farsang / Wesselényi. Gräfenbergi éjszakák. Történelmi drámák (Bukarest, 1973) Mikes és a szülőföld (Bukarest, 1976) Szerettem a sötétet és a szélzúgást. Kemény Zsigmond élete és műve (Kolozsvár, 1977) Örvényben (színdarab, 1978) Így élt Mikes Kelemen (Budapest, 1978) A félreértés (rádiójáték, 1980) A színház vonzásában. Jegyzetek a műhelyből (Állami Magyar Színház, Sepsiszentgyörgy, 1980) Ünneprontók (1982) Wesselényi Miklós (Budapest, 1983) A megtévesztett. Misztótfalusi Kis Miklós monológja az eklézsiakövetés után (monodráma, Budapest, 1993) Vékára tett mécses. Esszék a XVI–XVIII. századi erdélyi magyar kortörténetek és emlékírások köréből; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998 Férfibú és történeti gyász. Glosszák Wesselényi Miklós életéhez, művéhez, eszmevilágához; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2000 (Bibliotheca Transsylvanica) "Benned róvom erdélyi adómat". Németh László és Veress Dániel levélváltása, 1959–1975; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001 (Bibliotheca Transsylvanica) A sepsiszentgyörgyi magyar színház rövid története, 1948–1992; Tinta, Árkos, 2021
Jegyzetek
További információk Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: „Úgy érzem, hogy a múlt kortársa vagyok”. Beszélgetés Veress Dániellel. Forrás, 2002/2. Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben (1968-1989), Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2010 Tüskés Tibor: A sepsiszentgyörgyi csillagnéző. Tiszatáj, 2003/8. Romániai magyar irodalmi lexikon V/2. kötet. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest-Kolozsvár, 2010
Kapcsolódó szócikkek
Dálnoki Veress család Mikes Kelemen emlékezete Erdélyben Mikszáth Kálmán emlékezete Erdélyben
Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Sepsiszentgyörgyiek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar színházi dramaturgok Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Látó-nívódíjasok