thumb|upright=1.25|Groundation (2013) thumb|upright=0.8|Harrison Stafford (2013)
A Groundation egy kaliforniai roots reggae zenekar, zenéjükben dzsessz és dub betétekkel.
Története A zenekart 1998-ban alapította Harrison Stafford, Marcus Urani, és Ryan Newman. 1999-ben létrehozták saját lemezkiadó vállalatukat, a Young Tree Records-ot, ahol még ebben az évben meg is jelent első albumuk, Young Tree néven (amit 2002-ben újrakeverve ismét kiadtak). A következő albumuk az Each One Teach One 2001-ben látott napvilágot. A 2002-ben megjelent Hebron Gate című albumon vendégként közreműködik a Black Uhuru-ból ismert Don Carlos, valamint a The Congos zenekar. 2003-as év folyamán került kiadásra kizárólag bakeliten a Dragon Wars névre hallgató dub album, amely a Hebron Gate dalait értelmezi újra. We Free Again című negyedik stúdió lemezük 2004 novemberében látott napvilágot, ezt követte a 2005-ös Dub Wars, amely a két utolsó albumot öleli föl, szintén dub stílusban. Következő stúdióalbumuk a 2006-os Upon The Bridge. A Groundation zenekar legújabb albuma Here I Am címmel 2009. június 23-án jelent meg.
Rockamovya projekt 2008-ban a Groundation együttes alapító tagjai egy új zenei formációt hívtak életre Rockamovya néven. Az új zenekarban Harrison Stafford, Marcus Urani és Ryan Newman mellett a doboknál a jamaikai Leroy "Horsemouth" Wallace, gitáron pedig az amerikai dzsesszgitáros Will Bernard szerepel vendégzenészként. A zenekar stílusát tekintve tovább viszi a Groundation zenei hagyományait, melyben sikeresen ötvözik a reggae és a dzsessz elemeit. Első albumuk Rockamovya címmel jelent meg 2008. július 17-én.
Jelenlegi Tagok Harrison Stafford – ének, gitár Ryan Newman – basszusgitár Marcus Urani – billentyűk David "Diesel" Chachere – trombita Kelsey Howard – harsona Paul Spina – dobok Kerry Ann Morgan – vokál Kim Pommell – vokál Mingo Lewis Jr – konga, ütős hangszerek
Albumok Stúdió albumok 1999: Young Tree (2002-ben újra kiadva) 2001: Each One Teach One 2002: Hebron Gate 2004: We Free Again 2005: Dub Wars 2006: Upon the Bridge 2009: Here I Am
Külső hivatkozások
Groundation A zenekar hivatalos oldala Young Tree Records A lemezkiadó hivatalos oldala
Kategória:Amerikai könnyűzenei együttesek Kategória:Reggae-együttesek Kategória:Kaliforniai könnyűzenei együttesek