James Longstreet (Edgefield District, Dél-Karolina, 1821. január 8. – Gainesville, Georgia, 1904. január 2.) az amerikai polgárháború konföderációs, déli erőinek egyik legfontosabb tábornoka volt, Robert E. Lee tábornagy közvetlen beosztottja, aki legmegbízhatóbb hadtestparancsnokára „vén csataménem” névvel utalt. Longstreet az Észak-Virginiai hadsereg majdnem minden ütközetében együtt küzdött vele a keleti hadszíntéren és részt vett Braxton Bragg parancsnoksága alatt a chickamaguai csatában a nyugati hadszíntéren a Tennessee hadsereggel. Jeffry D. Wert történész életrajzírója szerint „Longstreet ... volt a legjobb hadtestparancsnok az Észak-Virginiai hadseregben; mi több állítható, hogy ő volt a legjobb az egész háborúban, mindkét felet beleértve.”
Longstreet hadvezéri tehetsége nagyban mind támadó, mind védekező szerepkörben elősegítette a konföderációs győzelmet a második manassassi csatában, a fredericksburgi csatában és a chickamaugai csatában. Szintén nagy szerepet játszott a Hétnapos csata ütközeteiben és Antietamnél, és megsebesüléséig a Vadon csatában is. Nem nyújtott azonban jó teljesítményt többé-kevésbé önálló parancsnokságot kapva a Knoxville hadjárat során, mely végül konföderációs vereséggel ért véget. Legvitatottabb a gettysburgi csatában játszott szerepe, mikor Lee tábornaggyal a követendő taktikán súlyos nézeteltérésbe kerülve késve és vonakodva teljesítette parancsait, valamint megpróbálta elkerülni az általa hibásnak tartott támadás megszervezését és kivitelezését, melyet ma Pickett-roham néven ismerünk.
A háborút követően a Republikánus pártba való belépésének és barátja Ulysses S. Grant elnök segítségének köszönhetően karrierje felívelt. A kormányzat tagjává válva diplomataként, közszolgaként és adminisztrációs munkakörben teljesített szolgálatot. A kormányzati szerepvállalás és memoárjában Lee tábornagy hadvezetésének kritizálásával szinte egyetemes utálatot váltott ki a déli országrészen, sok esetben korábbi bajtársai is elhatárolódtak tőle. Mikor a Rekonstrukciót ellenző White League (Fehér Liga) ellenében néger milicistákat vezetett harcba az 1874-es Liberty Place-i ütközetben, egyetemesen gyűlölt figurává vált Délen. A Lost Cause (veszett ügy) prókátorai Longstreet gettysburgi tevékenységét is utólagos tettei alapján kezdték megítélni, melyből kinőtt annak legendája, hogy árulása, vagy kontársága vezetett a csata és így a háború elvesztéséhez. Longstreet megítélése több mint egy évszázadig szenvedte ennek kihatásait.
Ifjúsága és karrierje James Longstreet 1821. január 8-án született a dél-karolinai Edgefield körzetben, mely a Észak-Augusta része és Edgefield megye névre hallgat. Apja, James Longstreet (1783–1833) németalföldi családból származott, őse Dirck Stoffels Langestraet 1657-ben Holland Köztársaságból emigrált az anyaország Új-Hollandia gyarmatára és a családnév az idők folyamán angolos formára változott. Anyja, Mary Ann Dent (1793–1855) angol felmenői New Jersey-ben és Marylandből vándoroltak Dél-Karolinába. Mary szüleinek gyapotültetvényük volt a később megalapított északkelet-georgiai Gainesville faluja mellett. Az ifjabb James a szülők ötödik gyermeke volt, akit apja a pompától távol eső, vidékies ültetvényen élve szilárd jellemére utalva Peter néven hívta, melynek Pete, vagy Old Pete formájú beceneve elkísérte egész élete során.
Az idősebb James katonai karriert szánt fiának, de úgy érezte, hogy a helyi oktatás ehhez nem fogja eléggé felkészíteni, ezért kilencéves korában Augustába küldte, hogy testvére, Augustus Baldwin Longstreet házában éljen. Augustus újságszerkesztő és methodista egyházfi volt. James nyolc évet töltött az Augusta határában fekvő Westover ültetvényen és az Academy of Richmond County iskolájába járt. Mikor 1833-ban látogatóba jött apja meghalt a kolerajárványban, anyja és testvérei az alabamai Somerville-be költöztek a járvány elől. James azonban továbbra is Augustus bácsikája házában maradt.
1837-ben Augustus megpróbált ajánlást szerezni James számára a West Point katonai akadémiára, de a kongresszusi körzet másnak adta a lehetőséget, így James 1838-ban rokonától, Reuben Chapmantől kapta meg a szükséges ajánlást, aki Alabama első körzetét képviselte, ahol édesanyja élt. James rossz tanuló volt, állandóan büntetőfeladatokat kapott gyenge előmenetele miatt és végül 56 fős évfolyamának 54. eredményét elérve diplomázott 1842-ben. Társai azonban kedvelték és sok barátja később magas rangra emelkedett a polgárháború folyamán, úgy mint George Henry Thomas, szobatársa William S. Rosecrans, John Pope, D. H. Hill, Lafayette McLaws, George Pickett, és Ulysses S. Grant az 1843-ban végző fiatalabb évfolyamból. Longstreet hadnagyi rangot kapott a 4. gyalogezred kötelékében, és két évet szolgált a Missouri állambeli Jefferson Barracksban, ahol egy év múlva csatlakozott hozzá barátja, Grant.
Nem sokkal ezután Longstreet megismerte jövőbeli feleségét Maria Louisa Garlandet, akit családja Louise néven hívott. Louise Longstreet ezredparancsnokának, John Garland alezredes lánya volt. 1848 márciusában, a mexikói–amerikai háború után házasodtak össze. Noha több mint 40 évig együtt éltek és tíz gyermekük született, Longstreet emlékiratában egyszer sem említette meg feleségét. A kapcsolatukról szóló legtöbb anekdotát a történészek második feleségének Helen Dortch Longstreetnek írásaiból ismerik.
Körülbelül azzal egyidőben, hogy Longstreet udvarolni kezdett Louise-nek, Grant összeismerkedett barátja negyedfokú unokatestvérével Julia Denttel és udvarolni kezdett neki, amely viszony szintén házassággal végződött. Történészek egyetértenek benne, hogy Longstreet részt vett Grant 1848. augusztus 22-i esküvőjén St. Louisban, de nem világos, hogy milyen szerepkörben. Grant életrajzírója, Jean Edward Smith azt gyanítja, hogy Longstreet lehetett a tanú. John Y. Simon, Julia Grant memoárjának szerkesztője ellenben arra a következtetésre jutott, hogy az egyik vőfély lehetett. Longstreet életrajzírója, Donald Brigman Sanger szerepét nem meghatározottként jellemezte, miközben rámutatott, hogy sem Longstreet, sem Grant nem említett semmilyen szerepet a visszaemlékezéseiben.
A mexikói–amerikai háború Longstreet kiváló eredménnyel szolgált a mexikói–amerikai háborúban a 8. gyalogezred kötelékében. A háború kezdetén hadnagyi rangban küzdött a monterreyi ütközetben 1846 szeptemberében Zachary Taylor tábornok hadseregében. A contrerasi és a churubuscói ütközet után címzetes századossá léptették elő, majd a Molino del Rey-i ütközet után címzetes őrnagyi rangot kapott. 1847. szeptember 12-én a chapultepeci ütközetben ezredzászlajával a kezében a domboldalon felfelé támadva combsebet kapott és eleste után a zászlót barátja, George E. Pickett hadnagy kezébe adta át, aki felért vele a dombtetőre. Kiemelkedő szolgálatellátásával felhívta magára a figyelmet Taylor és Winfield Scott parancsnoksága alatt. Longstreet tagja lett az 1847-es Azték Klubnak, mely a háború veterán tisztjeit tömörítette.
A háború a chapultepeci sebéből való felépülés után Longstreet a texasi határvidéken látott el katonai szolgálatot a Martin Scott-erődben, Fredericksburg közelében, valamint az el pasói Bliss-erődben, ahová feleségét is magával vitte. Felderítő küldetéseket hajtott végre, illetve a 8. gyalogezred számvevőtisztje volt őrnagyi rangban 1858 júliusától. Kevin Phillips állítása szerint Longstreet részt vett egy Chihuahua mexikói szövetségi állam annexiójára irányuló összeesküvésben.
Longstreet nem volt lelkes támogatója a szecessziónak, de Augustus bácsikája viszonylag korán megismertette az államok önrendelkezési jogának doktrínájával, melyben saját maga szenvedélyesen hitt. Mikor a déli államok az Egyesült Államoktól 1861-ben elszakadtak júniusban Longstreet kilépett az uniós hadseregből és csatlakozott a megalakuló Konföderációs Hadsereghez. Noha dél-karolinai születésű volt és családja Georgiából származott, a west pointi ajánlás miatt szolgálatait Alabama államának ajánlotta fel. Ebben talán az a számítás is közrejátszott, hogy ezzel ő lehetett a West Pointot végzet tisztek közül a rangidős Alabamában, így az állami milíciában is vezető pozíció betöltésére számíthatott.
Az amerikai polgárháborúban
A Bull Run-i csatában és a Virginia-félszigeti hadjáratban Longstreet a konföderációs hadsereg alezredeseként érkezett meg Richmondba. 1861. június 22-én rezidenciáján találkozott Jefferson Davisszel, a Konföderáció elnökével, ahol megtudta, hogy június 17-i hatállyal dandártábornokká léptették elő, mely rangot június 25-én fogadott el. P. G. T. Beauregard dandártábornoknál kellett szolgáltra jelentkeznie Manassasnél. Az irányítása alá rendelt dandárt három virginiai ezred képezte, az 1., a 11. és a 17. virginiai ezred.
Longstreet összeállította törzskarát és folyamatosan gyakorlatoztatta dandárját. Július 18-án estek át a tűzkeresztségen a Blackburn-gázlónál vívott ütközetben, mikor a Virginiai hadsereg harcfelderítési akcióját verték vissza. Ez három nappal előzte meg az Unió fő támadását, melyet a hadsereg másik szárnya ellen indítottak, így a dandár és a védelmezett híd mellékes szerepet játszott a július 21-i csatában, noha az ellenséges ágyútüzet kilenc órán keresztül kellett állniuk. Longstreet nagyon dühös volt, hogy parancsnokai nem engedélyezik a megvert szövetségi hadsereg energikus üldözését. Törzsfőnöke, G. Moxley Sorrel feljegyezte, hogy „mélyen dühbe lovalta magát. Kalapját mérgében a földhöz vágta, megtaposta és keserűen káromkodott.” Sorrell szerint azt mondta: „Visszavonulás! A pokolba is, a szövetségi hadsereg darabokra esett szét!” Október 7-én Longstreetet vezérőrnaggyá léptették elő és megkapta az Észak-Virginiai hadsereg egyik hadosztályának irányítását, mely négy gyalogdandárból és a Hampton Légióból állt.
1862 januárjában tragédia sújtott le a Longstreet családra. A richmondi skarlátjárvány egy héten belül kioltotta az egy éves Mary Anne, a négyéves James és a tizenegy éves Augustus életét. A 13 éves Garland szintén majdnem belehalt a betegségbe. Gyermekei halála mélyen leverte és visszahúzódóvá tette Longstreetet. 1861-ben főhadiszállását partik, ivászatok és kártyázás jellemezték. A temetésről való visszatérése után komorabb lett, alkoholt vajmi ritkán ivott és hitbuzgó episzkopálissá vált.
1862 tavaszán Longstreet teljesítménye változó volt a Virginiai-félszigeti hadjárat folyamán. Yorktownnál és Williamsburgnél hatékony utóvédharcot folytatott az előrenyomuló Potomac hadsereggel szemben, mikor George B. McClellan vezérőrnagy Richmond felé nyomult előre. A Seven Pines-i ütközet során rossz irányba vitte katonáit, s ezzel torlódás és káoszt okozott a konföderációs felsorakozás közben, amely szerepet játszott a McClellan ellen indított ellentámadás kudarcában. Jelentésében a hibáért a valójában vètlen Benjamin Huger tábornokot okolta. Joseph E. Johnston tábornagy megsebesült az ütközetben és hamarosan Robert E. Lee tábornagy váltotta fel az Észak-Virginiai hadsereg élén.
1862 júniusában a Hétnapos csata ütközeteiben Longstreet irányítása alatt működött az Észak-Virginiai hadsereg majdnem felét kitevő 15 dandárja, mellyel McClellan csapatait visszaszorították a Virginiai-félszigetre. Longstreet tehetséges és kezdeményezőkész parancsnoknak bizonyult új, megnövekedett felelősségű szerepkörében, különösen a Gaines' Mill-i ütközetben és Glendale-nél. Lee hadseregének hadosztályparancsnokai közül többen gyenge teljesítményt nyújtottak, köztük rá nem jellemző módon Stonewall Jackson is, és emiatt nem sikerült a Potomac hadsereg megsemmisítése. G. Moxley Sorrel Longstreet magabiztos és átgondolt teljesítményét méltatva azt írta: „Sziklaszilárdan állt, miközben a csatatéren néha az egész világ darabokra esni látszott.” Lee szerint „Longstreet volt a jobbomban tartott hadvezéri pálca.” Ezzel Lee elsőszámú beosztottjává vált.
A második bull run-i csata, a marylandi hadjárat, és a fredericksburgi csata