Martin Bormann (Wegeleben, 1900. június 17. – Berlin, 1945. május 2.) a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt pártkancelláriájának vezetőjeként birodalmi miniszter. Egyik testvére, Albert Bormann a Führer kancelláriájának hivatalnoka volt. Felesége, Gerda Bormann a befolyásos Reichsleiter, Walter Buch lánya volt. Bormannt is, 23 társával együtt az első, a legfőbb háborús bűnösök ellen folytatott nürnbergi perben vád alá vonták. A Nemzetközi Katonai Bíróság két vádpontban bűnösnek találta és 1946. október 1-jén távollétében halálra ítélte, mivel akkor még nem volt tudott halála, csak 1954-ben nyilvánították hivatalosan is halottnak.
Családja
Martin Bormann apja egy bajor postai főmunkatárs, bizonyos Theodor Bormann (1862. július 1. – 1903. július 8.) volt. Theodor Bormann, miután 1898-ban első felesége, a harmincéves Louise Grobler meghalt, feleségül vette egyik munkatársának, akkor 35 éves lányát, Antonie Bernhardine Mennongot. Antonie három gyermeket hozott világra, akik közül a középső gyermek nem sokkal születése után meghalt. Theodor Bormann nem sokkal 41. születésnapja után, 1903. július 8-án váratlanul meghalt.
1929. szeptember 2-án Martin Bormann Sollnban feleségül vette Gerda Buchot, Walter Buch idősebb lányát. Tíz gyermekük született, akik közül egy születése után nem sokkal meghalt. Gyermekeik: Adolf Martin Bormann (1930. április 14., keresztapja Adolf Hitler) (a háború után pap lett) Ilse Bormann (1931. július 9., ikertestvére meghalt) Irmgard Bormann (1933. július 25.) Rudolf Gerhard Bormann (1934. augusztus 31.) Heinrich Hugo Bormann (1936. június 13., keresztapja Heinrich Himmler) Eva Ute Bormann (1938. augusztus 4.) Gerda Bormann (1940. október 23.) Fred Hartmut Bormann (1942. március 4.) Volker Bormann (1943. szeptember 18.)
Élete Bormann az első világháború után ún. Freikorps-harcos volt, 1923-ban Rudolf Hößszel, Auschwitz későbbi parancsnokával részt vett egy politikai gyilkosságban, amiért 1 év börtönre ítélték. 1928-ban belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. Rövid ideig Fritz Sauckel (akkor Weimar Gauleitere) sofőre volt. 1928-ban az SA egyik parancsnokaként tovább bővítette az NSDAP segélykasszáját. 1933-ban Hitler helyettese, Rudolf Heß stábját vezette, ahol nélkülözhetetlenné vált. A magasabb pártkörökben ekkor Bormann még súlytalan volt.
Adolf Hitler kinevezte vagyonának gondnokává és megbízta a Berghof építésével, felügyeletével. Bormann gondoskodva Hitler nyugalmáról, szomszédait kiköltöztette. Bormann akkor már háttérbe szorította Hitler addigi személyes környezetét, így Wilhelm Brückner SA-Obergruppenführert, Hitler adjutánsát.
Miután Rudolf Heß 1941-ben Nagy-Britanniába repült, Hitler nem nevezett ki új helyettest, hanem Bormannt tette meg a pártkancellária főnökévé birodalmi miniszteri jogkörben. Bormann nem hivatalosan az egyik leghatalmasabb emberré vált Németországban Hitler után. Ahogyan folytatódott a háború, egyre nagyobb befolyást nyert, ő lett a bejárat Hitlerhez. 1943. április 12-én Hitler kinevezte titkárává. Állandó közelségével, ahogyan Hitler egyre inkább a háborús ügyekkel foglalkozott, akkora befolyásra tett szert, mint a nemzetiszocialista nagyok: Hermann Göring, Heinrich Himmler vagy Albert Speer. Hitler a végrendeletében leghűségesebb párttársának nevezte. Hitler és Eva Braun öngyilkossága előtt, az esküvőjükön Bormann volt Hitler tanúja.
Halála
A pártkörök és katonák által egyaránt nem kedvelt Bormann ott maradt a Führerbunkerben egészen Hitler haláláig. A párt és katonai vezetők hiánya megerősítette Bormann legitimitását. Hitler és felesége holttestének elégetésénél még jelen volt, majd május elsején eltűnt.
1946-ban a háborús főbűnösök ellen Nürnbergben folytatott perben halálra ítélték távollétében. A per idején Bormann hollétéről és haláláról sem volt mindent kizáró bizonyíték, annak ellenére, hogy Arthur Axmann a bíróság előtt mint tanú állította, hogy látta Bormann holttestét. Axmann elmondása szerint, 1945 májusának elsején Bormann és Hitler utolsó orvosa, dr. Ludwig Stumpfegger egy menekülő csoporttal elhagyták a Führerbunkert és sikeresen áttörték a Kancelláriát körülzáró ostromgyűrűt. Axmann akkori megfigyelése és későbbi elmondása alapján Bormann túlélte annak a páncélosnak a felrobbanását, amelynek fedezete alatt sikerült áttörniük az orosz ostromlók első során. Martin Bormann és dr. Stumpfegger május 2-án éjszaka, feltehetőleg 1 és 3 óra között a Lehrter Pályaudvar felé vezető vasúti hídon, az Invalidenstraßén, felismerve kilátástalan helyzetüket, hogy nem tudnak elmenekülni Berlinből, méregkapszulával öngyilkosok lettek. Állítása szerint ő és adjutánsa, Günter Weltzin találta meg a két egymás mellett fekvő holttestet, 1945. május 2-a kora reggeli óráiban. Axmann a két holttestet Martin Bormannként és Ludwig Stumpfeggerként azonosította. Stumpfegger rangjelzés nélküli egyenruhát viselt. Három évtizeden át Axmann volt Bormann halálának koronatanúja.
Miután a holttesteket nem találták meg, a Berchtesgadeni Bíróság 1954. március 10-én hivatalosan halottnak nyilvánította. A '60-as évek közepén a frankfurti államügyészség jelentése szerint a Lehrter Bahnhof környéki ásatások eredménytelenül zárultak. Évekkel később, 1972. december 7-én a Lehrter Bahnhof környékén végzett földalatti kábelmunkálatok alatt két csontvázat találtak. Axmann vallomása és a kirendelt igazságügyi orvosszakértők, fogorvosok és antropológusok vizsgálata alapján a két csontvázat Bormannhoz és Stumpfeggerhez rendelték. Mindkét koponyánál a fogak között hidrogéncianid-ampullából származó üvegtörmeléket találtak. Bormann csontvázának minden kétséget kizáró azonosítására véglegesen egy 1998-as DNS-teszttel került sor. A csontvázak személyazonosságának megállapításáig olyan hírek terjedtek el, amelyek szerint Bormann Dél-Amerikában telepedett le.
„Martin Bormann 1945. május 2-án éjszaka, egy és három óra között egy vasúti hídon, az Invalidenstraßén Berlinben, néhány órával bűntársa, Hitler után meghalt. – Ezzel a kijelentéssel jelentette be a hesseni főállamügyész, dr. Horst Gauf 1973. április 11-én egy frankfurti sajtókonferencián, a tizenkét évig tartó, az egykori Reichsleiter utáni kutatás végét. Bormann nyomozási aktája lezárult.” – Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1973. április 12.
Könyve magyarul Adolf Hitler politikai testamentuma, 1945. február-április. Lejegyezte Martin Bormann személyesen; ford. Vinczvári László; Nemzetek Európája, Bp., 2001 (Nemzetek Európája zsebkönyvek)
További információk L. A. Bezimenszkij: Martin Bormann nyomában; ford. Rózsa István; Kossuth, Bp., 1965 Lev Bezimenszkij: Martin Bormann utolsó naplója; ford. Zalai Edvin; Kárpáti–Gondolat, Uzsgorod–Bp., 1976 Bart A. Mindszenthy [Lev Bezimenszkij]: Martin Bormann odysszeája; McGill, Toronto, 1987 Christopher Creighton: Martin Bormann, Hitler titkára. A II. világháború utolsó nagy rejtélye; ford. Kozsup István; Kinizsi, Debrecen, 1998 Stefan Niemayer [Nemere István]: Martin Bormann második élete; Merényi, Bp., 1998 Louis Kilzer: Hitler árulója. Martin Bormann és a Harmadik Birodalom bukása; ford. Fazekas István; Szukits, Szeged, 2002 Stefan Niemayer [Nemere István]: Náci háborús bűnösök. Bormann, Heydrich, Canaris, Himmler; Titán-Computer, Bp., 2006 Nemere István: Martin Bormann második élete; 2. jav. kiad.; Csengőkert, Kistarcsa, 2016
Kategória:NSDAP-tagok Kategória:Öngyilkos politikusok Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Náci háborús bűnösök Kategória:Öngyilkos bűnözők