bélyegkép|250px|A salinasi ház Kaliforniában, ahol Steinbeck 17 éves koráig élt John Ernst Steinbeck (Salinas, Kalifornia, 1902. február 27. – New York, New York, 1968. december 20.) irodalmi Nobel-díjas amerikai regény-, novella- és színdarabíró. Összesen huszonöt könyvet írt: tizenhat regényt, két novelláskötetet, és különböző prózai műveket. Az Érik a gyümölcs (1939), valamint az Egerek és emberek (1937) regényeinek színdarabváltozatai Pulitzer-díjat nyertek.
Gyermekkora és ifjúsága Steinbeck német és ír családok leszármazottja volt. Nagyapja, Johann Adolf Großsteinbeck az Egyesült Államokba való kivándorlását követően a családi nevet Steinbeckre rövidítette. A család farmja a németországi Heiligenhausban a mai napig a „Großsteinbeck” néven ismeretes. Az író apja, John Steinbeck, a Monterey megyei önkormányzat pénzügyi vezetője (Monterey County Treasurer) volt. Tanítónő anyja, Olive Hamilton Steinbeck lelkesen bátorította fia érdeklődését az olvasás és írás iránt.
Salinas, ahol Steinbeck felnőtt, gyerekkora éveiben még csak egy kis városka, illetve nagyobb falu volt. Bár termékeny földje és erősödő földművelése miatt egyre nőtt és modernizálódott, a vidék lényegében még mindig magán viselte az amerikai úttörő jelleget. Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek műveibe is; ilyen volt az Egerek és emberek című munkája. A nyári iskolai szünetekben bejárta az egész Salinas-völgyet: a környező mezőket, erdőket, farmokat; mindez később hátteréül szolgált legtöbb novellájának.
A középiskolát Salinasban (Salinas High School) 1919-ben fejezte be. Ezután 1925-ig hébe-hóba ellátogatott a Stanford Egyetemre, ahol biológiát is tanult, de ahonnan végül diploma nélkül távozott, mert az egyetemi életmód nem volt kedvére való. Ehelyett New Yorkba utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, miközben írói pályafutásról ábrándozott. New Yorkban Steinbeck írásai nem találtak kiadóra. Visszatért Kaliforniába, ahol munkát kapott, mint ezermester egy Lake Tahoe-i üdülőben. Közben folytatta az írást.
Irodalmi munkássága Első regénye, Egy marék arany (Cup of Gold, 1929) nem hozta meg a várt sikert. Témája gyerekkori olvasmányaihoz vezethető vissza: egy Henry Morgan nevű kalóz életéről és haláláról szól.
Az 1930-as években Steinbeck több novellát is írt. Ezek között a legismertebbek A vörös póni (The Red Pony), The Harness , és A krizantémok (The Chrysanthemums). Ezekben az időkben két novellagyűjteménye is megjelent: az Égi mezők (The Pastures of Heaven, 1932), és The Long Valley (1938). Ezek a történetek mind Kaliforniához, tehát gyerekkorához kapcsolódnak.
Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók (Tortilla Flat, 1935) című regénye hozta meg, amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét. A könyv egy csoport társadalmon kívüli, otthontalan, a kaliforniai Montereyben élő fiatalember portréja, az első világháború utáni időkben. A fiatalok életszemlélete éles ellentétben áll az amerikai társadalmi morállal: visszautasítják a szabványos viselkedést, és ehelyett szabadon élvezik a bort (ha akad), a szexet, a bajtársiasságot, a kisstílű tolvajlást. Ebben a műben olyan alakokat ábrázol, akik bár a társadalom peremén, nyomorúságos körülmények közt élnek, mégis egyfajta harmóniában önmagukkal és a világgal.
A Kedves csirkefogók sikerét 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek című munka, amit Steinbeck először mint egy hosszabb novellát írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki. A tragikus történet két kaliforniai alkalmi farm-munkás, George és Lennie körül forog, akik pénzt próbálnak gyűjteni ahhoz, hogy egy szerény kis farmot vehessenek maguknak, ahol majd békében eléldegélnek. A történet több témát is érint: faji előítéletet, a szellemileg visszamaradottak iránti ellenszenvet, a magányt, és a személyes függetlenségért folytatott küzdelmet. Az Érik a gyümölcs, az Édentől keletre, és A gyöngy című regényekkel egyetemben az Egerek és emberek az író legismertebb, és kritikai szempontból legelismertebb munkája.
Steinbeck gyakran írt a munkásosztály küszködő rétegeiről. Hogy hitelt adjon történeteinek, időnként együtt élt bizonyos emberekkel, hogy megfigyelhesse életmódjukat. Mielőtt megírta volna az Érik a gyümölcs című regényét, egy ideig együtt élt és dolgozott az oklahomai földművelő munkásokkal. Ezt a könyvét 1939-ben adták ki, és 1940-ben Pulitzer dij-at nyert.
A történet a nagy gazdasági válság idején játszódik. Egy Joad nevű földműves családot egy hosszan tartó, katasztrofális szárazság arra kényszerít, hogy elhagyja oklahomai otthonát. Miközben Oklahomán keresztül süvölt a porvihar (a jelenség a Dust Bowl néven ismert), a család egy rozoga autóra pakolja a legszükségesebbeket, és megindul az ígéret földje, Kalifornia felé.
Az Érik a gyümölcs sikere nem maradt támadások nélkül. Steinbeck liberális politikai nézeteit – és hogy be merte mutatni a kapitalizmus visszataszító oldalait – sokan kritizálták, azzal az indoklással, hogy a könyv eltúlozta az ország helyzetét. Erről Steinbeck így írt: „A bankoktól és a nagy földbirtokostól felém áradó sértések és rágalmazások elég ijesztőek. Legutóbb azt híresztelték, hogy az oklahomai nép (az Okie-k) gyűlöl engem, sőt, megöléssel fenyeget, amiért hazudtam a sorsukat illetően… Azt kell mondjam, ez a hisztéria, ami itt a könyv körül növekszik, teljesen egészségtelen.”
A Lement a hold (The Moon is Down, 1942) című, később színpadra átdolgozott történet egy náci katonák által megszállt észak-európai faluban játszódik, ahol a lakosság ellenáll a megszállóknak. Mivel feltételezték, hogy a megnevezetlen ország Norvégia volt, 1945-ben Steinbecket megtisztelték a VII. Haakon szabadság-éremmel, a norvég ellenállási mozgalom iránti együttérzésért.
A gyöngy című regényt 1947-ben írta. Cselekményét egy, a mexikói öböl körüli csavargásai közben hallott történetre alapozta.
Az Édentől keletre (1952) a jó és a rossz szembeállítása két család történetének keretében, több generáción keresztül. Steinbeck a könyvet fiainak szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. Az író ezt a regényét tartotta élete fő művének. Itt szakított azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, és azt az emberi pszichében fedezi fel. A művet Elia Kazan rendező 1955-ben filmvászonra vitte.
1960-ban Steinbeck vett egy kis teherautót, átalakíttatta lakókocsivá, elnevezte Rocinante-nek, és Charley-val, hűséges uszkár kutyájával nekiindult Amerikának. Az eredmény Utazások Charley-val (Travels With Charley: In Search of America) volt. Ebben a helyenként komikus, időnként melankolikus hangú könyvben leírta, mi mindent látott a két tenger között, míg végül visszatért Long Island-i otthonába. Az útleírásban Steinbeck vágyakozik az ifjúság és elveszett családi gyökerei után, és dicséri, de egyúttal kritizálja is Amerikát. Idősebbik fia, Thom Steinbeck szerint apja utazásának oka az volt, hogy tudta, nemsokára meg fog halni, és még utoljára látni akarta hazáját. Fia csodálkozott azon, hogy mostohaanyja (Steinbeck harmadik felesége) megengedte, hogy az író útra keljen, amikor beteg szíve bármelyik napon felmondhatta volna a szolgálatot. A restaurált kempingező kocsi ma megtekinthető a salinasi Nemzeti Steinbeck Központban (National Steinbeck Center, Salinas, California).
Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele (The Winter of Our Discontent) 1961-ben jelent meg. A könyvben Amerika morális hanyatlását vizsgálja a főhős, Ethan életén keresztül. Ethan, éppúgy mint Steinbeck, egyre elégedetlenebb a saját és az őt körülvevők erkölcsi lecsúszással. Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól, ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt, és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. A könyv tónusa éles ellentétben állt a Kedves csavargók és a Kék öböl ártatlan, játékos tolvajaival. Az irodalomkritikusok erősen támadták a könyvet. Ugyan többen is észlelték a mondanivaló fontosságát, a csalódás általános volt. A olvasók és kritikusok abban reménykedtek, hogy az író az Érik a gyümölcshöz hasonló mesterművel fog előjönni.
1962-ben Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „...realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: „… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban, hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban.”Angolul eredetiben:... The writer is delegated to declare and to celebrate man's proven capacity for greatness of heart and spirit–for gallantry in defeat, for courage, compassion and love. In the endless war against weakness and despair, these are the bright rally flags of hope and of emulation. I hold that a writer who does not believe in the perfectibility of man has no dedication nor any membership in literature.
Írói stílusa Steinbeck írásaira a realizmus a legjellemzőbb. Széles érdeklődési körében helyet kapott a politika, a pszichológia, és a történelem éppúgy, mint a jazz vagy a mitológia. Realizmusának legmegkapóbb példája az Érik a gyümölcs, mely könyv hősei földhözragadt szegények, akiket még az ág is húz. Nyelvezete egyszerű, mégis kifejező. Képzelete egy a természettel: azt és úgy írja le, ahogyan a dolgok vannak és történnek. Ilyenek a szűnni nem akaró oklahomai porviharok, melyek szinte szimbólumai a nyomor elől való menekülésnek. Steinbeck igazi elbeszélő hangját akkor találta meg, amikor témáiban visszatért serdülőkora színteréhez. A mexikói és ázsiai munkások beözönlése Kaliforniába egy olyan sokszínű kulturális változatosságot hozott létre, amely rányomta egyedülálló bélyegét írásaira is.
A későbbi évek eseményei bélyeg|Steinbeck és harmadik felesége, Elaine Anderson Scott A kaliforniai évek alatt Steinbeck tartós barátságot kötött egy Ed Ricketts nevű, a tenger állatvilágát vizsgáló biológussal. 1940-ben bebarangolták a kaliforniai öblöt (Hernán Cortés Tengere) különféle tengeri élőlényeket gyűjtögetve, azzal a céllal, hogy később majd eladják a mintapéldányokat. Ed Ricketts (akit Steinbeck csak „Doc” néven emlegetett) erős hatást gyakorolt Steinbeckre és írásaira. Tanáccsal szolgált problematikus kérdésekben, azonkívül az írót kisebb utazásokra ösztökélte, hogy egy időre elterelje figyelmét az írásról. Steinbeck a Cannery Row és a Sweet Thursday című regényeiben állított emléket barátjának.
1943-ban tizenhárom évi házasság után Steinbeck elvált első feleségétől, Carol Henningtől. Ugyanabban az évben elköltözött Kaliforniából és feleségül vette Gwyn Congert. A házasságból két fiú született: Thomas (1944) és John (Steinbeck) IV (1946). 1948-ban Congertől is elvált. Ez idő tájt értesült barátja, Ed Ricketts hirtelen és tragikus haláláról is (egy vonat belerohant Ricketts autójába). Steinbeck megint belefeledkezett a munkába– ekkor írta meg az Édentől keletre című regényét. 1950-ben új feleséget talált Elaine Anderson Scott személyében, és ezúttal a házasság tartósnak bizonyult.