Peter Schmeichel (Gladsaxe, Dánia, 1963. november 18. –) dán labdarúgókapus. Pályafutása során játszott a dán Hvidovre IF (1984–1986) és Brøndby IF (1987–1991), az angol Manchester United FC (1991–1999), a portugál Sporting CP (1999–2001) és az angol Aston Villa FC (2001–2002) együttesében. Fia, Kasper szintén a dán válogatott kapusa.

A Manchester United-ben

Schmeichel 1991-ben került a Unitedhez mindössze 550 ezer angol fontért. Alex Ferguson az évszázad üzletének nevezte 2000-ben. Ő volt a kezdő kapusa az 1992-es Európa-bajnok dán csodacsapatnak, ebben az évben el is nyerte a Világ legjobb kapusa címet. Az 1992–1993-as bajnoki évben 22 gól nélküli mérkőzéssel abszolválta a bajnokságot, ami nagyban hozzásegítette a Unitedet a bajnoki cím megszerzéséhez. 1994 januárjában mégis veszélybe került manchesteri pályafutása, amikor a United félidőben 3–0-ra vezetett a Liverpool FC ellen, azonban a végeredmény mégis 3–3 lett, köszönhetően Schmeichel potyáinak, amiért Alex Ferguson nyilvánosan kritizálta is. Schmeichel ezáltal az eladás közelébe került, azonban pár nappal később bocsánatot kért az egész csapattól és az edzői stábtól, s így Ferguson eltekintett az eladásától. Az utolsó éve a manchesteri csapatnál a legendás 1999-es év volt, amikor a csapat triplázni tudott (bajnokság, FA Kupa, Bajnokok Ligája). Az utolsó mérkőzése, a 398., pont a Bajnokok Ligája döntője volt, ahol csapatkapitányként vezethette ki övéit a gyepre, és ahol a csapat a hosszabbításban szerzett két góllal megfordította a már vesztésre álló meccset. Annak ellenére, hogy később játszott a helyi rivális Manchester City FC-ben, örökre megmaradt a United legnagyobb egyesének.

Sikerei, díjai Klub Brøndby Dán bajnok: 1987, 1988, 1990, 1991 Dán kupa: 1989 Manchester United Angol bajnok: 1992–93, 1993–94, 1995–96, 1996–97, 1998–99 Angol kupa: 1993–94, 1995–96, 1998–99 Bajnokok ligája-győztes 1998–99 UEFA-szuperkupa: 1991

Válogatott Dánia Európa-bajnok: 1992

A dán válogatottban 104-szer szerepelt, és egy gólt szerzett.

Statisztikái Klubcsapatokban Klub teljesítményLeagueKupaLeague CupNemzetköziEgyébÖsszesenKlubSzezonBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokHvidovre19841st Division200 ———2001985286 ———28619862nd Division300 ———300összesen786 ———786Brøndby19871st Division232 —20—2521988260 —40—3001989260 —20—2801990260 —20—2801991Superliga180 —100—280összesen1192 —200—1392Manchester United1991–92First Division400306030105301992–93Premier League420302010—4801993–94400708040106001994–95320700030104301995–96360601021—4511996–97360300090104901997–98320400070104401998–99340800013010560összesen2920410170421603981Sporting CP1999–2000Primeira Liga28020—20—3202000–0127000—4030340összesen55020—6030660Aston Villa2001–02Premier League291102040—361Manchester City2002–03Premier League2901010——310Karrier összesen60294502007219074810

A válogatottban ÉvPályára lépésekGól19875019881101989120199010019917019921201993901994701995801996100199760199810019991102000101200110összesen1291

Források Dán válogatott profil Manchester United Legends profil Alt-Tab profil Peter Schmeichel: One. Az én történetem; közrem. Jonathan Northcroft, ford. Galambos Dániel; G-Adam, Budapest, 2021

Kategória:Dán labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Sporting labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Brøndby labdarúgói Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1992-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Premier League Hall of Fame beiktatottak Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók