Fallóskút Mátraszentimre egyik településrésze, 1995-ben közel 200 házból állt.

Fekvése A település a Mátra fennsíkja, azaz az Óvártól az Ágasvárig, keletre a Galya-tetőig húzódó gerince, délre a Bagolyirtás-Tóthegyes vonulata és a nagyparlagpusztai medencerész között elterülő 700-800 méter magasra emelkedő területnek a közepén fekszik.

Nevének eredete Nevét valószínűleg az alatta lévő bővizű Vállós-kúttól kapta. Ez bizonyára a helyi szlovák anyanyelvű lakosság ajkán torzult el a szlovák faloš (hamisság, álnokság) szóhoz hasonulva. Más forrás szerint az odatelepült szudétanémetek kiejtése révén lett Fallóskút /v=f/ .A terület egykor Hasznoshoz tartozott, majd Mátraszentimre megalakulásával ennek része lett.

Nevezetességei Nevezetessége a turizmus és a mátrai csodálatos élővilág, tölgyesek mellett a felső-mátrai templomok talán legismertebb búcsújáróhelye, a Mária-kápolna. Különlegesen szépek a tűzzománc stációk. A kápolnát az 1970-es évek végén építették a csodás jelenések helyén. Az ország különböző településeinek adományaiból készültek el 1992-ben, melyhez még a tengerentúlról is érkeztek adományok. 1996-ban készült el a szabadtéri oltár, illetve a kápolna előtti márvány Mária szobor.

2006-ban szentelték fel a Béke királynéja templomot, s ezzel befejeződött a fallóskúti kegyhely kiépítése. A Mária kápolna története viszonylag rövid időre nyúlik vissza, Sánta Lászlónénak Mátra települései 1947-ben jelent meg a Szűzanya Hasznos községben. Kérte keresse meg a forrást, ennek hatására megtalálták a fallóskúti forrást. Csak évtizedekkel később épülhetett fel a kápolna. A templomhoz vezető út tűzzománc stációi Rácz Gábor iparművész Rácz Gábor festőművész - Rácz Gábor alkotásai. Itt élt az ország egyetlen hivatásos remetéje,Kósa Károly: Remeték Paszkál, azaz Szél Sándor. A kegyhelyhez jelzett turistaút is vezet, ám gépkocsival is könnyen megközelíthető.

Fallóskút érdekessége a falu első részén található Gubola-házak, amelyek turistaszállásként működnek.https://web.archive.org/web/20071027080125/http://www.barlang.hu/pages/m/MFUZ07_4.htm

Képek

Jegyzetek

Források Szőke Ágnes: Fallóskút - jelenések a Mátrában Mátrainfo Mátraszentimre hivatalos honlapja Kerekes József: Fallóskút a zarándokhely Budapest, 2006, Jádi Ferenc-Tüskés Gábor: A népi vallásosság pszichopatológiája: Egy hasznosi parasztasszony látomásai==Tanulmányok a népi vallásosság köréből. szerk. Tüskés Gábor, Budapest:Magvető, 1986, 516-556 old.

További információk Sok-sok fotó a környékről

Kategória:Mátraszentimre Kategória:Szűz Mária-jelenések