A szellemi és bölcseleti tárgyú mű, Az Urantia könyv Istennel, tudománnyal, vallással, történelemmel, bölcselettel és a lények és dolgok beteljesülésével foglalkozik. A könyv eredetije angol nyelven jelent meg,Az eredeti mű: The Urantia Book. Urantia Foundation (1955). keletkezése időben az 1924 és 1955 közötti időszakra, térben pedig Chicagóra (USA, Illinois) tehető. A szerző nem ismert. A könyvet alkotó írások keletkezésével kapcsolatosan sok vita alakult ki és számos találgatás látott napvilágot.
A szerzők az Urantia szót a Föld bolygóra való utalásként alkalmazzák, és kijelentik, hogy a „teljesebb fogalmak és felsőbbrendű igazságok bemutatására” törekednek „a mindenségtudat tágítására és a szellemi felfogóképesség fejlesztésére irányuló erőfeszítéseik során”. Az élet eredetének és értelmének részletes taglalása, az emberiségnek a világegyetemben elfoglalt helyének bemutatása, az Isten és az ember kapcsolatának tárgyalása, valamint a jézusi részletes életrajz ismertetése mellett számos egyéb téma is olvasható a könyvben.
A könyvet először az Urantia Foundation jelentette meg angol nyelven 1955. október 12-én. Bírósági döntés eredményeként az angol szövegek szerzői jogait az Urantia Alapítvány 2006-ban elveszítette. A különböző nyelveken (spanyol, francia, orosz, finn, holland, portugál, koreai, litván, olasz, német, svéd, magyar, lengyel, észt) kiadott fordításokat az alapítvány teljes egészében elérhetővé teszi a világhálón is.Ld. a www.urantia.org lapot. A fordítások esetében a szerzői jogok továbbra is élnek. Az UF-HUN-001World-2010-1 jelű első magyar kiadás kemény kötésű () változatban jelent meg 2010 augusztusában.
Tartalom A 2046 oldalas Urantia könyv Előszóból, valamint 196 „írásból” áll. Ez utóbbiak négy részt alkotnak:
I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek
II. rész: A helyi világegyetem
III. rész: Az Urantia története
IV. rész: Jézus élete és tanításai
Az Előszó nem más, mint egyfajta vázlatos ismertetés, mely útmutatást ad a könyv többi részében alkalmazott fogalmak helyes értelmezéséhez, és fogalommagyarázatot is közöl.
A 31 írásból álló I. rész a teremtés legfelsőbb síkjainak minősített dolgokkal foglalkozik, s először az örökkévaló és végtelen Isten bemutatására kerít sort.
A II. részt alkotó 25 írást a szerzők a „helyi világegyetemek” ismertetésének szentelték. E rész már továbbmegy az előző résznél annyiban, hogy beszámol a helyi világegyetemek lakóiról és azok tevékenységéről; a szerzők e tevékenységeket az Isten terveinek kivitelezésében való közreműködésként, a felsőbb teremtési nézőpontból ismertetik.
A III. rész 48 írása a Föld történetét mutatja be viszonylag részletesen, mégpedig a világ és a világ lakói keletkezésének (eredetének), rendeltetésének és beteljesülésének (végzetének) az összefüggéseket is megvilágító magyarázatával. A további 15 írás különféle egyéb tárgykörökkel foglalkozik, mint például „Istenség és Valóság”, a Gondolatigazító szerepe és működése, a „Személyiség továbbélése” és „Krisztus Mihály alászállásai”.
A IV. rész 77 írásból áll és „Jézus életéről és tanításairól” közöl beszámolót. Ezen írások Jézus születéséről (Kr.e. 7. augusztus 21.), gyermekkori és ifjúi éveiről, számos utazásáról, tanhirdető körútjairól, tanításairól, csodás tetteiről („csodákról”), az általa átélt válsághelyzetekről, valamint a keresztre feszítéséhez (Kr.u. 30. április 7.), a halálához és a feltámadásához (Kr.u. 30. április 9.) vezető eseményekről, valamint a mennybemeneteléről (Kr.u. 30. május 18.) szólnak. E részben lehet olvasni a Pünkösd jelentőségéről, végül pedig „Jézus hitéről” is. Ezen utolsó rész az első három részben bemutatott számos fogalmat Jézus élettörténetén keresztül is igyekszik szemléltetni.
A szerzők Az Urantia könyv pontos eredetét mindmáig homály fedi. Sem a könyv szövege, sem a kiadók nem neveznek meg emberi szerzőt; a szövegekből éppen hogy az olvasható ki, hogy számos mennyei lény kapta feladatul az emberiségnek szánt „korszakos” szellemi kinyilatkoztatás közreadását. Az első három rész minden egyes írásának végén valamilyen névvel jelölt személyt vagy mennyei lényrendet vagy lények valamely csoportját azonosítják az adott írás szerzőjeként, illetőleg szerzőiként.
Tanítások Bölcselet
A könyvből megismerhető bölcseleti gondolkodás egyik szembetűnő jellegzetessége a hármas megközelítés alkalmazása, mint pl.: dolgok-jelentéstartalmak-értékek„A tudomány felfedezi az anyagi világot, a vallás kiértékeli azt, és a bölcselet vállalkozik a jelentéstartalmainak lefordítására, s közben összehangolja a tudományos-anyagi nézőpontot a vallásos szellemi felfogással.” [p.1104 (103:7.15)] (úgy is, mint: energia/anyag-elme-szellem); eredet-történelem-beteljesülés;„Bármely valós probléma – legyen az emberi vagy isteni, földi vagy mindenségrendi – helyes megközelítése kizárólag a világegyetemi valóság három szakasza közötti összefüggések teljes körű és elfogulatlan tanulmányozásával lehetséges: e szakaszok pedig az eredet, a történelem, és a beteljesülés. E három élményelvi valóság helyes megértése szolgáltat alapot a jelen helyzet bölcs értékeléséhez.” [p.209 (19:1.6)] okozati viszony-kötelesség-istenimádat;„A mindenségrendi elme állandóan felel (választ ad) a világegyetemi valóság három szintjén. (…) 1. Okozati viszony – a fizikai érzékek valóságterülete, az oktani azonosság tudományterülete, a tényszerű és a nem tényszerű elkülönítésének területe, a mindenségrendi válaszon alapuló gondolati következtetések területe. 2. Kötelesség – az erkölcsök valóságterülete a bölcselet mezején, az okok küzdőtere, a viszonylagos jó és rossz felismerése. 3. Istenimádat – a vallásos tapasztalás valóságának szellemi területe, az isteni közösség személyes megismerése, a szellemértékek felismerése, az örök továbbélés biztosítéka, a felemelkedés az Isten szolgálóinak besorolásából az Isten fiainak örömére és szabadságára.” [p.186 (16:6.5-8)] véges-abszonit-abszolút;„A valóság véges szintjét teremtményi lét és tér-idő korlátok jellemzik. A véges valóságoknak esetleg nincs végük, de mindig van kezdetük – mivel a véges valóságokat teremtik.” [p.2 (Előszó:I.11)] „A valóság abszonit szintjét a kezdet és vég nélküli dolgok és lények, valamint az idő és a tér meghaladása jellemezik. Az abszonit dolgokat és lényeket nem teremtik; azokat meglényegítik – egyszerűen csak vannak.” [p.2 (Előszó:I.12)] „Az abszolút szint kezdet és vég nélküli, időtlen és tértelen.” [p.2 (Előszó:I.13)] igazság-szépség-jóság.„Az igazság a tudomány és a bölcselet alapja, s ez képezi a vallás értelmi alapját. A szépség élteti a művészetet, a zenét és a teljes emberi tapasztalás jelentőségteljes összehangzásait. A jóság felöleli az erkölcstani érzéket, az erkölcsiséget és a vallást – a tökéletesség iránti tapasztalásbeli vágyat.” [p.623 (56:10.10)]
A szerzők állítása szerint az ember a világegyetemi valóságot a test,„Az ember anyagi vagy testi élő szervezete. Az állati természetű és eredetű, élő villamos-vegytani működési rend.” [p.8 (Előszó:V.7)] az elme,„Az emberi élő szervezet gondolkodó, észlelő és érző működési rendje. A teljes tudatos és nem tudatos tapasztalás. Az érzelmi élethez kötődő értelem, mely az istenimádaton és a bölcsességen keresztül a szellemi szintig terjeszkedik.” [p.8 (Előszó:V.8)] a szellem„Az ember elméjében lakozó isteni szellem – a Gondolatigazító. E halhatatlan szellem elő-személyes – nem személyiség, jóllehet rendeltetése szerint a továbbélő halandó teremtmény személyiségének részévé válik.” [p.8 (Előszó:V.9)] és a lélek„Az ember lelke élményelvi szerzemény. Ahogy a halandó teremtmény „a mennyei Atya akaratának megcselekedését” választja, úgy az emberben lakozó szellem az emberi tapasztalásban gyökerező új valóság atyjává lesz. Ugyanezen kiemelkedő valóság anyja pedig a halandói és anyagi elme. Ennek az új valóságnak a lényege nem anyagi és nem is szellemi – hanem morontiai. E kiemelkedő és halhatatlan lélek rendeltetése a halandói halál túlélése és a paradicsomi felemelkedés megkezdése.” [p.8-9 (Előszó:V.10)] síkján tapasztalhatja meg. Ide sorolják még a személyiséget,„A személyiség az Egyetemes Atya által az anyag, az elme és a szellem élő és társított energiáiból létrehozott egyedi adomány, mely a morontia lélek továbbélésével válik túlélővé.” [p.9 (Előszó:V.11)] mely nem egyezik meg az előbbiek egyikével sem, valamint a morontia„A morontia az anyagi és a szellemi közötti tágas szintre utaló kifejezés. Jelölhet személyes vagy személytelen valóságokat, élő és élettelen energiákat.” [p.9 (Előszó:V.12)] szintet is.
A világegyetem „jelszavának” a fejlődést tekintik. [p. 54 (4:1.2)] A könyvben megmutatkozó bölcseleti szemléletnek egy másik lényeges eleme a világegyetemnek az egyénhez fűződő barátságos viszonya. [ld. például p. 1435 (133:5.8), p. 2043 (196:3.8)]
A földi bölcseleti gondolkodás fejlődésének ismertetése és értékelése során a szerzők foglalkoznak többek között brahman, buddhista, kínai (Lao-ce és Konfuciusz) és görög bölcselők (Anaxagórasz, Szókratész, Platón, Arisztotelész, alexandriai Rodan), valamint Zarathustra tanításaival.
A földit meghaladó bölcselet megjelölése a könyvben „mota”, ez alatt a morontia valóságszinthez tartozó bölcsesség értendő [p. 500 (45:7.6)]. A morontia mota alsóbb síkjait közvetlenül az emberi bölcselet felsőbb szintjeihez csatlakozónak írják le. E határterület bemutatására olyan példákat hoznak, mint: „Az erőfeszítésnek nem mindig eredménye az öröm, de értelmes erőfeszítés nélkül nincs boldogság.” [p.537 (48:7.10)] „A gyenge elmerül a megoldások keresésében, míg az erős cselekszik. Az élet is csak olyan, mint a napi munka – végezd jól. A tett a miénk; a következmények Istenéi.” [p.537 (48:7.13)] „A mindenségrend legnagyobb szomorúsága az, hogy még sohasem volt szomorú. A halandók bölcsességet csakis gyötrelmek megtapasztalása révén tanulhatnak.” [p.537 (48:7.14)] „Csillagokat a tapasztalásbeli mélységekben megélt magányos elszigeteltségből lehet a legjobban megfigyelni, nem pedig a fényes és mámoros hegycsúcsokról.” [p.537 (48:7.15)] „A türelmetlenség szellemméreg; a harag olyan, mint a darázsfészekbe hajított kő.” [p.537 (48:7.20)] „A kifejlődő lélek nem a tette révén lesz istenivé, hanem a cselekvésre való törekvése által.” [p.537 (48:7.24)] „Bármely tétel érvekre épített védelme fordított arányban áll a tétel igazságtartalmával.” [p.538 (48:7.30)]
Kozmológia (Mindenségtan) Az Urantia könyv részletes mindenségtani ismertetést közöl a világegyetemről és az embernek a világegyetemhez fűződő viszonyáról. Világegyetem alatt különböző kiterjedésű szerveződéseket ért, a pontos jelentés többnyire az adott szövegösszefüggésben válik világossá. Így a felsőbb-világegyetem tulajdonképpen a galaxisnak (galaxis-csoportnak) felel meg, a helyi világegyetem pedig ennek a nagyjából százezrednyi részét kitevő méretű szerveződés. A világmindenség az összes létező anyagot és teret magába foglalja. A mindenség („kozmosz”) felépítését annak közepéből kiindulva lényegében a következőképpen mutatja be:
A Paradicsom Szigete – vagyis „a mindenségrendi valóság leghatalmasabb szervezett égiteste az egész világmindenségben” [p. 116 (11:0.1)]. A Paradicsom szent szférái – vagyis huszonegy hatalmas világ, három körön hét-hét világ elrendezésben: az Atya világai, a Fiú világai és a Szellem világai, melyek a tér belső peremén három különböző pályán keringenek. [p. 140 (13:0.1-2)] Havona – „[a] Havona egymilliárd világa hét egyközepű körbe szerveződik, melyek közvetlenül a Paradicsomi égitestek három körét övezik. A legbelső Havona-körben több mint harmincötmillió világ, a legkülsőben pedig több mint kétszáznegyvenötmillió világ van, a maradék pedig közöttük található.” [p. 148 (14:1.9)]