A régi brassói városháza vagy Tanácsház (, ) a város egyik legismertebb látványossága, egyben a történelmi Magyarország legrégebbi épségben fennmaradt városháza. A Főtér közepén áll, uralva annak arculatát. Ma a Brassó Megyei Történeti Múzeum fő kiállítóhelye.
A 14. században ezen a helyen őrtorony állt, amely szemmel tartotta a környéket és a tágas téren tartott vásárokat. A torony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát épített, majd 1420-ban engedélyezte, hogy erre az épületre egy új szintet emeljenek a város tanácsa számára; ez később összeépült az őrtoronnyal, és városházaként (Tanácsház) kezdték használni. Mai formáját az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el. 1876-ban a városvezetés kiköltözött a régi városházából, az épületet egy ideig levéltárként és raktárként használták, majd 1949-ben itt rendezték be a Brassói Állami Múzeumot.
Története 14–17. század A 14. század elején Brassó vásártere (a mai Főtér) még a paliszáddal és árkokkal kerített városerődön kívül helyezkedett el. Délnyugat–északkeleti irányban egy patak folyt rajta keresztül, amely itt két ágra szakadt; az egyik ág Óbrassó, a másik Bolonya felé haladt tovább (az előbbi mentén alakult ki később a Kolostor utca, az utóbbi mentén a Kapu utca). A patak fölötti hidat őrtorony vigyázta, és innen felügyelték a vásárokat is.
A 14. század második felében a város északkelet felé terjeszkedett, és megkezdték Brassó várfalainak építését, így a vásártér a város központjába került. Az őrtorony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát építtetett, ahol a céh tagjai portékáikat tárolták és árulták. Egy 1420. december 23-i okmány szerint a céh engedélyezte a brassói városi tanácsnak, hogy épületükre egy fedett emeleti helyiséget építsen, ahol a tanács gyűléseket tarthat és panaszosokat fogadhat – ez volt a későbbi városháza legrégibb magva. A szerződés értelmében a tanács saját pénzéből tartotta fenn az épületet, ugyanakkor elismerte a szűcsök jogát a földszinti helyiségekre; mikor pedig nem tartottak gyűléseket, az emeleti termet is eladóhelyiségként használták.
Az 1421-es török betörés miatt a munkálatok elhúzódtak, a késői reneszánsz stílusú épületet legelőször 1503-ban említik városházaként (Praetorium), a városvezetés és a bíróság székhelyeként. Korábban a városvezetés a Mártonhegyen, a jelenlegi Mártonhegyi evangélikus templom paplakja helyén levő épületben ülésezett.
A régi őrtorony helyett 1515 és 1528 között egy 58 m magas tornyot emeltek, melyben harang is volt; négy fiatoronyos sisakját, amely a város pallosjogát jelképezte, a nagyszebeni Anthonius ácsmester építette. Óráját Georgius segesvári mester készítette, 1528-ban, nyolc hetet és négy napot munkálkodva rajta. Ez volt a város második toronyórája a Fekete templomé után; mutatói eredetileg kezeket mintáztak (ezeket jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik), felette pedig egy fából faragott figura volt, amely minden órában egy sárgaréz harangot ütött meg. A torony építésével párhuzamosan az épületet is új helyiségekkel bővítették, így az nyugati irányba terjeszkedett. A pincében tömlöc volt, ahova csak az első emeletről vezetett lépcső.
A városháza nem csak döntések és tárgyalások színhelye volt; megemlítik, hogy 1542-ben a Honterus-féle iskola előadást tartott itt, 1550-ben pedig egy Káinról és Ábelről szóló színdarabot adtak elő.
1608-ban toronygombjába villám csapott. 1646-ban Michael Herrmann városbíró felújíttatta és egy új termet építtetett a Hundertmannschaft (Százatyák; a száz tagból álló városi képviselőtestület) részére. 1662-ben földrengésben megrongálódott, újjáépítése három évig tartott. A legnagyobb pusztítást az 1689-es tűzvész alkalmával szenvedte el: teteje és belsejének nagy része elpusztult, harangja megsemmisült, és a város levéltárának számos eredeti okmánya elégett (a legtöbb okmány azonban másolatban fennmaradt). A város nehéz pénzügyi helyzete miatt csak a legszükségesebb javításokat tudták elvégezni; barokk stílusú, teljes újjáépítése közel egy évszázadig tartott.
A 17. században a harangszó mellett a toronyban egy trombitás is jelezte az idő múlását (ezért Trompeterturmnak is nevezték a tornyot, és a Rózsapiacot is „A kürt alatt” névvel illették). 1727-ben a trombitálást beszüntették, ugyanis zavarta a városi parancsnok, Langlet tábornok papagáját.
A 18. századtól A városháza az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el mai formáját: kibővítették, a tornyot teljesen összeépítették az épülettel és hagyma alakú sisakkal látták el, a rizalitban előreugró loggiát építettek, amely fölött Johann Oelhann városi festő által készített címer látható. Földszintjén a szűcsök két termet birtokoltak, egy további helyiségben volt a vásárbíró, az őrség, és a városi mérleg, az emeleten pedig a városvezetés és a levéltár. A pincebörtönt az 1770-es években megszüntették, ugyanis a Vár utcában felépült a város új börtöne. Új harangja 1774-ben készült.
A városházát egykor minden oldalról árkádok vették körül, melyekben üzletek működtek. A 19. században megemlítenek egy kocsmát, halárusokat, pénzváltókat, késfenőket, és a tűzoltók istállóját. A harangütésekkel a város területén észlelt tűzesetekre hívták föl a figyelmet: a szabályos időközökben ismétlődő egy harangütés Óbrassót, kettő Bolonyát, három Bolgárszeget, négy Újbrassót, öt pedig Méhkerteket jelentette.
A 19. század végén az épület kicsinek bizonyult a városvezetés számára. 1878-ban a városháza a Kapu utca 53. szám alatti új, erre a célra emelt épületbe költözött (majd onnan az 1940-es években a Rezső körúti egykori pénzügyi palotába). A régi városháza épületében csak a levéltár maradt (mely 1923-ban a Kovácsok bástyájába költözött), a többi részét raktárnak használták. 1902-ben felvetették, hogy lebontják, de a Kronstädter Zeitung által szervezett aláírásgyűjtés hatására a hatóságok 1903-ban elálltak a tervtől. 1901–1910 között kisebb munkálatokat végeztek rajta: tetejét színes cserepekkel fedték, a hagymakupolás bádogosmunkát a ma is látható toronysisakkal helyettesítették, az óra számlapjait pedig megvilágították.
A trianoni békeszerződés értelmében Erdély – és így Brassó is – román fennhatóság alá került. 1936-ban román kulturális és egyházi szervezetek egy hatalmas freskó elkészítését javasolták a régi városháza egyik termében. Az egyik fal festménye Mihai Viteazult ábrázolta volna vezérek, papok, népviseletbe öltözött románok körében, két másik falon pedig román történelmi személyiségek és jelképek jelentek volna meg. A javaslatot azonban nem fogadták el, így a freskó nem készült el.
A szűcsök a céhek 1872-es felszámolása után is megőrizték jogukat a földszinti helyiségekre, azonban 1948-ban a kommunisták államosították az épületet. 1949-ben a Barcasági Szász Múzeum és a brassói ASTRA gyűjteményét egyesítve rendezték be falai közt a megyei múzeumot. A kommunista időszakban ismét szóba került a lebontása, hogy a Főteret (akkori nevén Augusztus 23. teret) felvonulások, ünnepélyek, pártpropagandai tömeggyűlések színhelyévé alakíthassák, azonban az építészek meggyőzték a pártvezetést, hogy ne bontsák le az értékes épületet.
2008-ban és 2013-ban renoválták.
Leírása Négyzet alaprajzú épület pincével, földszinttel, emelettel, és kiépített manzárddal. A hétszintes torony a keleti oldalba, az épület legrégibb részébe van beépítve. Bejárata a nyugati homlokzatból nyílik, belső kialakítása szabálytalan, tükrözve a fokozatos bővítés esetlegességeit. Három szintjén, 17 teremben a megyei múzeum kiállítása tekinthető meg, mely gazdagon mutatja be Brassó és a Barcaság történetét.
Tornyának magassága 49 méter, harangja ma is minden órában megszólal, erkélyéről pedig hétvégenként 12 és 18 órakor három trombitás román, magyar, és szász dallamokat ad elő.
Képek
Jegyzetek
Források
További információk
Varoshaza regi Varoshaza regi Kategória:A történelmi Magyarország barokk építményei Kategória:Románia 15. századi építményei Brasso regi