Németország történelme az őskőkori időkre nyúlik vissza; területén találták meg a neandervölgyi ember ősének tekintett heidelbergi ember első leleteit. A bronz- és vaskorban indogermán nyelvű népek vándoroltak be a mai Észak-Németországba, amelyek később kiszorították a délebbre lakó keltákat. A Germánia megnevezést a rómaiak használták először az egymással hol szövetkező, hol ellenséges törzsek országára. A rómaiak elfoglalták a Rajnától nyugatra eső germánlakta területeket és megalapították Germania Superior és Germania Inferior provinciákat, de az i. e. 9-es teutoburgi katasztrofális vereség visszatartotta őket a további hódításról. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a frankok meghódították a többi germán törzset. Nagy Károly halála után birodalmát felosztotta fiai között, így alakult meg a Keleti Frank Királyság, melynek későbbi uralkodója, I. Ottó 962-ben megalapította a Német-római Birodalmat, a középkori német államot.
A későbbi századokban a világi és egyházi főurak egyre nagyobb befolyásra tettek szert és a 15. századra végleg eldőlt, hogy a császárokat hét választófejedelem választja meg. 1517-ben Martin Luther indította el a katolikus egyház reformációját, melynek következtében az északnémet hercegségek protestánssá váltak, míg a déliek katolikusok maradtak. A két országrész a 17. században pusztító vallásháborút vívott egymással, amely becslések szerint lakossága egynegyedének pusztulását okozta. Az 1648-as vesztfáliai béke eredményeképpen a Német-római Birodalom számos kisebb-nagyobb állam laza szövetségévé esett szét. A francia forradalmat és a napóleoni háborúkat követően liberális és nacionalista eszmék terjedtek el a német polgárság körében, ám a feudális uralkodó osztályok igyekeztek elnyomni az új gondolatokat. Az 1848-49-es forradalmi hullám során több német államban felkelések törtek ki, ezeket azonban elfojtották. Az ipari forradalom modernizálta a német gazdaságot, népességrobbanáshoz vezetett és megjelent a munkásmozgalom is. A német egyetemek a világ élvonalába kerültek, a művészetek virágoztak. A 19. század közepétől Poroszország és Ausztria vetélkedett egymással a német egyesítés vezető szerepéért; a versenyt egy győztes háborúval Poroszország nyerte. 1871-ben Bismarck kancellár munkálkodásának köszönhetően (Ausztriát kizárva) megalakult a Német Császárság. Az új nagyhatalom igyekezett gyarmatokat szerezni Afrikában és a Csendes-óceánon.
1900-ra Németország vált az európai kontinens vezető hatalmává. Ipari termelése hamarosan meghaladta Nagy-Britanniáét és flottaépítési programjával fegyverkezési versenyt provokált. Az 1914-1918 között vívott első világháborúban Németország volt a központi hatalmak vezető ereje. A háborúban vereséget szenvedett és a versailles-i békében elvesztette gyarmatait, területének 12%-át és hatalmas jóvátétel megfizetésére kötelezték. Az 1918 novemberében kitört forradalom megdöntötte a monarchiát és megalakult a Weimari köztársaság. Az 1929-ben kezdődő gazdasági világválság súlyosan érintette Németországot, a lakosság elvesztette hitét a politikai rendszerben, megerősödött a szélsőséges pártok támogatottsága. 1933-ban a nemzetiszocialista Adolf Hitler lett az ország vezetője, aki totalitárius diktatúrát vezetett be és agresszív terjeszkedésbe kezdett. Annektálta Ausztriát, majd két lépésben Csehországot. 1939 szeptemberében megtámadta Lengyelországot, ezzel elindítva a második világháborút. A kezdeti gyors sikerek után, melynek során a németek legyőzték Franciaországot és eljutottak Moszkváig, Sztálingrádnál megállították őket és végül elvesztették a háborút. A nemzetiszocialista rezsim alatt szisztematikus népirtással mintegy 6 millió zsidót és több millió egyéb nemzetiségű polgári személyt öltek meg. A világháborút lezáró békeszerződéssel Németország elvesztette az Oderától keletre fekvő területeit.
A háború után Németország keleti felét a Szovjetunió, a nyugatit pedig az USA, Nagy-Britannia és Franciaország szállta meg. A kezdődő hidegháború permanenssé tette ezt az állapotot, a keleti megszállási területen megalakult a szocialista berendezkedésű Német Demokratikus Köztársaság, míg a nyugatin a kapitalista Német Szövetségi Köztársaság. Az NSZK gazdasága gyorsan növekedett és hamarosan felvették a NATO-ba. Az NDK gazdasági nehézségekkel küszködött és polgárai politikai elnyomásban éltek, ezért tömegesen szöktek Nyugatra. Megállításukra építették a berlini falat.
1989-ben a Keleti blokk összeomlott, a berlini falat ledöntötték és 1990-ben az NSZK és az NDK egyesült. Európa legerősebb gazdaságaként Németország alapító tagja volt az Európai Uniónak és az eurozónának. A 2008-as gazdasági válság után Németország kulcsfontosságú szerepet játszott az eurozóna krízisének megoldásában. 2015 után a menekültválság vált a német belpolitika meghatározó tényezőjévé.
Őstörténet thumb|160px|A 35 ezer éves, mammutagyarból faragott hohlefelsi vénusz Az ember legkorábbi nyoma a mai Németország területén a heidelbergi ember 500-600 ezer éves alsó állkapcsa, amelyet a Heidelberg melletti Mauerben találtak a régészek. Valamivel fiatalabbak a bilzingslebeni kőbányában kiásott Homo erectus maradványok, a steinheimi Homo heidelbergiensis-koponya, vagy a Schöningenben talált fadárdák, a világ legrégebbi, teljes egészében megmaradt vadászfegyverei. A heidelbergi emberből mintegy 300 ezer éve alakult ki a neandervölgyi ember, amely – ha az éghajlat megengedte – szintén legalább 100 ezer éven át élt Németország területén. Az eljegesedések közti időszakban itt száraz sztyeppi vagy tundranövényzet és állatvilág élt, de a hidegebb periódusokban (270-250 ezer éve, 160-140 ezer éve, 70-60 ezer éve vagy utoljára 22-19 ezer éve) az északi gleccserek az ország teljes területét elborították.Jürgen Richter: Altsteinzeit. Der Weg der frühen Menschen von Afrika bis in die Mitte Europas, Kohlhammer, 2018, S. 135. Az utolsó ilyen időszakra a neandervölgyiek már eltűntek, helyüket az Afrikából érkező modern emberek vették át, akiknek korai nyomait a Sváb-Alb hegység barlangjaiban találták meg. Közéjük tartozik a 35-40 ezer éves hohlefelsi vénusz, a világ legrégebbi biztos emberábrázolása (a valamivel régebbi Oroszlánember állatként is interpretálható) és a közel ugyanolyan régi galgenbergi vénusz. A legidősebb, kb. 20 ezer éves németországi Homo sapiens-maradványok a bajorországi Klausenhöhle barlangból kerültek elő. Különösen érdekes a második legrégebbi lelet, a 14 ezer éves oberkasseli kettős sír, amelybe egy 50 éves férfit és egy 20-25 éves nőt temettek. thumb|Az oberkasseli kettős sír csontvázai I. e. 12 ezer körül a sztyeppét erdő váltotta fel, a korábbi állatvilág kihalt és az életkörülmények drasztikusan megváltoztak. Eltűntek a korábbi nagy állatcsordák és a rájuk vadászó közösségek száma is erősen visszaesett. A genetikai vizsgálatok tanúsága szerint a magdaléni kultúra népe eltűnt és helyét a délről érkező azili kultúra vette át, amely az erdei életmódhoz alkalmazkodott. Míg a korábbi időszakból egyetlen táborhelyet találtak, az i. e. 11 500 utáni periódusból számuk eléri a 700-at.Jürgen Richter: Altsteinzeit. Der Weg der frühen Menschen von Afrika bis in die Mitte Europas, Kohlhammer, 2018, S. 204 f. Ezt követően a hideg időszak és a tundra még egyszer visszatért és i. e. 10760-9650 között az ahrensburgi kultúra rénszarvasvadászai vették birtokukba Észak-Németországot.
Az ezt követő melegebb időszak vadászai és gyűjtögetői i. e. 5800-5600 körül már elkezdtek cserépedényeket is készíteni, de valamikor i. e. 5500-5000 között kiszorították őket a korai mezőgazdaságot is használó kultúrák.Rebecca Miller: Le Mésolithique récent du Trou Al'Wesse (comm. de Modave, Prov. de Liège) Découverte de tessons de type non rubanés ou «Bereitkeramiek». In: Notae Praehistoricae 29, 2009, 5–14, hier: S. 10. Az ekkor kezdődő neolitikus korban általánossá váltak az állandó települések, az állattenyésztés, a növénytermesztés és új típusú cserépedények terjedtek el. Észak-Németországot azonban még ezer évig a vadászatból, gyűjtögetésből, halászatból élő törzsek uralták. A mai Németország területén egymást váltották a vonaldíszes kerámia, a zsinegdíszes kerámia és a harangedények kultúrái (valamennyien a jellemző régészeti leleteik alapján kapták mai nevüket).
A fémek felfedezése nemcsak az eszközöket, hanem a társadalmakat is megváltoztatta. A bronzkorból számos érdekes németországi lelet ismert, mint például az arannyal kivert 3700-4100 éves nebrai korong, az égbolt első ismert ábrázolása.
A germánok 150px|bélyegkép|balra|Pfalzfeldben talált kelta sztélé az i.e. 4. századból bélyegkép|A germánok vándorlása: vörös – i.e. 750 előtt; narancs – i.e. 500 körül; sárga – i.e. 250 körül; zöld – i.sz. 1 körül A bronz- és vaskorban indogermán nyelvű törzsek és népek jöttek létre Közép-Európában, amelyek a jégkorszak óta itt lakó "bennszülöttek", a délkelet felől betelepülő indogermán nyelvű törzsek és a későbbi bevándorlók keveredéséből alakultak ki. Az északnémet régió népeit az antik görög szerzők galloknak vagy szkítáknak titulálták, attól függően, hogy nyugaton vagy keleten éltek-e; a "germán" elnevezés csak a rómaiak idejében vált ismertté. A délnémet vidékeken viszont a vaskor kezdetétől fogva kelták éltek.
A germánokról az ókori görög és római szerzők tesznek először említést, legelőször talán Poszeidóniosz az i. e. 1. században. A latin germani kifejezés azonban törzsek nagyobb halmazára vonatkozott, amelyek egymással nem éreztek közösséget és semmiképpen nem lehet rájuk egységes népként tekinteni.Walter Pohl: Die Germanen. 2. Aufl., München 2004, S. 3 ff.
A Római Birodalom terjeszkedése során bekebelezte a mai Nyugat- és Dél-Németországot (előbbinek határa a Rajna, utóbbinak a Duna volt). A legionáriusok a birodalom egész területéről származtak, voltak közöttük hispánok, illírek, szírek, gallok, afrikaiak. A helyi római provinciák polgári lakosságának többsége azonban kelta maradt (ezt bizonyítják a síremlékek emberfigurái és a rájuk vésett nevek).
Az írott források által említett i. sz. 1. századbeli germán törzseket három nagyobb kulturális csoportba lehet sorolni: az ún. rajna-weseri, az északi-tengeri és az elbai germánok közé. A 2. századtól kezdődően külső (főleg a rómaiakkal folytatott háború) és belső – társadalmi és gazdasági – okok következtében törzsszövetségek jöttek létre, mint az alemannok, a bajorok, a frankok vagy a szászok.
A Római Birodalom 3. századbeli válsága miatt Magna Germania népei, főleg az alemannok és a frankok egyre erősebb nyomást gyakoroltak a határvidékre. A Rajna és Duna menti provinciák népessége is egyre inkább elgermánosodott, mert a római hadseregben is egyre több barbár szolgált, másrészt a birodalom megengedte a szövetséges (foederati) törzsek letelepedését az Imperium Romanum területén.
A népvándorlás soránWalter Pohl: Die Völkerwanderung. Eroberung und Integration. 2. Aufl., Stuttgart [u. a.] 2005. egyéb csoportok, mint szarmaták és hunok is eljutottak a mai Németország területére. Ezzel párhuzamosan a germánok szinte teljes egészében kivonultak az Elbától keletre eső régióból; helyükre szlávok költöztek. Itt német visszatelepedésre csak a középkorban, a 11-14. század során került sor, de a Német-római Birodalom tagjaként az itteni szlávok is részeivé váltak a német történelemnek.
Ókor thumb|Germán törzsek i. sz. 100 körül