Prekolumbiánus művészet („Kolumbusz előtti művészet”) alatt az amerikai kontinensen élő indián őslakó népek művészetét értjük a legkorábbi emlékektől (i. e. 2. évezred) az i. sz. 16. századi európai gyarmatosításig. A prekolumbián művészet a prekolumbián civilizációk két egymástól független területén érte el csúcspontját: Mezoamerikában (az észak-amerikai indián civilizáció területén) és Dél-Amerikában, az Andokban.
3000 évvel a földrész európai felfedezése és gyarmatosítása előtt Amerika őslakossága olyan civilizációt hozott létre, amely szellemi és művészeti vívmányaival felvette a versenyt az ókori Kínával, Indiával, Mezopotámiával és a mediterrán világgal. Elért eredményeik már csak azért is lenyűgözőek, mert a őshonos amerikaiak számára az Óvilág és annak technológiája ismeretlen volt. A kereket például Mezoamerikában egyedül játékokhoz használták, és soha nem fejlesztették ki a korongozást, a kocsikereket, és a csigát. Fémeszközöket ritkán használtak, s azt is csak a prekolumbián történelem utolsó szakaszában. Finoman megmunkált szobraikat és a bonyolult ornamentikájú jádefaragványaikat egyaránt kőeszközökkel készítették, követ véstek kővel.Robert J. Loescher, Ph.D: Pre-Columbian Art and Architecture
Mezoamerikai művészet bélyegkép|La Ventai szobor 250px|bélyegkép|Teotihuacan romjai bélyegkép|250px|Bonampaki falfestmény Mezoamerika indián civilizációinak története három időszakra osztható: a preklasszikus kor (i. e. 2. évezred–i. sz. 3. század); klasszikus kor (3–10. század); posztklasszikus kor (10–16. század). A klasszikus korszak volt a tanúja annak a nagy virágzásnak, amely nemcsak sok vonatkozásban emlékeztet az ókori Közel-Keletre, de egyenrangú is vele.
Közép-Amerika legfontosabb prekolumbián területei: Kelet: a Mexikói-öböl környéke (olmék kultúra); a Yucatán-félsziget (Maja civilizáció) Közép és nyugat: Délnyugat-Mexikó és Oaxaca vidéke (zapoték és mixték kultúra) és Északnyugat-Mexikó (Teotihuacan, tolték és azték kultúra), Nyugat-Mexikó.
Olmékok Az olmékok (i. e. 2–i. e. 1. évezred) igen dinamikus és naturalisztikus háromdimenziós tárgyakat is készítettek, de leghíresebb munkáik az 1,5-2,8 méter magas emberfejek vastag ajkakkal és lapos orral. Négy ilyen fej látható La Ventában, a faragott sztéléken és oltárokon kívül. La Venta udvarai és terei, valamint fő épülete, egy piramis, korai példája a tervszerűen felépített vallási központoknak.
Zapotékok
Az i. e. 3. században az olmékok örökébe lépő mexikói zapoték civilizáció vallási, szertartási központja Monte Albán, a Oaxaca-völgy feletti magas hegygerincen épült. A templomváros építészeti csoda, amely magában foglalja a hatalmas fennsíkon elterülő piramisegyüttest és a szomszédos óriási csillagászati obszervatóriumot. Monte Albán a vallási kultusz és a katonai győzelmi ünnepek színhelyéül szolgált. A 3.–7. század között a zapoték nemzet fővárosaként 25 ezer ember otthona volt.John P. Schmal: The Mixtecs And Zapotecs: Two Enduring Cultures Of Oaxaca
Tenocstitlan A félelemmel vegyes tisztelet ébresztő Tenocstitlan (i. e. 3.–i. sz. 7. század) a mai Mexikó északnyugati részén fekszik. Tenocstitlan hatalmas piramisai és szabályos sugárútjai az indián építészet csúcspontját jelentik. Itt is felismerhetjük a La Venta színhelyen látható olmék templompiramis-tér alaprajzának embrió formáját. Az épületek szobordíszítése is rendkívüli. Quetzalcoatl (ejtsd: kecalkoatl, magyarul „Tollaskígyó”) templomában minden szint függőleges síkjából egy sor kígyófej ugrik ki, kerek, meredt szemű geometrikus fejekkel váltakozva. Ugyanez a szigorú stílus jellemzi a Hold-piramis mellett talált víziisten sematikus szobrát. A virágdíszes falfestményeken játszó és pillangókat kergető embereket láthatunk, középen egy személy sírja, s az első isten vizet permetez az égből.Garner’s Art through the Ages Tenth Edition I Ancient Medieval, and Non-European Art (Harcourt Brace College Publishers.)
Maják Mezoamerika délkeleti részén (Guatemala, Honduras, Yucatán-félsziget) találhatók a maja civilizáció (1. század–10. század) művészeti emlékei. Az olmék hagyományok és Teotihuacan döntően befolyásolta a klasszikus maja kultúra kialakulását s annak fejlődését, amely a prekolumbián Amerika legfejlettebb, legkifinomultabb civilizációja volt.
A maja papkirályságok és a hierarchikus osztálytársadalom kialakulását döbbenetes épületkomplexumok és kőszobrok jelzik, amelyek rivalizáltak Teotihuacan méreteivel. A teraszos templompiramisokat sírok, paloták, terek, labdajátékpályák és a kormányzó elit otthonai vették körül. Szertartásaik központjai a templompiramisok voltak. A piramisok tetején fedett templomok vannak, ezeket a palotákkal együtt festett stukkók és kőreliefek díszítik. A maja domborműveken gazdagon öltözött emberi alakok bonyolult hieroglifikus motívumokkal ötvöződnek. A piramisok körül szétszórtan elhelyezett magas paloták faragott oszlopai és oltárai is figyelemreméltóak.
A kimunkált maja stílus jól megfigyelhető a bonampaki falfestményeken is (792 körül). Ezek csatajeleneteket, hadifoglyok kínzását, valamint győzelmi ünnepségeket ábrázolnak.
A maja szobrászat gyakran nem háromdimenziós, azonban megdöbbentő kerámiaszobrocskákat készítettek Jaina szigetén. Ezek némelyike szellemeket , legtöbbjük azonban halandókat, fejdíszes táncosokat és papokat ábrázol .
Toltékok bélyegkép|250px|jobbra|Ember alakú tolték szobrok (Tula, Közép-Mexikó)
A Teotihuacant elpusztító harcos toltékok kétszáz évig uralkodtak – a 10. század közepétől a 12. század közepéig. Elődeik örökségét átvették, majd saját arculatukra formálták. Fővárosuk Tula volt, ahol a régészek páratlan kultúra nyomára bukkantak.
A tolték mitológia szerint Quetzalcoatl, a Tollaskígyó a Hajnalcsillag, a szél és az ikrek istene kormányozta Tulát, ő gondoskodott az emberekről. Quetzalcoatl 10 méter magas, 5 lépcsős piramisának tetején 4,6 méter magas, bazaltból faragott álló alakok tartották a szentély mennyezetét, amely már elpusztult. A toltékok a maja építészeti technikát használták fel, de a tömegalakító építészettől a belső tér igényesebb megoldásai felé haladtak .
A mítoszok szerint a Tollaskígyó menekülésével volt kapcsolatban Tula pusztulása is. A régészeti ásatások annyit tudnak csak bizonyítani, hogy az ellenség lerombolta a városfalat, a központot pedig felégette, a fafödémek ennek eshettek áldozatul.Rosemary Burton – Richard Cavendish: A világ száz csodája. Barangolás az építészet lenyűgöző alkotásai között, 154 o.)
Mixtékek A mixtékek elfoglalták az eredetileg zapoték Monte Albánt, és jelentős építményekkel gazdagították. További fontos központjaik az ősi fővárosuk Tilantongo, valamint Achiutla, Cuilapan, Huamelupan, Mitla, Tlaxiaco, Tututepec, Juxtlahuaca és Yucuñudahui. A mixték művészek munkája ismert volt egész Mezoamerikában. Kiválóak voltak a fém megmunkálásában, előszeretettel használtak ezüstöt és aranyat. Kerámiáikat nemcsak saját maguk számára készítették, hanem kereskedelmi célra is. The Mixtecs of Colonial Oaxaca by Kevin Terraciano, Stanford University Press, 2001
Aztékok bélyegkép|250px|Azték kalendárium bélyegkép|250px|Azték napkő rekonstrukció A Teotihuacanban létrejött gazdag mezoamerikai művészeti hagyomány tovább élt a toltékok és mixtékek civilizációjában, valamint az Azték Birodalomban, amely 1420–1519 körül érte el csúcspontját. Az azték művészet, bár magába építette a szomszédos kultúrák bizonyos jellegzetességeit, szinkretizmusa és ezoterikus szimbólumvilága tette egyedivé. Az aztékok harciassága és emberáldozataik adnak magyarázatot Coatlicuénak, a föld és termékenység istennőjének Teotihuacanban talált félelmetes szobrára. Az istennő arca helyén két kígyófej van, mellén levágott kezek és kitépett szívek láthatók, tekeredő kígyók alkotják szoknyáját. Egy ugrásra készülő fenevad pózában jelenítik meg. Övét egy óriási halálfej ékesíti, lábfeje jaguárkarmokban végződik. Ennél naturalisztikusabb szobrok is ismertek, továbbá egy sor mozaik, melyek az azték kultúra sokoldalúságát bizonyítják. A maszkművészetet, amely már az európai hódítás előtt is virágzott, szinte a tökéletességig fejlesztették. A drágakövek megmunkálását, és a festészetüket is magas szintre fejlesztették. Sajnos csak néhány freskótöredék maradt fenn, illetve érdekes, gazdagon illusztrált, mixték és mixték-pueblo hatásokat mutató kéziratok. Az aztékok katonai építészete jelentős volt, polgári épületeik viszont nem maradtak fenn.
Az egyik szobor, amit Mexikóban találtak, a spanyol hódítás előtti időkből származik. A feltevések szerint a legutolsó azték emlékek közül való. Azt hiszik, hogy Tlaloc esőistent személyesíti meg. A trópusokon az eső életkérdés, nélküle nem érik be a gabona, és az embereknek éhezniük kell. Érthető, hogy az esőistent hatalmas, félelmetes démonnak képzelték el. Ha a szobrot jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a szája két kígyófej, kiálló nagy méregfogakkal, orra is nagy, összetekeredett kígyó, s valószínűleg a két szeme is. A régi Mexikó művészetében a szent kígyó nemcsak az állat képmása, hanem a villám jele is volt, és később írásjel, betű lett.
Nyugat-Mexikó (Jalisco, Nayarit és Colima) Mexikó nyugati részén végig a trópusi partvidéken egy méreteiben, kiterjedésében és befolyásában kisebb kultúrára bukkanhatunk. Nyugat-Mexikó prekolumbán emberei nem alkottak sem masszív építményeket, sem nagyméretű kőszobrokat és általában kulturális teljesítményük sem éri el Közép-Amerika közép és déli területein létrejött magas civilizációk művészetét. Tény, hogy Nyugat-Mexikó Jalisco, Nayarit és Colima államait gyakran emlegetik mint a kultúra „holt ágát” a magas kultúrákhoz viszonyítva, amelyekről Közép-Amerika híressé vált.
Nyugat-Mexikónak mégis hosszú és gazdag művészi hagyományai vannak, amelyek visszanyúlnak a korai fejlődés éveire, ahol a művészeti alkotások alapanyaga az agyag volt. Emberiek képmásai, állatok és mitológiai teremtmények gyakran fellelhetők különböző sírokban. Sajnálatos módon ezt a területet a régészek régen elhagyták, s a mi tudásunk korlátozott, s ismereteket a sírok tartalmáról csak a sírrablók közreműködésével kaphatunk.
Nagy mennyiségű üreges figura került elő ezekből a sírokból, nevezetesen puffadt torzókkal és végtagokkal. A Colima-figurák következetesen magas fényű vörös-narancssárga felületűek, ellentétben más, a nyugati part sokszínű kerámiájával. Ez a terület ismert a kisméretű, életből vett jeleneteket ábrázoló agyagtárgyairól, ilyenek például a ház, vagy templom alakú makettek, a számtalan tömör figurácska, amelyek meghitt jelenetek, vagy éppen fesztiválokat és harci eseményeket ábrázolnak. Az erről a területről származó agyagszobrokat gyakran magyarázzák úgy, mint világi jeleneteket ábrázoló alkotásokat, amelyekkel ritkán találkozhatunk máshol a közép-amerikai régióban. Ez azt eredményezte, hogy – bizonyos szemszögből – képtelenek vagyunk világosan megkülönböztetni a vallásos és a nem vallásos dolgokat. Sok figurát „nemesekként”, „harcosokként”, vagy „sámánokként” azonosítottak.
Észak-Amerika egyéb területei Karib-térség A Karib-térség (Karib-szigetek) legtöbb művészi tárgya többnyire a Nagy-Antillákról (a mai Puerto Rico, Jamaica, Haiti és Dominikai Köztársaság) származik. A szigetcsoport első lakói a halászattal és növénytermesztéssel foglalkozó békés aravak indiánok (Taino-kultúra) voltak. Az aravak nép fejlett művészi érzékkel rendelkezett. Az Orinoco-folyó deltájától (ma Venezuela) vándoroltak az addig lakatlan szigetekre az i. sz. 2. század táján. Így művészetük rokonságot mutat a Dél-Amerika északi részén kialakult kultúrák formajegyeivel.