jobbra|bélyegkép|300px| Elképzelhető, hogy a mamutok kihalásában egy 1,5 km átmérőjű üstökös is szerepet játszott (a képen a Hale–Bopp-üstökös látható) A pleisztocén–holocén becsapódási esemény a róla szóló elméletek szerint egy üstökös robbanása miatt bekövetkezett a természetben kimutatható nagy jégolvadás és egyéb járulékos jelenségek magyarázata.
A teória
Allen West (Arizonai Egyetem) és Ken Tankersley (Cincinnati Egyetem) teóriája szerint i. e. 10 900 - i. e. 10 800 körül egy megközelítően 1,5 km átmérőjű üstökös robbant fel az észak-amerikai Nagy-tavaktól valamivel északkeletre. Az elmélet szerint a robbanás hője megolvasztotta az észak-amerikai jégtakaró egy részét (és részben talán a laurázsiai jégtakaró távolabbi területein is olvadást okozott), a tunguszkai eseményhez hasonlóan nagy területen elégette és letarolta a fenyveseket és nagy mennyiségű vízgőzt, aeroszolt juttatott a légkörbe. A megolvadt jég végighömpölygött az észak-amerikai nagy síkságon és felhígította az északi sós tengert, ami leállította a Golf-áramlatot. A lehűlést a légkörbe kerülő nagy mennyiségű aeroszol is elősegítette.
A Fiatalabb Dryas-periódus bélyegkép|balra|300px| A „Fiatalabb Dryas esemény” hőmérsékleti minimumai 3 jégfúrás-minta adatai alapján bélyegkép|jobbra|200px|A névadó növény: a magcsákó (Dryas octopetala), a hideg időszakok indikátora tipikus tundrai növény, melynek pollenje és termése tőzeglápokban sok ezer éven át fennmaradhat
Az angolszász nyelvterületen Fiatalabb Dryas (Younger Dryas) kihalási eseménynek is nevezett pleisztocén-holocén kihalási esemény mintegy – éve kezdődött és a megafaunák és a paleolitikumi kultúrák végét jelentette. Az addig fokozatosan emelkedő átlaghőmérséklet valóban hirtelen (legfeljebb néhány évtized leforgása alatt) hideg minimumot produkált. Közel 1300 éves lehűlés köszöntött be, sokkal gyorsabban, mint ami az eljegesedések éghajlati változásaikor jellemző. A korszak datálása szerint az – évvel ezelőtti időszakot ölelte fel. Ezen időszak alatt következett be a Meerfelder Maar tó rétegsorából is ismert hirtelen lehűlés nagyjából éve, valamint nem sokkal ezt megelőzően történt néhány katasztrofális méretű áradás (például ± 80 éve az Altaj hegységben) is, ami valószínűleg a Dryast megelőző meleg időszak következménye lehetett.
Klímaváltozás egy év alatt?
bélyegkép|200px|bal|Meerfelder Maar
Német, svájci és amerikai kutatók tanulmányozták a németországi vulkanikus eredetű, lápos Meerfelder Maar tó üledékét. A tó üledéksorában elválaszthatók a téli és a nyári üledéksorok, valamint elemezhető a felhalmozódott üledékrétegek izotópeloszlása, kora. Eredményeikről a Nature Geoscience című tudományos szaklapban számoltak be. Az üledékréteg mikroszkopikus elemzése révén évszakokra lebontva vizsgálták az időjárási viszonyokat. Kiderült, hogy a Würm-glaciális végi változás rendkívül gyors volt, egy rövid „instabil” periódus után mindössze fél év volt szükséges ahhoz, hogy a szél oly módon váltson irányt, hogy a kontinens éghajlata radikálisan megváltozzon, lehűljön körülbelül éve. A tó mélyén fekvő üledék tanúsága szerint ugyanekkor az őszi és tavaszi évszak között hatalmas mértékben megnőtt a viharok intenzitása, és lehűlt az éghajlat Nyugat-Európában.
A cikk szerzői abban látják a változás okát, hogy a lehűlést okozó széljárásváltozást a tengeri jégmező kismértékű délre tolódása váltotta ki. Nehéz megmagyarázni, hogy ez miért nem következett be már korábban is, illetve, hogy egy ilyen kilengés miért vezetett volna radikális klímaváltozáshoz. Ellenben, ha nagy mennyiségű édesvíz került a sarki tengerbe, illetve megolvadt az északi jégtakaró egy része, az képes lehetett arra, hogy megváltoztassa egy időre a tengeráramlást az uralkodó széljárással egyetemben. Ez tehát nem mond ellent a becsapódási elméletnek, hanem inkább támogatja azt és felhívja a figyelmünket egy újabb lehetséges komponensre a lehűlési láncolatban.
A becsapódási elmélet szempontjából ellenérv lehet, hogy a Dryas-periódus kezdetéhez képest a tó üledéksorából ismertetett hőmérséklet-zuhanás körülbelül 120 évet késett. Kérdés, hogy ebben az esetben mennyire megbízhatók a korszakdatálási eredmények. Ha a tavi rétegsor kormeghatározása helyes, akkor valószínű, hogy a tó rétegsorából ismert nagyarányú lehűlés csak egyike volt az 1300 éven át tartó, visszatérő jeges periódusoknak vagy azt a pontot jelzi, amikor az éghajlati minimum elérte csúcsát. A kérdést segíthetne tisztázni, ha a Dryas-időszakból származó "fekete réteg" pontos korát sikerülne évszázadra, évtizedre pontosan meghatározni (lásd később).Néplap, 2008. augusztus 2. - időjárás, tudomány
Nagy árvizek a jégkorszak végén A pleisztocén vége felé a jégkorszakvégi melegedő éghajlat hatására több ízben előfordult, hogy az évtízezredek alatt a gleccserek által szállított törmelékből álló morénasáncok a felmelegedés hatására megolvadó hatalmas vízmennyiségnek nem tudtak ellenállni és egy-egy nagyobb, hihetetlen mértékű áradást hoztak létre. Ilyen, a Dryasnál régebbi esemény volt a Bonneville áradás 14 500–14 000 éveMalde (1968), O'Connor (1993) és a Spokane-elöntés kb. 13 500 éve.J. Harlan Bretz (1923) Ismertek a Mississippi völgyében eltemetődött erdők, amiket több méter vastagságban temetett maga alá az iszap, megőrizve a fák törzsének alsó részét. Geológiai bizonyítékok vannak a szibériai nagy árvízre,Baker et al., 1993 az Altaj hegységben, ahol C14-es szénizotópos kormeghatározások szerint 10 845 ± 80 éve következett be az áradás, ahol a megolvadt jég mintegy 500 m-es morénagátat tört át. A Washington állambeli Scablandben (USA) is egy hatalmas kiterjedésű elöntés játszódott le ugyanekkor.
Az altáji áradás vízhozama elérhette a 106 m³/s-ot. A legnagyobb ilyen áradás a Chuya-Kura elöntés volt (kb. 13 000 éve), ennek vízhozama több mint 18 millió m³/s lehetett.Rudoy, Baker, 1993; Grosswald, Rudoy, 1996
Elképzelhető, hogy a szibériai, jégbe fagyott mamutok (egy részének) vízbe fulladása, egyes észak-amerikai fenyőerdők (Mississippi-völgy) több méteres iszap alá való eltemetődése és a mondákból, vallási iratokból jól ismert vízözön története erre az eseményre visszavezethető.
Ha valóban üstökös robbant fel a jégtakaró felett, annak felszabaduló hőenergiája hatalmas méretű árvizeket okozhatott az északi féltekén, főként a Jeges-tenger felé nyitott Szibériában és magában Észak-Amerikában, de a megolvadó jégtakaró vize több méterrel emelhette volna az óceán vízszintjét a Föld minden tengerparti területén, elöntve a tengerparti síkságokat.
Egy másik, a pontos koradatokkal jobban összeegyeztethető következtetés szerint ezek a nagy áradások inkább a jégkorszakvégi gyors felmelegedésre voltak visszavezethetők és korban megelőzték a Dryas-eseményt. Ebből a szempontból a hirtelen lehűlés inkább eljegesedéshez vezetett volna, ha 1300 évnél tovább tart. Az i.e. - évvel ezelőtt kezdődött hideg időszak datálása és a korban ehhez az eseményhez közel álló más éghajlati-geológiai történések időbeli egyeztetése még nem történt meg.
Jelenlegi tudásunk alapján azt mondhatjuk, hogy a jégtakaró olvadásával együttjáró árvizek esetleges időbeli egybeesése a Dryas-periódussal meglehetősen gyenge érv a becsapódási elmélet mellett és nem igényel kozmikus katasztrófa-magyarázatot. Ha mégis volt becsapódás, s a feltételezett területen, az valóban okozhatott árvizeket, de ezzel összefüggő árvízi rétegegyüttes nem ismert.
A pleisztocén-holocén tömeges kihalás A földtörténet nagy kihalásaival párhuzamba állítható a jégkorszak végi tömeges halál. Igaz, nem volt igazán globális jellegű és főként a nagy testű állatokat érintette, ugyanakkor egy olyan látványos faunára tett pontot, ami a földtörténeti újkor 65 millió évének evolúciós eredménye volt. A 44 kg-nál súlyosabb fajok 73%-a halt ki csak Észak-Amerikában. Eltűntek a kardfogú tigrisek, az óriás szarvasok, az óriáslajhárok és a gyapjas orrszarvúak, hogy csak néhány példát említsünk. A lentebbi felsorolásban Észak-Amerika és Európa veszteséglistája látható (a teljesség igénye nélkül).
bélyegkép|200px|Mamut csontváza bélyegkép|200px| Kardfogú tigris Los Angelesből bélyegkép|200px| Óriás tatu bélyegkép|200px| Gyapjas orrszarvú bélyegkép|200px| Óriáslajhár
Európa megafaunája: kihaltak és túlélők barnamedve európai bölény (majdnem kihalt, azonban lengyelországi maradékállományaiból megmentették a bölény eurázsiai alfaját) jávorszarvas jegesmedve őstulok† (vad formájában 1627-ben kihalt, azonban fajszinten azonos a ma élő szarvasmarhával) vadló (Európából már teljesen kipusztították, faj szinten azonos a házi lóval; a Przsevalszkij-ló fennmaradt) barlangi oroszlán† gyapjas orrszarvú† gyapjas mamut† óriásszarvas† sztyeppei bölény† barlangi hiéna† ! A barlangi medve† nem sorolható a fentebbiek közé, már jóval a jégkorszak vége előtt kihalt
Észak-Amerika megafaunája: kihaltak és túlélők barnamedve (észak-amerikai alfaja, a Grizzly medve) amerikai bölény (ami faj szinten azonos az eurázsiaival) jávorszarvas jegesmedve pézsmatulok puma nyugati teve† hosszúfejű láma† nyugati ló † (! a musztáng elvadult spanyol telivérekből és házilovakból származott) mexikói ló† rövidfejű medve† észak-amerikai tapír† hosszúszarvú bölény† sztyeppei bölény† gyapjas mamut† törpemamut (Mammuthus exilis)† amerikai mamut† amerikai masztodon† (De! Dél-Amerikában túlélték a pleisztocént) kardfogú tigris† amerikai oroszlán† (nagyobbak voltak, kb. másfélszer a mai kifejlett afrikai oroszlánnál) észak-amerikai gepárd† óriáslajhár† óriásfarkas† óriáshód† egy Volkswagen „bogár” méretét érték el!) óriás tatu (glyptodon)† óriáskondor† (az andoki kondor óriás rokona) Jefferson földi lajhárja†
Ebből a következőket lehet levonni:
1. a megafauna jégkorszak végi kihalása a meleg és hideg mérsékelt övön a Dryas-hidegperiódusban ment végbe Észak-Amerika, Európa és Dél-Amerika hasonló éghajlatú területein. 2. a szubtrópusi, trópusi fajok érintettsége elhanyagolható volt 3. az arktikus és antarktikus fauna mai ismereteink szerint nem szenvedett nagyobb károkat 4. a tengeri élővilág hasonlóan nem volt érintett 5. a fajpusztulás központja Észak-Amerika volt 6. rokon fajok vészelték át a megafauna kihalását Észak-Amerikában és Eurázsia mediterrántól északra eső klímájú vidékein (bölény, jávor- és rénszarvas, pézsma- és őstulok, barna-, jeges- és Grizzlymedve). 7. a „Blitzkrieg” támogatói mellett szól az az érv, hogy az Észak-Amerikában fennmaradt fajok többsége ázsiai eredetű volt (eurázsiai szarvasok: jávorszarvas, rénszarvas, a tulokfélék: bölény, pézsmatulok, medvék: barna-és jegesmedve) és a kihaltak főleg bennszülött észak-amerikai típusok. Ugyanakkor ezt az érvet kissé gyengíti az a tény, hogy ezek a fajok a kozmopoliták közül kerültek ki, tehát Ázsia felől is érkezhettek fenntartó populációik. Ugyanakkor olyan kozmopolita fajok, mint a mamut vagy a vadló mégis kipusztult. Megjegyzendő, hogy a jegesmedve és a pézsmatulok a gleccsereken is át tudott kelni, a barna medve Grizzly-típusa viszont egyértelműen a barna medve bennszülött alfaja Észak-Amerikában.
Érvek a becsapódási esemény mellett A becsapódási üledéksor Mióta ismert és elfogadott ténnyé vált, hogy a dinoszauruszok kipusztulásáért kisbolygó-becsapódás tehető felelőssé (és részben a dekkán-fennsíki platóbazalt-vulkanizmus; a kettő összefüggése megfontolandó az aszteroida induktor szerepét feltételezve), sok esetben sikerült már kimutatni becsapódási üledékeket. Mikrogyémántok, olvadt üveg, tektitek, szenes rétegek és szén-szferulák, irídium stb. jelenléte az üledékben együtt véve erős érvet jelentenek a becsapódás mellett.