St. Augustine (Florida állam) az Amerikai Egyesült Államok legrégibb, folyamatosan lakott városa.
Fekvése és éghajlata
Történelme Juan Ponce de León Kolumbusz korábbi útitársa 1513. április 2-án néhány száz katonával partra szállt, hogy megkeresse az ifjúság forrását. Ezt követően Pedro Menéndez de Avilés spanyol admirális 1565-ben augusztus 28-án 600 katonával kötött ki Florida északi részén, s szeptember 8-án megalapította San Augustint (Szent Ágoston). Ez lett az első állandó európai település. A korábbi európai telepek, mint például Tristán de Luna y Arellano által 1559-ben alapított Pensacola Kolónia (Nyugat-Florida) az éhínség, a harcias indián törzsek és a hurrikán áldozatai lettek, így 1561-ben elhagyatottá váltak. St. Augustine megalapítása II. Fülöp spanyol király Menéndezt kormányzóvá nevezte ki, hogy felfedezze, és meghódítsa Floridát, űzze el a kalózokat és más nemzet telepeseit, akiket itt talál. A 16. század vége felé két timucuan indián falu volt St. Augustine közelében. A település fennállásának kezdeti idején a spanyolok az indiánokkal együtt dolgoztak, hogy azok megtanulják, hogyan kell megművelni a földet, s elsajátítsák a letelepedéshez szükséges tennivalókat. Két missziót is alapítottak közel a faluhoz. Az első katolikus misszió a Nombre de Dios volt, feltételezhetően a Seloy és San Sebastian falu közelében a San Sebastian folyó nyugati partján, ma délre a jelenlegi King Street-től, amely a 17. század kezdetéig fennmaradt. St. Augustin fennmaradása hatalmas erőfeszítéseket követelt az elkövetkezendő 200 évben.
1586-ban az angol Sir Francis Drake kalózkapitány megtámadta és felégette a várost. Ezután 1668-ban John Davis kalózkapitány dúlta fel a települést és megölt 60 embert. A korai telepesek bizakodása, állhatatos kitartása és hite nélkül elképzelhetetlen lett volna St. Augustine fennmaradása. thumb|II. Fülöp spanyol király
Spanyol-angol érdekellentétek Amikor az angolok megalapították Carolina települést, a spanyol király engedélyezte a kőből készült erődítmény megépítését a város megvédésére. 1702-ben a Carolina erőd újonnan kinevezett kormányzója James Moore 600 katonával, több száz indián szövetségessel 14 hajón megérkezett St. Augustine alá. Juana de Zúniga spanyol kormányzó csapatokat, fegyvert és élelmiszer utánpótlást kért Havannától, azonban a segítség késett. 1500 spanyol katona várt a támadásra a Castillo de San Marcos erőd falai mögött. Moor kormányzó puskái ugyan alkalmatlanok voltak az erőd falai ellen, de az erőd védelmezőinek a kiéheztetés veszélyével kellett számolniuk. Amíg a spanyolok vártak a segítségre, az angolok lerombolták az erőd körül a várost. Amikor december 30-án a Juana de Zúñiga által kért két nagy spanyol csatahajó megérkezett Berrora generális vezetése alatt, az angolok távoztak. Az angolok visszaverése után megkezdték ugyan a város építését, de az 1707-es hurrikán ismét lerombolta az épületeket. Az egyetlen kőépület a kormányzó rezidenciája volt. 1717-ben a creek indiánok fellázadtak az angolok ellen a Carolina-telepen közel Charlestown-hoz. St. Augustine védelmet ígért a lázadóknak. A következő évtizedben több mint 1000 indián telepedett le a város körül. St. Augustin védelmére a város körül mély sáncárkokat építettek. Növekvő veszélyt jelentett az 1721-ben felépített Fort King George, ami kb. 60 km-re volt St. Augustine-tól. Erre válaszként Benavides kormányzó megbízta Francisco Menéndez-t, hogy a brit telepről megszökött rabszolgákból sereget szervezzen. Ők voltak Florida legelső nemzetőrei. A yamassee és creek indiánokat lefizette, hogy támadják meg a brit erődöt. Válaszként John Palmer ezredes megtámadta a yamassee indiánokat, és felperzselte az eredeti misszió helyét, a Nombre de Dios-t. 1733-ban a britek megalapították Savannah-t, amely akkor a Georgia nevet kapta. 1739-ben az angolok háborút üzentek Spanyolországnak. 1740-ben James Oglethorpe közel hat hétig ostromolta a Castillo de San Marcos-t, sikertelenül. Manuel de Montiano kormányzó elhatározta, hogy fegyveres kalózokat vesz igénybe a lakosság élelmezésére. Az év végén több mint 40 angol hajót fogtak el, amely a várost megmentette az éhezéstől.
Angol fennhatóság 1756-ban Franciaország és Anglia között kitört a háború. 1762-ben a spanyolok csatlakoztak a franciák oldalán, amelynek az eredményeként St. Augustine-t Kubáért cserében a spanyolok kénytelenek voltak átadni az angoloknak. Az angol megszállás idején a spanyol lakosság kivándorlásra kényszerült. A angolok gyorsan lerombolták a spanyol stílusú épületeket, s az üres lakóházakat hagyták tönkremenni. Az egyetlen épület, amely fennmaradt az angol korszakból a „King’s Bakery” (királyi sütöde). A város külterületein lévő földosztás többnyire csak az angol lakosokat érintette, s mivel nem kívánták az indiánokat sem megtéríteni, sem a munkaerejüket igénybe venni, kitelepítették őket a Saint Johns folyó nyugati partjára. A felszabadított fekete lakosság földjeit meghagyták ugyan, de megtiltották a fegyverviselést vagy -birtoklást, és házaik engedély nélküli elhagyását .
Ismét spanyol város 1784-ben Manuel Zepedes kormányzó visszatért Kubából, hogy átvegye a települést az angoloktól. Néhány héten belül a lakosság száma 17 000-ről 3000-re csökkent. A házak 40%-a lakatlan volt és elhanyagolt. Ezután St. Augustine-t sorozatos csapások érték. 1796-ban Enrique White új kormányzó lakóházak és egy katedrális építésébe fogott. A békés építkezés nem tarthatott sokáig.
Amerikai zászló alatt 1812-ben az Egyesült Államokban, főként Georgia és Florida között kirobbant állandó villongásoknak, háborúknak a ghenti béke vetett véget, amely szerint Nyugat-Florida nagy része az amerikaiak tulajdonába került. 1819-ben Florida az Amerikai Egyesült Államok része lett, 5 millió dollár kifizetése fejében, amit Spanyolország kapott. A gyors meggazdagodást kereső szerencsevadászok hamar ellepték Floridát. Az újonnan érkezők behozták magukkal a sárgalázt, majd a szeminol indiánok lázadása és a szeminol háború feltartóztatta St. Augustine gazdasági fejlődését. A kormány 20 millió dollárt költött a háborúra, amelyből St. Augustine, mint a kampány főhadiszállása a indiánok ellen, jelentős támogatást kapott a város megerősítésére.
Polgárháború Floridát rabszolgatartó államként tartották nyilván. 1861. január 10-én a Castillo de San Marcos-t Madison Starke Perry kormányzó utasítására átvette a Konföderáció. A kezdeti lelkesedés után St. Augustine megértette, hogy a szárnyait bontogató turistaforgalomnak vége. A helyzetet tovább rontotta, hogy 1862. március 11-én egy föderációs hadihajó lehorgonyzott a kikötőben. Erre a városi tanács tagjai szó nélkül átadták St. Augustine-t az északi erőknek. 1863. január 1-jén a városban felolvasták Abraham Lincoln Felszabadítási Kiáltványát (Emancipation Proclamation). Sok felszabadított rabszolga belépett a katonaság kötelékeibe, s megalakították az afrikai-amerikai ezredet. A konfliktus idején 5000 floridai, ebből 46 St. Augustine-i vesztette életét. A Konföderáció három generálisa William W. Loring, Edmund Kirby Smith és Stephen Vincent Benet St. Augustine lakosai voltak.
A rekonstrukció évei A város születésének 300. évfordulója a polgárháború végére esett, ünneplésre azonban nem volt ok. Az Egyesült Államok főhadiszállás helyéül választotta St. Augustine-t. Szerencsére az északiak, akik itt tulajdonnal rendelkeztek, további beruházásokat kezdtek. Ez megvédte a várost a háború kiváltotta gyűlölködéstől s az erőszakos cselekményektől. A hadsereg jelenléte is megvédte a várost a déliek rekonstrukciós akcióitól. Új, kagylóval borított utat építettek észak felé, mely megkönnyítette a közlekedést. Megnyilt a Halifax River (csatorna) Jacksonville és St. Augustine között. A város északi része igazi pezsgő életű északi várossá vált, mig a déli oldalán a felszabadított rabszolgák építették fel lakónegyedeiket és templomaikat. Egy hatalmas szálloda megnyitása is segítette az utazók megpihenését.
A Flagler-korszak Az egyik látogató 1884-ben Henry M. Flagler olajmágnás volt. Időről időre visszatért, hogy újabb üzleti vállalkozásba fogjon, és St. Augustine-t egy végleges amerikai luxus-szórakozási és tartózkodási hellyé formálja. Neves építészeket fogadott álmai megvalósításához. Amikor a gyönyörű Ponce de Leon hotel 540 szobájával nem volt elegendő a gazdag elit számára, Flagler felépítette az Alcazar Hotelt – az akkori időben – a világ legnagyobb fedett úszómedencéjével. Felvásárolta Franklin W. Smith szállodáját, a Casa Monicát, s átkeresztelte Cordovának. Vasúti hidat is építtetett a folyó felett, hogy a város könnyen megközelíthető legyen New York felől. A Grace Methodist Church, a Memorial Presbyterian Church, a modern kórház és a városháza építésének anyagi hátterét is biztosította. St. Augustine lakossága rövid idő alatt duplájára növekedett. A nagy gazdasági világválság idején St. Augustine-t egyre kevesebben látogatták. A vasútvonalak kiépítése után a turisták úticélja Florida délebbi részei felé irányult, s Flagler neve megfakult.
Az első világháború Amikor 1914-ben Európában kitört a világháború, St. Augustine királyi és milliomos vendégei elegendő profitot hoztak ahhoz, hogy a város felújítsa látványosságait. Azonban a háborúban elesett amerikai katonák feledtették a háborúval járó gazdasági előnyöket. A lakosság Liberty Bond (szabadságkötvényeket) vásároltak, hogy segítsék a Vöröskereszt tevékenységét. A világháború befejezésének hírére a város vad patrióta lelkesedésben tört ki.
A fejlődés évtizedei A háború után a város vezetői útépítésekbe kezdtek, remélve, hogy az autótulajdonos családokat idevonzzák. Az utcák útburkolatát kicserélték, s gázlámpákkal világították meg azokat. A vízvezetékeket és csatornákat felújították, bevezették az áramot, s bővítették a telefon-hálózatot. 1925-ben D.P. Davis figyelme St. Augustine felé irányult, s lecsapolta az Anasztázia sziget déli oldalán lévő mocsaras területet. A 30-as években ez tökéletes kudarcra volt ítélve, de ma a város kedvelt lakónegyede lett. Az oroszlános híd (Bridge of Lions) befejezése is Davis tervei alapján történt meg (1927). A híd összekötötte a belvárost a lidókon épült városrésszel. A világválság idején a város lakossága elhatározta, hogy együtt dolgoznak, amíg jobb napok nem köszöntenek rájuk. A halászat életképes foglalkozásnak bizonyult, s a keleti partokon folytatódó vasútépítkezések is állandó munkát biztosítottak a lakosságnak.
A második világháború Pearl Harbor bombázásának hírére a háborús idők ismét beköszöntöttek. A benzin jegyre való árusításának bevezetése veszélyeztette a turistaforgalmat, a családi látogatásokat. A turizmus megszűnésével a város elvesztette bevételének 80%-át. A háború folyamán 2500 újonc érkezett kiképzésre a Parti Őrséghez, akiket a Ponce de Leon szállodában helyeztek el. Az elkövetkezendő 3 évben több ezer újonc követte őket, amely azonnali gazdasági enyhülést hozott St. Augustine számára.
Béke és virágzás A második világháború befejezése után a turizmus hamarosan ismét beindult. A régóta elhanyagolt épületek rendbehozatalára is sor került, így 1948. január 1-jén a Lighter Múzeumot ismét megnyitották, amely a korábbi Alcazar Hotelben kapott helyet. 1950-ben a Ripley Múzeum ünnepelte megnyitását a korábbi Warden kastélyban. Az elmúlt 50 évben ez a két múzeum semmit sem veszített népszerűségéből, St. Augustine legfőbb látványossága maradt, amely évente több millió látogatót vonz. Küzdelem az emberi jogokért 1964-ben St. Augustine ismét a nemzet érdeklődésének középpontjába került. Tavasz táján néhány északi egyetem diákjai a hagyományos tavaszi szünet alatt elhatározták, hogy tüntetnek a faji megkülönböztetés ellen. Sokukat letartóztatták, közöttük egy támogatójukat, Mrs. Malcolm Peabody is, a Massachussetts állam kormányzójának édesanyját. Az újságok megszállták St. Augustin-t, hogy képeket készítsenek Mrs. Peabody-ról a börtönben. St. Augustine a különböző pártok ütközőhelye lett.