Zsemlics István vendül: Števan Žemlič, más írásmódban Zsemlits István (Števan Žemlitš) (Muraszombat, 1840. július 9. – Felsőlendva, 1891. november 10.) magyarországi szlovén római katolikus pap és író. bélyegkép|jobbra|270px|Az alsószölnöki papok névsora, köztük Zsemlics István neve (Stephanus Zsemlits). A Muratájon született, édesapja Zsemlits (sic!) József csizmadia volt, édesanyja Karlovics Anna. Elemi iskoláit nem itt, hanem Kőszegen végezte, a Szent Benedek rendi szerzeteseknél, ahol négy latin osztályt járt. Ezután gimnáziumban tanult Szombathelyen. A teológiát részben magánúton tanulta, majd 1863. július 20-án felszentelték.

Egyházi pályáját káplánként kezdte, tizennégy hónapon keresztül Alsólendván, majd Felsőlendván látta el a plébániákat. 1864. október 4-étől Belatinc káplánja volt, egészen 1868-ig. Ezt követően ismét Zala vármegyébe, Alsólendvára nevezte ki a püspök, ahol két évet töltött, majd ezután kapta első plébániáját a Szentgotthárd melletti Alsószölnökön, 1870. július 1-jétől.

Alsószölnökön fejezte be még Belatincon elkezdett írását, A bérmálás szentségének tana (Návuk od szvétogá potrdjenyá szvesztva) című vallási munkáját, amit 1871-ben adott ki Grazban.

Zsemlics István Felsőlendván halt meg ötvenegy éves korában, ahol 1887-től volt plébános.

További információk Anton Trstenjak: Slovenci na Ogrskem (Magyarországi Szlovének), Narodnapisna in književna črtica, OBJAVA ARHIVSKIH VIROV, Maribor 2006.

Kategória:Magyarországi szlovén költők, írók Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar teológusok Kategória:Muraszombatiak Kategória:1840-ben született személyek Kategória:1891-ben elhunyt személyek