bélyegkép|250px|Caribena versicolor
A madárpókfélék (Theraphosidae) a pókszabásúak (Arachnida) osztályának pókok (Araneae) rendjébe, ezen belül a négytüdős pókok (Mygalomorphae) alrendjébe tartozó család.
A Föld meleg területein, trópusi, szubtrópusi élőhelyeken terjedtek el elsősorban, de vannak sivatagi életmódú fajok is.Élettartamuk fajonként igen eltérő lehet. Egyes fajok nőstényei szélsőséges helyzetben, terráriumi viszonyok közt akár 30 évig is élhetnek, míg a hímek jóval rövidebb életűek. Fajtól függően 2-8 év alatt érik el az ivarérett kort, ettől számolva, rendszerint maximum 1-2 évig élnek, egyes fajok hímjei azonban akár 3-4 évig is élhetnek az ivarérési vedlés után.
Előfordulásuk A Föld minden meleg pontján, de legfőképp az amerikai trópusi erdőkben találkozhatunk madárpókkal. Ugyanakkor néhány fajt veszélyezteti, hogy nagy számban gyűjtik az állatkereskedelem számára. Például a perui Pamphobetus antinomus faj állománya megcsappant, mivel nagy tömegben szuvenírként árulják a turistáknak. Azokat a fajokat pedig, amelyek a trópusi esőerdőkben élnek, élőhelyük elvesztése miatt fenyegeti veszély.
Megjelenésük A madárpókfélék testhossza 6-9,5 centiméter, lábfesztávolsága akár 26 centiméter is lehet és testtömege átlagosan 85 gramm. A madárpókok testszőrzete rendkívül érzékenyen reagál a rezgésekre. Színezetük általában a barna különböző árnyalatai, fekete mintázattal. Néhány faj egészen feltűnő színezetű. A csáprágók a többi eredetileg hálószövő fajhoz hasonlóan előre irányulnak. A nyolc aprócska szem csak alig képes többre a fény-árnyék érzékelésénél.
Nemek elkülönítése bélyegkép|300px|jobb|Kifejlett Psalmopoeus cambridgei nőstény (balra) és hím (jobbra). Jól megfigyelhetők az általános különbségek a két ivar között
Az ivartól nagyban függ többek között az állat élettartama és színezete. A hím és nőstény állatokat a 8. vedlés körül lehet külső jegyek alapján egyértelműen meghatározni. A hím pókok nyúlánkabbak, „törékenyebbek”, és mellső két pár lábuk jóval erőteljesebb, mint a hátsó két pár.Ivarérett korban az egy pár tapogatóláb (pedipalpus) ventrális oldalán 1-1 ivarhólyag (bulbus) figyelhető meg, amely a nősténybe juttatandó sperma raktározására szolgál. Egyes nemekusok hímjeinek első pár lábán párzósarkantyú is megfigyelhető. A hím ezzel rögzíti a nőstényt a párzási pozícióban.
A nőstényekre ezzel szemben robusztusabb testalkat, nagyobb méret jellemző, ivarfüggelékeik pedig nincsenek.
A nőstény pókoknál az első pár légzőnyílás (trachea) között a hasi barázda felett jellegzetes ivarnyílás látható a trapéz alakú petelemezen. Ezenkívül a vedlés belső oldalán fajra jellemző formájú és osztottságú spermatartókat is láthatunk. Ezeknek a képleteknek a hiánya azt jelenti, hogy az illető pók hím. Hím pókoknál a petelemez megfelelője kisebb és háromszög alakú.
A madárpókok mérge Mint a legtöbb pókfaj (kivéve a félpókok (Liphistiidae) és a derespókok (Uloboridae) családját), a madárpókok is méreggel ölő ragadozók. Mérgük a méregmirigyben termelődik, mely az előtestben található. Marás során a méregmirigyből a méreg a csáprágókba (chelicera) áramlik, ahol egy kivezetőnyíláson a külvilágba, illetve a pók áldozatába jut.
Mérgük idegméreg, mely az élőlények idegrendszeri bénulását okozza, okozhatja. Az egészséges felnőtt emberre a madárpókok mérge veszélytelen, de rendkívül fájdalmas lehet. Legyengült immunrendszer mellett, allergiás érzékenységgel, vagy egyéb tényező mellett veszélyesebb is lehet a pókmarás. A tünetek lehetnek helyi fájdalom és a duzzanat, kimerültség, közepes vagy súlyos izomgörcsök, nehéz légzés és láz, néha késleltetve, a marás után akár egy nappal is.
Egyetlen esetről sincs említés, mely során a pókok tartása közben valaki belehalt volna a marásba.Mérgezők a madárpókok?
Életmódjuk A madárpókfélék általában magányos lények, bár némely fajok kisebb kolóniákat alkotnak (pl. Holothele incei). Táplálékuk sáskák, bogarak, éjjeli lepkék, ászkarákok, ezerlábúak, más pókok. A nagyobb testű fajok gyíkokat, kisebb kígyókat, békákat, varangyokat, egereket és madárfiókákat fogyasztanak. A madárpókok 10-20 évig élnek.
Vedlés thumb|jobb|200px|Fiatal madárpók vedlés közben
A madárpókok, más ízeltlábúakhoz hasonlóan időszakosan levedlik külső kutikulájukat (exoskeleton). Egy vedlés a pók korától és a külső körülményektől függően fél órától több óráig is eltarthat. Minden vedléssel fajra jellemző, kisebb-nagyobb szín- és mintázatváltozáson is átesik az állat, és szőrzete is dúsul. A kifejlett (adult) kort kb. a 10-12. vedlésüknél (átlagosan 2 év) érik el, de ez a szám sok esetben több is lehet, és ivartól is függhet. Az ivarérett kort megelőző, utolsó vedlés előtti állapot a subadult állapot. A kispókok fajtól függően 1-2-3 havonta vedlenek, ami az adult korhoz közeledve 4-5-6 hónapra nő. A hím állatok kifejlettségük után már nem vedlenek. A nőstények adult korukban általában évente vedlenek, és a vedlésekkel kismértékben testtérfogatuk is nő.
Három főbb kategóriájuk van: üreglakó talajlakó fánlakó
madárpókok.
Ezek az elnevezések jól tükrözik, hogy a növény- és talajszint mely rétegében élnek.
Élettartamuk Élettartamuk fajonként igen eltérő lehet. Egyes fajok nőstényei szélsőséges helyzetben, terráriumi viszonyok közt akár 30 évig is élhetnek, míg a hímek jóval rövidebb életűek. Fajtól függően 2-8 év alatt érik el az ivarérett kort, ettől számolva, rendszerint maximum 1-2 évig élnek, egyes fajok hímjei azonban akár 3-4 évig is élhetnek az ivarérési vedlés után.
Védekezés thumb|jobb|200px|Fiatal Grammostola rosea. Utótestén megfigyelhető a Grammostolákra jellemző fényes folt
A közhiedelemmel ellentétben a madárpókok általában nem támadnak önként az emberre, és marásuk is csak a legritkább esetben veszélyes. Veszély esetén a legtöbb faj a búvóhelyére menekül. Ha erre nincs lehetőség, a madárpókok a következő védekezési módszereket alkalmazhatják.
Szőrseprés A szőrseprés során a pókok az utótestük felső oldalán található csalánszőröket hátsó lábaik segítségével vélt támadójuk irányába söprik, „bombázzák”. A csalánszőrök végén lévő parányi horgok a támadó bőrébe akadnak, a bőrbe fúródnak, ahol hosszú ideig tartó erős irritációt, viszketést, allergiás reakciókat okoznak. A szőrök az orr nyálkahártyájába jutva erős orrfolyás és viszketés a következmény, a szembe kerülve szintén erős viszketést, könnyezést vált ki. Ez a viselkedés elsősorban az Amerikából származó fajokra jellemző. Egyéb fajok szőrzete csak akkor okozhat irritációt, ha az állathoz érve, a szőr az ember bőrébe fúródik.
Fenyegető testhelyzet thumb|jobb|200px|Madárpók támadóállásban
Az Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában honos madárpókfajoknak nincsenek csalánszőreik. Ezek támadóikat fenyegető testtartásukkal próbálják megfélemlíteni, mely során előtestüket és első 2-3 pár lábukat felemelik, és erős csáprágóikat kimeresztik, így fordulnak támadójuk felé. Eközben láthatóvá válik a szájnyílás körül elhelyezkedő piros szőrsáv, és a kimeresztett csípőkarmok. A legtöbb ázsiai faj esetében e magatartás hangadással is társul (stridulálás). Nem ritka, hogy e testhelyzetben az állatok idegessége miatt a csípőkarmok végén méregcsepp is megjelenik. A fenyegető testhelyzetet követően, ha a veszély még fennáll, a pók megkísérli támadóját elülső lábainak ütésével megriasztani, amely nagyon erőteljes lehet.
Marás A marást több előzetes védekező fázis, tevékenység előzi meg. Ha egyik sem riasztja el a támadót, a madárpókok csáprágóikat a támadójuk bőrébe mélyesztik, és a legtöbb esetben mérget is juttatnak bele, azonban léteznek úgynevezett „száraz” marások is, melyek során a pók nem juttat méreganyagot támadójába.
Ürülékfröcskölés Ritkán alkalmazott védekezési technika. A pók az utótestét a támadója felé fordítja, és ürüléket fröcsköl rá. A támadóra nem jelent különösebb veszélyt, de a meglepetésszerű támadás következtében a pók elegendő időt nyer a meneküléshez.
Szaporodásuk Az ivarérettséget 1,5-10 éves korban érik el (attól függően, hogy hím vagy nőstény, illetve milyen fajról van szó). A párzási idény fajonként eltérő időszakban van. A nőstény akár 3000 petét is rakhat. A kokonból való kikeléshez 2-3 hét kell, hogy elteljen. A pókok nemét 6-9. vedlésük után meg lehet állapítani.
Rendszerezés thumb|jobb|250px|Brachypelma hamorii, az egyik leggyakrabban tartott madárpókfaj thumb|250px|Poecilotheria metallica, az egyik legmutatósabb madárpókfaj
A családba 13 alcsalád 121 nem és több mint 900 faj tartozik:
Acanthopelminae Smith, 1994 Acanthopelma (F. O. P.-Cambridge, 1897) Aviculariinae Simon, 1874 Avicularia Lamarck, 1818 Ephebopus Simon, 1892 Iridopelma Pocock, 1901 Pachistopelma Pocock, 1901 Typhochlaena C. L. Koch, 1850 Eumenophorinae Pocock, 1897 Anoploscelus Pocock, 1897 Batesiella Pocock, 1903 Citharischius Pocock, 1900 Encyocrates Simon, 1892 Eumenophorus Pocock, 1897 Hysterocrates Simon, 1892 Loxomphalia Simon, 1889 Loxoptygus Simon, 1903 Mascaraneus Gallon, 2005 Monocentropus Pocock, 1897 Myostola Simon, 1903 Phoneyusa Karsch, 1884 Harpactirinae Pocock, 1897 Augacephalus Gallon, 2002 Brachionopus Pocock, 1897 incertae sedis Egyes kutatók a Barychelidae családba sorolják. Ceratogyrus Pocock, 1897 Eucratoscelus Pocock, 1898 Harpactira Ausserer, 1871 Harpactirella Purcell, 1902 Idiothele Hewitt, 1919 Pterinochilus Pocock, 1897 Trichognathella Gallon, 2004 Ischnocolinae Simon, 1872 Catumiri Guadanucci, 2004 Chaetopelma Ausserer, 1871 Guyruita Guadanucci et al., 2007 Hemiercus Simon, 1903 Heterothele Karsch, 1879 Holothele Karsch, 1879 Ischnocolus Ausserer, 1871 Nesiergus Simon, 1903 Magulla Simon, 1892 Oligoxystre Vellard, 1924 Plesiophrictus Pocock, 1899 Sickius Soares & Camargo, 1948 Ornithoctoninae Pocock, 1895 Citharognathus Pocock, 1895 Cyriopagopus Simon, 1887 Haplopelma Simon, 1892 Lampropelma Simon, 1892 Ornithoctonus Pocock, 1892 Phormingochilus Pocock, 1895 Poecilotheriinae Simon, 1892 Poecilotheria Simon, 1885 Psalmopoeinae Samm & Schmidt, 2010 Psalmopoeus Pocock, 1895 Tapinauchenius Ausserer, 1871 Selenocosmiinae Simon, 1892 Chilobrachys Karsch, 1891 Coremiocnemis Simon, 1892 Haplocosmia Schmidt & von Wirth, 1996 Lyrognathus Pocock, 1895 Orphnaecus Simon, 1892 Phlogiellus Pocock, 1897 Selenobrachys Schmidt, 1999 Selenocosmia Ausserer, 1871 Selenotholus Hogg, 1902 Selenotypus Pocock, 1895 Yamia Kishida, 1920 Selenogyrinae Smith, 1990 Annandaliella Hirst, 1909 Euphrictus Hirst, 1908 Selenogyrus Pocock, 1897 Stromatopelminae (Schmidt, 1993) Encyocratella Strand, 1907 Heteroscodra Pocock, 1899 Stromatopelma Karsch, 1881 Theraphosinae Thorell, 1870 Acanthoscurria Ausserer, 1871 Aenigmarachne Schmidt, 2005 Agnostopelma Pérez-Miles & Weinmann, 2010 Ami Perez-Miles, 2008 Aphonopelma Pocock, 1901 Bonnetina Vol, 2000 Brachypelma Simon, 1891 Cardiopelma Vol, 1999 Chromatopelma Schmidt, 1995 Citharacanthus Pocock, 1901 Clavopelma Chamberlin, 1940 Crassicrus Reichling & West, 1996 Cubanana Ortiz, 2008 Cyclosternum Ausserer, 1871 Cyriocosmus Simon, 1903 Cyrtopholis Simon, 1892 Euathlus Ausserer, 1875 Eupalaestrus Pocock, 1901 Grammostola Simon, 1892 Hapalopus Ausserer, 1875 Hapalotremus Simon, 1903 Hemirrhagus Simon, 1903 Homoeomma Ausserer, 1871 Kochiana Fukushima, Nagahama & Bertani, 2008 Lasiodora C. L. Koch, 1850 Lasiodorides Schmidt & Bischoff, 1997 Maraca Pérez-Miles, 2006 Megaphobema Pocock, 1901 Melloleitaoina Gerschman & Schiapelli, 1960 Metriopelma Becker, 1878 Neostenotarsus Pribik & Weinmann, 2004 Nesipelma Schmidt & Kovarik, 1996 Nhandu Lucas, 1983 Ozopactus Simon, 1889 Pamphobeteus Pocock, 1901 Paraphysa Simon, 1892 Phormictopus Pocock, 1901 Plesiopelma Pocock, 1901 Proshapalopus Mello-Leitão, 1923 Pseudhapalopus Strand, 1907 Reversopelma Schmidt, 2001 Schismatothele Karsch, 1879 Schizopelma F. O. P.-Cambridge, 1897 Sericopelma Ausserer, 1875 Sphaerobothria Karsch, 1879 Stichoplastoris Rudloff, 1997 Theraphosa Thorell, 1870 Thrixopelma Schmidt, 1994 Tmesiphantes Simon, 1892 Vitalius Lucas, Silva & Bertani, 1993 Xenesthis Simon, 1891