Stefan Zweig

Stefan Zweig (Bécs, 1881. november 28. – Petrópolis, 1942. február 22.) osztrák író, költő, műfordító.

Életpályája 1881–1918 A Morvaországból bevándorolt, jómódú zsidó textilgyáros, Moritz Zweig és a gazdag kereskedőcsaládból származó Ida Brettauer fiaként született. Anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy az ifjú Zweig a legjobb iskolákba járhasson. A bécsi Wasa Gimnáziumban érettségizett, majd a Bécsi és a Berlini Egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult; 1904-ben „Hippolyte Taine filozófiájá”-ról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett.

Egyetemi évei alatt először verseket írt, 1901-ben jelent meg Ezüstös húrok című kötete, amelynek költeményein elsősorban a francia szimbolizmus hatása érződött. Élénk műfordítói tevékenységet is folytatott, sorra jelentek meg fordításai Émile Verhaeren, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Romain Rolland stb. műveiből. 1904-ben látott napvilágot első novelláskötete Erika Ewald szerelme címmel.

Zweig nagypolgári életet élt, egyetemi évei után sokat utazott, bejárta Európát, eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába. Útjai során szoros barátságba került írókkal, művészekkel, akikkel éveken keresztül komoly levelezést folytatott, így például a nagy belga költővel, Émile Verhaerennel és a nagy francia békeharcos-humanista íróval, Romain Rolland-nal, akinek életéről Zweig 1921-ben könyvet jelentetett meg.

Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, de egészségi alkalmatlansága miatt elutasították, és a honvédelmi minisztérium archívumába helyezték, ahol Rilkével dolgozott együtt. A háború szörnyűségei és a francia békeharcos Rolland hatására egyre inkább háborúellenes lett. Zürichbe – a semleges Svájcba – költözött, ahol a Neue Freie Presse tudósítójaként dolgozott, és cikkeket jelentetett meg az 1854-ben alapított német nyelvű magyarországi újságban, a Pester Lloydban. A Zürichben szerveződött értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és igazságos békéért szállt síkra. Az 1917-ben írt Jeremiás című háborúellenes drámája hűen tükrözi ekkori emberi-politikai állásfoglalását.

1919–1933 1919-ben a háború után visszatért Ausztriába, és Salzburgban telepedett le. 1920-ban feleségül vette Friderike von Winternitzt. Háza értelmiségiek találkozóhelye lett. Vehemensen fellépett a nacionalizmus és a revansizmus ellen, és egy szellemileg egységes Európa eszméjéért harcolt. Ekkor kezdte írni esszéit, s így jöttek létre tanulmánykötetei A világ építőmesterei címmel: az Honoré de Balzac-ról, Charles Dickensről és Dosztojevszkijről szóló Három mester, a Küzdelem a démonnal címmel Hölderlint, Kleistet és Nietzschét értelmező esszék, végül a Casanova, Stendhal és Tolsztoj műveinek szentelt, Saját életének három költője címen összefoglalt tanulmányok.

A húszas években írta meg legjobb novelláit. Az Ámok című elbeszélésben a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara pedig a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. 1927-ben jelent meg a Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, amelyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzol lenyűgöző képet. A húszas évek végén kezdte írni történelmi személyekről szóló regényes életrajzait, amelyek a két világháború között igen közkedveltek voltak. 1929-ben Fouché életéről, 1932-ben Marie Antoinette-ről, 1935-ben pedig Stuart Máriáról jelent meg könyve.

1928-ban Zweiget meghívták a Szovjetunióba, a Lev Tolsztoj születése századik évfordulójára rendezett ünnepségekre. E látogatása indította el műveinek orosz nyelvű kiadását, amelyhez Gorkij írt előszót.

1933–1942 1933 márciusában került a mozikba megfilmesített novellája az Égő titok (Brennendes Geheimnis). A mű címe tekintettel a Reichstag-tűzre alkalmat adott a gúnyolódásra, ezért Joseph Goebbels megtiltotta a film vetítését, és megparancsolta Zweig összes könyvének eltávolítását a könyvesboltokból. 1936-ban Németországban betiltották a könyveit. Miután 1934-ben a nemzetiszocialisták hatalomra ott kerültek (1933), a már Ausztriát is erősen fenyegető politikai változások miatt Londonba emigrált. Könyvei ettől kezdve nem jelenhettek meg az Insel- Kiadónál. 1933-ban librettót irt Richard Strauss: A hallgatag asszony (Die schweigsame Frau) című operájához. Ugyanebben az évben Dél-Amerikába utazott. 1938-ban elvált első feleségétől és 1939-ben házasságot kötött Charlotte Altmann-nal.

A második világháború kitörése után Zweig felvette a brit állampolgárságot. Elhagyta Londont, majd New Yorkon, Argentínán és Paraguayon keresztül eljutott Brazíliába. Ott született 1941-ben Zweig utolsó, s talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella. Ez a kis remekmű megrázó tiltakozás a hitlerizmus embertelensége ellen. Brazíliában kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit, amelyek a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát adják. E munkája Búcsú a tegnaptól (Die Welt von Gestern) címmel csak halála után, 1945-ben jelent meg. (1981-ben Tandori Dezső fordításában újra kiadták A tegnap világa címen.)

Halála 1942. február 22-én a hatvanéves író második feleségével, Charlotte-tal együtt a brazíliai Petrópolisban búcsút mondott az életnek, és öngyilkosságot követett el. Minden elismerés, tisztelet ellenére, amelyet Brazíliában kapott, nem tudta feledni hazáját, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, és könyveit máglyákon égették el. Elhatározása, hogy öngyilkos lesz, akkor vált véglegessé, amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt. Gondosan készült az önkéntes halálra, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá.

Petrópolisban, Zweig utolsó lakhelyén múzeumot hoztak létre Casa Stefan Zweig néven, amely a neve alapján az író személyiségével és munkásságával kapcsolatos információk gyűjteménye, ugyanakkor minden olyan művészre, tudósra és értelmiségire emlékezik, akik a második világháború idején emigrációba kényszerültek.

Művei Műveinek sajátossága Bár 1945 után a kritika alig foglalkozott vele, Zweig prózai és regényes életrajzai (Joseph Fouché, Marie Antoinette) napjainkig élvezik az olvasóközönség figyelmét. Életműve sok novellából, különleges emberi sorsokat megjelenítő izgalmas lélektani tanulmányból és történelmi eseményeken alapuló elbeszélésekből áll. Így kerülnek olyan történelmi személyek, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Napóleon, Händel, Fouché és Marie Antoinette erősen szubjektív megszemélyesített történetekben Zweig műveibe.

Művészetét a tragika, dráma, melankólia és rezignáció fogalmával lehet legjobban jellemezni. Szinte minden műve tragikus rezignációval ér véget, szereplői belső és külső okok miatt nem érik el az oly közelinek vélt boldogságot. Ez különösen megfigyelhető a Nyugtalan szív (Ungeduld des Herzens) című regényében, amely az író egyetlen befejezett regénye. A példaképe, Honoré de Balzac által inspirált Ámok a szenvedély egy tipológiája, ahol a főszereplőket egy démoni kényszer kibillenti az élet rendjéből. Novelláiban egyértelműen felismerhető Sigmund Freud hatása.

Egyik leghíresebb műve a Sakknovella. A humanista polgár és művész állásfoglalását közvetítő történet a New Yorkból Buenos Airesbe tartó óceánjáró gőzösön játszódik, ahol a hidegen kalkuláló, robotszerű, kapzsi sakkvilágbajnok, Mirko Czentovic két játszmában megsemmisítő vereséget szenved egy ismeretlen ügyvédtől. Kiderül, hogy az ügyvéd – aki korábban igen gyengén játszott – a Gestapo börtönében tanult meg sakkozni: az idegtépő kihallgatások szüneteiben mesterjátszmákat játszott le gondolatban, hogy szellemét frissen tartsa. A novella egyik főhőse így meditál: „A sakkjátékhoz, amint a szerelemhez is nélkülözhetetlen a partner, hogy ne váljunk automatává, puszta robottá –, s ezáltal végül embertelenné…” Az író egyrészt bemutatja az ember konfrontálódását egy brutális, embertelen rendszerrel, másrészt leírja egy fogoly szenvedését, akinek semmi lehetősége nincs arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal.

Novellák, versek, regények {| class="wikitable" | width=100% ! width = 2% |Év ! width = 30% |Eredeti cím ! width = 30% |Magyar cím ! width = 13% |Műfaj ! width = 25% |Megjegyzés |- |1901 |Silberne Saiten |Ezüstös húrok |vers

|1902 |Die Wanderung | |elbeszélés

|1904 |Die Philosophie des Hippolyte Taine |Hippolyte Taine filozófiája |disszertáció

|1904 |Die Liebe der Erika Ewald |Erika Ewald szerelme |novelláskötet

|1907 |Tersites |Tersites |dráma

|1910 |Émile Verhaeren | |monográfia

|1911 |Erstes Erlebnis, Vier Novellen aus Kinderland |Első élmény, kamaszkorú ifjak lelki válságairól |novellák

|1912 |Der verwandelte Komödiant | |egy felvonásos darab |ősbemutató 1912. május 15., Breslau |- |1912 |Das Haus am Meer

|1919 |Die Zeit wird kommen

|1920 |Der Zwang | |elbeszélés

|1922 |Amok. Novellen einer Leidenschaft |Ámok. A szenvedélyek lélektorzító hatásáról

|1922 |Die Augen des ewigen Bruders |Testvérünk vádló tekintete (Viráta)

|1923 |Frans Masereel. Der Mann und Bildner | |monográfiai tanulmány

|1924 |Die gesammelten Gedichte | |vers

|1927 |Abschied von Rilke| |beszéd |Rilke halálára |- |1928 |Drei Dichter ihres Lebens. Casanova – Stendhal – Tolstoi| | |Die Baumeister der Welt, Band 3 |- |1928 |Quiproquo (Gelegenheit macht Liebe) | |komédia

|1928 |Rahel rechtet mit Gott|Ráhel perbe száll Istennel|

|1934 |Triumph und Tragik des Erasmus von Rotterdam|Rotterdami Erasmus diadala és tragédiája|

|1936

Stefan Zweig

Źródło i licencja