jobbra|250px|bélyegkép|Khadzsuráhó templomának erotikus szobrai bélyegkép|250px|jobbra|Mukteswar templomának erotikus szobra jobbra|250px|bélyegkép|Fürdés után – indiai festő alkotása 1775-ből jobbra|250px|bélyegkép|A hinduizmus szerelemistene, Kámadéva (18. századi ábrázolás)

A KámaszútraA mű címének pontos helyesírása vitatott. A káma önmagában érzéki gyönyört jelent szanszkritul, a szútra pedig vezérfonalat (és egyben a tudományos értekező próza egyik hagyományos szanszkrit műfaját). A cím tehát összetétel, ezen belül azonban kétféle alak lehetséges az értelmezésnek megfelelően: 1) ha a Kámában a megszemélyesített szerelemistenséget látjuk, a megfelelő írásmód a Káma-szútra (így szerepel például az OH.-ban, 883a); ha viszont köznévnek tekintjük a kámát („testi szerelem” jelentéssel), a megfelelő forma a Kámaszútra. Sejthetően angol mintára terjedt el a Káma-Szútra, mindkét címelem nagybetűsítésével. A cikkben a káma köznévi értelmezésének megfelelően egységesítettük a cím helyesírását. (szanszkrit, dévanágari írással: कामसूत्र; jelentése: „a szerelem vezérfonalai”) a „szerelem tudománya”, az emberi szexualitás kultúrájának ősi, szanszkrit nyelvű összefoglalója, Vátszjájana indiai filozófus műve.

A Kámaszútra az élet érzéki örömeinek egyik legősibb könyve, jelentéstartalmában azonban túlmutat a nyugati fogalmak szerinti „szexuális tankönyv” fogalmán, valójában az életre tanító mű.

A Kámaszútra műfordításai gyakran válogatás alapján vagy közvetítőnyelv segítségével készültek, nem pedig az eredeti műből. Jelenleg sokféle szövegváltozat van forgalomban, és ezeknek megfelelően az értelmezési hagyományban is némiképp eltérő irányok mutatkoznak.A holland fordító, az indológus Herman Tieken például a műben annak egyik rétegeként társadalmi szatírát vél felfedezni, sőt szerinte a szexualitás ilyen „komolykodó”, tudományos tárgyalása is parodisztikus élű, és a kormányzással, hatalomgyakorlással foglalkozó kortárs értekező próza öntetszelgő komolyságát van hivatva kifigurázni a szándékoltan „profán” témaválasztással.</ref> Magyar nyelvre történő átültetése más erotikus művek, mint az Anangaranga, a Sukaszaptati, a Gíta Govinda<ref group=megj>A nyersfordítás Vekerdi József munkája, ebből fordította tovább Weöres Sándor. fordítását eredményezte.

A szerelem tudományának története Az indiai kultúra a szexualitást sosem kezelte tabuként, de a szexuális nyitottság főként a házaséleten belül, vagy egyes vallási rítusok során nyilvánul meg (tantrizmus). Az indiai családmodell kifelé zárt, az indek magánélete, öltözködése szemérmes. Az erotikus kérdéskört azonban számos művészeti alkotásban, tanulmányban, értekezésben dolgozták fel a képzőművészek és a tudósok. Az ősi India szexuális nyitottságát a templomok erotikus szobrai (Khadzsuráhó) is bizonyítják. Az utazásairól ismert Ibn Battúta, akinek az útleírásai az indiai történetírás számára is nagy jelentőséggel bírnak, leveleiben megörökítette 1335-ben tett utazását Khadzsuráhóba. Feljegyzései szerint a templomokat tömegek látogatták, az emberi szexust az istenek áldásos tevékenységének tartották.

A hinduizmus alapvető forrásai a védák (Véda, azaz tudás). Nem egy ember alkotása, hanem évezredek során formálódó hittételek összessége. Kámadévát, a szerelem istenét a védikus korban a kozmikus vágy vagy a teremtőerő megtestesülésének gondolták, olyasvalaminek, ami elsőként bontakozott ki a mindent megelőző káoszból, s létével megalapozta a teremtés további aktusait. Később vonzó ifjú lénnyé vált, aki szerelemhozó virágnyilakat lövöldöz: íja cukornádból van, a húrt egymásba kapaszkodó méhek alkotják. Az istenek egy alkalommal rávették Kámadévát, hogy gerjessze fel Sivában a felesége, Párvati iránti vágyat. Isteni ölelkezésük ezer éven át tartott. Egy szolgájuk kileste őket, és lehozta a földre a szeretkezés tudományát.

Az emberi szexualitás és örömszerzés útmutatója ősi műfaj az indiai kultúrában. A mítosz szerint a „teremtmények Ura” – amikor megalkotta a férfiakat és a nőket – törvényekbe foglalta létezésük viszonyait, ami a dharmát, az arthát és a kámát illeti (azaz a vallást, a vagyonszerzést és a testi szerelmet). Százezer fejezetben írta elő számukra, hogyan tartsák meg parancsolatait. A legősibb ismert írásba foglalása ezeknek a legenda szerint: Manu Szvájambhuva, a legendás bölcsnek, Brahmá isten fiának műve, aki a dharmára vonatkozó törvények egy részét rögzítette; Brihaszpati műve, ő az arthára vonatkozóakat gyűjtötte össze; a káma törvényeit pedig Nandin Mahádéva írta le ezer fejezetben.

Mahádéva művének ötszáz fejezetre rövidített változata Uddálaka fia, Svétakétu Auddálaka, a Kr. e. 8. században élt filozófus munkája (ő igazolhatóan történeti személy). A mű még így is nagyon terjedelmes volt, ezért a Páncsálabeli Bábhravja újabb átdolgozást készített 150 fejezetben. Az ő kivonatos alkotását később újra és újra feldolgozták és tömörítették.

Bábhravjától származik a témakör hét fő szakaszra osztása: Szádhárana („Általános kérdések”) – Csárájana kidolgozásában. Számprajógika („Ölelések”) – Szuvarnanábha kidolgozásában. Kanjászamprajuktaka („A férfi és a nő egyesülése”) – Ghótakamukha átdolgozása szerint. Bárjádhikárika („A magunk feleségéről”) – Gónardíja átírásában.Gónardíja a következő pontban hivatkozott Gónikáputra másik neve. Páradárika („A mások feleségéről”) – Gónikáputrától. Vaisika („A kéjhölgyekről”) – Dattaka külön műben foglalta össze. Aupanisadika („Titkos tanítás, a csábítás művészete, szerelmi varázslatok és szerek”) – Kucsumára könyve.

E sokféle szerző sokféle eredetű munkáját fűzte egybe végül Vátszjájana, ez lett a legismertebb és legáttekinthetőbb indiai tankönyv a szerelmi tudományokról. Vátszjájana, aki egyébként nőtlen visszavonultságban élt, úgy tartotta, hogy az elmúlt korok összes szexuális ismereteinek összeállítása, számára egyfajta meditáció és elmélkedés Istenről.

A korabeli olvasó leginkább erotikus „felvilágosító” irodalomként ismerte meg a könyvét, a filológiai álláspont azonban számos tudományos rejtélyt vél felfedezni a mű körül. Az egyik ilyen vélemény szerint különös, hogy Vátszjájana korában a nők kiszolgáltatottak és jogfosztottak voltak, a mű mégis ennek a ténynek ellentmondva királynőként mutatja be őket. A férfiakat a műben úgy látjuk, mint akiknek egyetlen vagy legfőbb törekvése, hogy a nőket az aktusok során a legteljesebb nemi gyönyörhöz segítsék.

A mű nyelvezete, műfaji sajátosságok jobbra|250px|bélyegkép|Radharani rádzsasztáni stílusú festménye és az azt mintázó szoborcsoport

A szútra mint vezérfonal, műfaji sajátságai révén rövid tőmondatokban fogalmaz, összekötő szöveg nélkül. A korabeli tudományos értekező próza ezt a nyelvet használta. A mű főszövege próza, a fejezetek végén kétsoros versikékkel, Baktay Ervin megfogalmazása szerint „szentenciákkal”, azaz költői nyelv töménységét segítségül hívó sommás bölcsességekkel.

A teljes szanszkrit szöveg alapján készült angol fordítás 1883-ban jelent meg először az akkori Benáreszben (ma: Varánaszi), újabb kutatások szerint meglehetősen szabadon értelmezve a szöveget.

Ezt a mérvadó angol fordítást követi a Baktay Ervin által létrehozott mű. Egyes források feltételezik, hogy a magyar kiadásban 1920-ban először megjelent könyv német fordításokat is felhasznál, sőt van egy olyan szakasz benne, amely a szanszkrit szövegben nem fordul elő.Vekerdi József nyelvészprofesszor teóriája a szövegfordításról.

Fordítások Mivel bonyolult és meglehetősen megközelíthetetlen szanszkrit stílusban íródott, a Kámaszútra évszázadok során az érthetetlenség homályába veszett, és csak a 19. század vége felé került sor arra, hogy kiemelkedjen az indiai szöveges hagyományok sorából. Az eredeti szöveg legelterjedtebb fordítása Sir Richard Burton világutazó nevéhez fűződik, aki indiai útja során fedezte fel a Kámaszútra szövegét. Simon Róbert és más orientalisták kutatásai szerint a fordítás több ember nevéhez kötődik. Valójában a könyvet Foster Fitzgerald Arbuthnot fordította le, két indiai tudós, Bhagvanlal Indraji és Shivaram Parshuram Bhide segítségével. Burton stilizálta a könyvet és megszervezte a magánkiadást. Nyomtatásban a Káma-Szútra 1883-ban jelent meg. Ebből az angol nyelvű változatból fordították le több nyelvre, mellőzve az eredeti szöveget. A szanszkrit nyelvet abban a korban már holt nyelvként tartották számon.Az eredeti szanszkrit nyelvet ma már nem beszélik, hanem csak továbbfejlődött változatát (ezt is körülbelül hatezren), ami nem azonos a hindi nyelvvel. A könyvet az indiai olvasók is az angol fordítás hindi változatából ismerték meg.

Baktay Ervin 1920-ban fordította le magyarra, a könyv ezer példányban jelent meg. A kor prűd szelleme miatt csupán egyéni megrendelésre lehetett kapni, és postai kézbesítéssel jutott el az olvasókhoz. 1947-ben a „Barka” Kiadóvállalatnál jelent meg sorszámozott kiadásban, Káma-szútra (Régi hindu ars amatoria) alcímmel, Budapesten.A könyv címe az eredeti angol cím Baktay Ervin által adott magyar változataként szerepel az első kiadáson.

A Kámaszútra a szexualitás „eredeti tanulmánya”, ez lett a forrása minden későbbi összefoglaló műnek, beleértve a 15. században keletkezett Anangarangát is, amelyet a Kámaszútra egy módosított változatának tekinthetünk. Ez a könyv jelentős mértékben támaszkodik Vátszjájana alapvető elveire, ugyancsak Burton fordította le, két évvel a Kámaszútra kiadása után jelent meg, 1885-ben.

Nevezetes fordítások Sir Richard Burton: The Kama Sutra, KamaShastra, (1883). Richard Schmidt: Das Kamasutra des Vatsyayana, (1897). Káma-szútra, Baktay Ervin, Barka kiadóvállalat, Budapest, (1947).Az 1920-as első Baktay fordításról nincs több információ, ezért került az 1947-es az első helyre a magyar fordítások közül. Indra Sinha: The Love Teaching of the Kama Sutra, Vatsyayana, Spring Books, (1980). Alan Danielou: The Complete Kama Sutra: The First Unabridged Modern Translation of the Classic Indian Text, Vatsyayana: Kamasutra, Oxford World's Classics, Wendy Doniger és Sudhir Kakar fordítása, (2002). Ganesh Saili: Káma-Szútra a női gyönyörről, Vatszjájana eredeti szövege korabeli illusztrációkkal, Ganesh Saili jegyzeteivel.

Hibák a Kámaszútra fordításában A Kámaszútra a mai napig több mint 150 fordítást élt meg. Herman Tieken különös figyelmet fordított a könyvre, feltett szándéka volt utánajárni annak, hogy valójában mit is tartalmaz a mű. További kritikai felülvizsgálatot kért. A nyelvészekben már addig is többször felmerült a gyanú, hogy a Kámaszútra többet jelent, mint egy erotikus felvilágosító mű. Az újbóli fordításokból kitűnt, hogy a szöveg parodisztikus politikai utalásokat és elemeket tartalmaz. Ezzel a teóriájával új értelmezést adott a Kámaszútrának. Hogy minél jobban megértse ezt a rejtélyt, több fordítást is ellenőrzött. A gond az volt, hogy a fordítók nem az eredeti mű alapján készítették az új változatot, hanem valamelyik korábbi fordítás alapján. A munka során egy idő után a jegyzetek, kiegészítések elvesztek vagy értelmezésük megváltozott. Herman Tieken a Kámaszútrát először szanszkrit nyelvből hollandra fordította, hogy ezt a problémát feloldja. A teljes munka 2008 végére fejeződött be. A leghíresebb fordítók közé tartozik Wendy Doniger, a Chicagói és a Harvard Egyetem szanszkrit tanára, aki Sudhir Kakkar pszichoanalitikussal együtt dolgozott a művön. Wendy Doniger több tévedést felfedezett a női erogén zónák ismertetése és a szexuális technikák terén.

A Kámaszútra felépítése Mallanaga Vátszjájana egyetlen műve, a Kámaszútra, 1250 verset tartalmaz, 36 fejezetből áll, amelyek további 7 részre oszthatók. A mindennapi életre tanító könyvek közé tartozik, különböző témák szerint rendszerezve mutatja be a tanításokat. A rendszerezés ebben a korban a politikai művek sajátossága volt. Az „Általános kérdések” fejezeten belül megfigyelhetjük, ahogy érvek és ellenvetések formájában vezet rá a helyes megoldásra. Gyakorlati tanácsokat ad, érzelemmentes formában. Baktay Ervin fordítása az alábbi hét részre osztja a gyönyörök könyvét.

Általános kérdések