Vittorio Brambilla (becenevén a monzai gorilla), (Monza, Olaszország, 1937. november 11. – 2001. május 26.) olasz autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta.

Pályafutása Kezdetben motorkerékpárral, majd gokarttal versenyzett. 1968-ban csatlakozott bátyjához Tinóhoz, aki a Formula–3-ban szerepelt. 1970-ben a fivérek már a Formula–2-ben szerepeltek. A Formula–1-ben csak akkor kezdtek el javulni eredményei, amikor 1973-ban a Beta Tools vette át a csapat finanszírozását. 1974-ben egy March kocsival versenyezve megszerezte élete első világbajnoki pontját. 1975-ben sikerült megnyernie első futamát, a hatalmas felhőszakadásban rendezett osztrák nagydíjat. Néhány másodperccel a célba érés után a levegőbe csapott, és karambolozott. 1977-ben átigazolt a Surtees-hez, de gyengén szerepelt, csak a belga nagydíjon sikerült szereznie egy negyedik helyet. Azután következett a katasztrofális 1978-as olasz nagydíj, ahol Ronnie Peterson halálos baleseténél Vittorio is súlyos fejsérülést szenvedett. Csak egy évvel később ült ismét a volán mögé, amikor egy Alfa Romeót vezetett Monzában. Régi gyorsaságát azonban már elvesztette, így néhány futam után visszavonult.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1974 Beta Tools / March Motorering ARG BRA RSA10 ESPNI BEL9 MONKi SWE10 NED10 FRA11 GBRKi GER13 AUT6 ITAKi CANNK USAKi 18. 1 1975 Beta Team March ARG9 BRAKi RSAKi ESP5* MONKi BELKi SWEKi NEDKi FRAKi GBR6 GERKi AUT1* ITAKi USA7 11. 6.5 1976 Beta Team March BRAKi RSA8 USWKi ESPKi BELKi MONKi SWE10 FRAKi GBRKi GERKi AUTKi NED6 ITA7 CAN14 USAKi JPNKi 19. 1 1977 Beta Team Surtees ARG7 BRAKi RSA7 USWKi ESPKi MON8 BEL4 SWEKi FRA13 GBR8 GER5 AUT15 NED12 ITAKi USA19 CAN6 JPN8 16. 6 1978 Beta Team Surtees ARG18 BRANK RSA12 USWKi MONNK BEL13 ESP7 SWEKi FRA17 GBR9 GERKi AUT6 NEDKiz ITAKi USA CAN 19. 1 1979 Autodelta ARG BRA RSA USW ESP BEL MON FRA GBR GER AUT NED ITA12 CANKi USANK - 0 1980 Marlboro Team Alfa Romeo ARG BRA RSA USW BEL MON FRA GBR GER AUT NEDKi ITAKi CAN USA - 0

Jegyzetek

Fordítás

Külső hivatkozások Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon

Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:Olasz Formula–2-es versenyzők Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Monzaiak Kategória:Alfa Romeo F1