bélyegkép|A Keresztelő Szent János-bazilika a Krímben (Kercs) bélyegkép|A ravennai San Vitale-templom belső tere
A bizánci építészet a Bizánci Birodalomban alakult ki az ókeresztény építészet nyomdokain. Hamarosan jellemzővé vált a birodalom által befolyásolt államokban, úgy mint Bulgáriában, Szerbiában, Oroszországban, Örményországban, Grúziában. A korai bizánci építészet lényegében a római építészet folytatása. Közvetlen elődje az ókeresztény építészetben található. A bizánci építészet előzményeinek gazdagsága az ami megalapozza illetve az új szintre emeli azt az építészeti fejlődést ami Bizáncot jellemzik. A bizánci építészet befolyásolta a korai iszlám építészetet,Az Omajjád kalifátus idején (661-750) a Közel-Keleten a bizánci művészet volt az iszlám művészet forrása, különösen Szíriában és Palesztinában. A jeruzsálemi Sziklamecset (691) alaprajzát és belső díszítését a bizánci művészetből merítették, míg a külső díszítés a bizáncit a perzsa művészettel vegyítette. az ibériai mór építészetetBernard Germain É. de La Ville, Histoire générale, physique et civile de l'Europe, Volume 3, p. 45 Jean-Claude Cheynet (dir.), Le Monde Byzantin, Presses Universitaires de France, « Nouvelle Clio » 2006, , dont Jean-Marie Martin, Chapitre XVIII, L'Italie byzantine (641–1071) dans le tome II (2006), p. 473, 494. és a modern korban a neobizánci építészetet, de nagy hatással volt a középkori Nyugat-Európára is. Ez a hatás a legvilágosabban a 8-9. századi Karoling építészetben mutatkozik meg.
Kialakulása, eredete
A Bizánci Birodalom első aranykora, az úgynevezett kora bizánci korszak Konstantinápoly alapításától a 700-as évekig tartott. Nagy Konstantin császár (r306–337) a Boszporusz partján fekvő ókori görög várost, Bizáncot választotta a Római Birodalom új fővárosának helyéül 324-ben. 330-ban a szenátust és a császári udvart Rómából ide helyezte át, amelyet ő Konstantinápolynak (Konstantin poliszának vagy Konstantin városának) nevezett el. Konstantin volt a Római Birodalom első keresztény uralkodója.
Az új főváros tervében Nagy Konstantin arra törekedett, hogy Rómát utánozza. Rómához hasonlóan Konstantinápoly is hét dombból állt, és tizennégy régióra volt felosztva, illetve volt egy kapitólium is. Az Augustaeon néven ismert nagy Fórum az egész középkorban híres volt. Talán már Konstantin előtt is létezett, aki csupán átépítette azt. Négy oldalán oszlopcsarnok volt, amely alatt szobrokat helyeztek el. Ezek között volt egy csoport, amely Konstantint és édesanyját, Hélénét ábrázolta a kereszt oldalán állva. Ez a típus Keleten hagyomány maradt, és ott még ma is így szerepel a freskókon és metszeteken. A város egyéb helyei között volt egy második Fórum is, amely Konstantin nevét viselte. Ez kerek volt, ami ritka elrendezés, és két apszissal ellátott oszlopcsarnok vette körül. Középen, egy monumentális szökőkúton a korai keresztény művészethez kapcsolódó szobrok álltak: a Jó Pásztor, Dániel az oroszlánok között. Ismeretes, hogy Konstantin ezt a két témát választotta a város összes nyilvános szökőkútjának díszítésére. A város többi részét viszont pogány istenségek ókori szobrai díszítették. Így az új városban mindenütt a két vallás konfliktusban állt egymással. Nem messze ettől a Fórumtól egy porfír oszlopon Konstantin nagy szobra állt, a fejét sugarakkal koronázva; de nem az ő képmására készült: – Ez egy Apolló volt, akit a frígiai Héliopolisz városából vittek el, és keresztény császárrá alakítottak át. bélyegkép|A Hagia Szophia oszlopaibélyegkép|Csegely, amire a kupolát helyezték. Egy másik változatában a kupola és a csegely közé egy úgynevezett dobot (tambur) helyeztek, illetve a kupola tetején helyezkedett el az úgynevezett lámpás, vagy laterna.bélyegkép|A Hagia Szophia belső képe, a kupola 55 méterrel a padló fölé emelkedik. Az Augustaeon oldalában állt a város legszebb épületei közül néhány: a szenátus palotája, egy fényűzően díszített és épített bazilika és a nagy császári palota. Ez utóbbi, amely az idők során szinte önálló várossá bővült, a 4. században már meglehetősen nagy területet foglalt el. A palota az Augustaeonon nyílt, és a tengerparton, a Boszporusz bejáratáig húzódott. Az arannyal és mozaikokkal díszített csarnokokból a császár láthatta a hadiflottáját, amelyek hadseregeit Itáliába, Ázsiába és Afrikába szállította, és azokat a gazdag árukkal megrakott kereskedelmi hajókat is, amelyek Bizáncot távolabbi népekkel hozták kapcsolatba, és biztosították az uralkodó és a város polgárainak jólétét. A palota mellett, azzal összeköttetésben egy másik építmény is állt, amely nagy szerepet játszott a bizánci társadalomban, és bizonyos értelemben a mindennapi élet központjává vált: ez volt a római cirkuszok mintájára épült Hippodrom.
A Fórumon állt a főtemplom, a nagy Hagia Szophia (Szent Szophia-bazilika), amely kétszer is leégett, amíg Jusztiniánusz újjá nem építette, már teljesen új alaprajz szerint, és ezzel a bizánci építészet emblematikus alkotásává nem tette. A városban különösen a vallási épületek voltak pompásak. Konstantin és anyja állítólag mintegy hét év alatt nem kevesebb mint huszonegy templomot építtetett. Ezek közül a Szent Apostolok temploma, amely a császári család temetkezési helyéül is szolgált, pompájában a Hagia Sophia után a második volt.
A keresztény építészet a görög-római építészetből ered, de Kelet egyes vidékein, különösen Szíriában, már idegen elemek hozzáadásával lassanként átalakult. A palmürai és a baal-beki romok jól mutatják ezt: alaprajzukban, fővonalaik megjelenésében és díszítésükben ezek az épületek eredeti megjelenésűek; de már megfigyelhető az a tendencia, hogy az egyenes vonalakat ívekkel, a virágágyásokat árkádokkal helyettesítették. Az új stílus gyorsan elterjedt. A negyedik század elején készült Dalmáciában egy palota, amely ezzel az ázsiai építészettel rokon: Diocletianus palotája, aki uralkodása alatt Ázsiában tartózkodott, majd lemondása után Salonába vonult vissza.
A bizánci építészet a Bizánci Birodalomban alakult ki az ókeresztény építészet nyomdokain. Hamarosan jellemzővé vált a birodalom által befolyásolt államokban, úgy mint Bulgáriában, Szerbiában, Oroszországban, Örményországban, Grúziában. A korai bizánci építészet lényegében a római építészet folytatása. Közvetlen elődje az ókeresztény építészetben található. A bizánci építészet előzményeinek gazdagsága az ami megalapozza illetve az új szintre emeli azt az építészeti fejlődést ami Bizáncot jellemzik. A csegelyes kupola azonban már egyértelműen bizánci találmány. Ez teszi lehetővé, hogy e fölé kupolát boltozzanak. A központi kupola oldalnyomását az azt körülvevő terek falai és boltozatai veszik fel. Ezzel alakul ki a bizánci építészetre jellemző kilencosztatú tér. Későbbi fejlemény volt, amikor a kupolát megemelték egy úgynevezett tamburral, ahol az ablakokat elhelyezték.
A csegelyes kupolaalakítás első nyomai a harmadik századra vezethetők vissza, Ammánba, ahonnan előbb Itáliába, később Örményországba vagy Bizáncba került. Ezekből a történeti adatokból megállapítható, hogy mindkét kupolaillesztési módszer keletről származik. Mindkét megoldás széles körben elterjedt, azonban a sarokfülkés megoldást a későbbiekben elsősorban az iszlám épületeknél találjuk meg, bár a román stílusú építkezéseknél is találunk széleskörű alkalmazásokat.
A centrális épületek kupolájának sokfélesége, az a mód, ahogy a kupola a négyezet alappilléreire támaszkodik, rengeteg egyéni megoldást hozott létre. Már az ókeresztény építészetben is megjelent a kétféle alátámasztás: a csegelyes és a sarokfülkés megoldás. Amíg a csegely esetében a pillérek fölötti gömbháromszögeken nyugszik a kupola, a sarokfülkés megoldás elve az, hogy apró sarokívek segítségével a négyzetes teret, amin a kupola nyugszik, nyolcszöggé, majd körré alakítják át. Egyes kutatók szerint a sarokfülkés megoldást elsősorban Örményországban és Perzsiában alkalmazták. Érdekesség, hogy a sarokfülke első formái az Altaj vidékén fából készültek, ennek nyomai már az i. e. 3. században kimutathatók. Később kezdték ezeket téglából fejleszteni.
Jellegzetes kezdeti példái a római Santa Maria Maggiore vagy a San Paolo fuori le mura. Ebből fokozatosan kialakult egy stílus, amely magába szívta a közel-keleti hatásokat, de főként a görög elemeket. A templomépítészetben nem a hosszhajós (bazilikális), hanem a központos alaprajzú, kupolás templomtípus honosodott meg. Jusztiniánusz alatt volt a virágkora.
A 6. században épült legnagyobb értéke a Hagia Szophia, a Szent Bölcsesség temploma. Építészei tökéletesítették a kupolás épületek Keleten szokásos formáit. A nyugaton uralkodó hosszhajós bazilikával szemben középponti elrendezésű hosszhajós kupolás templomokat emeltek. A római zárt kupolaterektől eltérően megoldották a függőkupolás térzáró szerkezetek építését. Az egyházi hatalom nagyszerű kifejezője volt a hatalmas, pillérekkel négy helyen alátámasztott, kupolás, központi elrendezésű építmény, melyhez egy-egy félkupolával fedett tér csatlakozott. Ezeket ismét kisebb félkupolák bővítették. A baldachinos oltárok, domborműves szószékek, a kupola arany hátterű mozaikdíszítésének keleties pompája, s a padlózat színes burkolása a bizánci császári hatalom, és az isteni bölcsesség épületévé avatják.
Technikai szempontból a Hagia Szophia építése arra késztette az építészeket, hogy alaposabban tanulmányozzák a kupolák jellegzetességeit, hogy jobban megismerjék az általa kiváltott hatást, a felhasználási lehetőségeket és az alkalmazandó szabályokat. Ettől kezdve a latin bazilikák keleten kivételnek számítottak, de az új kupolás templomokban a Hagia Szophia térszerkezetét nem egyszerűen lemásolták. A kupola volt az a téma, amely körül számos variációt hajtottak végre, és Konstantinápolyban, a Hagia Sophia közelében, Jusztiniánusz alatt más stílusú templomok is épültek. A Szent Szergiosz és Bakkhosz-templomban („Kis Hagia Szophia”) például az ókeresztény modell szerinti központi kupolát nem két félgömb alakú boltozat szegélyezi a nyugati és az ellentétes oldalról. A forma négyzet alakú; a kupola nyolc pilléren nyugszik, és e pillérek között négy apszis található. Az oldalterek és a belső kupola alatti tér egyensúlya okozza azt az úgynevezett kettős térhatást, ami a bizánci templomokra elsősorban jellemző. A belső térbe az egyszerű hívek nem léphettek be, az csak a szertartási tekerület volt.
A bizánci építészet jellegzetessége a centrális alaprajzon és a kerek kupolákon kívül: a tégla építőanyagként való használata kő helyett, a mozaikok széleskörű alkalmazása díszítőelemként a szobrok helyett, az épületek nagyobb magassága. A bizánci építészek főként téglát használtak, amelynek általában megtartották a masszívabb formát. Ezeken a téglákon, amelyeket igen nagy állagú habarccsal készítettek, gyakran olyan jelek találhatók, amelyek alapján felismerhető az épületek keltezése és jellege. A falak magja általában betonból készül, és a téglák csak a burkolatot alkotják. Az épületek külső díszítését az ókeresztény építészethez hasonlóan általában nem tartották fontosnak. A nyers falak határolta tömbök szerkezetével értek el művészi hatásokat.