A bagócslegyek (Oestridae) a legyek egy családja, melyeknek lárvái élősködők, egyes emlősök testében (emésztőcsatornájában, orr- vagy garatjárataiban) fejlődnek. Világszerte mintegy 150 fajuk ismert. Négy jól elkülönülő csoportjukat a szakirodalom gyakran családnak tekinti (Gasterophilidae, Oestridae, Hypodermatidae, Cuterebridae).
E szócikkben az angol wikipediát és az ITIS-tITIS Standard Report Page: Oestridae követve ezeket alcsaládnak (-inae végződésű latin nevek) tekintjük, melyeket egy tágabban értelmezett „Oestridae család” foglal össze.
Életmód
Őzeink és szarvasaink, valamint a jávor-, és rénszarvas élősködői a Cephenomyia és Pharyngomyia fajok. Elsősorban gazdáik garatüregében fejlődnek, ezért garatbagócsoknak vagy helytelenül garatbögölyöknek nevezik őket. Meleg nyári napok kora délutáni óráiban gyakran rajzanak násztáncukat járva a bagócsok tornyok vagy hegycsúcsok közelében.
A legfeljebb két vagy három hétig élő nőstények elevenszülők. Ivarkészülékük vakzsákjában fejlődő, s az olykor ötszázat is elérő fiatal lárvákat a nőstény repülés közben hozza világra, s valósággal ráspricceli a gazdaállat orrtájékára.
A kis nyüvek a következő év márciusáig a szaglóizmok nyálkahártyáján élnek anélkül, hogy nagyságukban lényegesen változnának. A második és harmadik lárva állapotú alakjaik, a belső orrnyílásokban, a garatüregben és a nyelv tövében élősködnek. Ezek nagysága már tetemes: 4 cm-re is megnőnek.
Légzési és nyelési nehézségeket okoznak, ennek következtében a gazdaállat növekedésében visszamarad, testsúlya csökken, és a fertőző betegségekkel szemben kevésbé ellenállóvá válik. Az agancs gyenge vagy torz növekedése is gyakran utal bagócsfertőzésre. A bábozódásra érett lárvákat a szarvas vagy az őz kitüsszögi, s azok befúrják magukat a talajba, ahonnan 3 -5 hétig tartó báb állapot után bújnak ki a kifejlett bagócsok.
A garatbagócsok meglehetősen gyakoriak. Kimutatták pl., hogy a hajdani Csehszlovákiában az őzállomány 50%-a volt fertőzve az őzbagócs (Cephenomyia stimulator) lárváival.
Az orrbagócsok (Oestrinae), nevüket onnan kapták, hogy patás állatok orr és homloküregében élősködnek.
Életciklus
Petéiket rendszerint egy alkalmas gazdaállat testére rakják. A peték rendszerint a gazdaállat testén kelnek ki, egyes fajok, mint például a ló, a testükről lenyalt peték által fertőződnek. Légylárvabetegség (myiasis) alakul ki, mikor a légynyüvek részben vagy egészben az élő szövetekbe hatolva fejlődni kezdenek. A kifejlődött lárvák bábozódás céljából elhagyják a gazdaállatot, például kifúrják magukat annak bőrén keresztül, vagy az ürülékkel kiürülnek az emésztőcsatornából. A talajban bábozódnak. A kifejlett bagócsok párzanak, majd a megtermékenyített nőstény alkalmas gazdaállatokat keres.
Megelőzés, védekezés
Légyirtás, főként a rajzás időszakában. Ma már hatásos injekciós készítmények vannak forgalomban a betegség kezelésére, régebben a lárvákat elölő vagy "kihajtó" szereket a hátukra fektetett juhok orrüregébe kellett juttatni. Gyógykezelés Ivomec injekcióval (10 mg/mL ivermektin és 100 mg/mL klorszulon kombinációja) és Ditrifon 50WP készítménnyel.
Alcsaládok (Családok?)
Gyomorbagócsok (Gasterophilinae) Orrbagócsok (Oestrinae) Bőrbagócsok (Hypodermatinae) Cuterebrinae
Irodalom Kotlán Sándor, Kobulej T. 1972. Parazitológia. Mezőgazdasági Könyvkiadó. p. 503. Pape T. 2001. Phylogeny of Oestridae (Insecta: Diptera). Systematic Entomology, 26, 133–171. Papp L., Szappanos A. 1992. Bagócslegyek: Gasterophilidae, Oestridae, Hypodermatidae. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. Rózsa L. 2005. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Medicina, Budapest. p. 318.
thumb|right|250px|A közönséges marhabagócs (Hypoderma bovis) – más néven vargalégy – lárvái a szarvasmarha bőre alatt fejlődnek.thumb|right|250px|Egy Hypoderma-faj – valószínűleg a közönséges marhabagócs – kifejlett példánya.
Jegyzetek
Kategória:Paraziták Kategória:Légyalkatúak Kategória:Rovarcsaládok