bélyegkép|jobb|Tengerirózsák (Ernst Haeckel: Kunstformen der Natur, 1904)
A tengeri rózsák (tengeri anemónák, illetve aktíniák) (Actiniaria) a virágállatok (Anthozoa) osztályában a Hexacorallia alosztály egyik rendje több mint ezer leírt fajjal. Nevüket a szellőrózsa virágról (Anemone spp.) kapták.
Származásuk, elterjedésük
A két sarkkör között a világ minden tengerében előfordulnak, a legnagyobb számban a trópusi vizekben. A tengerek elszennyeződése több fajukat veszélyeztetheti.
A legtöbb faj viszonylag sekély vízben él, de vannak képviselőik m mélyen is.
Megjelenésük, felépítésük
A kisebbek alig néhány centiméteresek, a legnagyobbak egy méternél is hosszabbak. A tövüknél kialakult talpkorong — amely a legtöbb faj tövénél helyezkedik el — egy cementszerű anyagot választ ki; ez tapasztja őket az aljzatra akkor is, ha a felület egyenetlen. A talpkorong nélküli fajok alja vagy hólyagszerűen megduzzad, vagy éppen ellenkezőleg, olyan csúcsban végződik, amellyel az állat be tudja fúrni magát a laza mederüledékbe. A laza üledéken élő, de talpkorongos fajok rendszerint iszapcsomókkal, kövekkel és növényi részekkel veszik körül ez a testrészüket, hogy el ne süllyedjenek.
Sok faj élénk színű; lehet sárga, zöld, vörös vagy kék, sőt még tarka is. Többé-kevésbé henger alakú testük lehet nyúlt vagy zömök. Rendszerint sok tapogatójuk van, és ezek egy vagy több gyűrűben veszik körül a szájnyílást. A víz nyomáshullámainak érzékelésére képes tapogatók üregesek, és ez az üreg a gasztrális üregbe torkollik (Urania).
Nincs szilárd vázuk, ezért védtelenebbek a vázképző taxonoknál. Központi idegrendszerük a többi csalánozóhoz hasonlóan nincs, az idegsejtek szövevénye az érzéksejteket közvetlenül a hámizomsejtekkel köti össze.
Életmódjuk, élőhelyük
A legtöbb faj a tengerfenékre vagy más felületre (a leggyakrabban sziklákra, illetve korallszirtekre) tapadva él. Helyváltoztatásra csak kevés faj képes, és azok is csak a szélsőségesen kedvezőtlenre forduló körülmények hatására teszik, igen változatos megoldásokkal. Egyes fajok talpkorongjuk hullámzó mozgatásával haladnak valamelyest, mások a hidrákhoz hasonlóan „cigánykerekezve” haladnak, tehát felváltva hol talpkorongjukkal, hol tapogatókoszorújukkal érintik a tenger fenekét. Egyes, általában helytülő fajok képesek az aljzatról felemelkedve úszni; ilyenkor tapogatóikkal ritmikusan csapkodva akár kilométereket is haladhatnak. Más fajok meglehetősen rendszeresen felfúvódnak, és a vízben lebegve sodortatják magukat az áramlatokkal (Urania).
Több fajuk meglehetősen tűrőképes: nemcsak a sótartalom jelentős változásait viselik el, de élőhelyük átmeneti kiszáradását is.
Nem csak ők maguk lehetnek ragadozók, de rájuk is vadásznak más ragadozók, különösen egyes halak, tüskésbőrűek és tengeri csigák. A ragadozók és a kiszáradás ellen passzívan védekezve összehúzódnak. Ilyenkor gasztrális üregükből kipréselik a vizet, szájkorongjukat és érzékeny tapogatóikat pedig begyűrik a gasztrális üregbe. A homokon élő fajok megpróbálják beásni magukat a homokba. Az aktív védelem eszközeiként sok fajnak csalántokjai vannak — nemcsak külső hámrétegükben, de a gasztrális üreg válaszfalaiban is. Amikor az állat összehúzza magát ezek a csalántokok kilövellnek a test pórusain, likacsain. A csalánsejtek mérge bénító hatású, az ember kezén pedig égési sebeket okoz (Urania).
Táplálékuk a faj méreteitől függően a planktonikus élőlények és a középnagy halak között változik. Áldozataikat a tapogatókarokon lévő csalánozó sejtekkel megbénítják, majd a szájnyílásukba gyömöszölik. A zsákmány fogva tartását a tapogatókban kiválasztott váladék segíti. A szájukat borító mikroszkopikus csillók szüntelenül vizet áramoltatnak az állat teste körül.
Szaporodásuk
Ivarosan és ivartalanul is szaporodhatnak — utóbbi osztódással vagy bimbózással történik. Az ivaros szaporodás belső megtermékenyítéssel vagy a vízbe bocsátott női és hím ivarsejtekkel, melyek találkozásából szabadon úszó lárva jön létre.
Szimbiózisok
A bohóchalak a tengeri rózsák csalánsejtjei között találnak védelmet üldözőik elől. Eleinte nem tudták megmagyarázni, hogy miért nem pusztulnak el a halak a csípésektől. A biokémiai és etológiai vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a halak testét fehérje alapanyagú nyálkaréteg borítja. Ez a nyálkaréteg egyrészt védi őket, másrészt a közegellenállást is csökkenti. A virágállatok csalánsejtjei a nyálkaréteggel érintkezve nem lépnek működésbe, mert saját tapogatóikat is ilyen réteg borítja, hogy ne támadjanak önmagukra.
Akváriumi körülmények közt bebizonyították, hogy az anemonák a bohóchalak együttműködése nélkül nem nyílnak ki, és a rózsa elpusztul. A halak sem maradnak életben virágállat nélkül.
Más tengeri rózsák remeterákokkal élnek együtt — ilyenkor a rózsa megkapja a rák zsákmányának maradékait, és közben csalánsejtjeivel védi a rákot (Urania).
Rendszerezésük
A rendbe az alábbi 4 alrend tartozik:
Endocoelantheae Carlgren, 1925 Nynantheae Carlgren, 1899 Protantheae Carlgren, 1891 Ptychodacteae Stephenson, 1922
incertae sedis (az alábbi családok és nemek nincsenek alrendekbe, illetve családokba foglalva): Actinodendridae Haddon, 1898 Actinoscyphiidae Stephenson, 1920 Antheidae Gosse, 1860 Antheomorphidae Hertwig, 1882 Capneidae Gosse, 1860 Iosactiidae Riemann-Zürneck, 1997 Oractiidae Riemann-Zürneck, 2000 Sarcophinanthidae Andres, 1883 Actinodactylus Anactis Chermadion Pax, 1924 Chrysoela Corticifera Cystiactis Echinactis Eumenides Lesson, 1830 Halcampomorphe Carlgren, 1893 Helaria Stechow, 1921 Heliactis Kalliphobe Busch, 1851 Leiotealia Lepactis Andres, 1883 Myriactis Nemactis Paractinia Andres, 1883 Paractis Milne Edwards & Haime, 1851 Peronanthus Petalactis Physactis Verrill, 1869 Psammanthus Ragactis Spyractis Stauractis Taractostephanus Brandt, 1835 Tetractis Thelactis Tilesia Viatrix
Képek
Jegyzetek
Források Actiniaria WoRMS Hayward, P.J.; Ryland, J.S. (Ed.). (1990). The marine fauna of the British Isles and North-West Europe: 1. Introduction and protozoans to arthropods. Clarendon Press: Oxford, UK. . 627 pp. van der Land, J.; den Hartog, J.H. (2001). Actiniaria, in: Costello, M.J. et al. (Ed.) (2001). European register of marine species: a check-list of the marine species in Europe and a bibliography of guides to their identification. Collection Patrimoines Naturels, 50: pp. 106–109
Anemone Armies Battle to a Standoff Anemone Wars: Clone armies deploy scouts, attack tidally – unsuspected military tactics Sea anemones look like sea flowers but they are animals of the Phylum Cnidaria Urania Állatvilág I. Alsóbbrendű állatok. Második, változatlan kiadás. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977. 96–98. old.
További információk Order Actiniaria Actiniaria.com Photos of various species of Sea Anemones from the Indopacific
Kategória:Csalánozórendek