Baka András Bálint (Budapest, 1952. december 11. –) magyar jogtudós, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója. 1990 és 1991 között az MDF jelöltjeként országgyűlési képviselő. 1991-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar bírájává választották, tisztségét 2007-ig töltötte be. 2009-től a Legfelsőbb Bíróság (ma Kúria) elnöke volt, 2011-es eltávolításáig. 2026-tól Magyarország köztársasági elnöke.
Életpályája A budapesti I. István (ma Szent István) Gimnáziumban érettségizett 1971-ben, majd 1973-ban felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1978-ban végzett jogászként. A diploma megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályának tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett. Itt 1989-ig kutatott. 1990-ben az Államigazgatási Főiskola főigazgatójává nevezték ki, emellett főiskolai tanári beosztásba került. Főigazgatói tisztségét 1998-ig töltötte be. Magyarországi munkái mellett meghívott előadóként dolgozott Franciaországban és az NSZK-ban. Emellett vendégprofesszor volt több amerikai egyetemen.
1988-ban védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi értekezését. Az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának volt tagja. 1990-ben könyve jelent meg Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig címmel. 1988 és 1990 között a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (TDSZ), valamint 1989 és 1990 között az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke volt. Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum színeiben, de pártonkívüliként szerzett mandátumot a párt budapesti területi listájáról.
Bírói pályafutása 1991-ben megválasztották a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává, emiatt országgyűlési mandátumáról lemondott. A nemzetközi bíróságnál két ciklust töltött, 1999-ben megerősítették pozíciójában. A bíróságnak 2008-ig volt tagja, helyét Sajó András vette át. Ugyanebben az évben a Fővárosi Ítélőtábla elnöki bírájává nevezték ki.
2008-ban Sólyom László köztársasági elnök jelöltje volt a Legfelsőbb Bíróság megüresedő elnöki pozíciójára. Személyét a táblabíróságok elnökei támogatták, de az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem támogatta a jelölést, az Országgyűlés nem szavazta meg a pozícióra.
2009 májusában Sólyom ismételten Bakát jelölte az LB elnöki tisztségére (miután Havasiné Orbán Mária megválasztását kétszer is elutasította az Országgyűlés). Június 15-én az Országgyűlés másodszorra sem támogatta a jelöltet, annak ellenére, hogy előzetesen az MSZP- és a Fidesz-frakció is jelezte, hogy el fogja fogadni. Harmadik próbálkozásra, június 22-én végül az Országgyűlés megszavazta az LB elnökévé.Megszavazták főbírónak Baka Andrást – Index, 2009. június 22. Ezzel együtt az OIT elnöki tisztét is betöltötte.
2012-től 2020-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Kúria tanácsvezető bírájaként dolgozott.
Eltávolítása a Legfelsőbb Bíróság éléről Bár 2009-ben Baka Andrást hat évre választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének, idő előtt menesztették a pozíciójából, mert bírálta a második Orbán-kormány igazságszolgáltatási terveit, közjogi és jogállami érvek mentén kritizálta a politikai berendezkedést, a kiépített közjogi rendszert. 2011-ben több alkalommal nyilvánosan bírálta a bíróságokat érintő jogalkotási változásokat. 2011. november 3-án az Országgyűlésben is felszólalt, hogy ismertesse a készülő bírói igazgatási reformmal kapcsolatos kritikus szakmai álláspontját. Néhány héttel később kormánypárti képviselők javaslatára fogadták el azt a szabályozást, amelynek következtében elnöki megbízatása 2012. január 1-jén, három és fél évvel az eredeti mandátuma lejárta előtt megszűnt.
Az új alaptörvény elfogadása után, 2011-ben a Legfelsőbb Bíróság nevét Kúriára változtatták, amely így a Legfelsőbb Bíróság jogutóda lett. A bírák státusát ez nem érintette. Baka Andrásnak és a helyettesének a státuszait megszüntették és egy külön alkotmánymódosítással új elnök megválasztására került sor. Baka utódja a Kúria elnökeként Darák Péter, az újonnan alakult Országos Bírói Hivatalnál pedig Szájer József felesége, Handó Tünde lett.
A Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet és a TASZ már 2011 decemberében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Legfelsőbb Bíróság Kúriává alakítása során a testület feladataiban és hatásköreiben nem történt olyan érdemi változás, amely Baka elmozdítását indokolta volna. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB, köznyelven strasbourgi bíróság) később szintén arra jutott, hogy megbízatásának megszüntetését nem az intézményi átszervezés, hanem az egyes jogalkotási lépésekkel kapcsolatban megfogalmazott kritikus véleménye indokolta.
Menesztésének elítélése A strasbourgi székhelyű törvényszék 2014 májusában első fokon, majd 2016. június 22-én az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon is elmarasztalta Magyarországot. Mindkét bíróság megállapította, hogy Baka András választott tisztségének megszüntetése az európai joggal ellentétes volt. A magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, mint a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. Az ítélet szerint Baka Andrást emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan – jogszabály meghozatalával – idő előtt elmozdították állásából.http://nol.hu/belfold/a-volt-fobiro-ugyeben-a-kormany-kapott-kinos-kerdeseket-1540607 Magyarországnak különböző jogcímeken összesen 100 ezer eurót (kb. 31 millió forintot) és annak kamatait kellett Baka részére kifizetnie.Strasbourg: százezer euró jár a volt főbírónak – Index, 2016. június 23.
Az EJEB megállapította azt is, hogy Baka idő előtti elmozdításával szemben semmilyen bírói jogorvoslati lehetőség nem állt rendelkezésre, mivel megbízatásának megszűnését maga az Alaptörvény mondta ki. Az ítélet szerint az elmozdítás következményei túlmutattak Baka személyes jogsérelmén: az intézkedés "dermesztő hatást" (chilling effect) gyakorolhatott a bírói karra, és eltántoríthatta a bírákat attól, hogy a bíróságok függetlenségét érintő szakmai kérdésekben nyilvánosan véleményt nyilvánítsanak.
A végzés végrehajtása Az EJEB ítéletének végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága továbbra is felügyelte. A testület 2017-ben megfelelő intézkedéseket sürgetett a bírák véleménynyilvánítására gyakorolt dermesztő hatás kiküszöbölésére. 2022 márciusában – a magyar ügyekben ritkán alkalmazott – ideiglenes határozatot is elfogadott, és kifogásolta, hogy nem születtek megfelelő garanciák a Kúria elnökének önkényes eltávolításával, illetve a bírák véleménynyilvánítási szabadságának korlátozásával szemben.
Köztársasági elnökként 2026. augusztus 8-án bejelentették, hogy a Tisztelet és Szabadság Párt frakciója Bakát választotta köztársaságielnök-jelöltjének, amit a jogtudós elfogadott.
A hírt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester többek közt a következőképp kommentálta:A NER korszaka Baka András kirúgásával kezdődött, most Baka András köztársasági elnökké választásával ér véget.”
2026. augusztus 11-én az Országgyűlés megválasztotta köztársasági elnöknek. A tisztséget 2026. augusztus 19. óta tölti be.
Magánélete Édesapja Baka András géplakatos, édesanyja Maurer Margit magyar-német szakos középiskolai tanár. Egy húga van.
1977-ben kötött házasságot Kövesdi Katalin tanárnővel. Két gyermekük született: Péter (1979) és Ágnes (1984).
Kitüntetései Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal (2026) – hivatalból Magyar Szent István-rend (2026) – hivatalból
Főbb művei Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig. A magyar nemzetiségi politikai gondolkodás változásai; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1990
Jegyzetek
Források MTI Ki Kicsoda 2009 (Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008) 47. old., ISSN 1787-288X Baka András szakmai életrajza az Országgyűlés honlapján Baka András ismét leszavazva – Népszabadság, 2008. május 26.
További információk Giro-Szász András nyilatkozata, 2014
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar jogtudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar szakszervezeti vezetők Kategória:Országgyűlési képviselők (MDF) Kategória:Országgyűlési képviselők (1990–1994) Kategória:A Legfelsőbb Bíróság elnökei Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Zuglóiak Kategória:Élő személyek Kategória:A budapesti Szent István Gimnázium diákjai