Șirna község Prahova megyében, Munténiában, Romániában. A hozzá tartozó települések: Brătești, Coceana, Hăbud, Tăriceni és Varnița.
Fekvése A megye délnyugati részén található, a megyeszékhelytől, Ploieşti-től, huszonhárom kilométerre délre, a Cricovul Dulce folyó és a Pribeagu patak mentén, sík területen.
Történelem A 19. század végén a mai Șirna területén három község osztozott, melyek mindegyike Prahova megye Târgșorul járásához tartoztak.
Șirna község, mely Șirna valamint Varnița falvakból állt, összesen 890 lakossal. Ebben az időszakban két templom állt a község területén, egy-egy mindkét faluban. Tăriceni község, 1255 lakossal, melyhez tartozott egy iskola valamint egy 1735-ben, Radu Scarlat által alapított templom. Hăbud község, mely Hăbud és Brătești falvakból állt, a község tulajdonában volt egy 1889-ben létrehozott iskola.
A két világháború között, 1925-ben Șirna és Tăriceni községeket egyesítették, ekkor a községközpont Tăriceni lett, az így létrehozott közigazgatási egységnek összesen 3408 lakosa lett. Majd 1931-ben, rövid ideig, ismét mint két különálló közigazgatási egységeket említik őket.
1950-ben közigazgatási átszervezés alapján, a Prahova-i régió Ploiești rajonjához kerültek, majd 1952-ben a Ploiești régióhoz csatolták őket.
1968-ban ismét megyerendszert vezettek be az országban, az említett települések az újból létrehozott Prahova megye részei lettek. Ekkor kapott Șirna községközponti rangot és ekkor helyezték az irányítása alá a megszüntetett Hăbud község falvait.
Lakossága
A nemzetiségi megoszlás a következő:
2002 Románok 5412 99,81% Romák 10 0,18% Összesen 5422 100,0%
Hivatkozások
Külső hivatkozások
A településről asociatiaturismprahova.ro 2002-es népszámlálási adatok Marele Dicționar Geografic al României
Kategória:Prahova megye települései