A Watchmen tizenkét részes képregénysorozat, melynek írója Alan Moore, rajzolója Dave Gibbons, színezője pedig John Higgins. A képregény a DC Comics kiadásában jelent meg 1986 és 1987 között, majd ezt követően a DC több alkalommal is újra kiadta a művet, gyűjteménykötetek formájában. A Watchmen Moore azon ötlete alapján született meg, hogy felhasználja a DC által újonnan megszerzett régi Charlton Comics-szereplőket egy új történetben. Mivel Moore tervezett története felhasználhatatlanná tette volna a szereplők nagy többségét a sorozat végét követően, Dick Giordano szerkesztő meggyőzte az írót, hogy alkosson újakat a történet számára.
Moore a kor szorongásait és a szuperhősökről kialakult hagyományos elképzelés pusztulását jelenítette meg történetében. A Watchmen cselekménye egy alternatív idősíkon játszódik, ahol az Egyesült Államokban a szuperhősök valóban jelen voltak az 1940-es és 1960-as évek között, és közülük többen még a vietnámi háborúban is részt vettek. Az 1980-as évek közepére az Egyesült Államok és a Szovjetunió a nukleáris háború szélére sodródik, az álarcos igazságtevőket a kormány törvényen kívülieknek nyilvánította, így azok vagy visszavonultak vagy a kormánynak dolgoznak. Az 1985-ben játszódó történet eseményeinek sorozatát egy rejtélyes gyilkosság indítja el, melynek áldozata egyike volt a kormány által támogatott álarcos igazságtevőknek. A gyilkosság hatására több visszavonult hős is kénytelen ismét magára ölteni régi egyenruháját, hogy kiderítsék az igazságot és egykori társuk halála mögött megbúvó rejtélyt.
A Watchmen történetének meghatározó eleme annak felépítése és szerkezete. Gibbons kilenc panelre osztott oldalszerkezetet használt, annak képein számos visszatérő elemmel, mint például a sorozat legjellegzetesebb szimbóluma, a véres smiley-arc. Az utolsó kivételével a sorozat mindegyik füzetének végén megtalálható egy fiktív dokumentációkból álló összeállítás, mely mélyebb betekintést enged a sorozat világába. A narrátor szerepét néha egy mellékszereplő veszi át, aki A Fekete Hajó meséi című, kitalált képregény történeteit olvassa. A Watchmen pozitív kritikai visszhangban részesült mind a képregényekkel foglalkozó, mind pedig a mainstream sajtó részéről, melynek révén a médium egyik legkiemelkedőbb és legelismertebb alkotásai közé tartozik. A képregény filmadaptációja számos sikertelen kísérlet és próbálkozás után végül Zack Snyder rendezésében készült el és került a filmszínházakba 2009 márciusában.
A sorozat megszületése és háttere
1985-ben a DC Comics-nak sikerült megszereznie a Charlton Comics több szereplőjének tulajdonjogát.Eury; Giordano, 124. o. Ez időben Alan Moore olyan, használaton kívüli szereplőket keresett készülő történetéhez, melyeket fel tudott volna újítani, ahogyan azt Miracleman című sorozatában tette, az 1980-as évek elején. Moore úgy hitte, hogy esetlegesen az MJL Comics Mighty Crusaders szuperhős csapatának tagjai is rendelkezésére fognak állni, így felvetődött benne egy rejtélyes gyilkosság története, melyben a Shield holttestére egy kikötőben találtak volna rá. Az író úgy gondolta, hogy teljesen mindegy, hogy történetéhez milyen szereplőket használ fel, ha azokat az olvasó felismeri, és ennek hatására egyszerre megrázóan és meglepetésként hat rá a megismerés azok valódi sorsáról. Moore ezt az ötletét szerette volna megvalósítani a Charlton szereplők felhasználásával, a Who Killed the Peacemaker (’Ki ölte meg Peacemakert’) című történetben, melynek terveivel a DC szerkesztőjét, Dick Giordanót kereste meg. Giordanónak elnyerte a tetszését az ötlet, de azzal nem értett egyet, hogy Moore a Charlton-szereplőket használja fel a történetéhez. „A DC emberei rájöttek, hogy a drága pénzen megszerzett szereplőik vagy elhullanának, vagy használhatatlanná válnának.” – nyilatkozta Moore. Giordano ehelyett azt javasolta az író számára, hogy dolgozza át a történetet úgy, hogy abban teljesen új szereplők jelenhessenek meg. Moore először úgy vélte, hogy az új szereplők nem lennének képesek azonos hatást kiváltani az olvasókból, de később mégis meggondolta magát. „Felismertem, hogy ha elég gondosan kidolgozom a szereplőket úgy, hogy valamilyen módon ismerősen hassanak és bizonyos elemeik képesek legyenek az általános szuperhősökre vagy a hozzájuk való hasonlóságukra emlékeztetni, akkor működhet a dolog.” – mondta.
bélyegkép|200px|jobbra|Dave Gibbons, a Watchmen rajzolója. Gibbons szabad kezet kapott a képregény tervezésben. Dave Gibbons rajzoló, aki már korábban is dolgozott együtt Moore-ral, értesült az író készülő minisorozatáról. Gibbons nyilatkozata szerint, mivel szeretett volna részt venni a tervezetben, Moore elküldte neki a történetről készített jegyzeteit. Gibbons jelezte Giordanónak, hogy ő szeretné rajzolni Moore sorozatát. Giordano megkérdezte tőle, hogy Moore szeretné-e, hogy ő rajzolja azt, mire Gibbons igennel válaszolt és így meg is kapta a munkát.Eury; Giordano, 110. o. Gibbons azért választotta John Higgins-t a füzet színezőjének, mivel kedvelte annak „szokatlan” stílusát. Higgins közel lakott a rajzolóhoz, ami lehetőséget biztosított számukra, hogy megvitassák a képeket és hogy „legyen közöttük közvetlen kapcsolat is, és ne csak az óceánon keresztül küldözgessék egymásnak a rajzokat”. Len Wein szerkesztőként csatlakozott a sorozathoz, de ezzel egy időben Giordano is felügyelte a munkát. Wein és Giordano egyaránt a háttérben maradtak és „elálltak az útból”. Giordano később megjegyezte, hogy „Ki javítana bele Alan Moore munkájába, az Isten szerelmére?”
Miután megkapták a jóváhagyást a tervezetre, Moore és Gibbons egy napon át dolgoztak a szereplők megalkotásán ez utóbbi otthonában, mialatt kidolgozták a részleteket a sorozat hangulatához és megvitatták a hatásokat. Az alkotópárosra részben hatással volt a Mad magazin egyik Superman paródiája, a Superduperman. „Szerettük volna Superdupermant komikusról 180 fokkal megfordítani, drámaira.” – mondta Moore. Ők ketten egy olyan történetet dolgoztak ki, melyben „ismerős, régi vágású szuperhősök tévednek egészen új területre” Moore bevallása szerint a szándéka egy „szuperhős Moby Dick megalkotása volt; valaminek, ami ugyanolyan súllyal és tartalommal bír”.. A szereplők neve és leírása ugyan Moore-tól származott, de megjelenésük megtervezését már Gibbonsra bízta. Gibbons nem céltudatosan alkotta meg a szereplőket, inkább „a régi módszert” követve, két-három hetet szánt a vázlatok készítésére. Úgy tervezte meg, hogy később könnyű legyen őket megrajzolni. Közülük is Rorschachot kedvelte a legjobban rajzolni. „Csak egy kalapot kell rajzolnod. Ha tudsz kalapot rajzolni, akkor már meg is rajzoltad Rorschachot. Nagyjából megrajzolod az arca körvonalait, teszel rá néhány fekete pacát és már kész is vagy.” – mondta.
Moore korán elkezdte a történet írását annak érdekében, hogy elkerülje a kiadásban az olyan késéseket, mint amilyenek a DC egy korábbi minisorozata, a Camelot 3000 esetében volt tapasztalhatók. Az első szám írása közben jött rá, hogy az általa előzőleg felépített cselekmény csupán hat füzet megtöltésére elegendő, míg a szerződése tizenkettőre szólt. A megfelelő terjedelem elérése érdekében megváltoztatta néhány füzet tartalmát, melyek az új formában, mélyebben foglalkoztak a sorozat egyes szereplőinek eredetével és múltjával. Moore igen részletes utasításokat adott Gibbons számára a képregény megrajzolásához.
Gibbons visszaemlékezése szerint a Watchmen első számának scriptje 101 oldalas, igen tömör szöveg volt, mely sorközöket sem tartalmazott az egyes panelek, vagy oldalak leírása között. Miután megkapta a forgatókönyvet, annak minden oldalát megszámozta, mivel saját bevallása szerint ha véletlenül leejtette volna őket, két napra lett volna szüksége, hogy ismét összeválogassa a megfelelő sorrendbe. A rajzolás szintén előkészületeket igényelt: kiemelő tollal jelölte meg a Moore által, az egyes panelekbe szánt szövegeket és magát a panel képének leírását. Moore rendkívül részletes utasításai ellenére, a panelek leírása gyakran a „De ha ez szerinted nem működne, tedd amit jónak látsz.” mondattal végződött, ő azonban mindig pontosan ragaszkodott Moore utasításaihoz. Gibbons nagyfokú művészi szabadságot élvezett a képregény rajzolása során és sokszor gazdagította az egyes jelenetek háttereit olyan részletekkel, melyet még Moore is csak később vett észre. Moore alkalmanként Neil Gaimannel, egy honfitárs írójával és barátjával is felvette a kapcsolatot, hogy gyors választ kapjon egy-egy kutatási kérdésére vagy éppen egy idézetért, amit beleszőhet egy adott számba.
Igyekezete ellenére, Moore 1986 novemberében bejelentette, hogy valószínűleg mégis csúszás várható. Gibbons nyilatkozata szerint a csúszások egyik fő oka, hogy „darabonként” kapta meg Moore-tól a scripteket. A csapatmunka a negyedik füzet környékén kezdett akadozni, amikortól csak néhány oldalanként haladtak. „Alantől kaptam három oldalat a scriptből, és miután már majdnem befejeztem a rajzolást felhívtam, hogy »Etess!«, ő pedig ekkor ismét küldött két-három oldalt, néha csak egyet, de néha hatot is.” – mondta. Ahogyan egyre jobban közeledtek a határidőhöz, Moore időnként bérbe vett egy taxist, hogy az szállítsa az 50 mérfölddel távolabb lakó Gibbonsnak a forgatókönyv elkészült oldalait. A későbbi füzetek elkészítésében már Gibbons felesége és fia is segédkezni kényszerült a rajzolónak, akik, hogy időt takarítsanak meg Gibbons számára, megrajzolták a panelek rácsvonalait, előkészítve az egyes oldalakat. Moore a történet végén még Ozymandias monológját is kénytelen volt lerövidíteni, mivel Gibbons képtelen volt beletömöríteni a Moore által előzőleg megírt szöveget abba az oldalba, melyen Ozymandias kivédi a lesből rárontó Rorschach támadását.
Közel a tervezet vége felé Moore észrevette, hogy a történet néhány vonásában hasonlít az 1963 és 1965 között sugárzott Végtelen határok című televíziós sorozat The Architects of Fear (’A rettegés mérnökei’) című epizódjának cselekményéhez. Weinnel megvitatták a sorozat végének megváltoztatásának lehetőségét is, de végül Moore az utolsó füzetben gyakorlatilag elismerte a hasonlóságot, és elhelyezett egy utalást az epizódra.
A történet A Watchmen cselekménye egy alternatív idősíkban játszódik, mely részben tükrözi a mű születésének, az 1980-as éveknek valós világát. A képregény kitalált világa és a valóság közötti legfőbb különbség a szuperhősök jelenléte. Létezésük és Amerika történelmével való kölcsönhatásuk jelentős eltéréseknek volt a forrása a valódi világgal szemben, így hatással voltak a vietnámi háború kimenetelére és Richard Nixon elnökségére is.Wright, 271. o. A sorozat valóságában, bár a Watchmen álarcos bűnüldözőit szuperhősökként emlegetik és utalnak rájuk, az egyetlen szereplő, akinek valóban emberfeletti erők vannak a birtokában, az Doktor Manhattan,Wright, 272. o. akinek puszta létezése is egyrészt stratégiai előnyt biztosított az Egyesült Államok számára a Szovjetunióval szemben, ugyanakkor a két nemzet közötti feszültséget is növelte. A szuperhősök idővel népszerűtlenné váltak, melynek hatására 1977-ben törvényen kívülinek kiáltották ki őket. Míg sokan közülük visszavonultak, addig Doktor Manhattan és a Komédiás a kormány ügynökeiként tevékenykedtek tovább, Rorschach pedig egyedüliként folytatta illegális bűnüldözői tevékenységét.Reynolds, 106. o.
A cselekmény rövid összefoglalása