bélyeg|250px|Katolikus bérmálás Litvániában. A katolikus tanítás szerint a bérmálás a keresztséggel és az eucharisztiával együtt a keresztény beavatás szentségei közé tartozik; látható jele a krizmával való megkenés és a kézrátétel. A bérmálás a katolikus egyházban a keresztséggel és az eucharisztiával együtt a keresztény beavatás egyik szentsége. A katolikus tanítás szerint a bérmálásban a megkeresztelt hívő a Szentlélek sajátos ajándékában részesül, a keresztségi kegyelem megerősödik benne, tökéletesebben kapcsolódik az Egyházhoz, és különleges erőt kap arra, hogy szóval és tettel tanúságot tegyen a keresztény hitről.
A bérmálás latin neve confirmatio, amelynek jelentése „megerősítés”. A magyar bérmálás szó a szláv nyelvek közvetítésével került a magyar egyházi szóhasználatba; a keleti kereszténységben ugyanennek a szentségi cselekménynek a megfelelőjét általában krizmációnak vagy a szent müronnal való megkenésnek nevezik. A nyugati keresztény szóhasználatban a tágabb értelmű konfirmáció megjelölés a bérmálás katolikus megfelelője mellett az anglikán, református, evangélikus és más protestáns egyházakban végzett hitvallási vagy egyháztagsági cselekményre is utalhat, de ezek teológiai értelme és szentségtani besorolása felekezetenként különböző.
Elnevezése és szóhasználata
A confirmatio kifejezés a latin confirmare igéből származik, jelentése: megerősíteni, megszilárdítani. A katolikus értelmezésben ez arra utal, hogy a szentség megerősíti és elmélyíti a keresztségben kapott kegyelmet. A magyar bérmálás a környező szláv nyelvek hasonló egyházi szavaival rokon: ilyen például a cseh biřmování, a lengyel bierzmowanie és a szlovák birmovanie. A Magyar katolikus szóhasználatban a bérmálás elsősorban a katolikus szentséget jelöli, míg a konfirmáció kifejezés főként protestáns és anglikán összefüggésben használatos.
A szentség történeti és teológiai elnevezései több oldalról közelítik meg ugyanazt a valóságot. A latin egyházban a confirmatio a megerősítés gondolatát emeli ki; a görög és keleti hagyományban a chrismatio vagy myron a megkenésre és a Szentlélek pecsétjére utal. A patrisztikus és középkori teológiában előforduló megnevezések közé tartozik a kézrátétel, a pecsét, a Szentlélek szentsége, a kenet szentsége, illetve a keresztség beteljesítésének vagy teljessé tételének szentsége.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere, II. kötet, Szent István-Társulat, Budapest, 1937, 98. §.
Helye a keresztény beavatásban
A katolikus egyház a keresztséget, a bérmálást és az Eucharisztiát együtt nevezi a keresztény beavatás szentségeinek. A keresztség a keresztény élet kezdete és az Egyházba való beiktatás szentsége; a bérmálás a Szentlélek ajándékával megerősíti és teljessé teszi a keresztségi kegyelmet; az Eucharisztia pedig a beavatás beteljesedéseként táplálja a hívőt Krisztus testével és vérével. Az Egyházi Törvénykönyv szerint e három szentség „olyan szorosan összetartozik egymással, hogy szükségesek a kereszténységben való teljes beavatáshoz”.
A katolikus magyarázat gyakran a természetes élet rendjéhez hasonlítja a keresztény beavatás szentségeit: a keresztség az újjászületés, a bérmálás a megerősödés, az Eucharisztia pedig a lelki táplálék szentsége. Ez az analógia nem biológiai életkort jelöl, hanem azt fejezi ki, hogy a keresztény élet a katolikus tanítás szerint növekedésre, megerősödésre és táplálásra szorul.
A bérmálás nem a keresztség megismétlése, hanem attól különböző, érvényesen meg nem ismételhető szentség. A katolikus tanítás szerint a keresztség önmagában is érvényes és hatékony, a bérmálás és az Eucharisztia nélkül azonban a keresztény beavatás rendje befejezetlen marad. Ezért a katolikus egyházban a már megkeresztelt, de még meg nem bérmált hívőknek megfelelő időben fel kell venniük ezt a szentséget.
A bérmálásnak a keresztény beavatásban betöltött helye a latin és a keleti keresztény gyakorlatban eltérően jelenik meg. A keleti katolikus és ortodox hagyomány rendszerint a keresztség után azonnal kiszolgáltatja a krizmációt, majd az újonnan megkereszteltet az Eucharisztiában is részesíti. A latin egyházban, különösen gyermekkeresztség esetén, a keresztség és a bérmálás időben többnyire elválik egymástól; a bérmálást rendszerint hitoktatás és felkészítés előzi meg, és általában püspök szolgáltatja ki. Felnőtt megtérők beavatásakor a latin rítusban is rendszeres, hogy a húsvéti vigílián a keresztség, a bérmálás és az első Eucharisztia egyetlen beavatási rendben kapcsolódik össze.
Bibliai és teológiai alapjai
A katolikus értelmezés a bérmálás bibliai hátterét az Ószövetség Szentlélekre vonatkozó ígéreteiben, Jézus messiási fölkenésében, a pünkösdi eseményben és az apostoli kézrátétel újszövetségi gyakorlataiban látja. A prófétai szövegekben az Úr Lelke a várt Messiáson nyugszik meg, és az új szövetség idején Isten Lelke a messiási népre is kiárad. Ide tartozik többek között Izajás hagyománya a Messiás lelkéről, Joel Lélek-kiáradásról szóló ígérete és Ezekiel új szívről, új lélekről beszélő szakasza.
Az Újszövetségben Jézus megkeresztelkedésekor a Szentlélek leszállása jelzi messiási küldetését. A katolikus teológia a bérmálás összefüggésében különösen azokat a szakaszokat emeli ki, amelyek szerint Krisztus megígéri a Szentlélek eljövetelét, az apostolok pünkösdkor betelnek a Lélekkel, majd a megkereszteltek kézrátétel által részesülnek a Lélek ajándékában. Az Apostolok Cselekedetei szerint a szamariai hívők megkeresztelkedtek, majd Péter és János kézrátételével kapták meg a Szentlelket (ApCsel 8,14–17); Efezusban Pál kézrátétele után szállt le a Szentlélek a tanítványokra (ApCsel 19,1–7).
A bérmálás és a pünkösd kapcsolata a katolikus dogmatikában gyakori értelmezési keret. Előd István szerint a bérmálás a pünkösdi ajándékok személyes részesedése, amely a hívőt nem rendkívüli karizmák automatikus birtokosává, hanem a Szentlélek erejéből tanúságtevő kereszténnyé teszi.Előd István: Katolikus dogmatika, Szent István Társulat, Budapest, 1978, 95–96. §. A bibliai és liturgikus hagyományban ezért a bérmálás nem pusztán a személyes vallási elhatározás ünnepe, hanem a keresztségben megkezdett beavatás Szentlélekhez kapcsolt megerősítése.
A katolikus egyház tanítása
Szentségi jellege
A katolikus egyház a bérmálást a hét szentség egyikének tartja. A tridenti zsinat a reformáció korának vitái között kifejezetten elutasította azt a felfogást, amely szerint a bérmálás pusztán fölösleges ceremónia vagy egykori hitoktatási beszámoló volna, és kimondta, hogy a megkereszteltek bérmálása valódi és sajátos értelemben vett szentség.Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, szerk. Burger Ferenc, Szent István Társulat, Budapest, 2004, DH 1628–1630. Ugyanezt a tanítást a későbbi katolikus dogmatikai kézikönyvek is úgy fogalmazzák meg, hogy a bérmálás a keresztségtől különböző újszövetségi szentség, amelyben a megkeresztelt a Szentlélek ajándékát kapja a hit állhatatos és nyilvános megvallására.
A bérmálás az úgynevezett „élők szentségei” közé tartozik: a katolikus tanítás szerint gyümölcsöző felvételéhez a kegyelem állapota, vagyis a súlyos bűntől való mentesség szükséges. Ezért a bérmálkozást a latin rítusú lelkipásztori gyakorlatban rendszerint szentgyónás, imádság és kateketikai felkészítés előzi meg. A Katekizmus a bérmálás előkészítését a bűnbánat szentségéhez, a Szentlélek ajándékának befogadására való lelki készséghez és az Egyház életében való tudatosabb részvételhez kapcsolja.
Hatásai
A bérmálás elsődleges hatása a katolikus tanítás szerint a Szentlélek sajátos kiáradása, hasonlóan ahhoz, ahogyan pünkösd napján az apostolok részesültek a Szentlélek ajándékában. A Katekizmus szerint a bérmálás növeli és elmélyíti a keresztségi kegyelmet: mélyebben meggyökereztet az istengyermekségben, erősebben egyesít Krisztussal, gyarapítja a Szentlélek ajándékait, tökéletesebben kapcsol az Egyházhoz, és sajátos erőt ad arra, hogy a hívő Krisztus tanújaként szóval és tettel terjessze és védelmezze a hitet.
A latin teológiai hagyomány a bérmálás kapcsán gyakran említi a Szentlélek hét ajándékát: a bölcsességet, az értelmet, a jótanácsot, a tudományt, a lelki erősséget, a jámborságot és az istenfélelmet. Ezeket a hagyomány Izajás könyvének messiási szövegével kapcsolja össze, és nem rendkívüli látványos adományokként, hanem a keresztény életben való helytállást, döntést, tanúságtételt és Isten iránti tiszteletet segítő kegyelmi ajándékokként értelmezi.
A szentség a katolikus dogmatika szerint eltörölhetetlen lelki jegyet, szentségi karaktert nyom a lélekbe. Emiatt a bérmálás, akárcsak a keresztség és az egyházi rend, érvényesen nem ismételhető meg; kétség esetén azonban az egyházjog feltételes kiszolgáltatást ismer. Ez a karakter a katolikus értelmezésben nem társadalmi rangot vagy jogi nagykorúságot jelent, hanem a Szentlélek pecsétjét, amely a hívőt Krisztus tanúságtevő küldetéséhez kapcsolja.
A katolikus teológiai hagyomány gyakran nevezi a bérmálást a keresztény nagykorúság vagy lelki felnőttség szentségének. E megnevezés analóg és teológiai értelmű: nem azonosítja a szentséget a természetes felnőttkorral, biológiai érettséggel vagy pusztán személyes döntési rítussal. A Katekizmus külön is figyelmeztet arra, hogy a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral; a keresztségi kegyelem nem igényel utólagos „jóváhagyást” ahhoz, hogy hatékony legyen. Előd István dogmatikája hasonlóan fogalmaz: a bérmálás nem az első vagy végleges személyes döntést hozza létre, hanem üdvtörténeti értelemben tesz éretté a hitben, és az Egyház küldetésébe kapcsol.Előd István: Katolikus dogmatika, Szent István Társulat, Budapest, 1978, 96. §.
Anyaga, formája és szertartása
bélyeg|Ivan Devčić püspök bérmálás közben Fiuméban. A római rítusban a szentség lényegi mozzanata a homlok krizmával való megkenése kézrátétellel és a szentségi formula elmondásával.
A római rítusban a bérmálás szentségének lényegi cselekménye a homlok krizmával való megkenése kézrátétel kíséretében és a szentségi szavak elmondása: „N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” A bizánci rítusú keleti egyházakban a szent müronnal több testrészt is megkennek, és minden megkenésnél elhangzik a formula: „A Szentlélek ajándékának pecsétje.”
A krizma a latin egyházban püspök által megszentelt, illatos olaj, hagyományosan olívaolaj és balzsam keveréke. Az olaj a bibliai és ókori jelképrendszerben erőt, gyógyítást, kiválasztást és felszentelést fejezhet ki; a balzsam jó illata a keresztény hagyományban Krisztus „jó illatára” és a Szentlélek megszentelő hatására utal. A „Krisztus” név jelentése „Fölkent”, a keresztény pedig Krisztushoz kapcsolva részesedik a Szentlélek kenetében. A Katekizmus szerint a kézrátételhez nagyon korán kapcsolódott a jó illatú olajjal való megkenés, amely a Szentlélek ajándékát és a Krisztushoz tartozást fejezi ki.
A bérmálás szertartása a római rítusban rendszerint a szentmise keretében történik. A jelöltek bemutatása után megújítják keresztségi ígéreteiket, majd a püspök imádságban kéri számukra a Szentlélek ajándékait. Ezután következik az egyenkénti megkenés. A szertartás végén a püspök békeköszöntése az egyházi közösséget jelzi. A bérmálás azonban megfelelő okból szentmisén kívül és méltó helyen is kiszolgáltatható.
A bérmanév választása sok helyen élő lelkipásztori szokás, de nem tartozik a szentség lényegéhez. A bérmanév általában egy szent vagy bibliai személy nevéhez kapcsolja a bérmálkozót, és a keresztény élet példaképeire, illetve közbenjáróira irányítja figyelmét. Magyarországon a bérmanév választása elterjedt szokás, de a szentség érvényessége nem a névválasztástól, hanem a megkeresztelt személy, az érvényes kiszolgáltató, a megfelelő szentségi jel és a szándék meglététől függ.
Kiszolgáltatója