Georg Heym (Hirschberg,Alsó-Sziléziában (Lengyelország) - lengyelül: Jelenia Góra 1887. október 30. – Berlin, 1912. január 16.) német költő.
Élete Apja államügyész volt, aki fiát hivatalnoki pályára szánta. Ő azonban jogi tanulmányainak befejezése (1911) után inkább tolmácsiskolába, majd katonának jelentkezett, hogy ezt elkerülje. Bevonulása előtt egy költőtársával, Ernst Balckkal a Havelen korcsolyázás közben beszakadt alattuk a jég, és vízbe fulladtak.
Költészete Verseiben a naturalista leírások rémálomszerű jelenésekké alakulnak át. Emiatt az expresszionizmus korai képviselőihez tartozik – hasonlóan Georg Traklhoz, bár tőle eltérően nem a (szabad) természet, a falusi környezet, hanem inkább a modern nagyváros és a technika költészetének fő témája, ihletője (A város istene, A városok démonai, Lázkórház). A kopár, pusztulásra érett nagyvárosokat az emberi társadalom kitaszítottjai (őrültek, vakok, süketek) népesítik be.Az idill csak néhány versében, kivételképpen (Április; Vidáman) bukkan fel – de gyakran ez is sötét látomásba merül (Printemps).
Georg Heym verseinek többsége – a húszas évek expresszionista költészetével szemben – kötött formájú: Szinte kizárólag négysoros strófákból álló versek és szonettek alkotják.
Művei Életében egyetlen verseskötete jelent meg: Der ewige Tag (1911) (Az örök nap).Halála után jelent meg Umbra vitae (1912) (Az élet árnyéka) című kötete, e kötetét Ernst Ludwig Kirchner német képzőművész illusztrálta.
Magyarul Ködvárosok. Versek; vál., szerk. Hajnal Gábor, ford. Garai Gábor et al., utószó Lay Béla; Európa, Bp., 1966
Jegyzetek
Források
Lay Béla utószava a „Ködvárosok” című kötethez
Kategória:Német költők Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1912-ben elhunyt személyek