A Plateosaurus (jelentése „széles úti gyík”, bár gyakran tévesen „lapos gyíknak” vagy „széles gyíknak” is fordítják) a dinoszauruszok Plateosauridae családjának névadó neme. A késő triász korban, körülbelül 216–199 millió éve élt Európa középső és északi részén. A Plateosaurus egy bazális (korai) sauropodomorpha, egy úgynevezett „prosauropoda”. A legutolsó vizsgálat két érvényes fajt azonosított: a késő nori alkorszak és a rhaeti korszak idején élt típusfajt, a P. engelhardtit és a valamivel korábbi, a kora nori alkorszakban élt P. gracilist. Korábban más fajokat is ebbe a nembe soroltak, és a plateosaurida dinoszauruszok rendszertanában máig nincs egyetértés. A nemhez számos szinonima (érvénytelen duplikált név) is kapcsolódik.
Az 1834-ben Johann Friedrich Engelhardt által felfedezett és három évvel később Hermann von Meyer által leírt Plateosaurus az ötödikként elnevezett, még napjainkban is érvényes dinoszaurusznem, de nem tartozik azon három nem közé, amelyek alapján Richard Owen 1842-ben a Dinosauria öregrendet definiálta — akkoriban ugyanis még alig volt ismert, és nehezen lehetett dinoszauruszként azonosítani. A Plateosaurus azóta több mint száz, részben majdnem teljes csontvázzal a tudomány számára legismertebb dinoszauruszok egyikévé vált. Mivel fosszíliái gyakran kerülnek elő Délnyugat-Németországban, a Schwäbischer Lindwurm (sváb sárkány) becenevet kapta.
A Plateosaurus két lábon járt. Hosszú, mozgékony nyakán kis koponya ült. Éles, de egyenes, a növények megőrlésére használt fogai, erőteljes hátsó és rövid, izmos mellső lábai voltak fogásra képes kezekkel, amelyek három ujja nagy, feltehetően védekezésre és táplálkozásra szolgáló karomban végződött. A Plateosaurusra erősen jellemző a fejlődési plaszticitás, ami a dinoszauruszoknál szokatlan: a teljesen kifejlett egyedek hossza 4,8 és 10 méter, tömege 600 és 4000 kilogramm között változott. Az egyes példányok legalább 12–20 évig éltek; maximális élettartamuk nem ismert.
A fosszilis leletanyag bősége és kitűnő állapota ellenére a Plateosaurus sokáig a leginkább félreértett dinoszauruszok egyike volt. Egyes kutatók a közvélemény részévé vált, de a későbbi geológiai és őslénytani bizonyítékokkal szembenálló elméleteket állítottak fel. Az 1980-as évektől a Plateosaurus taxonómiáját (rokoni kapcsolatait), tafonómiáját (fosszilizálódásának módját), biomechanikáját (csontvázának működését) és ősbiológiáját (életkörülményeit) részletesen átvizsgálták, megváltoztatva az állat biológiájának, testhelyzetének és viselkedésének értelmezését.
Anatómia bélyegkép|200px|balra|A P. engelhardti és az ember méretének összehasonlítása
A Plateosaurus a korai növényevők egy csoportjába, a „prosauropodák” közé tartozik. A csoport elavult, mivel a „Prosauropoda” nem monofiletikus csoport (ezért írandó idézőjelbe), így a legtöbb kutató inkább a bazális sauropodomorpha kifejezést használja. A két lábon járó növényevőkre jellemző testfelépítéssel; kis koponyával, hosszú, tíz csigolyából álló hajlékony nyakkal, zömök törzzsel és hosszú, legalább 40 csigolyából álló mozgékony farokkal rendelkezett. A Plateosaurus karjai még a legtöbb egyéb „prosauropodához” viszonyítva is nagyon megrövidültek, de erős felépítésűek voltak, a kezek pedig erőteljes szorításhoz adaptálódtak. A vállöv keskeny volt (a felállított csontvázakon és az ábrázolásokon gyakran rosszul van elhelyezve), a kulcscsontok a többi bazális sauropodomorphára is jellemzően a test középvonalánál érintkeznek. A hátsó lábak a test alatt találhatók, a térdek és a bokák kissé túlfeszítettek, a lábfejek felépítése miatt az állat az ujjain járt. Az aránylag hosszú alsó lábszárak és lábközépcsontok azt mutatják, hogy a Plateosaurus a gyors két lábon történő mozgáshoz alkalmazkodott. A Plateosaurus farka a dinoszauruszokra jellemzően izmos és nagyon mozgékony volt.
bélyegkép|200px|balra|A P. engelhardti koponyája a Royal Ontario Museumban
A Plateosaurus koponyája kicsi és keskeny, oldalnézetből négyszögletes és közel háromszor olyan hosszú volt, mint amilyen magas. Mindkét oldalán hátul egy majdnem négyszögletes temporális koponyaablak, elöl pedig egy nagy kerek szemnyílás, egy nagyjából háromszögletű szem előtti koponyaablak és egy majdnem ugyanakkora tojás alakú orrnyílás található. A pofa sok apró, levél formájú, gyökérrel ellátott fogat tartalmazott a felső és az alsó állcsontban egyaránt, melyekből 5–6 a premaxillában, 24–30 a maxillában, 21–28 pedig a fogcsontban helyezkedett el. A fogak durván recézettek voltak, vastag, levél formájú koronájuk lehetővé tette a növényi anyagok megőrlését. Az állkapocsízület alacsony helyzete nagy emelőerőt biztosított a rágóizmok számára, így a Plateosaurus harapása igen erős lehetett. Ezek a jellegzetességek arra utalnak, hogy az állat kizárólag vagy főleg növényekkel táplálkozott. A szemei inkább két oldalra, mint előre irányultak, hogy a ragadozók könnyebb észlelése érdekében minden irányban biztosítsák a látást. Egyes fosszilis csontvázakkal együtt a szemeket körülvevő szklerotikus gyűrűk is megőrződtek.
bélyegkép|200px|jobbra|A P. engelhardti felállított csontváza (az AMNH 6810 azonosítójú példány a németországi Trossingenben)
A Plateosaurus bordái a hátcsigolyákhoz két ízülettel kapcsolódtak, melyek egyetlen csuklós ízületként működtek, lehetővé téve a mellkas belélegző és kilélegző helyzetének rekonstruálását. A két pozíció közötti térfogat különbség alapján meghatározható a légcsere térfogat (az egyetlen lélegzetvétellel megmozgatott levegő mennyisége), ami körülbelül 20 liter egy 690 kilogrammosra becsült tömegű P. engelhardti példány esetén, azaz a testtömeghez viszonyítva 29 ml/kg. Ez a madarakra, és nem az emlősökre jellemző érték, és azt jelzi, hogy a Plateosaurus valószínűleg madárszerű, levegőáramoltató tüdővel rendelkezett, azonban a pneumatizmusnak (a tüdőhöz kapcsolódó és a csontok belsejében végződő, tömegcsökkentésre szolgáló légzsákoknak) csak néhány példány esetén találták jelét a koponya alatti csontvázon. A csont szövettani bizonyítékokkal kombinálva ez azt jelzi, hogy a Plateosaurus endotherm (melegvérű) volt.
A Plateosaurus típusfaja a P. engelhardti. E faj felnőtt példányai elérték a 4,8–10 méteres hosszúságot. Az átlagos egyedek tömege körülbelül 600–4000 kilogramm lehetett. A második, későbbi faj, a P. gracilis (korábbi nevén Sellosaurus gracilis) valamivel kisebb volt, a teljes hossza 4–5 métert ért el.
Felfedezés és történet bélyegkép|200px|jobbra|A P. engelhardti, F 33 azonosítójú, az Állami Természetrajzi Múzeumban (Staatliches Museum für Naturkunde Stuttgart) levő példánya felülnézetből. A csontvázat 1933-ban Reinhold Seemann fedezte fel Trossingenben, egybefüggő állapotban. Jellegzetesen meghajlott, a legtöbb Plateosaurus leletnél megtalálható hátsó lábakkal rendelkezett. A törzs elülső része a szokottól eltérő módon nem csavarodott oldalra
1834-ben Johann Friedrich Engelhardt német orvos felfedezett néhány csigolyát és lábcsontot a Nürnberg közelében levő Heroldsbergnél. Három évvel később a maradványokat Hermann von Meyer a Plateosaurus típuspéldányává tette. Azóta több mint száz Plateosaurus példány maradványait fedezték fel különféle európai lelőhelyeken.
A Plateosaurushoz kapcsolt leletanyag több mint ötven különböző helyről, Németországból (főként a Neckar és Pegnitz folyók völgyéből), Svájcból (Frickből) és Franciaországból származik. Három lelőhely különösen fontos, ezek ugyanis nagy számú és szokatlanul jó minőségű példányokkal szolgáltak. Az 1910-es és az 1930-as évek között a Szász-Anhalt egyik agyaggödrében végzett ásatás során 39–50, a Plateosaurushoz tartozó csontváz, mellette pedig a theropoda Liliensternus fogai és néhány csontja, valamint a teknősök közé tartozó Proganochelys két csontváza és néhány csonttöredéke került elő. A plateosaurida leletanyag egy részét az Otto Jaekel által 1914-ben leírt P. longicepshez kapcsolták, amely később a P. engelhardti fiatalabb szinonimájává vált. A fosszíliák többsége a berlini Természetrajzi Múzeum (Museum für Naturkunde) gyűjteményébe került, majd nagyrészt megsemmisült a második világháború alatt. Az egykor jelentős halberstadti lelőhelyen napjainkban ingatlanfejlesztés folyik.
A második jelentős P. engelhardti fosszíliákkal szolgáló lelőhely a Fekete-erdőben levő Trossingenben található. A 20. században több ásatás színhelye volt. 1911 és 1932 között az Eberhard Fraas (1911–1912), Friedrich von Huene (1921–1923) és Reinhold Seemann (1932) által vezetett hat ásatás során összesen 35 teljes vagy részleges Plateosaurus csontvázat fedeztek fel, emellett pedig további 70 példány töredékes maradványai kerültek elő. A területről származó nagy számú példány miatt Friedrich August von Quenstedt német őslénykutató az állatnak a Schwäbischer Lindwurm (sváb sárkány) nevet adta.
bélyegkép|200px|balra|Az MSF 23 azonosítójú P. engelhardti, az egyik legteljesebb példány a svájci Frickben levő Sauriermuseum gyűjteményében, felülnézetből
A Plateosaurus csontvázait a svájci Frickben, a Tonwerke Keller AG egyik agyaggödrében, 1976-ban találták meg először. Bár a csontok gyakran súlyosan deformálódtak a tafonómiai folyamatok következtében, a Frickben felfedezett P. engelhardti csontvázak teljességükben és elhelyezkedésükben összemérhetők a Trossingenben és Halberstadtban feltártakkal.
1997-ben a Snorre olajmező egyik olajfúró platformjának munkásai az Északi-tenger északi részén, amikor egy homokkő rétegen fúrtak keresztül, a tengerfenék alatt méteres mélységben rábukkantak egy fosszíliára, amiről azt hitték, hogy egy növénytől származik. A Bonni Egyetem őslénykutatói, Martin Sander és Nicole Klein elemezték a csont mikroszerkezetét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kőzet egy Plateosaurus összetört lábcsontjának szálas csontszövetét őrizte meg, így ez a fosszília Norvégia első dinoszaurusz leletévé vált. A Plateosaurus fosszíliáját a Grönland keleti részén levő Fleming Fjord-formációban is felfedezték.
Osztályozás és típuspéldány A bazális sauropodomorphák egyszerűsített törzsfejlődése Adam Yates 2007-es műve alapján. Ez csak egy a bazális sauropodomorphákhoz kapcsolatos kladogramok közül. Egyes kutatók nem értenek egyet azzal az állítással, hogy a plateosaurusok a sauropodák közvetlen ősei. A Plateosaurus az első „prosauropoda”, amelyről leírás készült, emellett pedig a Plateosauridae család típusneme és névadója. Kezdetben, amikor még a nemet alig ismerték, pontosan meg nem határozott hüllőként a Sauria csoportba sorolták be. 1845-ben, von Meyer megalkotta (a Dinosauria már nem használt fiatalabb szinonimáját) a Pachypodes csoportot, a Plateosaurus, az Iguanodon, a Megalosaurus és a Hylaeosaurus számára. A Plateosauridae-t 1895-ben Othniel Charles Marsh hozta létre a Theropoda alrenden belül. A családot Huene később áthelyezte a „Prosauropoda” alrendágba, a legtöbb szerző pedig elfogadta ezt a változtatást. A klád évekig csak a Plateosaurust és fiatalabb szinonimáit foglalta magába, de később további két nemet, a Sellosaurust és a feltételezett Unaysaurust is ide sorolták be. E kettő közül a Sellosaurus valószínűleg a Plateosaurus újabb fiatalabb szinonimája.
A Plateosaurus engelhardti típussorozata „durván 45 csontból” állt. E csontok közel fele mára elveszett. A megmaradt leletanyagot a németországi Erlangen-Nürnberg Egyetem Őslénytani Intézete (Institut für Paläontologie der Universität Erlangen-Nürnberg) őrzi. A leletanyagból Markus Moser 2003-ban egy részleges keresztcsontot szüntípusnak jelölt ki. A típuslelőhely nem ismert pontosan, de Moser a korábbi publikációk, valamint a csontok színe és állapota alapján arra a következtetésre jutott, hogy Heroldsbergtől körülbelül 2 kilométerre, délre, a Nürnberg közelében található Buchenbühl területén lehet.
A Plateosaurus gracilis típuspéldánya egy hiányos koponya alatti csontváz, amely a Stuttgarti Természettudományi Múzeum (Staatliches Museum für Naturkunde Stuttgart) gyűjteményében található. A faj típuslelőhelye Stuttgart egyik külvárosa, Heslach.
Etimológia