bélyegkép|160px|jobbra|XVI. Benedek pápa címere. A Summorum pontificum (magyarul: „A pápáknak…”) kezdetű motu propriót XVI. Benedek pápa adta ki 2007. július 7-én. Benne a katolikus egyház részére szabályozza a „Szent XXIII. János pápa által 1962-ben kiadott Misekönyv” szerinti liturgiavégzést (az ún. „tridenti misét”), amelyet a II. vatikáni zsinatot követő, 1970-es liturgikus reform előtt általánosan használtak a római katolikus egyházban. A motu proprio a legtöbb, ugyanebben a formában végzett szentségkiszolgálást is szabályozza.

A dokumentumot a világ összes püspökének szóló levéllel együtt tették közzé, amelyben Benedek pápa elmagyarázza érveit a motu proprio kiadása mellett. A motu proprio normái 2007. szeptember 14-étől, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepétől léptek életbe (vö. 12. cikkely vége).

A dokumentum nagyobb szabadságot adott a tridenti liturgia 1962-es formájának a végzéséhez. Ezzel a II. János Pál pápa által 1988-ban kiadott Ecclesia Dei motu proprio-nak lépett a helyébe, amely a püspököknek tartotta fenn a jogot arra, hogy alapíthatnak olyan helyeket, ahol a misét az 1962-es Misekönyv szerint mondhatják. Az új dokumentum szerint már minden egyes pap szabadon misézhet az 1962-es Misekönyv szerint anélkül, hogy erre bárkitől is engedélyt kellene kérnie. Arról is gondoskodott, hogy az egyház pásztorainak és plébánosainak készségesen eleget kell tenniük a korábbi liturgiához kötődő hívek állandó csoportjának a kérésének, akik az 1962-es Misekönyv szerint szeretnék a szentmisét megünnepelni, és gondoskodniuk kell arról is, hogy „harmonikus egyensúly jöjjön létre e hívek lelki java és a plébánia rendes lelkipásztori ellátásának igénye között” (5. cikkely 1. §).

Benedek pápa a kísérő levelében pozitív okként említette azt, hogy tettének hátterében az „Egyházon belüli kiengesztelődésről van szó”. Amely értelmezhető mind a tradicionalista katolikusok körén belül, például a Szentszékkel összeütközésbe került Szent X. Piusz Papi Testvérülettel, mind az Egyház egységében maradt, de a régi rítushoz továbbra is ragaszkodó katolikusokkal való kiengesztelődésre. Megállapítja, hogy míg elsőre azt gondolták, hogy a tridenti liturgia iránti vonzalom eltűnik majd azzal az idősebb generációval, amely még ebben a formában nőtt fel, addig az történt, hogy „a fiatalok is felfedezték maguknak, megérezték a benne rejlő vonzerőt és megtalálták benne a Legméltóságosabb Oltáriszentség Misztériumával való találkozás kifejezetten rájuk szabott módját.” Áttekintve azokat a félelmeket, amelyek a dokumentum hosszas előkészítése során fogalmazódtak meg, Benedek pápa kihangsúlyozta, hogy döntése semmiképpen sem fogja aláásni a II. vatikáni zsinat tekintélyét, amely az akkori liturgia megreformálásáról döntött, mivel "a régi Misekönyv használata a liturgikus képzettség bizonyos fokát és a latin nyelv valamelyes ismeretét feltételezi; manapság ezek egyike sem túl gyakori. Már ebből a két konkrét előfeltételből is világosan látszik, hogy a római rítus rendes formája minden bizonnyal az új Misekönyv marad, és nemcsak a normatív szabályozás alapján, hanem a miatt a valós helyzet miatt is, amelyben a hívek közössége él."

A motu proprio és a kísérő levél tartalma A Summorum Pontificum összefoglalása

XVI. Benedek pápa a dokumentumot "hosszú mérlegelés, sok konzultáció és imádság" után adta ki.

A dokumentumban megállapítja, hogy a "Szent V. Pius által közzétett és Boldog XXIII. János által újra kiadott Római Misekönyv"-et soha vissza nem vonták,Vö. 1. cikkely. Ahogy a levél is fogalmaz: "ez a Misekönyv jogilag soha nem lett eltörölve" valamint, hogy "A nép részvétele nélkül ünnepelt szentmisénél bármely latin szertartású katolikus pap, akár egyházmegyés, akár szerzetes, használhatja a Boldog XXIII. János által 1962-ben kiadott, vagy a VI. Pál pápa által 1970-ben közzétett Római Misekönyvet, mégpedig bármelyik napon, kivéve a Szent Háromnapot (Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat)Mivel XII. Pius pápa 1955-ös reformja óta nincs engedélyezve magánmise mondása egy Misekönyvből sem. Az efféle, egyik vagy másik Misekönyv szerinti misézéshez a papnak sem az Apostoli Szentszéktől, sem saját Ordináriusától semmiféle engedélyre nincsen szüksége." Ezeken a magánmiséken "olyan krisztushívők is részt vehetnek, akik ezt önként kérik."

A nyilvános misékre vonatkozóan a pápa felszólítja a plébánosokat és a templomigazgatókat, hogy engedélyezzék a plébániákon a tridenti mise szerinti ünneplést vasár- és ünnepnapokon a "korábbi liturgiához kötődő híveknek állandó csoportja" kérésére. Arra is felhatalmazza a plébánosokat, hogy, "ha a lelkek java ezt indokolja", engedélyezzék a korábbi szertartások használatát a keresztség, a házasságkötés, a bűnbánat és a betegek kenete szentségeinek kiszolgáltatásában, a püspökök pedig "felhatalmazást kapnak a bérmálás szentségének kiszolgáltatására a régi Római Pontifikále szerint".

A püspökök szabadon létrehozhatnak "személyi plébániákat", vagy kinevezhet templomigazgatót vagy lelkészt a római rítus régebbi formája szerinti szertartások végzésére. Az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság "a Szentszék joghatóságát fogja gyakorolni, felügyelve a jelen rendelkezések megtartására és alkalmazására", valamint feladata a tanács és segítségnyújtás minden nehézség megoldásában, beleértve "ha a püspök teljesíteni óhajtja a laikus hívők ilyen kérését, de különböző okok akadályozzák".

A pápa tisztázza, hogy a motu proprio eredményeképpen "a zsinatot megelőző Missale Romanum legutolsó kiadását, amely 1962-ben XXIII. János pápa tekintélyével jelent meg, és amelyet a zsinat folyamán is használtak… a liturgikus ünneplés rendkívüli formájaként (forma extraordinaria) lehet majd használni", viszont "a VI. Pál által kiadott, majd II. János Pál által két további kiadásban újra megjelentetett Misekönyv értelemszerűen az eucharisztikus liturgia normális, rendes formája (forma ordinaria)"; ehhez hozzáteszi, hogy "világosan látszik, hogy a római rítus rendes formája minden bizonnyal az új Misekönyv marad, és nemcsak a normatív szabályozás alapján, hanem a miatt a valós helyzet miatt is, amelyben a hívek közössége él."Levél a püspököknek 5. és 7. cikkely

A dokumentum engedélyezi azt is, hogy a néppel bemutatott tridenti szentmiséken, ami egyébként teljesen latin nyelven folyik, az olvasmányokat népnyelven is felolvashatják (6. cikkely), valamint a kísérő levélben a pápa megjegyzi, hogy "az új szentek anyaga és néhány új prefáció beilleszthető és be is illesztendő a régi Misekönyvbe", amelyeknek a lehetőségeit az Ecclesia Dei Pápai Tanács fogja tanulmányozni.

A kísérő levél összegzése

A püspököknek szóló levélben Benedek pápa két olyan megalapozatlan félelmet állapít meg, amelyek az általa akart változással kapcsolatban merültek fel: az egyik félelem az, hogy a változás aláássa a II. vatikáni zsinat tekintélyét; a másik pedig, hogy rendezetlenséghez, sőt szakadáshoz vezethet a plébániai közösségeken belül.

A pápa elismeri, hogy "vannak túlzások, olykor pedig szociológiai szempontok is, amelyek helytelen módon tapadnak az ősi latin liturgikus hagyományhoz ragaszkodó hívek attitűdjéhez." "Ez elsősorban azért alakult így, mert a liturgikus ünneplések sok helyütt nem követték hűségesen az új Misekönyv előírásait, amelyeket egyenesen úgy fogtak fel, mintha lehetővé, sőt kötelezővé tennék a kreativitást, ami gyakran a liturgia már alig tűrhető torzulásaihoz vezetett… (és) mély lelki sebeket okozott a liturgia önkényes eltorzítása olyan személyekben, akiknek élete mélyen az Egyház hitében gyökerezett." Ez is közrejátszott abban, hogy "igen sokan továbbra is erősen kötődnek a római rítusnak ehhez (az 1962-es) gyakorlatához" és "mindez elsősorban azokban az országokban történt így, amelyekben a liturgikus mozgalom sokakat részesített komoly liturgikus nevelésben és vezetett el a liturgikus ünneplés korábbi formájával való mély, személyes kapcsolatra." XVI. Benedek pápa szerint: "A legbiztosabb garancia arra, hogy VI. Pál Misekönyve egyesíteni tudja a plébániai közösségeket és hogy azok szeretettel tudnak élni vele, abban áll, ha nagy tisztelettel és a liturgikus előírások megtartásával celebrálják. Mindez láthatóvá fogja tenni e Misekönyv lelki gazdagságát és teológiai mélységét."

Egyházon belüli kiengesztelődés

Benedek pápa a motu proprio kiadásának "pozitív okaként" az "Egyházon belüli kiengesztelődést" jelölte meg. A tradicionalista közösségek számára, mint például a Szent X. Piusz Papi Testvérület (SSPX vagy FSSPX),A Papi Testvérületnek 2007-ben 471 papja, 190 szeminaristája, és 159 kolostora volt. Az SSPX statisztikája amelyet az 1988-as törvénytelen Ecône-i püspökszentelések után kiközösített Marcel Lefebvre érsekII. János Pál: "Ecclesia Dei" - motu proprio alapított, a tridenti mise használatának engedélyadásával egy előkészítő lépést tett a Szentszékkel folytatott mindennemű teológiai párbeszédhez.

Benedek pápa, aki a Hittani Kongregáció prefektusaként maga vezette az SSPX-szel a párbeszédet, sajnálkozva említette meg, miszerint "évszázadokon át… a megoszlások kialakulásának kritikus pillanataiban az Egyház vezetői nem tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy fenntartsák vagy ismét elérjék a kiengesztelődést és az egységet" és "az Egyház részéről történt mulasztások maguk is hozzájárultak ahhoz a szégyenletes tényhez, hogy e megoszlások meg tudtak szilárdulni." De ugyanebben a levelében arra is rámutatott, hogy "a teljes közösség megéléséhez természetesen a korábbi gyakorlathoz kötődő közösségek papjai sem zárhatják ki elvi alapon a liturgiának az új könyvek szerint való végzését. A rítus megújított formájának teljes kizárása nehezen volna összeegyeztethető értékének és szent voltának elismerésével." Így, miközben a pápa utat engedett a tridenti misének, egyúttal arra is számít, hogy az SSPX is ismerje el VI. Pál miséjének a törvényességét. Bernard Fellay püspök, az SSPX vezető generálisa a következőket írta a motu proprio megjelenése után: "Ezért a nagy lelki jótéteményért a Szent X. Piusz Papi Testvérület őszinte háláját fejezi ki a pápának", ugyanakkor "A motu propriót kísérő levél nem titkolja…, hogy még maradtak nehézségek". A püspök kijelentette, hogy a Testvérület bizakodó, hogy ez az új helyzet "lehetővé teszi – a püspökeit még mindig sújtó kiközösítési dekrétum visszavonása után – a vitás hitbéli kérdések nyugodtabb felvetését"MTI: A tradicionalisták üdvözlik a latin nyelvű misézés visszatérését

Benedek pápa, miután megjegyzi a püspököknek írt levelében, hogy "a Lefebvre érsek által vezetett mozgalomban a régi Misekönyvhöz való hűség külső ismertetőjellé vált" hozzáteszi, hogy "az ebből származó szakadásnak azonban mélyebb okai voltak." Ezt Fellay püspök is megerősítette 2008. április 14-i „Levél a barátoknak” körlevelében: "Nem a liturgia az elsődleges probléma.".

Vonzódás az ősi formához

A tradicionalista közösségekkel való kiengesztelődés kérdésétől elválasztva, a pápa azt is megemlíti, hogy közvetlenül a Szentmise új formájának kihirdetése után azt feltételezték, hogy "az 1962-es Misekönyv használatának igénye csak az idősebb nemzedékre korlátozódik, amely vele együtt nőtt fel", azonban később nyilvánvalóvá vált, hogy "ezt a liturgikus formát a fiatalok is felfedezték maguknak, megérezték a benne rejlő vonzerőt és megtalálták benne a Legméltóságosabb Oltáriszentség Misztériumával való találkozás kifejezetten rájuk szabott módját." A Szentmise ősi formájához való, nemzedékeken át fennmaradó vonzódás miatt merült fel "a pontosabb jogi szabályozás igénye", mivel a múltban hiányoztak ezek a részletes jogszabályok.