bélyegkép|200px|Eugène Beauharnais, Andrea Appiani festménye, 1800. körül Eugène Rose de Beauharnais (Párizs, 1781. szeptember 3. – München, 1824. február 21.), francia katonatiszt, Joséphine de Beauharnais fia, a forradalom és az Első Császárság tábornoka, Napóleon császár fogadott fia, a francia császári család tagja, Franciaország hercege (prince de France), az Itáliai Királyság francia alkirálya, Velence hercege (prince de Venise), Frankfurt örökös nagyhercege (grand-duc de Francfort), Leuchtenberg első címzetes hercege (Herzog von Leuchtenberg) és Eichstätt első fejedelme (Fürst zu Eichstätt). A történészek megítélése szerint Napóleon családtagjai közül ő volt az egyik legtehetségesebb politikus és hadvezér.
Élete Származása Eugène de Beauharnais 1781. szeptember 3-án született Párizsban. Édesapja Alexandre François Marie de Beauharnais vikomt (1760–1794) volt, a francia királyi haderő tisztje, a forradalom Nemzetgyűlésének elnöke, a Rajnai Hadsereg vezénylő tábornoka, akit a francia forradalom során a jakobinusok guillotine alá küldtek, alig 4 nappal Robespierre megbuktatása és a jakobinus terror megszűnése előtt. Édesanyja Beauharnais felesége, Josèphine Tascher de la Pagerie (1763–1814) volt, a kreol szépség, férjezett nevén Joséphine de Beauharnais, aki később, a császárrá lett Napoléon Bonaparte tábornok első feleségeként 1804-ben Jozefina néven a franciák császárnéja lett.
Eugène volt szüleinek elsőszülött gyermeke és egyetlen fia. Egy húga született, Hortense Eugénie Cécile de Beauharnais (1783–1837), Franciaország hercegnője (princesse de France), aki Louis Bonapartéhoz (1778–1846), Napóleon öccséhez ment feleségül, így 1806–1810 között Hollandia királynéja lett.
A forradalom éveiben Eugène gyermekkorát felkavarta a történelem. 1789–1790 között anyja és húga Martinique szigetén éltek, Eugène az apjával együtt Párizsba költözött. Bejárt az Alkotmányozó Nemzetgyűlés üléseire, ahol apja küldöttként dolgozott. 1792. április 20-án az Első Köztársaság Nemzetgyűlése hadat üzent Ausztriának. Alexandre de Beauharnais csatlakozott a forradalmi hadsereghez, fia is magával vitte Elzászba. A 11 éves Eugène egy strasbourg-i kollégium és a hadsereg wissembourg-i főhadiszállása között „ingázott”.
1794-ben, a jakobinus terror utolsó évében a szüleit letartóztatták, és a párizsi karmeliták monostorában létesített börtönbe (prison des Carmes) zárták. A 34 éves Alexandre de Beauharnais-t 1794. július 23-án a párizsi „Ledöntött trónus terén” („Place du Trône renversé”, ma Place de la Nation) nyaktilóval lefejezték, testét a közeli Picpus temetőben ásott egyik tömegsírba vetették, alig négy nappal a jakobinus diktatúra megdöntése és Robespierre kivégzése előtt.A gyámhatóság 1794-ben, Alexandre de Beauharnais kivégzése után két gyermekét, Eugène-t és Hortense-t idegen nevelőszülőkhöz adta, mivel anyjuk, Joséphine még börtönben volt. A kislány egy idős nevelőnőhöz került, Eugène-t egy asztalosmesterhez adták inasnak. Joséphine-t egy évvel később szabadon engedték, 1795 őszén a két gyermek egy saint-germaini internátusba került.
A Direktórium és a Konzulátus alatt Özvegy anyja a Direktórium idején szalont tartott Párizsban. Itt ismerkedett meg Napoléon Bonaparte tábornokkal. 1796. március 9-én Párizsban összeházasodtak. Bonaparte 1797-ben tiszti rangot adott Eugène-nek. A fiú részt vett a vendée-i felkelők elleni hadjáratban, harcolt Quiberonnál. Anyja azonban elérte, hogy hazahívják. Napóleon megtette segédtisztjének (aide de camp). Mielőtt azonban magával vitte volna őt az itáliai hadjáratba, befejeztette vele félbehagyott tanulmányait. Eugène követte Bonaparte tábornokot az egyiptomi expedícióra is, ahol részt vett a legvéresebb harci műveletekben. Harcolt Szuez ostrománál. 1798. november 8-án az előőrs élén ő hatolt be elsőként a várba, tettéért hadnagyi rangba jutott. Harcolt a jelentős abukiri csatában és Akkó ostrománál is.
Franciaországba visszatérve, 1799. november 9-én Bonaparte tábornok végrehajtotta a brumaire 18-i államcsínyt, amellyel a köztársaság első konzuljává tette magát. Eugène számára eljött a gyors felemelkedés ideje. Az első konzul lovastestőrségének (chasseurs à cheval) parancsnoka lett, követte mostohaapját a koalíciós háborúkba. 1800. június 14-én a marengói csata után századossá (chef d'escadron) léptették elő. 1802-ben ezredesi rangot kapott. 1803-ban megvette, felújíttatta, és elegáns empire stílusban berendezte a párizsi Hôtel Villeroy palotát, amelyet azóta Hôtel de Beauharnais-nak neveznek. 1804 elején dandártábornokká (général de brigade) lépett elő.
A császárság tábornoka A császárság kikiáltása (1804. május 18.) újabb előrelépést hozott Eugène de Beauharnais számára. A császár kinevezte őt a Becsületrend Nagy Officiáriusává, és megtette a gárda-lovasság (chasseurs de la Garde) vezérezredesévé. Napóleon feltétlenül megbízott benne. 1804. június 14-én, a marengói csata évfordulóján Eugène-t tétovázás nélkül császári herceggé (prince français) emelte. Az újdonsült főnemes jelszava „Becsület és Hűség” (Honneur et Fidélité) lett.
1805 elején Napóleon császár a 24 éves ifjút felruházta a főállamkancellári (archichancelier d’État) címmel. A császár – mint Itália királya – június 7-én Milánóban kinevezte Eugène a meghódított Itáliai Királyság francia alkirályává, és megbízta a csatlós állam kormányzásával, de erősen korlátozott hatáskörrel. Eugène ettől kezdve idejének legnagyobb részét Észak-Itáliában töltötte.
Házassága, gyermekei A Napóleon elleni harmadik koalíció (1805) legyőzése után 1806. január 14-én Eugène de Beauharnais Münchenben feleségül vette a Wittelsbach-házból származó, 17 éves Auguszta Amália bajor királyi hercegnőt (1788–1851), I. Miksa bajor király (1756–1825) és Auguszta Vilma Mária hessen–darmstadti hercegnő (1765–1796) leányát. A házasságot Napóleon szervezte meg, aki családjának tagjait ősi európai dinasztiák tagjaival házasította össze, hogy így szerezzen elismerést saját friss császárságának. A császári pár részt is vett az esküvőn. (A menyasszony apjának, IV. Miksa József bajor választófejedelemnek Napóleon szerezte meg a királyi címet, amikor 1806-ban megalakította a Bajor Királyságot). A politikai alapon kötött, érdekházasságnak indult kapcsolat boldog és tartós házassággá alakult. Hét gyermekük született, akik Leuchtenberg hercegei és hercegnői címet viselték. Joséphine Maximilienne (1807–1876), aki I. Oszkár svéd királyhoz, Napóleon régi szeretőjének, Désirée Clarynek fiához ment feleségül, Svédország és Norvégia királynéja lett. Eugénie Hortense (1808–1847), aki Konstantin von Hohenzollern-Hechingen herceg (1801–1869) felesége lett. Auguste Charles (1810–1835), Leuchtenberg II. hercege, aki II. Mária (da Glória) portugál királynőt (1819–1853) vette feleségül. 1831-ben jelölték Belgium királyi trónjára, de azt végül Szász-Coburg-Gothai Lipót herceg nyerte el. Amélie Auguste (1812–1873), aki I. Péter brazil császár második felesége lett. Théodelinde Louise (1814–1857), aki Wilhelm von Württemberg grófhoz, a későbbi urachi herceghez ment feleségül. Caroline Clotilde (*/† 1816), csecsemőkorban meghalt. Maximilien Joseph (1817–1852), Leuchtenberg III. hercege, aki Marija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnőt (1819–1876), I. Miklós orosz cár leányát vette feleségül, és az orosz cári család tagjaként Romanovszkij hercegi címet kapott.
Két nappal az esküvő előtt, 1806. január 12-én Napóleon császár Eugène herceget fiává fogadta, bár kizárta a császári trón örökléséből. Jozefina császárné sikertelenül igyekezett Napóleontól kieszközölni fia számára az „Itália királya” címet, ezt Napóleon magának tartotta fenn. A fiatal pár a helyi lakosság ünneplése közepette utazott nászútjára Münchenből Velencén át Milánóba. 1806. február 16-án a császár Eugène herceg férfi leszármazottait jelölte ki az Itáliai Királyság örököseivé, amennyiben Napóleonnak nem születne saját fia. 1806. március 30-án Velencét, a Habsburg Birodalom tartományát a Francia Császárság bekebelezte. 1807. március 30-án a császár Eugène-t Velence hercegévé (Prince de Venise) emelte.
Itália francia alkirálya
balra|75px 1809 tavaszán a Napóleon elleni ötödik koalíciós háború kitörésekor főnyi osztrák haderő nyomult be Itáliába, a belső-ausztriai haderő főparancsnokának, János főhercegnek és vezérkari főnökének, Laval Nugent vezérőrnagynak vezetésével. Eugène de Beauharnais a fős, újonnan szervezett Itáliai Hadsereg (Armée d'Italie) élén április 5-én Milánóból ellenük indult. János főherceg már 1809. április 8–10 között bevonult Veneto tartományba, hogy a franciákat az Etsch folyón túlra szorítsa. Két dandárja, Chasteler altábornagy parancsnoksága alatt a Puster-völgyön keresztül Tirolba nyomult. A fiatal és tapasztalatlan alkirályt meglepte az osztrák hadak gyors felvonulása. Saját haderejének felkészülése még nem fejeződött be, a francia csapatok még itáliai területen közeledtek.
1809. április 11-én Venzonénál (Cividale mellett) a francia Broussier tábornok hadosztályát az osztrákok visszavetették. Beauharnais hadseregét a Tagliamento folyó mögé vonta vissza. Április 15-én Pordenone mellett János főherceg előőrse szétverte a Sahuc tábornok vezette francia előhadat. Másnap, április 16-án Beauharnais indított támadást a Tagliamento folyótól emberrel és 54 ágyúval, de a Sacile (Fontane Fredda) melletti csatában vereséget szenvedtek, vissza kellett vonulniuk. A csatavesztés nyomán Beauharnais-nak egészen Caldiero-ig (Veronától keletre) kellett visszavonulnia. János főherceg ostrom alá fogta a caldieró-i francia védelmi állásokat, de közben északon, Regensburgnál Napóleon súlyos vereséget mért a Károly főherceg parancsnoksága alatt felvonult osztrák főerőre. 1809. április 29-én János főherceg parancsot adott az Itáliából való kivonulásra. Aznap Beauharnais támadást intézett ellene Soave-nál, az osztrákok május 1-jén megkezdték a visszavonulást Belső-Ausztria felé. János főherceg eddigi sikerei semmivé lettek. Az itáliai francia haderőhöz csatlakozott a harcedzett Macdonald tábornok is, és üldözőbe vették a Piavén át Bécs felé vonuló osztrák hadsereget. Beauharnais elfoglalta Vicenzát és Bassanót.
1809. május 7–8-án Beauharnais támadása nyomán a piavei csatában az osztrákok súlyos veszteséget szenvedtek. Elesett a császári lovasság parancsnoka, Christian Wolfskehl von Reichenberg báró altábornagy, 52 tiszt, 3800 katona, elveszett 15 ágyú. Beauharnais további győzelmeket aratott május 11-én San Daniele del Friulinál, május 12-én Gemonánál és Venzonénál. Összesen húsz csatában vett revánsot első vereségéért.
János főherceg hadseregének egy részét Krajna (ma: Szlovénia) és Horvátország védelmére rendelte, ő maga Tarvison (ma: Tarvisio) keresztül Villachba vonult vissza, Gyulay Albert altábornagy egyik hadosztályának fedezete alatt. Beauharnais Itáliai Hadserege a nyomában maradt, és a Magyar Királyság határa felé nyomult. Megütközött egy Horvátországból Stájerország felé vonuló, János főherceg hadseregéhez tartó hadsereggel, amelyet Franz Freiherr von Jelačić (1746–1810) császári-királyi altábornagy (Josip Jelačić apja) vezetett, vereséget mért rá és megadásra kényszerítette. A Semmering hágónál Beauharnais Itáliai Hadserege egyesült a nyugat felől felvonuló Nagy Hadsereggel (Grande Armée). A Piave folyótól a Semmeringig tartó vonulása során Beauharnais több foglyot ejtett, mint a saját parancsnoksága alatt álló katonák létszáma. Napóleon elismerőleg szólt Beauharnais stratégiai képességeiről, és így méltatta fogadott fiának katonáit: „Isten hozott benneteket, Itáliai Hadsereg katonái, dicsőségben elértétek a célt, amit kitűztünk számotokra. Büszke vagyok reátok.”„Soldats de l'armée d'Italie, vous avez glorieusement atteint le but que je vous avais marqué, soyez les bienvenus! Je suis content de vous.”